Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Portré Louis Coul-Futy
Szerző:	Takács Péter
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1994
Szám:	3
Oldalszám:	14. p.-15. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	portré, közösségfejlesztő
Megjegyzés:
Annotáció:

lcfuty.txt

Portré
Louis Caul-Futy

Annecy városában este sétára indult a Savoyában átrándult magyar közösségfejlesztők kicsiny csapata. A társaság középpontjában a házigazdánk állt, mint mindenütt itt a Mont-Blanc árnyékában. Éjféltájt ájuldozva néztük az árkádok alatt csörgedező gleccserpatakokat, szívtuk a vízillatú esti hűvös levegőt, s Solymosi Jutka közvetítésével Luis gondolatai rakosgattuk ismreteink tárházába. Már megint nem arról beszélt, amit ,elvártunk"! Annecy történetét szeretnénk hallani, de helyette indulatosan arról szónokol, hogy a rend őre itt a belvárosban fenéken billenti a szakadt ruhás koldust, s elriasztja az álmosan padon alvó hajléktalant, mert a látványos belváros az ,öntudatos polgároké", a turistáké, s nem illik ide sem részeg, sem egy csavargó nincstelen, kiteszik a szűrét a külvárosba, oda való! A történelmi tabló helyett szociális térképet rajzol. Történelmi freskót akkor ecsetel, amikor a személyes története összefonódik a kortörténettel, vagy a gazdaság változásaival.
De ki is francia barátunk, s miért is írok róla?
A nyolcvanas évek végén tűnt fel először Magyarországon egy olyan tanácskozáson, ahol a leszakadó térségek gondjairól, kilátástalan helyzetéről volt szó. Azóta rendszeresen jön és hoz magával érdeklődő barátokat és hív vendégként magyarokat.
Először 1991-ben, Balassagyarmaton hallgattam lendületes, sok-sok példát fölidéző előadását, mert akkor a munkanélküliség réme körözött a fejünk fölött, s jött oktatni-tanítani arra, hogy miképpen nézzünk szembe gondjainkkal. Visszatérő ,rögeszmére", hogy minden településnek, kis és nagy közösségnek van rejtett erőforrása, melyet ha fölismer, ha föltár, ha megszervez és fölszabadít, képes az erő átáramolni a környezetbe, a létfeltételek megváltozhatnak. Nem transzcendentális csodák sodornak elénk munkaalkalmat, fejlődési létrafokokat, hanem a képzés, az önismeret, a közösségfejlesztés. Ózdra, Tatabányára, a Nyírségbe vagy Somogy elzárt falvaira, településmúzsáira gondolva, kételkedve fogadtuk optimista lendületét. Egy héten át járkálva Savoyában, ismerkedve a különböző fejlesztési programokkal, a bizakodása érthető.
Illyés Gyula írja, hogy az ember szinte egész életén át a gyermekkori élményekből él, azok a kimeríthetetlen tartalékai.
Láttuk barátunk szülőházát, nálunk azt mondanák, emeletes tanyasi ház, mely otthon a nagy családnak. S mutatta, hol volt a felnőtt férfiak asztala, ahol estéről estére komoly dolgokról folyt a szó. Elképzeltük a plafonbéli nyílást, melyen át ők - a hallgatózó, megcsendesült gyermekek - figyelték a felnőttek szavát. Korán megismeri a szegénység, a kiszolgáltatottság és megalázottság érzését.
A föld, a ház a tulajdonosé, a bérlő család, ha eredményes gazdasági évet zár az osztozkodás végén, annyit kap, amennyi a megélhetéshez éppen elég. S példák a megaláztatásokra! Az ő feladata volt, hogy minden este 7-8 óra között a frissen fejt tejből egy köcsöggel 2 kilométert gyalogolva a tulajdonosnak vigyen. Ha kilötyög, nem csak a tulajdonos, de az apja is elveri. De apjának sem könnyebb. A lakóházban nincs víz, de az udvaron az állatoknak van, s hiába könyörögnek, a vizet soha nem engedi a gazda a bérlőknek bevezetni.
Sorsa egy a többi falusi fiataléval, mert hiába a jobb képessége, ha nem lendülhet tovább a visszahúzó körülmények miatt. Gazdálkodik, növényt termeszt, állatot tart, gyümölcsöst gondoz, de az eredmények elmaradnak, megválni kényszerül. Észak-Savoyában egy fuvarozónál vállal adminisztrációs munkát. A másfél évtizet alatt megtanulja a francia társadalom tagozódását, s eldönti végérvényesen: neki melyik oldalon van a helye. Az érdekvédelem, az érdekérvényesítés a feladata akkor is, amikor népművelő, amikor közösségfejlesztő, fogyasztói szervezet titkára, vagy amikor miniszteri szaktanácsadó, tárcaközi bizottságok vezetője, vagy szakképzési szervező fejlődő országokban.
Ma nyugdíjasként népfőiskolát szervez, önkénteseket gyűjt maga köré, egy térség kapcsolatrendszerét, önszerveződésének gazdag példatárát hozza el hozzánk, hogy tanuljunk, mert közben ž is tanul tőlünk, minden új élményét összehasonlítja a meglévővel és építkezik tovább.
A módszere nem túl bonyolult: Készíts egy légi felvételt, tehát lásd át és ismerd meg saját környezeted változatos gazdasági-közigazgatási-hatalmi rendszerét, találd meg, mi az a speciális, sajátos, ami csak itt van szilárdan, amire egy fejlesztési stratégia ráépíthető. S találj olyan társakat, akikre azt mondhatod: Ismernek és elismernek téged! Ez nem leereszkedés, hanem aktív tisztelet, mely méltó az emberhez.
Nos lássunk gondolkodása menetére egy filmszerű vázlatos példát!
Miért is szerveztünk térségi népfőiskolát?
,Olyan társadalomban élünk, amely rendkívül gyorsan változik. Az emberek képtelenek ezzel lépést tartani. Nem értik, miért néptelenedik el a vidék, nem értik miért vonul ki az állam mindenhonnan.
A rendkívüli fejlődés ellenére a társadalom nem tud uralkodni a fejlődésen. Felmegyünk a Holdra, de a városban nem tudunk 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni. Ma a párizsi metró 90 km/óra sebességgel közlekedik. Képtelenek vagyunk emberi tartózkodásra alkalmas városokat építeni, megvédeni a természetet. Ezt nem értik az emberek.
3000 vállalat uralja a világgazdaságot 800 millió ember számára, mert csak ennyi fizetőképes fogyasztó van. Az országok kormányai egymást követik. Hol ez a párt van hatalmon, hol a másik, de képtelenek uralni a körülményeket, mert csupán egy bürokratikus hatalmi struktúrában mozognak és nem a való világban.
Meg kell tehát érteni a dolgokat, képesnek kell lenni arra, hogy ítéletet mondjunk a folyamatokról, vagyis nem elég csupán szavazni, mert a politika nem veti föl a leglényegesebb kérdéseket.
A népfőiskola az agynak a működését akarja megindítani, mert most már a 2000. éven túlra kell tekinteni.
A liberalizmus, az új világszabadság eszméje az emberiség ellen fordul. Gondoljuk csak meg! Észak-Afrikában 30 millió embert érint az AIDS. És a 3 óriás gyógyszerkutató leállítja a megelőzés kutatását, mert az nem kifizetődő. A gyógyszereket persze csak gazdagok fogják tudni megvásárolni. Ebben az ultraliberális őrületben úgy látják, hogy az egyedüli szabályozó rendszer a piac, pedig ez csak egy módszer, a lényeg az ember lenne. A piac nem érték.
A népfőiskola tehát arra való, hogy mindezekről gondolkodjunk, hogy önálló gondolkodásra alkalmas embereket képezzünk. Felkérésre vállalunk különböző tanfolyamokat, pl. beszéd és kommunikációs technikát tanítunk, vagy informatikát, vitákat, szemináriumokat rendezünk. Most készülünk egy Európa Hétre, melyen egyetemi oktatók számára teremtünk fórumot, nekik szervezünk szemináriumot az európai együttműködés értelméről, lehetőségeiről.
Korábban, legelőször az animátorokat próbáltuk összefogni: különböző foglalkozású, képzettségű, eltérő állapotokat képviselő embereket, olyanokat azonban, akik az alapértékekben legalább egyetértenek. Bárki előtt nyitva állunk, de soha nincsenek tömegek a Programjainkon. Nehéz megmozgatni az embereket, de kell! A legnagyobb létszám 100 fő szokott lenni. Ez nem baj, mert mi nem a tudományt akarjuk áttölteni az emberek fejébe. Az előadónak a közönség kérdéseire, igényeire kell válaszolnia.

Válságos időket élünk a 70-es évek nyugati társadalmi gazdasági és generációs válságát követ a 90-es években a keleti szféra teljes körű krízise. Az ember elveszti fogodzó pontjait, s nem ad választ a mai kérdésekre a tanult, az otthonról hozott ismeret sem. Válság a társadalomban a családban a közösségben. Louis kijelentő mondatainkra újra csak rögeszméivel válaszol.
- Különleges helyzetben, különleges, az eddigiektől eltérő, tehát újat kereső megoldások kellenek. Össze kell szervezni azokat az embereket, akik gondolatokat hordoznak, tervet forgatnak a fejükben és aktívak, szövetségeseket kell találni melléjük...
S máris elemzi a Seysselben együtt látott és hallott példát: a gazdák kezdték elveszíteni megélhetésüket, s egy gazdasszony levelet írt Párizsba tanítónő barátnőjének. Hozza el ide vidékre nyaralni-dolgozni, tanyasi világot látni a tanítványait. S a gazdák ,megtanulták" esténként, amit már tudtak, de elmondani, felmondani, átadni soha nem voltak képesek a tájról, a természetről, a gazdálkodásról, a Rhone folyóról. A gyerekek láthatnak élő igazi csirkét, ahogy kibújik a tojásból, ott állnak és látják, ahogy a borjú megszületik, ahogy a gazda a tehenet feji. Dolgozhattak a gazdaságban, s elhozták Savoyába a szüleiket... s ma a seysseli példának többszázezres követője van a Jónapot Természet Országos Egyesület keretében.
Amíg mi elmélázunk azon, hogy milyen egyszerű is egy jó gondolat megvalósítása, halljuk, hogy a francia barátainknak magyar példákat sorol. Arról beszél, hogy mit jelenthet, ha főző férfiak összefognak, vagy elhatározza egy falu, hogy utat építenek, vagy asztmás gyermekek szülei ha összekapaszkodnak, vagy a szőlősgazdák összefognak...
Louis Caul-Futy Annecy városában az éjféli sétán az ódon házak között arról beszélt, hogy a lerobbant belvárost két évtized alatt hogyan vásárolták fel az újgazdagok és szorították a perifériára a krégi tulajdonosokat. A fagalériák, a függőhidak, a díszkutak és árkádok velencei hangulatában, mint kertben, ott a kép, melyet Louis rajzol, hogy bizakodva okuljunk.

Takács Péter


Parola archívum