Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Jézussal egy fedél alatt: Kultúrotthon avatásra
Szerző:	Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1990
Szám:	2
Oldalszám:	5. p.
A cikkben lévő
Nevek:	Kamarás István Deme Tamás
Intézmények:	Szent László Kultúrotthon
Települések:	Budapest
Tárgyszavak:	katolikus közösség
Megjegyzés:
Annotáció:	Egy katolikus egyházközség visszakapta 1942-ben avatott, de néhány év múlva elvett és azóta raktárnak használt épületét.

jezus.txt

"Jézussal egy fedél alatt"
Kultúrotthon-avatásra

Jól emlékszem, hogy amikor hírét hallottam (talán Kamarás Pistától? Deme Tamástól?), hogy katolikus kultúrotthont szeretnének valakik Budapesten, egy megyei továbbképzésen azonnal elmondtam a hírt. Megmosolyogtak. Magam is bizonytalan voltam, hiszen onnan nézvést bizony mindegy volt, hogy Rákospalotán-e vagy Budafokon. A kételkedőknek sem adhattam pontos választ, csak a fejemet vakartam helyette. A szünetben egy hivatalnok meg is morgott, hogy csak a hangulatot keltem s ez ilyen bonyolult időkben nem szép dolog.
Egy éve ennek.
Üzenhetem: nem Rákospalotán és nem Budafokon, hanem éppen Angyalföldön alakult újjá, alakult meg újra a Szent László nevére keresztelt s e néven föl is szentelt kultúrotthon. Amúgy talán nem is nagy ügy: szép kis nézőtér, színpad, kiszolgáló helyiség s mindez a földszinten; fölötte a templom. Nem nagyobb, mint egy falusi kultúrotthonka, noha legalább annyira takaros, mint azok újkorukban. És legalább akkora ünnep az avatása.
Hogy ünnep, azt nemcsak a bíboros úr ünnepi szentmiséje, az alkalomhoz keresett evangélium és szentbeszéd s nemcsak a misét követő intézményi áldás mutatja, hanem a tolongó tömeg, amelyben bizonyosan csak mi néhányan vagyunk a távolabbról jövők: alig áll autó a Rokolya utcában. Az egyházközség viszszakapta az 1942-ben avatott, de néhány év múlva elvett s azóta raktárnak használt helyiségeit; nem új épület épült tehát. Ćm az, hogy az övék újra a sajátjuk, különös érzetet kelt s szinte látható, miként nyújt kezet itt a mának a múlt; a körülmények méltósága, az avató műsor ünnepélyessége mindezt természetessé, különösségektől mentessé teszi. Pedig különleges a tény, a helyzet, a szituáció: egy közösség visszakapta, mert visszakaphatta működési területét s birtokba veszi nemcsak azért, mert a koszból is ők varázsolták ilyenné, hanem mert eleve nekik is készült. Helyesebben: két nemzedékkel korábbi társaságnak, a mai fiatalok nagyszüleinek.
Hogy ki pótolja az itt negyven évig meg nem született barátságokat; hogy ki pótolja az el nem hangzott ismeretet, dalt, verset és zenét; hogy ki pótolja az elvesztett jókedvet, a meg nem született mosolyt, nevetést, meghatottságot, katarzist, arról nem esett szó az avatáson. Bizonyosan ünneprontás lett volna ez. Bár magam sem bánom, hogy csak öröm és biztatás szólt, azt azért tudni kell: van mit pótolni valamennyi környékbelinek. És immár csak rajtuk múlik.
Bárha Rákospalotán, Budafokon, a Józsefvárosban, Csepelen, Pesthidegkúton és szerte Magyarországon is csak a helyben élőkön múlna, hogy állami, egyesületi vagy egyházi közösségi épületbe térnek be alkalmasint! Bárcsak visszaállna mielőbb egy elveszett-elfeledett, mert le- és megtagadott intézményrendszer, amely nem alá-fölérendeltségében nyeri értelmét, hanem azzal, hogy sokféle ajánlatot, kínálatot, lehetőséget nyújt párhuzamosan és egyidejűleg a helybelieknek. Bárcsak kezdet lenne ez az április végi szép angyalföldi ünnep, és folytatása következnék mindenütt, ahol csak akarják, ahol ezt akarják az emberek!
bp


Parola archívum