Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Hogyan csinálják Nyugaton?: Az agrárhitelezés gyakorlata
Szerző:	Nechay Veronika, Szűcs Zoltánné
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1994
Szám:	2
Oldalszám:	8. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	agrárhitelezés, mezőgazdasági hitelezés, mezőgazdaság finanszírozása
Megjegyzés:
Annotáció:

hnyugat.txt

Az agrárhitelezés gyakorlata
Hogyan csinálják nyugaton?

A közelmúltban tanulmány készült a hat fejlett ipari állam - Németország, Hollandia, Franciaország, Svédország, az Egyesült Királyság és az USA - pénzügyi intézményrendszeréről és agrárhitelezési gyakorlatáról. Ennek tanulságaiból idézünk.

A saját források dominálnak

Ezekben az országokban - a fejlett és produktív mezőgazdaság a bruttó hazai terméknek mindössze 2-5 százalékát adja, s a foglalkoztatottak számából is csak 4-7 százalékkal részesedik. A gazdálkodás döntően családi munkaerőre alapozott. Az átlagos birtokméret az európai kontinensen kisebb - Hollandiában 15,5, Németországban 16, Franciaországban 28 hektár -, a brit és az amerikai farmok ennek többszörösét is elérik. Minden országban elterjedt a földbérlet intézménye, amely elsősorban a saját tulajdonú föld kiegészítésére szolgál. A földbérleti díj a föld árához képest igen alacsony, ennek csak néhány százaléka, emiatt túlkereslet van iránta. A földforgalom nem jelentős, a csekély földkínálathoz igazodik. Ezzel függ össze a magas földár, de az is kifejeződik benne, hogy a földvagyon biztos megélhetési forrás.
A mezőgazdasági termelés döntően saját eszközök felhasználásán alapul, s a felhalmozott vagyon forrása is 65-68 százalékban saját forrás. A tőkeerős, nagyobb birtokméretű brit és amerikai mezőgazdaságban - reprezentatív felmérések alapján - ez az érték már meghaladja a 30 százalékot. Az agrárvagyon kétharmadát, háromnegyedét az ingatlanok teszik ki. Ezen belül a földvagyon képviseli a legnagyobb értéket, az összvagyon 40-50 százalékával. Meg kell jegyezni, hogy - hazai mércével mérve - a föld ára igen magas ezekben az országokban, s ez alapvetően meghatározza a farmok tőkeerejét és hitelképességét. Az ingatlanvagyon másik fontos eleme a lakásingatlan, mely általában szerepel a mezőgazdaság vagyonmérlegében. Ez azért érdemel említést, mert a föld mellett ez is fontos hitelfedezet (szemben a gazdasági épületekkel, amelyekre ez nem jellemző).

Az agrárhitelezés gyakorlata

A mezőgazdaság általában nemzetgazdasági súlyának megfelelően részesedik az egyes országok összes hitelforgalmából. A mezőgazdasági hitelek többsége közép- és hosszú lejáratú. Ez összefügg az ágazat sajátosságaival: a többi gazdasági ágazatoknál kisebb jövedelmezőséggel, az eszközök lassú megtérülésével, a termelés természeti tényezőktől függő, véletlenszerű ingadozásával, nagyobb kockázatával. De ezt indokolja a piachoz való folyamatos alkalmazkodás is.
A közép- és hosszú lejáratú hiteleket általában biztosíték ellenében nyújtják a bankok. Tartósságánál és értékállóságánál fogva a föld és a lakóépület a legbiztosabb fedezet. Ezek a hitelek a farm bővítésére, korszerűsítésére, szerkezetátalakításra, más adósságok törlesztésére, de még a működő tőke finanszírozására is fordíthatók. A hitel összegét általában a biztosítékhoz kötik, annak százalékos mértékében határozzák meg; ez a mérték leggyakrabban 50, de van példa 60-70 százalékra is.
A gazdálkodók többsége rövid távú forgóeszközhitelt is igénybe vesz. Itt a hitelügyletben fontos szerepet játszik a hitelező és a hiteligénylő közvetlen kapcsolata. A hiteligények elbírálásánál a bankok a fedezet mellett más körülményeket is mérlegelnek. Leggyakrabban a farm üzletmenetét, nyereségét vizsgálják meg, és kitüntetett jelentősége van az adós személyének (képzettségének, gyakorlottságának, erkölcsi megítélésének).

Intézményi háttér

Németországban, Hollandiában, Franciaországban, Svédországban az ágazat finanszírozását döntően szövetkezeti agrárbankhálózat végzi. E sajátos intézményrendszer kialakulása már majdnem egy évszázadra tehető, s mai tartalmát és formáját tekintve a mezőgazdaság szükségleteihez igazodó, több évtizedes szerves fejlődés eredménye. A jellemzően kisméretű családi birtokon gazdálkodók korán felismerték, hogy a pénz és az áruk piacán egyenként csekély gazdasági erőt képviselnek. A kiutat a szövetkezésben látták, és sorra hozták létre a saját tevékenységüket segítő szövetkezeteket. Ezek a szervezetek hamar megjelentek a hitelezés területén is. A jellemzően nonprofit tevékenységű szövetkezetek három alapelve az önsegélyezés, az önigazgatás és az önrendelkezés volt. Az önsegélyezés a pénzügyekben csak addig volt járható út, amíg a hitelszövetkezeti tagok saját betétei fedezetet nyújtottak saját maguk hitelellátásához. Ezen a ponton túljutva külső forrásokat is bevontak a finanszírozásba. Egyrészt a helyi lakosság más rétegeinek betétgyűjtésére is vállalkoztak, másrészt fokozatosan egyre több banki szolgáltatást végeztek, melynek nyereségét is hitelforrásként használták fel.
A fejlődés eredményeként az egykori hitelszövetkezetek mára az egész vidék szerteágazó tevékenységi körű, univerzális szövetkezeti bankjaivá váltak.
Megmaradtak a mezőgazdaság fő finanszírozói, de tevékenységüknek ez már csak kisebb részét teszi ki. Teljesen más agrárfinanszírozási modellt ismerhettünk meg Nagy-Britannia példáján. Itt az országos hálózattal rendelkező nagy üzleti bankok látják el hitelekkel a mezőgazdaságot. Az agrárfinanszírozás harmadik modelljét az USA szolgáltatta. Az itt kialakult rendszer bonyolultabb az előzőeknél. A lényege az, hogy több intézménycsoport működik az agrárhitelek piacán, részben munkamegosztásban, részben egymással versenyezve.
Az állam cselekvő részese minden vizsgált országban a mezőgazdaság finanszírozásának. Az állam közreműködéséből arra következtethetünk, hogy a mezőgazdaság, viszonylag kicsi gazdasági súlya ellenére, társadalompolitikai szempontból kivételes terület. A fejlett országokban az agrártermelés fenntartását - akár támogatások árán is - foglalkoztatáspolitikai, föld- és tájvédelmi szempontok indokolják.
Magyarország számára elsősorban a szövetkezeti banki modell tanulmányozása lehet tanulságos. Tekintettel arra, hogy mezőgazdaságunkban az újonnan alakuló magángazdaságok hiteligényét csak speciális agrárbanki finanszírozással lehetne megoldani. E bankok csírája a takarékszövetkezetek révén már adott. Ahhoz azonban, hogy az itt bemutatott, univerzális bankokká váljanak, időre és jelentős tőkeemelésre lenne szükség. Ćllami pénzügyi beavatkozás nélkül ez megoldhatatlan feladatnak látszik.

Nechay Veronika
Szűcs Zoltánné
Agrárgazdasági Kutató Intézet
(Nyakas, 1993/5. - rövidítve.)


Parola archívum