Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A kistílűségtől a nagyvonalúságig
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1996
Szám:	3
Oldalszám:	14.
A cikkben lévő
Nevek:	Rácz Gábor
Intézmények:	Pécsi Dohánygyár Rt
Települések:	Pécs
Tárgyszavak:	szponzorálás
Megjegyzés:
Annotáció:

A KISSTÍLŰSÉGTŐL A NAGYVONALÚSÁGIG

A szponzorálás, mint szakma
(Interjú Rácz Gáborral, a Pécsi Dohánygyár PR igazgatójával)

Igyekeztem a címet kétértelműre venni. A PR-szakemberek szempontjából természetesen szakma a szponzorálás. Naponta rengeteg kérelmet kell elbírálnunk, munkaidőnk zömét ez viheti el, ha nem figyelünk. Másrészről a kérelmet íróknak sem ártana, ha “szakképzésben” részesülnének, és professzionális módon folyamodnának támogatásért, mert a jelenlegi amatőrizmus mindkét oldalon csak gondokat okoz. Néhány alapgondolatot szeretnénk rögzíteni a minőségi megközelítési módokról.
– Egy projekt legyen géppel írott. Kézzel irt projektet komoly ember el sem olvas.
– Jól kell megválasztani a projekt hosszát. Az “ugyan már adjanak egy kis pénzt” éppúgy nem számíthat támogatásra, mint a 30-40 oldalas, mellékletekkel, videokazettákkal, fényképgyűjteményekkel alátámasztott doktori disszertáció.

Amikor valaki felteszi nekünk azt a gyakran elhangzó kérdést, hogy milyen hosszú legyen egy támogatást kérő ajánlati anyag, gondoljunk Abraham Lincoln történetére, akitől állítólag megkérdezték: “Milyen hosszúnak kell lenni egy férfi lábának?” Mire az elnök azt válaszolta: “Legyen elég hosszú ahhoz, hogy leérjen a földig.”

– Fontos megtalálni a megfelelő személyt a láncban. A legtöbb projektíró minél följebb és följebb próbálkozik, hiába magyarázzák neki, hogy X.Y. felelős a projektek elbírálásáért.
– Hasonló súllyal bír a nyelvezet is. Emlékszem az egyik kérelmező mindjárt egy szerződéstervezetet is küldött. Ebben mi – a szponzorálók –, mint “...(szállítók)” szerepeltünk volna. Aki kér, ne legyen követelődző!
– Utálom, ha egy kérelem mellé egy bianco csekket is mellékelnek!
– Nem lényegtelenek az apró, technikai részletek sem. Az egyik kérelmen minden rajta volt, csak a cm, telefonszám nem, ahol a kérelmezőt el lehet érni.
– Sok ember bízik a saját karizmatikus hatásában. Ezért a kérelmet személyesen, hosszabb-rövidebb felvezetés keretében akarja átadni. Esetenként írásos anyag nélkül, csak szóban akarja vázolni a projektet. Ezek esélye annyi – ahogy Moldova írja –, mint Szálasié a Népbíróság előtt.
– Nem seggit az agresszivitás sem. Sokan naponta telefonálnak, hogy van-e már döntés? Aki támogatásra vár, az várjon nyugodtan.
– A kedvenceim közé tartoznak azok a kérelmezők, akik úgy kezdik: “Mikor lesz a döntés? Pénteken? Nem lehetne előbb? Nekünk már csütörtökön indul a projekt.” Az ilyen kérelmek természetesen komolytalanok.
– Ha valaki úgy indítja a beszélgetést, hogy “A mi projektünket a miniszter őr is messzemenően támogatja!” mindig visszakérdezek: “Mennyivel”?
– De komolyan felvetve is van jelentősége a megközelítéseknek: minden projektnek csak hasznára válik, ha fel tud mutatni más, lehetőleg helyi vagy civil támogatókat is.
– Jóllehet az ember igyekezzen élete végéig folyamatosan tanulni, de mindig külön örömömre szolgál, ha megpróbálnak lopni megtanítani. “Uram! Ha ad nekünk X forint támogatást, mi 10%-át visszaadjuk Önnek!
Ebben a kategóriában a kedvencem az az úr, aki a közélet tisztaságáért szerveződött alapítvány nevében felkínálta nekem, hogy támogatásuk esetén ad egy igazolványt, amire a rendőrök nem büntetnek meg. (Valószínűleg – mint mondta.)
– A kisstílűség sem előny. Az egyik szponzorált a támogatás odaítéléséről tartott sajtótájékoztatón összeszedte a végén az összes megmaradt szendvicset – illetve néhányról csak a szalámit, hogy feljavítsa a többit.
– Fontos a pénzügyi megalapozottság is. Aki tízmilliókért jön, üres kézzel távozik. Imádtam azt a projektet, amikor 100 millió forintról mondták el terveiket, de amikor megkérdeztem, hogy “és jelenleg mennyi pénz gyűlt össze? azt felelték “egy fillér” sem.
Azt mondják Magyarországon kétféle ember van. Az egyik jó projekteket csinál, a másik jó projekteket ír. Jó lenne, ha a két szféra közti átmenet megerősödne, mert egyébként marad az eddigi gyakorlat: MATÁV-os és OTP-s kollégáimmal megállapítottuk, hogy hárman együtt havonta kb. 500 támogatási kérelmet bírálunk el, és ebből kb. 497-et elutasítunk.

“A Levi Strauss vállalat világszerte híres kiváló és leleményes közösségi kapcsolatairól. Bárhol is működjön a vállalat, ugyanazt az egyszerű filozófiát követi: a maximális üzleti siker érdekében elengedhetetlenül fontos együttműködni a közösséggel és enyhíteni problémáikon – nem elegendő, ha csak a profitot hajszolják.
Kelet-Európában, s ezen belül főleg Lengyelországban, ahol a nyugati vállalatokat különös ellenállással fogadták, ez a stratégia tette lehetővé, hogy a kételkedő lakosságot megnyerjék maguknak. Ha egy vállalat gyakorlati cselekedetekkel bizonyítja be, hogy a helyi közösség érdekeit kívánja szolgálni, ezzel erőteljesen azt sugallja, hogy hosszú távon kívánja magát elkötelezni az adott országban, és nem csupán a gyors haszon érdekében akarja kihasználni az embereket és az erőforrásokat. Ezt megkülönbözteti őt a többiektől, hiszen azonosul a lakosság problémáival és nem bújik ki “mi külföldi tulajdonban vagyunk” felkiáltással a felelősség alól.”

Levi Strauss vállalat,
Lengyelország
Idézet az 'A new spirit of Enterprise' c. PWBLF kiadványból

PR Herald 96/8.

Parola archívum