Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Folyamatokban gondolkodni - Roma közösségfejlesztő program
Szerző:
Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Roma program
Év:
2002
Szám:
1
Oldalszám:
3 - 5
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Közösségfejlesztők Egyesülete, Soros Alapítvány
Települések:
Tárgyszavak:
közösségfejlesztés, roma, Roma közösségfejlesztő program
Megjegyzés:
Annotáció:

Tartalom
Folyamatokban gondolkodni - Roma közösségfejlesztő program

Köszöntő
A Soros Alapítvány és a Közösségfejlesztők Egyesülete nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm a „Roma közösségi ház” program záró szemináriumának résztvevőit, a helyi partnereket – polgármestereket, képviselőket, a szakmai szervezetek képviselőit –, a programban dolgozó aktivistákat, a Soros Alapítvány munkatársait és minden kedves érdeklődőt.
Szemináriumunk célja bemutatni, hogy néhány települési közösségben milyen eredményeket értek el roma közösségi csoportok és hogy hogyan érték el ezeket az eredményeket?
Az izgalma ennek a munkának – ahogyan ezt egyik segítő kollégánk mondta – az, hogy „el tudjuk hitetni az érdeklődőkkel: érdemes ezeken a gyötrelmeken keresztülmenni.”

A program előzményei
1999 októberétől 2000 áprilisáig 33 település több mint 160 roma közösségi aktivistáját képeztük ki, a Soros Alapítvány közösségfejlesztő elképzelését megvalósítva. Túlmutató jellege ennek a programnak az volt, hogy nem csak pénzt adott támogatásaként, hanem szakmai segítséget is. Ennek jegyében képzések keretében készíthettük fel a helyi közösségi aktivistákat önként vállalt feladatuk megoldására.

A képzések tartalma
Minden helyi közösségi munkás és segítő csapata három hétvégén vett részt a felkészítésben, amely tartalmilag egymásra épült.

Első hétvége:
Tematika: a cselekvő mag önmagáról alkotott képe és kapcsolódása a településközösség egészéhez: kik vagyunk mi, mi a helyzetünk és a helyünk az adott lokalitásban, amiben cselekednünk kell, milyen lépéseket szeretnénk tenni a helyi cselekvések során? A helyi cselekvés első lépései: közösségfejlesztői módszerek a lakosok bevonására. Házi feladat: kezdeményező interjúk készítése, közösségi beszélgetések moderálása.

Második hétvége:
Tematika: tervezési módszerek, a helyi erőforrások és problémák feltárása. A helyi cselekvés stratégiája, a közösségi ház funkciói. Partnerség a cselekvésben, közösségi akciók tervezése, konfliktusok kezelése, közösségi döntéshozatal. Helyi nyilvánosság.

Ebben a szakaszban beszéltük meg azt, hogy a közösségi háznak milyen szerepe lehet a tervek megvalósításában. Sose hittük azt, hogy közösségi életet csak közösségi ház megléte esetén lehet kialakítani. A közösségi aktivistáknak a segítségre rászorulókkal kell foglalkozniuk, azokkal, akik ezt igénylik és akik szívesen működnek együtt – egymással és a közösségi munkásokkal is. Ezt az igényt persze ki kell fejleszteni, meg kell nyernünk az emberek bizalmát és érthetővé kell tenni a számukra, hogy miben várhatnak tőlünk, közösségi munkásoktól segítséget? A kialakuló együttműködés azután a település bármely színterén megvalósulhat, nem csak a közösségi házban. Persze nagyon jó és ideális, ha úgy meg tudjuk magunkat szervezni, hogy abból akár egy stabil intézmény is kifejlődik. Ez esetben a megszülető közösségi háznak a település társadalmi – kulturális – szociális központjának kell lennie. Ezt azt jelenti, hogy nem kizárólag a szabadidő, a hagyományok, a szórakozás színtere, hanem mindezek túl még a mindennapi élethez szükséges eligazodáshoz is segítséget nyújt: a létfenntartási gondok megoldásához, a helyi munkalehetőségek gazdagításához, s az ehhez szükséges tanulási folyamatokhoz.

Harmadik hétvége:
Tematika: A helyi akciók, feladatok, projektek tervezése. Szükségletek, célcsoportok, célkitűzések, program-, idő- és feladatterv, várható eredmények, költségvetés, forrásteremtés, pályázatírás.

A képzés során a résztvevők közel 100 programot terveztek meg, s ezek az alábbi problémák köré csoportosultak:
– Infrastrukturális elmaradottság
– Érdekérvényesítés, helyi demokrácia
– Életmódbeli elmaradottság
– Oktatás, iskolázottság
– Közösségi élet, hagyományőrzés
.
A résztvevők
– roma szervezetek vezetői (többen közülük hivatásos politikusok)
– cigány kisebbségi önkormányzatok tagjai és vezetői
– közösségi aktivisták, önkéntesek, ill. a közösségi házban – ha már volt ilyen – dolgozók
– nem roma segítők – helyi értelmiségiek: védőnő, óvónő, tanár, múzeum igazgató, újságíró

Az volt a tapasztalatunk, hogy a program iránt a legfogékonyabbak azok voltak, akik szerény anyagi körülmények között próbáltak meg nagyon kicsiny társadalmi elismertség mellett valamilyen előrelépést produkálni. Nehéz volt a dolgunk azokkal az emberekkel, akik már ezerfelé elköteleződtek, sőt, országos ügyekben is exponálták magukat. A programunk szempontjából ezek az emberek improduktívnak bizonyultak, még ha nagyszerű közösségi vezetők és nagyhatású személyiségek is, mert nem volt idejük a helyi közösségre, erre a programra.
Nagyon nehéz volt kivédenünk azt a problémát – amely egyébként minden civil szervezetre jellemző és mint sok más, ez sem roma-specifikus –, hogy pénzhiányban élünk, de sokat szeretnénk megvalósítani, ezért minden pályázati kiírásnál ott vagyunk. A Soros Alapítvány adományozó szerepe a programban hívó szó volt azok számára is, akik nem igazán szakmai, hanem csak pénzügyi segítségre számítottak, s ebben később csalatkoztak.

A „Követő program”
A képzés-sorozat befejezése és értékelése után azt kezdtük el fontolgatni a Soros Alapítvány képviselőivel, hogy talán érdemes lenne egy szűkebb körben nem csak a tervezésben, de a megvalósításban is szakmai segítséget nyújtani. Tudjuk, hogy egy képzés sokat számít, mert onnan feltöltődve, új elképzelésekkel és módszerekkel felvértezve mennek haza a résztvevők, segítőket és barátokat tudva maguk mellett, hogy aztán ismét hideg zuhanyként érje őket saját otthoni valóságuk, a szegénység, az értetlenség, az irigység, a gáncsoskodás, a követelőzés, a pénztelenség és az, hogy olyan kevesen vannak, akik készek társul szegődni a problémák megoldásához. Úgy gondoltuk tehát, hogy helyben is szükséges lenne közösségfejlesztői segítséget nyújtani, s ennek elsősorban a folyamatos bátorításban és szakmai segítségnyújtásban lenne óriási jelentősége. Megszületett a „Követő program”.
A képzéseken kialakult kapcsolatunk alapján, az ott szerzett információkra támaszkodta nyolc települést hívtunk meg az újabb programban való részvételre, s ezek a következők: Babócsa, Barcs, Borsodbóta, Nagykanizsa, Okány, Ózd, Rudabánya, Tamási. Arra törekedtünk, hogy „nagyok”, „közepesek” és „kicsik”, kezdők, haladók és a felsőfok közelében járóknak is fejlődési lehetőséget adhasson a program. A 8 településből rövid időn belül 7 lett, ugyanis az egyik jól működő közösségi ház olyan volumenben állt rá egy speciális működésre, hogy nem maradt szabad kapacitása a helyi lakosság szélesebb körének mozgósítására, bevonására. Menet közben sajnos másutt is adódtak hasonló problémák.

Együtt, de hogyan? ezt a címet adtuk szemináriumunknak – G. Fekete Éva nyomán –, s ezt három szempontból is szeretnénk körüljárni:

– Együtt a helyi lakosokkal. Együttműködni ebben a társadalmi légkörben, abban a térségben, amiben élünk – ez már önmagában egy nehézségi fok.

– Együtt – a kisebbség és a többség. Arra törekedtünk, hogy a közösségi házak ne a szegregáció intézményei legyenek, ne elkülönült roma szervezetekként működjenek, de működjenek együtt a helyi társadalommal.

– Együtt – harmadjára – a külső segítők és a belső közösségi munkások, tehát a helyi közösségi munkások és a Közösségfejlesztők Egyesülete külső segítői. Mert mindannyian tudjuk, hogy a segítséget elfogadni sem könnyű, s partnerként együttműködni sem az. Érezheti azt valaki, hogy én mindent jobban tudok, hiszen én helyben élek – és ebben sok igazság is van. Nem feltétlenül magától értetődő, hogy a bizalom azonnal megteremtődik és rájön az a helyi ember, hogy valami többlet van ebben a helyzetben, amit ki lehetne aknázni.

Számunkra, közösségfejlesztők számára a Követő program egy sor kihívást jelentett:
– a helyi aktivisták ne csak az emberek megszólításában és a véleménynyilvánításban érjenek el eredményeket – mert ez viszonylag könnyű –, hanem a tervezésben és elképzeléseik megvalósításában is (ez nagyobb kitartást és több tudást igénylő feladat);
– elegendő-e az a szakmai háttér, szakmai infrastruktúra, amivel mi rendelkezünk, egy kitartó és hosszan tartó helyi munkálkodáshoz?
– milyen fogadtatásra talál az a típusú támogatás, amely a pénz mellé szakmai segítséget is rendel, sőt, a pénzt ennek rendeli alá?
– Milyen fogadtatásra lel a helyi közösségekben az, hogy nem projektekben, hanem folyamatokban gondolkodunk?
– Hogyan tudunk a háttérből segíteni, vagyis helyzetbe hozni a helyi közösségi munkást? Elfogadják-e ezt a szerepet, nem akarják-e, hogy patrónussá váljunk?
– Sikerül-e kibővíteni a munkánk során a helyi cselekvők körét, kiépíteni egy aktív magot, amely megosztja a közösségi munkás felelősségét, átvállal belőle valamennyit?
– Képessé tudjuk-e tenni a közösségi munkásokat arra, hogy frontharcosokból háttérben segítőkké váljanak?
– Az önkéntes közösségi munkás mobilizációs lehetőségei;

A legnagyobb kérdés azonban számunkra – s az ország számára is – az, hogy elő tudjuk-e segíteni, hogy a megkülönböztetett, esetenként kirekesztett helyi közösségi roma csoportok megfogalmazzák önmagukat és tenni tudjanak helyben a saját kirekesztésük ellen?
Ezekre a kérdésekre keresünk választ jelenlegi, összegző szemináriumunk során.
Vercseg Ilona
Tartalom
Parola archívum