Költségvetési támogatás felhasználása
A kapott költségvetési támogatásokat a szerződésben meghatározott módon használtuk fel és számoltuk el az egyesület működési költségeire.
A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás
Egyesületünk tevékenysége 42 347 ezer Ft mérleg főösszeggel, 5 469 ezer Ft saját tőkével,
3 055 ezer Ft eredménnyel zárta az évet.
110488-05/1AB 1P pályázat
113707-04/1AB 1P pályázat
A 2001-ben szervezett programok:
A program szakmai irányítása: Évi kétszeri szupervízióval bizto sítjuk, melynek értékelő megállapításait folyamatosan beépítettük a programba.
Létrehoztunk egy 17 fős szakmai műhelyt – az „utánpótlás-csapat”-ot. A műhely tagjai különböző területeken dolgozó, vagy felsőoktatási intézményben tanuló fiatalok, akik elkötelezett érdeklődést mutattak a közösségfejlesztés iránt.
Két lokális műhely fejlesztése kezdődött meg a kísérleti jellegű, szakmafejlesztő projektek megvalósítása során – egy az Észak-magyarországi Ózdi kistérségben, egy pedig a Felső-Kiskunságban.
Szakképzések
A közösségfejlesztés mint bejegyzett foglalkozás: Valószínűleg bürokratikus okok miatt sajnos 2001-ben sem történt meg a közösségfejlesztői szakma regisztrálása az Országos Képzési Jegyzékben, erre várhatóan a későbbiekben kerül sor.
Közösségfejlesztési hálózatépítés Közép-Kelet Európában: Ez a program lényegében egy képzők képzője program, amely egy-egy lengyel (CAL), romániai magyar (Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete) és román (Román Közösségfejlesztők Egyesülete), valamint szlovák (VOKA) közösségfejlesztői szervezet részvételével valósul meg. A „képzők képzője” program a 2 éves munka első felét képezi (2001. májusától 2002. márciusáig), majd a második évben minden résztvevő szervezet saját képzéseket indít a saját országában és átadja a nemzetközi képzők képzőjén tanultakat (2002. végéig), míg a project harmadik részében (2003. tavasz) összegzésre és a további közös munkák azonosítására kerül sor.
Egyesületünk f olyóirata 2001-ben is négy alkalommal jelent meg. Megjelentettünk egy Parola füzetet is.
Közösségi Adattár
Adattárunk 2001-ben folyamatosan aktualizálta és karbantartotta a közösségfejlesztés hazai honlapjait ( www.kkapcsolat.hu, segfejlesztes.hu), továbbra is bizt osítva az Egyesület szakanyagainak ingyenes hozzáférhetőségét (Parola újságok, Parola füzetek, egyéb szakirodalom). Ezáltal a Közösségi Adattár a felsőoktatásban közösségfejlesztést tanuló hallgatók legfontosabb szakirodalmi lelőhelyévé vált.
A szakmai kommunikáció szélesítésére e-mailes levelezőköröket alapítottunk.
Civil Rádió
Az egyesület alapításában működő Civil Rádió 2001-től nagyobb teljesítménnyel, szélesebb vételkörzetben sugározza önkéntesek által készített műsorait. Fontos jellemzője ezeknek a p rogramoknak, hogy nagy terjedelemben foglalkoznak a közösségi munka hazai és nemzetközi gyakorlatával.
Videofilmek
Négy oktatófilmet készítettünk ebben az évben, amelyek esettanulmányként a különféle képzéseket fogják szolgálni.