Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Függetlenség és együttműködés: Szakértők és a társadalom
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1990
Szám:	3
Oldalszám:	16. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	szakértői társadalom, civil társadalom
Megjegyzés:
Annotáció:	Az önkormányzati felépítésű társadalom ideájáról beszél a cikk írója, ahol a professziónak keresni kellene a civil társadalomban a helyi együttműködéseket. Az állami intézményeknek keresnie kellene az együttműködési pontokat, valóságos szerepekben.

fuggegyt.txt

Függetlenség és együttműködés
A szakértők és a társadalom

Az elmúlt 40 évben a mindent centralizáló és kizárólagos politikai céloknak alárendelő pártállam időszakában kialakult egy sajátos önvédelmi reakció a szakemberek körében, mellyel a szakmai kérdésekbe való politikai beavatkozást, azok ideológiai célokra történő alárendelését próbálták megakadályozni. (Már akik a civil szféra felől érkeztek specialista státuszukhoz, s nem valamelyik politikai intézményből csúsztak át/le ide.) Létezett tehát egy terület - a szakmai kérdések, döntések terrénuma -, amelyet változó erőfeszítésekkel és sikerrel őrizni, védeni igyekeztek az említettek, s amelybe illetékességüket legalábbis egyenértékűnek hirdették a politikai munkatársakkal szemben. Gyakran támadtak ekkor a két fél között konfliktusok egyes konkrét kérdések megítélése körül arról, hogy melyik megközelítés, az ideológiai vagy a szakmai az elsődleges.
Most, hogy a pártállam lebomlott, amikor a társadalom valamennyi működési területén a polgárok bekapcsolódását, aktív társadalmi részvételét kívánjuk s hirdetjük; kérdés, hogy milyen munkamegosztás, együttműködés indul meg az új helyzetben a "civilek" és a szakértők között.
A polgári demokratikus múlttal rendelkező országok tapasztalata, hogy még a leggazdagabbak is szociális-kulturális-oktatási és más problémáikat nem tudják megoldani pusztán a szakintézményekkel, azokban az önkéntesek, az öntevékeny társadalmi szervezetek - egyházak, egyesületek, szakszervezetek, pártok - igen jelentős szerepet vállalnak. Tehát kiegészítik egymást a civil szervezetek (a laikus segítők), a szakemberek és az állami intézmények; együttműködésük a társadalom működésének feltétele.
Bizonytalan vagy éppen reménykedő hangokat hallani gyakran manapság, hogy a szakemberek végre a "mindenkitől független", beleszólásmentes "igazi szabadságot" remélik, amelyben nem kell hozzá nem értő laikusoknak az okvetetlenkedését elviselni. Az új helyzetben majd nem kell naponta megfelelni ilyen külső, rögtönzött, szakszerűtlen számonkéréseknek; helyette a tudományosság, a professzionizmus az igazi értékmérő, amely végül is - remélhetően - a társadalom működését is szolgálhatja.
Meggyőződésem, hogy ez az út éppolyan végletes, mint a pártállamiság volt. Éppen az idézett nyugati példák, de az önkormányzati felépítésű társadalom ideája - s hát a józan ész is azt diktálja, hogy fogadja el, sőt keresse a professzió a civil társadalomban a helyi együttműködéseket, s nézzen szembe azzal, ami talán éppen az ő működésének is a pozitív következménye, hogy az emberek gazdái kívánnak lenni saját sorsuknak, s környezetüknek; arról tájékozódni kívánnak (számon kérni), részt vesznek-beleszólnak az életüket érintő kérdésekbe. Látni kell: ez a beleszólás már nem az a beleszólás!
Miközben elismerem a szakmai működés önállóságának szükségességét, bizonyos vagyok abban, hogy nem jelölhetők ki kívülről, előre azok a pontos határok, ameddig a specialisták, a szakértők működési és döntési köre kiterjed s ahonnét elkezdődik a laikusok illetékessége. Sem az iskola kérdésében, de a szociális ügyekben, a kulturális-közöségi életben, a környezetvédelmi kérdésekben s más területen sem. Ez a határ minden kérdésben, minden helyen dialógusból, együttműködésből kialkudott megegyezés kell legyen! S ráadásul ez a határ soha nem rögzíthető egyszer s mindenkorra, soha nem végleges.
Úgy gondolom, mindkét fél - s a társadalom egésze - szempontjából is az a legjobb, ha nem nyűgként próbálja elviselni állami intézmény és alkalmazotti gárdája ezt a közreműködést, hanem éppen ellenkezőleg: elébe megy, keresi és felkínálja bármely probléma megoldására együttműködését, helyzetet teremt arra, hogy a társadalmi öntevékenység, a civil közreműködés valóságos szerepet találjon magának.
Péterfi


Parola archívum