Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Szatmári fejlesztőmunka - II.Határon innen és túl
Szerző:
Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1998
Szám:
1
Oldalszám:
14-17.
A cikkben lévő
Nevek:
Dr. Hörcsik Richárd, dr. Kecskeméthyné Sedívi Lilla, Balogh Gábor, Stefan Franye, Szalay Csaba, Bondics Miklós, Kovács Jenő, Geszterédi Andrea, Komáromi Béla, Medgyessy Róza
Intézmények:
Szatmárexpo, Ipoly Szabadegyetem, Magyar-Osztrák Corvinus Kör, PHARE irodák, Satu-Mare megyei polgármesteri hivatal
Települések:
Csenger, szlovák, Szatmárnémeti, Balassagyarmat, Nagykürtös, Ipolyság, Ipolybalog, Sopron, Fertő-tó környéke, Tasnád, Kismarton, Burgenland, Satu-Mare megye, Budapest
Tárgyszavak:
módszertan, szatmári fejlesztőmunka, térségfejlesztés
Megjegyzés:
Annotáció:

A szatmári fejlesztőmunka

II. Határon innen és túl

Elgondolkodtató, hogy vajon miért nincs (és amióta a megyei területfejlesztési programok léteznek, azóta is miért lehetetlen) az előzőekben leírt, általam “szelíd” módszerűnek gondolt település-, térség- és közösségfejlesztésre fordítható hazai támogatás? – mert ami esetleg van, az amerikai és európai pénz. Megjegyzem: A szatmár–táji feladatokra eddig azokból sem részesültünk. Vajon nem hosszú távú, kiemelt nemzeti programra lenne-e szükség a fejlettebb országrésztől leszakadó tájak és polgárok mielőbbi felzárkóztatására? Ebbéli dohogásaimat későbbre hagyva folytassuk barangolásunkat Szatmárban
Helyesebben nem is ott, hanem a franciaországi Szavojában és az ausztriai Puch/Weitzben, ahová az almatermesztés okán látogattunk, akkoriban még csak a csengeriekkel Még 1995. októberében szervezett a szavojai Louis Caul–Futy barátunk egy olyan tanulmányutat saját környékére, ahol az almás-kertek (és a piacképes fajták, és a tárolásra, a csomagolásra és az értékesítésre szövetkezett magángazdák működésének) tanulmányozásán túl a települések együttműködését vehettük szemügyre. A szolgáltatásokat vagy intézményeket közösen üzemeltető, a térségbeli lehetőségek közös kiaknázásában, tehát például a turizmus kiszolgálásában együttműködő települések átütő élményt jelentettek, és azóta is az állandó hivatkozás lehetőségét adják. Az osztrák–magyar Corvinus Kör által szervezett, Szalay Csaba által bonyolított ausztriai, egy évvel későbbi tanulmányút az ott is monokultúrában termő alma feldolgozásának eleddig elképzelhetetlen vertikumát mutatták: almalekvár, almás édességek és desszertek, almabor, almaborpárlat, almalikőr, almapálinka, almamagpálinka, ivólevek, sűrítmények, szárítmányok és mindez almafajták szerint! Foglalkoznak tömeges facsemete–neveléssel és új almafajták kísérletezésével, majd bevezetésével és forgalmazásával. Az ott látott példa azóta a csengeri nagygazdák elérni óhajtott mintájává vált.
Pontosan nem tudható, hogy vajon melyik út eredménye volt az 1996 telén felbuzdult akarat az almatermelők szövetkezetének megalakítására. Más szakértők híján magam, és más szakértelem híján a magam közösségfejlesztési technikáival segítettem azt a párbeszédet, amelynek eredményeképpen megalakult, és a hűtőház felépítésében már realizálja is működését ez az új társaság. A tehetős csengeriek szövetkezve megvalósuló akciója optimalizálja almatermésük értékesítésének időpontját a lehető legjobb eladási ár érdekében: kapitalizmusban nincs is fontosabb tennivalója egy jövedelmet termelő, mert családjával abból élő magángazdának. Közbevetőleg, éppen a szövetkezet-alakítási vitákra emlékezve megjegyzem, hogy a sajátságos hazai körülmények között nem csupán a szociálisan hátrányos helyzetben lévők szorulnak közösségfejlesztői segítségre, hanem például a tehetőssé vált, de a társadalmi–gazdasági folyamatokat érzékelni képtelen, anyagilag jobb sorban lévő emberek is. A csengeri (és bizonyára a másutt élő) gazdák teljességgel kiszolgáltatottak a felvásárlási–piaci viszonyoknak, információs hiányuk, egymás iránti szolidaritásuk, összefogásra, esetleg szövetkezésre való hajlamuk minimális. E tájon, ahol a biztos és folyamatos munka ritka tünemény, különös érték az általuk teremtett munkaalkalom, és különösen fontos érték az a minta, amit esetleges összefogásuk és ennek anyagi eredményessége jelent.
*
Időközben, 1996 őszén a romániai választások a polgári erők győzelmét hozták. A választásokat megelőző hónapokban is tettünk már kapcsolatkereső látogatást a szatmárnémeti megyeházán, de csak óvatosan fogalmazott reményeket hallottunk, az 1992-ben elkezdett, de szinte azonnal abbamaradt együttműködésről még szó sem lehetett. A választásokat követő koalíciós alkuk során Satu–Mare megye RMDSZ-es prefektust kapott, és feltételezhető volt, hogy végre megnyílik a lehetőség a valódi, a hosszú távú határ menti együttműködésre. E remények megvalósulásának kezdetét jelentette az a telefonüzenet, amelyben Apáti György csengeri polgármester azonnali szövegtervezetet kért. Az ekkor neki postázott javaslatot az alábbiakban idézem:

A két megye (a hazai Szabolcs–Szatmár–Bereg és a túloldali Satu–Mare) vezetőinek közös megbeszélésére az alábbiakat javasolhatom:

1. Hozzatok létre mindkét megyében (Szatmárnémetibe illetőleg Csengerbe telepítve) egy-egy olyan, egymással szorosan együttműködő vagy akár egy egységet képező gazdasági információs központot, amely a két ország között kereskedni vagy termeltetni akaró, a gazdasági együttműködés, a turisztikai vagy egyéb kapcsolatok iránt érdeklődő embereknek azonnali információt képes nyújtani. Ez a központ gyűjtse össze a külkereskedelemmel kapcsolatos és a külföldiekre vonatkozó jogszabályokat. Nyilvántartása legyen naprakész, és a vonatkozó (esetleg változó) előírásokat ismertesse is azokkal, akik tudomása szerint abban érintettek.
A két irodával működő, de szervezetileg egy információs központ egy idő után a két ország közötti lokális együttműködés motorja lehet. Munkatársai nemcsak a jogszabályok birtokába jutnak, hanem a legkülönfélébb vállalkozók gyakorlatával is megismerkednek. A megyeszékhely vagy a főváros engedélyeztetési eljárását, az országos vagy az európai támogatási rendszereket kiismerve egyidejűleg szakmai–baráti kapcsolatokat építhetnek, és így a határ menti együttműködés szervezőerejévé is válhatnak.
Az iroda a két megyei közgyűlés elkülönített költségvetési támogatásából működjék úgy, hogy működése legalább 3–5 évre garantált legyen. Csenger és Szatmárnémeti városa biztosítson erre irodát, telefon- és külön fax–vonalat, modemes számítógépes rendszert. Az ottani Prefektúra illetőleg az itthoni Közigazgatási Hivatal a szakmai háttéranyagok forrása legyen. Elemien fontos a munkatárs(ak) román/magyar és német vagy angol tudása, hogy kölcsönösen (és nem csak egymásnál) tárgyalóképesek legyenek.
Az iroda az emberi, szakmai gazdasági együttműködés során kezdeményező szerepet is vállalhat, alkalmazhat olyan felhajtókat, akik az üzletkötést, a közös cégalakítást, a munka–erőtoborzást stb. felvállalják és azért a vállalkozótól vagy a vállalkozástól százalékos jutalékot kapjanak.
2. A két ország hasonló feladatokban érdekelt vállalkozói ill. vállalkozásainak képviselői harmadik országban közösen lépjenek föl, illetőleg közös tanulmányutakon vegyenek részt. Ennek szervezője a fent említett iroda lehet.
3. Meg kell keresni, hogy a romániai Satu–Mare megye termékei és árui és a magyar, jobbára a megyei termékek és áruk miként értékesíthetőek a két ország szomszédainál, Magyarország esetében Moldáviában, a Fekete tengeren túl és Bulgáriában, a román termékek esetében Szlovákiában, Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban. Erre a feladatra közösen kellene alkalmazni külkereskedő(ke)t a fent említett iroda szervezetében avagy attól függetlenül. A külkereskedők javadalmazásukat az általuk forgalmazott érték százalékában kapják.
4. A valamikor már szóba hozott SZATMÁREXPÓT, vagyis a szatmári (a határ két oldalán lévő) tájak gazdáinak, vállalkozóinak áru- és termékbemutatóját létre kellene hozni Csengerben és ezt követően évenkénti rendszerességgel, gyaníthatóan őszi időpontban. A két megye adjon ehhez valamiféle elkülönített alapból anyagi támogatást, hogy legyen mihez (már meglévő pénzalaphoz) további támogatást kérni, amely összegből a rendezvény rezsije (energiaköltség, magyar, román, angol, német és ukrán nyelvű reklámanyagok, a televíziós reklámok költsége, a kísérő előadások előadóinak, a nagyobb magyar, román és ukrán kereskedőházak vendéglátása stb.) fedezhető. A regionális vásár ideális helyszíne a csengeri Sportcsarnok és az Általános iskola–Kultúrház épületegyüttese, valamint a közöttük lévő szabad terület.
5. Április–május folyamán meg kellene szervezni a már ugyancsak szóba hozott határ menti települések csengeri konferenciáját az érintett kisvárosok, nagyközségek polgármesterei (és vezető vállalkozói?) számára az alábbi előadók meghívásával ill. az alábbi témák meghallgatására:
– a két ország közötti kereskedelem, a közös vállalkozások létrejöttét segítő rendelkezések. A harmadik országba irányuló együttműködés lehetséges variációi. (Előadók: a mindkét országból érkező miniszteriális főemberek, a kereskedelmi és iparkamarák szakértői).
– A mezőgazdasági–állattenyésztési együttműködés, az európai normák közös elérése. Közös mezőgazdasági termelő–termeltető vállalkozások, az érintkező tájak terményeinek esetleg közös feldolgozására alapuló vállalkozások lehetősége.
– Együttműködési lehetőségek a turizmusban.
– Közlekedésfejlesztési kívánalmak és lehetőségek.
A három napra elképzelt konferencia az előadások meghallgatása után akár a fenti (vagy több) szekcióban tárgyalhatná meg a témákat, amelyekről összegző állásfoglalás kéne hogy szülessen. Ezeket az illetékes tárcákhoz lehetne eljuttatni itt és ott is. 1998-ban a konferencia megismételhető, amely immár az eredményeket hivatott számba venni és még határozottabban fogalmazhat bizonyos közös érdekek megvalósítását.
6. Magyar és román nyelvű, esetleg közös egyesület vagy KHT keretében üzemeltetett 50–70 km-es körben sugárzó, csak meghatározott időben működő közösségi rádiót lehetne telepíteni Csengerben, amely alkalmas lehetne a lokális hírek, események azonnali megismertetésére.
7. A határ két oldalán élő értelmiségiek számára szabadegyetem szervezhető a balassagyarmati–ipolysági Ipoly Szabadegyetem mintájára. Ennek során a közös cselekvések (például a környezetvédelem, a tájrehabilitáció, a csoportos turizmus vagy bármi más) meg is fogalmazódhatnak, és a megvalósítás érdekében mindenféle közös szervezetek alakulhatnak.

Budapesten, 1997. február 27.

Nem voltam jelen azon a megbeszélésen, ahol a két megye vezetői megbeszélték ezt, de híre jött, hogy jóváhagyták. Ha valaki arra gondolna, hogy e jóváhagyást követően minderre esetleg bármire pénz is került, avagy hogy a jóváhagyást valamiféle közös elhatározás és cselekvés követte volna, az téved. A csendet azzal törtük meg, hogy április folyamán Csenger polgármesterével és a költségek vállalásában egyetlenként jelentkező Koncz Gáborral, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatójával látogatást tettünk a Prefektúrán, ahol a fentinél szerényebb eredményre, a határ menti települések párbeszédének kezdetére jutottunk. Tárgyalásainkról készített emlékeztető az immár az egész szatmári térségre kiterjedni látszó fejlesztőmunka első hivatalos dokumentuma:


Javaslat a magyarországi Szabolcs–Szatmár–Bereg
és a romániai Szatmár megye határ menti településeinek polgármesteri találkozójára

A Közösségszolgálat Alapítvány évek óta együttműködik Csenger város vezetésével a település gazdasági és humán fejlesztése érdekében. Munkánk kezdete óta meggyőződésünk, hogy Csenger fejlesztése csak környékével együtt értelmezhető, és ez esetükben szükségképpen a határon túli legkülönfélébb kapcsolatok kialakítását és fejlesztését jelenti. Született is erre kezdeményezés, de az évekkel korábban szervezett néhány találkozó nem folytatódott, abból nem következtek sem kulturális, sem gazdasági kapcsolatok. A romániai választásokon kialakult új helyzet azonban e témában is reményt keltő. 1997 márciusában a két megye vezetése a kapcsolatfelvételben meg is egyezett, erre hivatkozva kereste meg Apáti György, Csenger város polgármestere és Beke Pál, a Közösségszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke Riedl Rudolf prefektus urat Dr. Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatójának társaságában. Ajánlatuk és megbeszélésük tárgya a korábbi javaslatok közül egyelőre a két megye határ menti településeinek polgármesteri találkozója volt. Az ott kialakított alapelvek szerint erre az alábbi konkrét javaslatot tesszük::
– A polgármesteri találkozó tervezett időpontja: 1997. június 3.
– Helyszíne: Csenger város Polgármesteri Hivatala.
– Időtartam: délelőtt 10 órától délután 17 óráig, közben 13–15 óra között hosszabb ebédszünet Csenger új épületeinek megtekintésére.
– A megbeszélés nyelve: magyar és román, szinkrontolmácsolással.
– A rendezvényről kétnyelvű meghívó és részletes program készül.

A tervezett program:
– Bevezető előadó Dr. Hörcsik Richárd: A határ menti kapcsolatok szerepe az európai integrációban. Az előadó történész, egyetemi tanár, integrációs tanácsadó.
– Jó példák a határ menti együttműködésre a múltból és a közelmúltból:
– nyugat–európai példák ismertetése
– magyarországi példák: szlovák, szlovén és osztrák határ menti együttműködések ismertetése.
– A jelenleg e határszakasz két oldalán lévő települési együttműködések, közös vállalkozások bemutatása, ismertetése.
– Konkrét együttműködési ajánlatok:
– számítástechnikai és
– turizmusra való képzés,
– “Szatmárexpó”
– Az integrációval foglalkozó folyóiratok bemutatása.
– A polgármesteri találkozó folytatásának közös megbeszélése.

A rendezvény folytatására javasoljuk, hogy a helyszínen közösen meghatározott új időpontban ez a társaság Szatmárnémetiben újból találkozzék. A téma: a települések saját és sajátságos lehetőségeinek és adottságainak alapos ismertetése egymás számára. E helyzetismertetéshez június 3-án a helyszínen vázlatot is adunk, hogy mindenki azonos jellemzőkre térjen ki. Megfontolandó, hogy ez alkalomból ne hozzon-e ki-ki magával 1–2 főnyi helybéli vállalkozót, akik az ismertetett adottságokról így rövid úton kaphatnának tájékoztatást. További megfontolásra ajánljuk, hogy a példaként ismertetetendő magyar-szlovák, szlovén, osztrák határ menti együttműködéseket ne látogassa-e meg a későbbiekben a teljes létszámú társaság, hiszen a helyszínen eltöltött, idő a megoldott feladat alapos ismeretét is lehetővé teszi amellett, hogy a résztvevők maguk között is elgondolkodhatnak hasonló megszervezésében.

Budapesten, 1997. április 24-én.


A csengeri találkozó annak rendje–módja szerint megtörtént. A megjelent (megjegyzem: szerény számú) környékbeli és romániai polgármester Hörcsik Richárd előadása után meghallgatták a szlovák–magyar határ menti együttműködés Balassagyarmat–Nagykürtös–Ipolyság körüli példáit dr. Kecskeméthyné Sedívi Lillától, a balassagyarmati Ipoly–táj Fejlesztési Alapítvány vezetőjétől és Balogh Gábortól, a szlovákiai Ipolybalog polgármesterétől. Ők az Ipoly–táj környezetvédelmi és gazdasági fejlesztésének társadalmi megalapozását végző, évek óta félévenként egy-egy hosszú hétvégét igénybe vevő Ipoly Szabadegyetemről és a magyarnándori magyar–szlovák regionális árumintavásárról beszéltek hosszabban. Stefan Franye Ausztriából és Szalay Csaba Sopronból (mindketten a magyar–osztrák Corvinus Kör főtitkárai) a Magyarország északnyugati határa mentén kialakult vállalkozásfejlesztési együttműködésről és különösen a Fertő–tó környéki idegenforgalmi fejlesztésről szóltak. Szó esett még a szlovén és a horvát határszakasz leginkább kulturális együttműködéseiről, de már nem jutott idő a szatmári tájat érintő konkrét együttműködési ajánlatokra. Ezt elnapoltuk a szatmárnémeti találkozóra.
Erre október 16-án került sor, ahová kis létszámú magyar, de annál több romániai polgármester érkezett. A közös beszélgetést a szándékainkról szóló ismétlő–órával kellett kezdeni (és ez a helyzet később Tasnádon megismétlődött, és reméljük, hogy még később is ismétlődni fog, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre bővül az érdeklődők köre). A megjelentek nagy száma miatt lehetetlen volt elmélyülten elemeznünk azt a kérdéssort, amit a települések együttműködésének kiindulópontjaként elgondoltunk a gazdasági és a humán lehetőségek részletes és alapos feltárásáról. Abban maradtunk, hogy a településfejlesztési tervekről általunk készített hazai belügyminisztériumi kiadványt kezükbe adva, annak elolvasására serkentjük a megjelenteket, és majd visszatérünk a feltárás mikéntjére.
Nem lehetett megakadályozni, hogy a bemutatkozás mellett a fő téma ne a térségbéli gondok felsorolása legyen: a két ország közötti közlekedési kapcsolatok lehetetlensége és az utak állapota, a környezeti- és környezetvédelmi problémák, a tőkehiány és a munkanélküliség. Mindezek mellett az együttműködési minták hiányát, korábbi bezártságuk miatt a bármiféle együttműködésre való képtelenségüket és az információhiányt emlegették, mint a kapcsolatfelvételt és a kapcsolatok megtartását gátló tényezőt. Éppen ezért kitörő örömmel fogadták a magyarországi és a külföldi közös tanulmányutak ötletét, amiben persze lehet, hogy nemcsak a szakmai tapasztalatszerzés, hanem a világlátás lehetősége is örömük forrása lehetett.
Az első ilyen útra már november 10–13-a között sor került. A majd' 40 fős társaságot Sopron polgármestere, a városba telepített vállalkozásfejlesztési és PHARE irodák képviselői fogadták (ugyanilyen találkozásokra került sor később Kismartonban), akik hosszan beszéltek a két ország közötti kapcsolatfelvétel kezdeteiről és a jelenlegi helyzetről, amely (meglátásuk szerint) a kölcsönös érdekek még mindig nem elégséges kihasználását jelenti. Az előadók persze nem értették, hogy ami itt szerény eredmény, az ott maga az elérhetetlenség, hiszen a két ország közötti együttműködés eleddig csak a gázolaj–csempészetre és a feketemunkára, legfeljebb a piacozásra korlátozódik.
A továbbutazás során a Fertő–tó környéki idegenforgalmi fejlesztés eredményeinek megismerése állt a középpontban: a szerény természeti adottságokra, de az óvott csendre és nyugalomra, a falusias, kisvárosi környezetre épülő turizmusra, ami Burgenland tartomány bevételeinek nagy részét és az e tájon élők megélhetését egyaránt jelenti. Jártunk takaros, tiszta falvakban, ahol folyamatosan van egészséges ivóvíz, elvezetett és tisztított a szennyvíz, burkoltak az utak és a járdák, gondozottak a magánházak, a kertek, a szőlők, a földek, az út menti árkok és a fák, a temetők és az ősz ellenére is tiszták és gondozottak a strandok, az öltözőkabinok. Használaton kívül is takaros a víziszínpad, tiszták, mert takarítottak a kocsmák. A falvakban a lakosság többszörösét lehet a változó igények és pénztárcák szerint, de minden esetben kulturáltan elhelyezni.
Megismerhettük a tartományi idegenforgalmi hivatal vezetőjétől annak indokait is, hogy vajon miért töltik itt nyaraló- és pihenőidejüket az osztrákok, a nyugat- és észak–európaiak akkor, amikor ennek az országnak, de Európának is látványokban gazdagabb tájai vannak – és ez nem más, mint a már idézett tisztaság, rend, béke, nyugalom és csend mellett a csekély gépkocsiforgalom, a valóban falusias környezet, az itt lakók családias magatartása és a családok, tehát a kisebb gyermekek szeretettel való fogadása mellett az arra való állandó törekvés, hogy ilyetén értékeiket meg is tartsák, tehát ne engedjenek ajánlataik közé fül- és idegeket sértő intézményt, tevékenységet.
Volt és van min gondolkodni. Burgenland nem magától lett ilyen, hanem azért, mert az itt lakók ilyenné akarták tenni és mert a színvonalból soha nem engednek. Ha engednek, lemaradnak. Ha lemaradnak, rosszabbul élnek.
Nem akarnak rosszabbul élni.
November 26-án Tasnádon találkozott újra a társaság – újra többen, mint korábban Szatmárnémetiben. Ekkorra készült el az a szövegtervezet, amely szerint a mintegy 120 települést összefogó 29 Satu–Mare megyei polgármesteri hivatal szövetségre lép a térség összehangolt fejlesztése érdekében. Még a csengeri találkozó idején felvetődött ez az ötlet, akkor először úgy, hogy közös magyar–román településszövetséget alakítsunk, de a várható bírósági huza–vona miatt már akkor elvetettük és a meglévő csengeri székhelyű magyar mellé a romániai megalakítását tartottuk reális lépésnek. Idővel akár egyesülhetnek. Ma már van kivel.
*

Megalakult tehát a határ romániai oldalán is egy olyan települési szövetség, amely a térség (és benne saját maguk) összehangolt fejlesztését akarja és vállalja. Felálltak immár az eljövendő idő szereplői, itt korábban, ott most. Kérdés, hogy az eleddig funkciótlan, mert kapcsolatok nélküli hazai szervezet képes lesz-e a túloldali nagyobb sebesség, a hirtelen lehetőségektől meglódult tempójú romániaiakkal való szinkronitásra – reméljük, hogy igen. Feladataink egy részét éppen ez adja.
Azóta Budapesten járt a novemberben megalakult településszövetség elnöke, Bondics Miklós batizi polgármester, egyik alelnöke, Kovács Jenő nagykárolyi polgármester és a településszövetség titkára, a megyei tanács fejlesztési osztályán dolgozó Geszterédi Andrea Csenger alpolgármesterének, Komáromi Bélának és polgármesteri referensének, Medgyessy Rózának társaságában, hogy a további együttműködésekről tárgyaljunk. Február első napjaiban jártak itt és március elején már mi utazunk hozzájuk több napra. Biztos vagyok abban, hogy lesz miért. És bár én már gyanítom, hogy akkor milyen feladataink lesznek, az olvasó abban a kényelmes helyzetben van, hogy múlt idejű bizonyosságokat hallhat arról, ami nekünk még variációkat és bizonytalanságot hordozó eljövendő idő.

Beke Pál

Parola archívum