Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	25 éves a Közösségfejlesztők Egyesülete Közösség konferencia 2014. november 7. Budapest, A közösség dicsérete
Szerző:	Vercseg Ilona
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2014
Szám:	4
Oldalszám:	1
A cikkben lévő
Nevek:	Kosztolányi Dezső, Győrffy István, Barna Gábor, Homérosz, Szerb Antal, Thomas Mann, Csányi Vilmos, Nyíri Kristóf, Prazsák Gergő, Gergely Attila
Intézmények:	Közösségfejlesztők Egyesülete, Real Democracy Now, Occupy Movemenet, Degrowth Movement, Sustainable Development Movement, Transition Town, Network Society – Virtuelle Gemeinshaft
Települések:	Mykéne, Kréta, Attika
Tárgyszavak:	25 éves a Közösségfejlesztők Egyesülete; közösség; anyanyelv, identitás, valahová tartozás-kötődés, választási lehetőség, rendszerszervező képesség - kultúrateremtés, helyi kapcsolatok, globalizáció, mobilkommunikáció, hálózatok
Megjegyzés:	kategória: egyéb, éspedig: előadás a Közösség konferencián 2014-ben
Annotáció:

25 éves a Közösségfejlesztők Egyesülete
Közösség konferencia
2014. november 7. Budapest

Vercseg Ilona
A közösség dicsérete


Kedves Tagtársak és Munkatársak, Tanítványok és Szimpatizánsok!
Ma kivételesen nem küzdelmeinkről és a szakmafejlesztés aktuális gondjairól
fogok beszélni, s még csak nem is a társadalmi folyamatokat elemzem munkánk
szempontjából.
Ma nem a szakmáról beszélek, hanem annak alapjáról, mert az ünnep fényében
végre arról lehet szó, ami küzdelmeinknek értelmet ad, ami megemel, különbbé
tesz bennünket, mert segít meghaladni önmagunkat – és reményeink szerint
különbbé teszi a világot is, amiben élünk.
Mi másról is lehet szó, mint ami összetart minket 25, sőt, még több éve: a
közösségről.
Mit kapunk a közösségtől? Vegyük sorra az ünnephez illő adományait!

Az anyanyelvünket
„Hány ezer évnek kellett elmúlnia, míg ez a látszólag oly egyszerű folyamat
egyáltalán lehetségessé lett. A beszélőképesség könnyben, fájdalomban, a szükségnek s a magasratörésnek hatalmas gondolatában született meg. Idézzük csak magunk elé az ősembert, aki vadul hadonászva, könnyezve, eltorzult arccal mutatott a körülötte levő titokzatos tárgyakra, míg az első megváltó, tagolatlan szótag kitört a torkából. Ez valószínűleg nem volt szebb, mint a kutyaugatás, de mégis mily könnyítő, mily boldogító, mily édes lehetett.
A gyermek, ki beszédtelenül születik a világra, ott talál maga körül bennünket, kik már bírjuk e nehéz művészetet. Mégis meddig tanulja a saját anyanyelvét is. Mert mesebeszéd, hogy az anyanyelv megtanulása könnyű. Nehéz, a legnehezebb. Meddig selypítünk, meddig dadogunk, míg hosszú évek múlva az első értelmes mondatot ki tudjuk erőlködni. Hány nyelvmesterünk van! Már pólyánkban anyanyelvünk hangjait hallja fülünk, azokat a különös, írással ki nem fejezhető vokálisokat, melyek évezredek során képződtek, aztán dajkánk, anyánk ezen szól hozzánk; ha botlunk, kijavít, ha tévedünk, szeretetteljesen helyreigazít, és később az egész környezetünk folyton mellettünk van, hogy oktasson a nyelvünkben. A gyermekéveink úgyszólván egymásba fonódó, okosan alkalmazott nyelvórákból állnak.” (Kosztolányi Dezső 1905)
Ám a nyelv, identitásunkat illetően, önmagában nem elég megtartó erő. Az identitás nem állapot, hanem folyamat, szerkezete különböző jellegű és típusú motivációs erők hatása alatt állandóan alakul. Ha azonosságtudatomat illetően egyéni tapasztalatom negatív, akkor identitásválságba kerülhetek, ami identitásváltást eredményezhet.
A nyelvnek – szemben a belénk rögzült „nyelvében él a nemzet” sztereotípiával – változó szerepe lehet a nemzeti identitás megformálásában. Már Györffy István észrevette, hogy a magyar nyelv önmagában nem elég megtartó erő. Ezt bizonyítja a középosztály gyors asszimilációja a Trianont követő utódállamokban. Vagy utalhatunk a nyelvüket vesztett skótokra, írekre, vagy az amerikai magyarokra, a magyarországi németekre. Más meghatározók vehetik át az identitás szerkezetében a domináns szerepet. Gyakran a vallás. (Barna 2006)

Közösségi adomány
a valahová tartozásunk, kötődésünk is
Az eredet, a közösség történelme, annak megismerése és ismételgetése újra és újra megerősíti a közösséghez tartozást – [ez (lenne) az értelme a nemzeti ünnepeknek is]. A görögök esetében ez a Mykéne és Kréta kultúráját feldolgozó Homérosz, valamint a mítosz – az „érzékfeletti” lények és antropomorfizált, emberalakú istenek formájában megjelenített elbeszélő hagyomány –, és a küklikus költők (akik lezárják az eposzi kört). Ezekből szövődtek az összesereglő attikai nép előtt a 3-3 tragédiából álló trilógiák, melynek szerzői versenyeztek egymással, több napon át, lehetővé téve az egybegyűlteknek, hogy újra és újra átéljék közösségi összetartozásukat. (Szerb Antal, 1941: 17–71. o.)
Ugyanez a gyakorlat tükröződik Jákob és fia, József egyik „szép” beszélgetéséből is:
„A törzsen és atyafiságban minden gyermeknek kisujjában volt a nemzedékrend tana, és az öreg csak élt az alkalommal, hogy szórakozásképp elismételje s és megerősítse azt. József megértette, hogy „szép” társalgásról van szó, azaz: olyanról, amely nem a hasznos gondolatcserét szolgálja és gyakorlati vagy szellemi kérdések megértetését, hanem a mindkét részről ismerteknek puszta előadása és kijelentése, emlékezés, ismétlés és épülés, beszélgető kördal, ahogy a bojtárok válaszolgatnak egymásnak a mezőn, éjszaka a tűz mellett, kezdvén: „Tudsz-e róla?” – „Tudok, mindent töviről hegyire.” (Mann 1959:107)

A modernkori közösség adományai közé tartoznak
választási lehetőségeink is,
mivel a személyiség megnyitotta a nem lokalitás alapú közösségi szerveződés előtt az utat, s a vérségi és helybeliségi kapcsolatokon kívül más szempontok szerint szerveződő csoportok is megjelentek. Érdek vagy érdeklődés köré csoportosulunk immár helyzeteink, közös szokásaink, értékeink és ügyeink, eszméink szerint, ha nem is az idők végezetéig, hanem hosszabb-rövidebb ideig, hogy aztán e csoportok, feladatukat betöltve az egyén életében, átadják a helyüket újabb szerveződéseknek. S választási lehetőségeink már nem is csak helyben adódnak, hiszen a mindennapi érintkezés kiterjedt a helyi kapcsolatokon túlra is.
A globalizáció fő jellemzője az idő és a tér összesűrűsödése. A globalizáció elszakítja a helyet a tértől. A helyek rögzítettek maradnak ott, ahol a „gyökereink” vannak. A teret azonban egy szempillantás alatt át lehet szelni. Így semmisíti meg az idő a teret. Így zsugorodik össze a világ, alakul ki „világfalu”.
Az emberek közötti kapcsolatok és kölcsönhatások, úgy is mondhatjuk: cserék sokasodásával új, közös identitások alakulnak ki, új célok kerülnek kitűzésre, új, fokozatosan nemzetközivé váló civil társadalmi jelenségek, mozgalmak és hálózatok alakulnak ki (Real Democracy Now, Occupy Movement, Degrowth Movement, Sustainable Development, Transition Town). Az állandó kommunikatív összekapcsoltság egyfajta visszatérést képez korábbi közösségek eleven, személyes interakcióihoz, állítja Nyíri Kristóf, de a technológiák konvergenciájának köszönhetően a mobilkommunikáció is egyre inkább az internethez kapcsolódik, ezért ma már Nyíri következtetése csak a jéghegy csúcsa, a web 2.0 előtti időkre utal – írja Prazsák Gergő a Network Society – Virtuelle Gemeinshaft írásában, 2007-ben. És már ezen is túl vagyunk.

Közösségi adomány a mindezt integráló
rendszerszervező képességünk,
aminek Csányi Vilmos humánetológus a tudora. „Ha a bonyolult humán viselkedési együttesből kiemeljük a lényeget, akkor azt mondhatjuk, hogy a komplex emberi tevékenység tulajdonképpen a rendszerszervező képességre redukálható. Ennek első lényeges eleme az, hogy ha az ember csoportban él, akkor kritika nélkül hisz a csoport eszméiben, hiedelmeiben. Másodszor: ha az ember csoportban él, akkor szívesen részt vesz a közös akciókban, amelyeket a hiedelmek alapján terveznek meg. A közös akciók és közös hiedelmek alapján az ember kész részt venni közös konstrukciók létrehozásában, s ha ez a három viselkedési együttes jól működik, ha már egy jól összeszokott csoport van, akkor az ember egyéni érdeke a csoportérdek alá rendelődik és hűséges lesz a csoportjához. Ez alapvető különbség az állatokkal szemben: az állatok versenytársai egymásnak, nincs csoportérdek. Csoportérdek egyedül az embernél jelent meg.
A rendszerszervező képesség tulajdonképpen a kultúrateremtés alapja. A kultúra természetesen tanuláson alapszik, egy hosszú szocializációs periódus során sajátítja el a gyermek a hiedelmeket, a közös akciók változatait és a konstrukciók természetét. Bármilyen emberi konstrukcióról is legyen szó, felismerjük, hogy az rendszerszervező képesség eredménye.
A csoporttársadalom a történelem során rendívül sikeres volt, a kis kultúrák megszerveződtek és minden kultúra a hiedelmek, különféle közös akciók egyfajta funkcionális együttesét alkotta meg. Ez arra szolgált egyrészt, hogy eltartsa az embereket, másrészt arra, hogy válaszoljon arra az örök kérésre, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk?”
Az ún. tömegtársadalmakban, vagy megatársadalmakban a biológiai kötődés helyett szervező eszmék jelennek meg, s a természetes közösségek gyorsan redukálódnak. A végső csoportredukció az autonóm személyiség – de ez egy hosszú, bonyolult és vitatott történet, ami napjainkban is zajlik. Történik mindez egy egyre jobban egységesülő bolygón, ahol a különböző kultúrákat elválaszthatatlanul köti össze az anyagok, az energia, az információ és az emberek folyamatos áramlása, amely valószínűleg kialakít majd egy egységes, globális társadalmat, amelynek szerkezetéről, működéséről, előnyeiről és hátrányairól ma még alig tudunk valamit. (Csányi 2003)
„Az embernek mint fajnak nagy evolúciós újítása a közösség kifejlődése. Nem az egyének versenye a döntő az emberi evolúcióban, hanem a közösségeké. A közösség sokfejű, százkezű, tevékeny, mindenre figyelő biológiai és kulturális konstrukció… Millió-éves fejlődése alatt megbízható, kiegyensúlyozott környezetet biztosított az emberi életnek… Az emberi természet számára a közösség az optimális működési tér… olyan helyi közösségeket kell kialakítani, amelyekben mindenki megtanulja, hogy az ember csak közösségekben életképes, és a központosítás előnyeinek megőrzése mellett a helyi kultúra a legfőbb jó és legfontosabb emberi érték.” (Csányi 2005)
Milyen jó, hogy nekünk van közösségünk és hiszünk közösségünk eszméjében (magában a közösségben). Hogy vannak közös akcióink, amiket közösségképünk alapján szervezünk meg. S hogy részt veszünk közös konstrukciók létrehozásában is, s végezetül pedig alárendelünk a csoportérdeknek és hűségesek vagyunk a csoportunkhoz
„Ki merné azt mondani, hogy aki egy éve, tíz éve vagy száz éve meghalt, az eleve nem lehet tagja egy közösségnek? Miért ne lehetne? A közösség túlterjed a jelenbeli fizikai érzékelhetőség körén, mint ahogy az emberi lét is túlterjed azon. Ez azonban nem csökkenti objektív érvényét, ellenkezőleg: egyetlen társadalom sem maradhat fenn, ha tagjai semmi mást nem tesznek, mint amit egy társadalom „megfizethet”. Tehát egy sokkal tágabb horizonthoz jutunk, ha a közösség perspektívájában gondolkodunk; valójában e nélkül nem is juthatunk erkölcsi, vagy, ami lényegében ugyanazt jelenti, egyetemes perspektívához.” (Gergely 2006)
Mondhatnánk-e szebbet és vigasztalóbbat a közösségfejlesztés alapítóinak tiszteletére rendezett éves Közösség konferenciánkon, mint azt, hogy ők is közösségünk tagjai?
Elkészítve a DVD-n található bibliográfiát, amikor átfolyt rajtam ez a 25, sőt, 39 év, meghajoltam összteljesítményünk előtt és azt éreztem, hogy ma itt nem lehet mást tenni, mint megnyílni az örömnek és ünnepelni!


Felhasznált irodalom:
Barna Gábor (2006): Népi kultúra – nemzeti kultúra – nemzeti identitás. A népi kultúra szerepe a nemzeti kultúra és a magyar identitás megszerkesztésében. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Debrecen, 2006. augusztus 23–26.) elhangzott előadás. Csányi Vilmos (2003): Az emberi természet biológiai gyökerei.
Csányi Vilmos (2005): Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan. Népszabadság, Hétvége, 2005. szeptember 17.

Gergely Attila (2006): Állampolgárság, politika, erkölcs, közösség.
uez Parola 2007/1–2.
Kosztolányi Dezső (1971[1905]: A nyelvtanulásról. Nyelv és lélek. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 8–9. o.
Mann, Thomas ([1933–43]1959): József és testvérei I-II. ford. Sárközi György. Budapest, Európa Könyvkiadó. Az idézet az Első könyv IV. fejezetből való: Az álmodó. A könyv a bibliai Jákób és fia, József történetét meséli el újra, elsősorban Mózes első könyve 37–50 alapján.
Prazsák Gergő (2007): Network Society 2.0, Virtuelle Gemeinshaft. Világosság 2007/9.
Szerb Antal (1992[1941): A világirodalom története. Budapest, Magvető Kiadó. Első rész: A görögök.

Az azonos című jubileumi kiadvány megjelent a közösségfejlesztés honlapján

A szerk.

Parola archívum