Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Két kitekintés
Szerző:
Trencsényi Imre
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Követő program segédanyaga
Év:
1992
Szám:
1
Oldalszám:
12. p.- 13. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Paul Blin, Edmond Gaudy, Patrick Léger, Dr. Sjef Theunis
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
munkanélküliség kezelése, Franciaország, szociális munka, El Taller
Megjegyzés:
Annotáció:
Két előadássorozatról olvashatunk beszámolót, az egyik a munkanélküliség kezelése hogyan történik Franciaországban, a másik pedig az EL TALLER-t az állampolgári kezdeményezéseket összefogó nemzetközi egyesületi szövetséget mutatja be.

Két kitekintés

Az elsőnek március 2-án és 3-án, Pécsett lehettünk részesei három, Franciaországból tapasztalatcserére érkező kollegánk jóvoltából. Mindhárman olyan társadalmi egyesületben tevékenykednek, amely a munkanélküliség ,kezelésére" szerveződött. Paul Blin Pont-Audemer és környéke, Edmond Gaudy és Patrick Léger Haute-Vienne megye tapasztalatairól számolt be a hazánk különböző tájairól összegyűlt közösségfejlesztőknek. A beszámolókból kiderült, hogy sok tekintetben hasonló cipőben járunk.
Először is a munkanélküliek számának az összlakossághoz mért hányadát tekintve: itt is, ott is minden huszadik lélek munkanéküli. E ponton azonban rögtön szembeötlenek a különbségek is. Míg Franciaország hosszú ideje folyamatosan igyekszik integrálni társadalmába egykori gyarmatbirodalmának szerencsepróbálóit, Magyarország még föl sem fogta igazán, milyen következményeket von maga után a határok hirtelen felnyitása. Az sem lényegtelen különbség, hogy míg a francia gazdaság hosszú idő óta lényegében egyfolytában liberális elvek szerint működik, Magyarországon az utóbbi évtizedekben tervgazdaságra, teljes foglalkoztatottságra, társadalmi nivellációra való törekvés szorított politikai mederbe a lényegüknél fogva gazdasági folyamatokat, így a magyar munkavállalók tömege hirtelen és készületlenül szembesül a piacgazdasággal. S az sem elhanyagolható tény, hogy míg a polgári társadalmakban szükségképpen kialakul az államtól független szociális háló, a kelet-európai szocialista államberendezkedés maga ,gondoskodott" mindenről, s most attól koldulunk...
Sovány vigasz, de tény, hogy annyira azért a francia társadalom sem ,fejlett", hogy megrázkódtatások nélkül tudta volna elviselni a '80-as évek neoliberális gazdasági ,forradalmát", amely Európa- és Amerika-szerte - élve a technológiai fejlődés adta lehetőségekkel - úgy igyekezett ,racionalizálni" és ,optimalizálni a termelést, hogy például Franciaországban 10 év alatt kétszeresére nőtt a munkanélküliség.
A szociális hálót természetesen ott is kifeszítették, de hamarosan kiderült: a segélyezés annyival fájdalmasabb a pofonnál, hogy ketten szenvednek tőle, az is, aki kapja, meg az is, aki állja (a cehhet). Az aktív népesség nyomására a francia állam, hogy csökkentse a munkanélküliség kezelésének költségvetési terheit, a feladatot részben a társadalomra hárította. Az állami munkerő-közvetítés természetszerűleg nehézkes (különösen, ha járadékmegítélő hatóságként is működik egyben), az olcsó munkaerő a feketepiacot ,hozza helyzetbe". A francia kormány 1987-ben azt kezdeményezte, hogy jöjjenek létre társadalmi egyesületek, melyek nonprofit vállalkozásként, tisztességes módon foglalkoznak munkaerő-közvetítéssel, s egyben képzéssel-átképzéssel, valamint mentálhigiénés gondozással is segítik a hosszabb-rövidebb időre bajba került réteget.
Érdekes számunkra e francia egyesületek piaci helyzete, szerepvállalása és működési módja. Nem csupán találkoztatják a kínálatot a kereslettel, hanem folyamatosan gazdálkodnak tagjaik munkaerejével. A számon tartott munkavállalókat ,rendelésre szállítják" ügyfeleiknek - vállalkozóknak és családoknak. A megrendelő az egyesület által kiállított számlát egyenlíti ki - így a pénzforgalom ellenőrizhető módon könyvelődik (ez az állam érdekeltsége) -, s a munkavállaló is törvényes mértékű munkabérhez jut, nincs kiszolgáltatva a fekete (munkaerő)piac hiénatörvényeinek.

Ami pedig a ,nehezen eladható", kisebb-nagyobb mértékben már testileg-lelkileg leépült tartós munkanélkülieket illeti, számukra pszichoterápia-értékű programokat szervez az egyesület. Elsősorban önbizalom- és kreativitásfejlesztő tréningek és klubprogramok ezek. De szót ejtettek vendégeink különféle deviáns csoportoknál, például drogosoknál elért eredményekről is...
Ez az a pont, ahol önkéntelenül bedugul a képzeletünk. Egyelőre szeretnénk nem tudomásul venni, hogy előbb-utóbb nekünk is tartós munkanélküliek deviáns csoportjaival kellhet majd foglalkoznunk. Szeretnénk azt is hinni, hogy például a pályakezdők részére szervezett átképzések -, melyek mostani munkaerőpiaci erőfeszítéseinknek kétségkívül legtiszteletreméltóbb vonulatát képezik - jelentősen csökkenthetik a halmozódó feszültségeket. S ha már a saját portánkra értünk, megmondhatjuk: rokonszenves próbálkozás az állami segítséggel terjedő ,Jobclub-mozgalom". Az ennek keretében szervezett tréningek és tanfolyamok azt sugallják: ,Van állás, csak fellépés meg egy-két információ kérdése, hogy Te nyerd el azt". Szükség van, persze, erre is, de nálunk mindez csak csepp lehet a tengerben. A közgazdászok pontosan megmondják, hogy nálunk azért nagy a munkanélküliség, mert kétféle hullám találkozik: a strukturálisra (,ember kell, csak másmilyen") rátorlódik a recessziós (,sok az eszkimó, a fóka meg már mind föl van dolgozva"). Talán hozzátehetjük: bizonyos helyzetekben felbukkanhat egy harmadik típus is - a voluntáris munkanélküliség. Ez a gazdasági folyamatokba való akaratlagos beavatkozásokból, olykor kalkulációs hibákból ered. De elemezzék tovább a közgazdászok, maradjunk a terápiáknál.
Örömmel tapasztalhattuk Pécsett: abban sem vagyunk alábbvalók a franciáknál, hogy már nálunk is megjelentek a munkanélküliek és álláskeresők egyesületei. A tanácskozáson közreadott címlistán több mint 20 ilyen szerepelt. S ezek szervezését nem az állam kezdeményezte. Működésük több figyelmet és bővebb elemzést érdemelne egy másik cikk keretében.
A munkahelyteremtő beruházások perspektívája nem csillant meg e kétnapos eszmecserén, de az az igény megfogalmazódott, hogy az államnak adó- és hitelpolitikával fokozott mértékben kellene szorgalmaznia az efféle vállalkozások kibontakozását. Mert igazi gyógyulást csak a vérkeringés megélénkülése hozhat, ennek hiányában csak enyhítő kenőcsökkel kenegethetjük a társadalom sebeit.

Március 6-án olyan emberrel találkozhattunk, akinek van világképe. A Corvin térre látogató holland vendég előadásának minden mondata után bólintanunk kellett: ,Igen, ez az a bizonyos globális gondolkodásmód, amelyet szükséges volna elsajátítanunk". Pedig dr. Sjef Theunis egyáltalán nem filozofált. Sőt tudatosan tartózkodott az elméleti megállapításoktól, holott valójában filozófus. Ezúttal azonban nagyon is gyakorlati dolgokról, az 1989-ben El Taller névvel bejegyzett nemzetközi egyesületi szövetség céljairól és működéséről akart beszélni. E szövetség a világ különböző országaiban különböző célokért (környezetvédelem, emberi jogok, erőszakmentesség, nemzetközi szolidaritás stb.) küzdő állampolgári kezdeményezéseknek, nem-kormányzati szervezeteinek kíván segítségére lenni közös információs bázis, kultúrák közti eszmecserék, hosszabb-rövidebb intenzív tanfolyamok szervezésével. A nemzetközi alapítvány és műhely célja tehát a civil társadalom fejlesztése világszerte, mégpedig a világméretű együttműködés szellemében.
Talán első számú kulcsszava az El Taller működésének az elmélyülés, más szóval az átmeneti kiszakadás mindennapi gondjainkból, s az eszmecsere hasonló helyzetben lévő, de más országbeli s más kultúrájú emberekkel. Lépten-nyomon felbukkanó gondolat az Észak-Dél fogalompár. Az El Taller gondolatvilágában e kettősség hasonló helyet foglal el, mint a hagyományos európai gondolkodásban Nyugat és Kelet. Természetesen egyik ,világfelosztás" sem feltételez pontos földrajzi határokat. Mondhatnánk: a Dél az El Taller szótárában a mi felosztásunk szerinti ,harmadik világot" jelenti, de Sjef Theunis szerint már nem létezik ,első" és ,második" világ, ,Észak" és Dél" egyre szembeszökőbben jelentkezik mind a ,keleti", mind a ,nyugati" országokban. A korábban valóban régiókat jelző fogalmak ma már inkább szociális tartalommal bírnak, s ez nem csupán szimbólumteremtő gondolkodásunknak köszönhető, hanem legalább ilyen mértékben a korunkban aggasztó méreteket öltő globális migrációnak is. S itt következik az El Taller-gondolkodásmód másik alapfogalma: a nemzetközi szolidaritás; hiszen ha nem akarunk földünkön, megélhetést nem találó tömegeket, emberi jogaikban korlátozni, akkor a jobb sorsú ,nyugati" és ,északi" népeknek el kell gondolkodniuk azon, mit tehetnének mostohább sorsú ,keleti" avagy ,déli" embertársaikért.
E rokonszenves ,északi" ember által többször említett társadalometika fogalmán olykor mi is elgondolkodhatnánk. S ha már elmélyülünk, gondoljunk bele még egyszer - dr. Theunis szavai nyomán -: szükséges-e egy népnek minden áron valamiféle felületesen ismert és idealizált idegen modellt követnie, vagy megpróbálhat-e esetleg a saját kultúrájából eredő saját útján járni? Az El Taller ügyvezető főtitkára - aki ugyan tiszte szerint inkább csak fölveti a kérdéseket - mintha mégis az utóbbira voksolna. Megfontolandó.!
Trencsényi Imre


Parola archívum