Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Mik azok az NGO-k?
Szerző:	Ernst Gabriella
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1994
Szám:	4
Oldalszám:	6. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	nonprofit szektor, harmadik szektor, NGO átalakulás
Megjegyzés:
Annotáció:

mikngo.txt

Mik azok az NGO-k?

A nonprofit szektor, a harmadik szektor, nem kormányzati szervezet elnevezések mindegyike a civil szervezetek lényegi jellemzőit ragadják meg, de más és más aspektusból. Az egyik inkább a gazdálkodás módja oldaláról közelít, vagyis azt tekinti elsődlegesnek, hogy az illető szervezetek tevékenységének célja nem a szétosztható nyereség növelése, vagyis nonprofit. A másik, inkább az output oldaláról, azt hangsúlyozza, hogy e szervezetek működése a közhasznot szolgálja. A harmadik pedig az eddigiek közgazdasági megközelítése helyett inkább politológiai jellegű, amennyiben itt a hangsúly az önkéntességre kerül, stb.
A legkevésbé szerencsésnek éppen - az amerikai használat alapján - a leginkább elterjedt elnevezés, a ,nem kormányzati szervezet" (NGO) tűnik. Ez ugyanis a témában járatlanok számára azt sugallja, hogy a kormányzati szervezetek kivételével minden más szervezet ebbe a kategóriába tartozik. Márpedig ebbe a körbe kizárólag meghatározott kritériumoknak megfelelő szervezetek sorolhatók be, s ezt többnyire magas szintű jogszabályok határozzák meg.
Ráadásul míg Európában általában az állami szervezeteket határolják el a nem államitól (társadalmi), addig Amerikában az állam (state) helyett többnyire a kormányzati (governmental, administration) kifejezéseket használják.
Kulcsár Kálmán (1981.) például a következő tipológiát állítja fel:
- állami-politikai szervezetek,
- nem állami (társadalmi) politikai szervezetek,
- állami-nem politikai szervezetek, és
- nem állami-nem politikai szerveztek.
A legkülönbözőbb nemzetközi szervezetek - így közel fél évszázada az Egyesült Nemzetek Szervezete, de a Világbank is - ezt az elnevezést, azaz az angol szavak kezdőbetűiből alkotott jelölést, az NGO-t fogadták el és használják.
Közép-Kelet Európában - ahol e szerveződések újjászületésének lehetünk tanúi -, a legfontosabb jellemzőnek azt tartják, hogy e szervezetek a civil társadalom alkotóelemei. Tehát itt is a politológiai elem kerül kiemelésre. Érdemes itt felidézni a civil társadalom fogalmának és elméletének két - Locke-tól származó - alaptételét:
- ,... a civil társadalom az elsődleges, a szuverén, a meghatározó a politikai állammal szemben, s ennyiben nemcsak meghatározhatja, hanem »leválthatja« a politikai államot és újjal cserélheti fel,
- a politikai válság idején a civil társadalom nem süllyed »káoszba«, anarchiába, mert saját belső szerkezete és működési elvei vannak, s nem szorul az állam szervező erejére, amelynek gyöngülése esetén, úgymond szétesne, ellenkezőleg, a civil társadalom önszerveződő energiái visznek túl a politikai állam válságain" (Ágh Attila, 1989.).

A közös jellemzők

Az amerikai elnevezés szerint e szervezetek legfontosabb tulajdonsága az, hogy nonprofit formában működnek, vagyis: ,profitjukat nem oszthatják szét vezetőik, tagjaik és alkalmazottaik között. Érdemes hangsúlyozni, hogy maga a profitszerzés nem tilos; a nonprofit státus feltétele mindössze az, hogy az esetleges profitot a szervezet szolgáltatásainak fejlesztésére kell felhasználni, vagy a szervezeten kívüli természetes vagy jogi személyeknek adományként, támogatásként átadni" (Hansmann, 1987.).
E meghatározás kapcsán fel kell hívni a figyelmet arra, hogy olyan szolgáltatásokat végző szervezetekről van szó, melyek e tevékenységükért sajátos státusba kerülnek. Ez utóbbi általában speciális adóztatást, vagyis adókedvezményeket jelent. E szervezetek tehát sajátos módon vesznek részt a jövedelemtermelés, a jövedelemelosztás és újraelosztás folyamatában.
Ez pedig magában foglalja e szervezetek sajátos viszonyát a különböző szintű kormányzati szervezetekhez is. E viszony jellege lehet például komplementer (pl. USA, Hollandia) vagy akár opponáló. Civil szervezetek működhetnek egy-egy ország kormányzati szerveitől függetlenül is. Az utóbbi két forma a fejlődő országokra jellemző leginkább (Osugi, 1993.).
,Az állam fölülről létrehozza vagy szabályozza az alul spontán módon kibontakozó formákat, ugyanakkor az érdekképviseleti szervek alulról makrotársadalmivá, nagypolitikai erővé nőnek (szakszervezetek, pártok)" (Ágh Attila, 1989.). ,A civil társadalom részben vagy egészben autonóm szerveződései ugyanis védelmi mechanizmusok is az állami beavatkozással szemben vagy annak letranszformálására, azaz közvetítő-mechanizmusként, immunkreakcióként is működnek" (Ágh Attila).
Tehát ,a civil társadalom főként azért és annyiban »privatizált«, amiért és amennyiben a korábbi államról leválik és éppen saját államával szemben teremti meg a genezis folyamatában a maga viszonylagosan önálló autonóm közösségstruktúráit. A köz - s egyben a közjó és a közérdek - egyetlen megtestesülése korántsem az állam, bár így legitmálja magát és a civil társadalmat magántársadalommá nyilvánítja, azonban az állam maga is csak a centralizált közhatalom értelmében hordozója a köz-nek" (Ágh Attila, 1989).
Vajon milyen tipusú szolgáltatás jellemzi azokat a civil szervezeteket, melyeknél különböző szintű kormányzati apparátusok úgy ítélik meg, hogy számukra ,megéri" az önkorlátozás, az, hogy lehetséges adóbevételeik egy részéről ezek javára önként lemondjanak?
E kérdésre a feleletet leginkább a német elnevezés adja meg. E szolgáltatások ugyanis közhasznú jellegűek, vagyis úgynevezett kollektív fogyasztási javak, azaz közjavak biztosítására irányulnak. E szervezetek funkciója tehát az, hogy ,a magánszférában állítanak elő (a szó közgazdasági értelmében) vett közjavakat" (Hanzmann, 1989., Weisbrod megállapítása). Ilyennek minősülhet például a környezetvédelem, az emberi jogok (szociális-, kulturális-, gazdasági-, politikai jog) érvényesítése érdekében végzett különböző szolgáltatások.
A civil szervezetek szolgáltatásainak további lényegi jellemzői: a nagy munkaerő-intenzitás, és az emberi tőkét gyarapító jelleg (James, 1987.).
Az angol elnevezés mutat rá egy másik lényegi jellemzőre, nevezetesen az öntevékenységre. A civil szervezetekben ugyanis arra szövetkeznek emberek, hogy valamely általuk fontosnak ítélt társadalmi, szociális, stb. probléma megoldásában öntevékenyen közreműködjenek. A szerveződés, tehát itt jellemzően ,alulról", vagyis a civil szféra felől történik. Arra is találunk azonban példákat, hogy a kormányzat maga ösztönöz, sőt hív létre egy-egy civil szervezetet valamilyen szociális,kulturális, stb. probléma megoldására.
Meg kell azonban jegyezni, hogy egyrészt az ,alulról" kifejezés leginkább a hiererchia-piramis elmélet mentén értelmezhető, s e szerint a csúcshoz viszonyított helyzet érzékeltetésére szolgál. Másrészt pedig azt, hogy az első ilyen szervezeteket többnyire az egyházak hozták létre, s ma is sokat közülük azok működtetnek. Az egyházak pedig nem minősíthetők a szó klasszikus értelmében civil szférának... (A fenti részlet a szerző egy hosszabb tanulmányából való.)

A civil szervezetek, mint a társadalmi-,
szociális problémák megoldásának
egyik eszköze

A nonprofit-, vagy harmadik szektor létrejöttének okait, a három szektor közötti kapcsolatot a különböző elméletek különféleképp magyarázzák. Van, amelyik e szektor kialakulásának okait arra vezeti vissza, hogy a másik kettő, azaz a piaci-, illetve a kormányzati szektor kudarcot vallott a kollektív javak iránt megnyilvánuló társadalmi igények kielégítése területén. Ezen elmélet (pld. Weisbrod) szerint a nonprofit szervezetek szerepe az, hogy olyan kollektív javakat biztosítsanak, amelyeket nem a többség, hanem csak a társadalom egy szegmense igényel (Salamon, 1987.).
A másik, a szerződéses kapcsolatok kudarcának elmélete (Hansmann) is a piaci szektor kudarcára vezeti vissza a nonprofit forma kialakulását. Ezt azonban azzal magyarázza, hogy bizonyos termékek és szolgáltatások esetében a vásárló és a fogyasztó személye elkülönül egymástól. Ilyenkor pedig a jótékonysági célokat követő nonprofit szektor méltóbbnak tűnik a vásárlók bizalmára. A szolgáltatást végzők ez esetben ugyanis nem, vagy legalábbis kevésbé érdekeltek a vásárló megkárosításában, mint azok, amelyek az ebből származó többletbevételben osztozhatnak (Salamon, 1987.).
Többen azzal indokolják a harmadik szektor kialakulását és erősödését, hogy olcsóbb és rugalmasabb a működtetése mint a nagy, bürokratikus, állami ellátó-apparátusoké. Tehát nemcsak kisebb adóbevételből finanszírozható a társadalmi-, szociális problémák egy részének megoldása, hanem még gyorsabban is reagál az e területeken megnyilvánuló újabb és újabb igényekre.
E felfogások szerint tehát ,az öntevékeny szektor másodlagos képződmény, azokban a résekben jön létre, melyeket az elsődleges rendszerek betöltetlenül hagynak" (Salamon, 1987.).
Ezekkel ellentétben az öntevékenység kudarcának elmélete (Salamon, 1987.) szerint ,éppen megfordítva - a kormányt kellene olyan intézménynek tekintetni, amely az öntevékenység kudarcára reagálva, a nonprofit szektor belső korlátainak meghaladásaként vállal szerepet a kollektív javak finanszírozásában és előállításában."
Ernst Gabriella


Parola archívum