Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A Falusi Suttogóban mindenki szóhoz jut: Kistelepülések kis lapjai és a sajtószabadság
Szerző:	Tanács István
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:	Helyi nyilvánosság
Év:	1995
Szám:	2
Oldalszám:	10. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:	Lokalitás a Csongrád Megyei Helyi Lapok Egyesülete
Települések:	Algyő, Apátfalva, Deszk, Röszke
Tárgyszavak:	helyi nyilvánosság, önszervezés, újság, helyi lapkiadás
Megjegyzés:
Annotáció:

sutogo.txt

A Falusi Suttogóban mindenki szóhoz jut
Kistelepülések kis lapjai és a sajtószabadság


Az országos nyilvánosság nem helyettesítheti a helyit - ez az egyszerű igazság az oka, hogy az 1990-es önkormányzati választások után gomba módra szaporodni kezdtek a helyi lapok. Ma már alig van olyan település, ahol ne adnának ki valamilyen - rendszerint egyszerű kivitelű, kis terjedelmű, kéthetente vagy havonta megjelenő - újságot. Van, ahol az önkormányzat a kiadó, másutt a művelődési központ, megint másutt egyesület, alapítvány vagy helyi vállalkozó.
A helyi lapokat nem profi újságírók készítik, hanem lelkes amatőrök. Legtöbbször fizetség nélkül, a főállásuk mellett szerkesztik az újságot.
A szerzők, szerkesztők védtelenebbek a hivatásosoknál, mert maguk is abban a közegben élnek, amelynek viszonyait megpróbálják kritikus szemmel láttatni.
A megyei vagy az országos lap újságírója összegyűjti cikke anyagát és elmegy. Olykor soha többé nem találkozik cikke szereplőivel.
Amikor azonban egy általános iskolai tanár tűzi tollára a helyi érdekcsoportok konfliktusait, neki másnap, harmadnap is találkoznia kell azokkal, akikről írt - és akiknek esetleg az állása miatt ki van szolgáltatva.
De az sem jó, ha a helyi lap nem foglalkozik azzal, amiről az adott településen mindenki tud és mindenki beszél, mert akkor meg a hitelét veszíti el, és az is a szerkesztő baja.

Támogatás beleszólás
nélkül?

Nemrégiben találkozót rendezett a helyi lapok szerkesztőinek a Lokalitás a Csongrád Megyei Helyi Lapok Egyesülete az algyői faluházban. Tanácsadóként, az együttgondolkodás moderátoraként hívtak meg a beszélgetésre...
A helyi lapok csaknem mindegyike ellentmondásos viszonyban van a település önkormányzatával. Ugyanis többnyire nem jelenthetnek meg önálló üzleti vállalkozásként, szükségük van az önkormányzat anyagi támogatására.
A pártatlan tájékoztatás érdeke ugyanakkor azt kívánná, hogy a helyi hatalom fizesse ugyan a számla egy részét, de ne szóljon bele a lap szerkesztésébe.
Ilyen önkorlátozásra azonban kevés helyen képesek.
Gyakran elő fordul, hogy a polgármester vagy a jegyző megjelenés előtt elolvassa a lapot. Volt szerkesztő, aki úgy fogalmazott: cenzúrázzák az újságját. Egy önkormányzati képviselő viszont kijelentette, csak azért van erre szükség, "nehogy valótlanság kerüljön a lapba"...
Vajon mit tartanak a helyi újság feladatának? Hát például az önkormányzati rendeletek szó szerinti közlését. Ezek a helyi jogszabályszövegek többnyire hosszadalmasak, köznapi ember számára
mára nehezen érthetőek. Szó szerinti megjelentetésük egyrészt felborítja a kis terjedelmű lapok belső arányait, elveszi a helyet egyéb témáktól, miközben a testület célja sem valósul meg: magyarázat nélkül a helyi polgárok jó része nem érti, mit akar tőle az önkormányzat. A szó szerinti közlés helyett fontosabb volna közérthetőségre törekedni, és tisztességesebb, ha a szavazáskor kisebbségben maradt képviselők érveit is idézné a lap.

Az önkormányzat legyen-e
a kiadó?

Apátfalván a szakításig mélyültek a konfliktusok. A Pátfalvi Szót az önkormányzat hozta létre, amikor azonban a polgármester összekülönbözött a szerkesztővel, megszüntették. A polgármester javaslatára alapítottak helyette másikat, Pátfalvi Hírnök címmel, de a korábbi csapat sem hagyta magát: egy helyi vállalkozó segítségével elindították a Pátfalvi Szókimondót. Mottóként felírták a címlapjára: "A véleménye miatt senki ne szenvedjen zaklatást!"
Időközben új képviselőtestületet választottak a faluban, de a viszály mégsem szűnt meg. Az önkormányzat el akarta csábítani a Szókimondótól a szponzoráló vállalkozót, hogy inkább csináljanak közösen lapot - "egyet, de jót", csakhogy a sajtószabadság szerencséjére az illető kitartott...
A röszkei polgármester - aki az ottani Falusi Suttogó című lap szerkesztőjével együtt maga is részt vett a találkozón - kifejtette: helyi tömegtájékoztatás nélkül nem lehet települési stratégiát felépíteni és megvalósítani. Ha a röszkei képviselőtestület nem adna pénzt a lapra, akkor pénzért kellene adni, és 1200 helyett legfeljebb 500 példányban jutna el a lakossághoz. Így viszont minden röszkei polgár olvashatja, de ez egyáltalán nem zárja ki, hogy a konfliktusokkal is foglalkozzék az újság. A Falusi Suttogóban minden önszerveződő közösségnek jut hely. Külön rovata van a falugazdász, az orvos, az állatorvos információinak, az iskolának, a plébániahivatalnak. A tisztelendő úr egyszer a temető utcájának tisztán tartásáról értekezik, máskor pedig a húsvéti prédikációja lényegét adja közre publicisztikus formában azoknak, akik távolmaradtak a körmenettől...
A Dorozsmai Napló nem önkormányzati lap, de a szerkesztéssel foglalkozó baráti körnek sem könnyű a dolga. 3600 példányban készül az újság, hogy ingyen minden házhoz eljuthasson. Ha pénzt kérnének érte, akkor biztosan csak az venné meg, aki el is olvassa, de a dorozsmai lakosság kétharmada így sem olvas mást, mint a helyi lapot. Ha fizetni kellene érte, akkor ezt sem vennék kézbe. Így aztán szponzorokra és hirdetőkre szorulnak - nekik tehát nem a polgármester parancsol, hanem a vállalkozó. Ha azt kéri, hogy okvetlenül jelenjék meg a lap húsvét előtt, hogy hirdetni tudja benne a kedvezményes sonkavásárt, akkor kívánsága a szerkesztőség számára parancs.
A legnagyobb sikert a Deszki Hírnök című helyi lap érte el. Ezt többségében Szegedről kiköltözött értelmiségiek alapították. Kezdettől sok gyanakvás kísérte munkájukat, egy időben még információt sem adott nekik a képviselőtestület. Mivel az ülések nyilvánosak voltak, a Hírnök tudósítója olykor éjjel kettőig ott kornyadozott a vitákon, és jegyzetelt, hogy legyen információ a döntésekről. Ahogy telt az idő, úgy vélte, hogy a lap szerzői és szerkesztői sokkal jobban tudnák képviselni őket, mint azok az emberek, akiket 1990-ben megválasztottak. A választás közeledtével elemi erejű igény jelentkezett, hogy azok, akik eddig csak beszéltek és írtak, kapjanak esélyt a cselekvésre is. eleinte eszük ágában sem volt vállalni a jelölést, de az emberek azt mondták: ha nem tudnak érdemben másik alternatívát kínálni, akkor a lapban megjelenő kritikának sincs sok értelme. Így esett, hogy a lapot kiadó egyesület jelölteket állított, akik közül hatan be is jutottak az új testületbe.
Az alpolgármesterré lett szerkesztő asszony maga mondta, hogy a lap színvonala megsínylette egy kicsit a nagy győzelmet. S bár előrelátóan új tagokkal bővítették a szerkesztőséget, még ma sem egészen tisztázott, hogy vita esetén kinek az akarata érvényesüljön az önkormányzati hírek szerkesztésében és hogyan maradjon meg az újság függetlensége.
Bármilyen sok vita kísérte is a munkájukat, a helyi lapok szerkesztői egyetlen települést sem tudnak, ahol - ha egyszer már létezett - véglegesen megszűnt volna az újság. Búcsúzás előtt elégedetten állapíthatta meg a Lokalitás Egyesület titkára: ahol a helyi nyilvánosság bármilyen kezdetleges formában egyszer megjelent, ott pillanatok alatt szinte kitéphetetlen gyökereket eresztett.

Tanács István
(Részletek a Népszabadság, 1995. május 10-i számából)

Parola archívum