Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Az önsegélyezés Magyarországon
Szerző:	Tivald Attiláné
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1994
Szám:	5
Oldalszám:	6. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	önsegélyezés
Megjegyzés:
Annotáció:

onsegmag.txt

Az önsegélyezés Magyarországon

Az önsegélyező szervezetek működésének Magyarországon is történelmi hagyományai vannak. Már a középkorban, a céhek alakulása idején jelentős szerepük volt a kölcsönös segítség elvén alapuló szociális gondoskodás megszervezésében. Egyes veszélyes foglalkozásoknál szakmai alapon szerveződtek a segélyegyletek. Így például a körmöci bányavállalatnál dolgozó munkások már a XV. században megszervezték a bánya-társláda intézményét.

Szakmai és területi alapon

Az ipari fejlődéssel párhuzamosan a XVIII. században jelentős számban jöttek létre további szakmai egyesületek, mint pl. a bádogos, a lakatos vagy a kályhás segélyegyletek. A szakmai szervezetek mellett megjelentek a területi alapon szervezett egyletek is, ilyen volt pl. a Budai Általános Betegsegélyező Egylet.
A segélyegyletek szociális gondoskodásban betöltött szerepét jól reprezentálja a Pesti Bádogos Segélyegylet Alapszabályából az alábbi idézet: ,A munkaadó köteles a szolgálatban állás napjától a kilépés napjáig a munkástól naponta egy új krajcárt kórházi költségre levonni és azt a pénztárosnak átadni, mivel a céh a munkásnak kórházi ápolásáért felelős".
Az 1872-ben hozott ipartörvény életbe lépése után ezek a szakmai egyesülések túlnyomórészt beolvadtak az ipartestületi betegsegélyező pénztárakba.
Az előzőekben ismertetett önsegélyező mozgalmak a társadalombiztosítás korai előzményének tekinthetők. A századforduló után, a társadalombiztosítási intézmények kialakulásával hiánypótló szerepük megszűnt, jelentőségük csökkent. 1927-ben megreformálták a betegségi és a baleseti biztosítást, 1929. január 1-től pedig bevezették a nyugdíjbiztosítást.
Az 1929-30-as gazdasági válság társadalmi következményei nyilvánvalóvá tették, hogy a kialakult társadalombiztosítás nem nyújt kellő védelmet. Ezért az 1930-as években sorra alakultak azok az önsegélyező egyesületek, amelyek célja a kötelező biztosítás szolgáltatásainak kiegészítése és a magasabb színvonalú egészségügyi ellátás megteremtése volt.
Az így létrejött önsegélyező egyesületek többnyire a betegségi biztosítást ellátó intézményeken belül jöttek létre, de pénzeszközeiket elkülönítve, külön alapként kezelték. 1930-ban a dorogi szénmedence önsegélyező egyletén belül létrehozták az ,Önbiztosítási Alapot". Az Alaphoz csatlakozók illetményük fél százalékát ajánlották fel. Szolgáltatásként a legalább húsz éves szolgálati idővel rendelkező tagot baleset vagy rokkantság esetén kártalanították, baleseti halál esetén a hozzátartozókat támogatták. Nyugdíjazáskor, legalább 9 évi szolgálati idővel rendelkező tagjaiknak egyszeri segélyt nyújtottak.
Az 1930-as évek végén alakult a Székesfővárosi Takarékpénztár támogatásával a Budapesti Önsegélyező és Temetkezési Segélyegylet, a család támogatására. A tagdíj egytől három pengőig terjedt s házassági, önállósítási, valamint temetkezési segélyt nyújtott tagjainak.
A kiegészítő biztosítási tevékenységet folytató önsegélyező egyesületek többnyire háttérintézmények voltak, a második világháború után a társadalombiztosítás szervezeti egységesítésének következtében tömegesen megszűntek. A szervezeti és jogszabályi változásokat csak néhány szervezet élte túl.

A vasutasok egylete

A ma is működő egyesületek közül a legnagyobb létszámú a Vasutas Önkéntes Támogatási Alap (OTA), amely 1930-ban jött létre, 210 ezer tagja van. Az alapítók célja volt a vasút betegségbiztosító intézményeinek fejlesztése és a fennmaradt pénzeszközből segélyek rendszeresítése. Az elmúlt 60 évben az alapvető cél gyakorlatilag nem változott, tevékenységével ma is ,tagjainak és eltartott hozzátartozóinak társadalombiztosítási ellátásokon túlmenő segélyezését, valamint tagsága egészségügyi, szociális és társadalombiztosítási színvonalának emelését" szolgálja.
Az egyesület tagja lehet minden aktív és nyugdíjas vasutas, aki a belépési nyilatkozatot aláírja és a jövedelmének fél százalékát tagdíjként megajánlja. Az egyesület szolgáltatásai közvetett, illetve közvetlen támogatás formájában jutnak el a tagsághoz.
A közvetlen támogatások:
" társadalombiztosítási ellátást kiegészítő segélyek, pl. segély tartós keresőképtelenség esetén, táppénzigény kimerítése esetén, gyógyszersegély, gyógyászati segédeszközért fizetett térítési díj visszafizetése stb.
" egészségi állapottal összefüggő segélyek, pl. kórházi ápolási segély, cukorbetegek segélye stb.
" szociális indokoltság esetén nyújtott támogatások, pl. kelengyesegély, temetési segély, szociális segély, időszakos szociális gondozási lehetőség biztosítása. Ezek a szolgáltatások éves szinten 1993-ban meghaladták a 208 millió forintot.
Az elmúlt évtizedek jogszabályi változásai természetesen érintették az OTA működését is. Megalakulásakor a Vasutas Betegségi Biztosító Intézet keretei között működött, elkülönített alapként. 1950-ben a társadalombiztosítási feladatokkal együtt az OTA is a Vasutasok Szakszervezetéhez került, ahol 1990-ig gazdaságilag elkülönítetten működött. 1991-től önálló egyesületként, saját önkormányzattal végzi tagjainak támogatását.
A tagok szolidaritásán alapuló önsegélyező mozgalomnak ma is van létjogosultsága. Ezt a szükségszerűséget felismerve, többéves megfeszített előkészítő munka után, 1993 novemberében az Országgyűlés megalkotta az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvényt. Ezzel ismét megteremtődtek Magyarországon az öngondoskodás jogi feltételei és garanciái.

A biztonság alapja

A törvény három pénztártípust különböztet meg: egészségpénztárt, önsegélyező pénztárt és nyugdíjpénztárt. Mindhárom pénztártípus szerveződhet területi, vállalati és ágazati szinten. Az egészségpénztárak kiegészítő, illetve alternatív feladatot látnak el az egészségügyi finanszírozás rendszerében.
Az önsegélyező pénztárak tevékenysége elég széles szálon mozog, kiterjedhet a munkanélküliek vagy bármely ok miatt keresőképtelenek segélyezésétől a kiegészítő szociális ellátáson keresztül a gyermeknevelés támogatására, valamint elhalálozás esetén a hátramaradottak támogatására is. Az önsegélyező pénztár egyik jellegzetes területe lehet a gyógyszerek, illetve gyógyászati segédeszközök árának támogatása. Ez utóbbi a közelmúlt évek áremelései miatt egyre szükségszerűbb.
A nyugdíjpénztárakba belépők rendszeres tagdíjfizetéssel jogosulttá válnak arra, hogy tíz év várakozás után, vagy nyugdíjba vonuláskor a pénztárban keletkezett összeget teljes egészében felvegyék vagy járadékra váltsák.
A törvény életbe lépése óta eltelt időben döntően nyugdíjpénztárak és az önsegélyező pénztárak szükségessége is egyre nyilvánvalóbb.
Az önsegélyező mozgalom ismételt fejlődésnek indulása a szociális biztonság megteremtésének kezdetét jelentheti.

Tivald Attiláné
a Vasutas Önkéntes Támogatási Alap
ügyvezető elnöke,
a Magyar Pénztárszövetség elnöke
(Kiáltás)

Parola archívum