Közösségfejlesztés Arlón 2003

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Közösségfejlesztés Arlón 2003–2004 Esettanulmány
Szerző:	Molnár Aranka, Vercseg Ilona (szerk)
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2006
Szám:	1
Oldalszám:	13
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:	Arló, esettanulmány, roma társadalmi integráció
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

Közösségfejlesztés Arlón
2003–2004
Esettanulmány

Vissza a tartalomhoz

Hogyan kerültünk Arlóra?

A polgármester már régóta fájlalja, hogy a településen nem működik a civil társadalom, nincsenek civil szervezetek. Azt tapasztalja, hogy hiába szólítja meg a lakosságot, a döntések előtt hiába kéri ki a véleményüket egy-egy fontos kérdésben, „süket fülekre talál”. A testület négy éves munkatervében kiemelkedő szerepet kapott a civil szerveződések létrejöttének támogatása.
A településre a polgármester meghívására érkeztünk. Úgy gondolta, hogy segítségünkkel sikerül majd helyi kezdeményezéseket, cselekvéseket elindítani, amelyek szereplői a későbbiek során partnerei lehetnek az önkormányzatnak.

A település

Arló Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Ózdi Kistérségben található, Ózdtól 3, Borsodnádasdtól 10 km-re.
Lakóinak száma közel 5000 fő, melynek fele cigány származású. Nem volt mindig ilyen nagy a település. A megnövekedett lakosságszámhoz az ózdi gyár közelsége járult hozzá.
Arló mindig is Ózd alvóvárosa volt, innen az emberek mindig eljártak dolgozni. A gyár vezetői a tisztviselők számára épített kolóniákban laktak, közel a munkahelyhez, míg a bevándorló munkások a környék településein telepedtek le. Az Arlón letelepedett gyári munkások nem rendelkeztek arlói öntudattal, nem itt éltek a rokonaik, nem itt voltak a gyökereik.
A település közelmúltját a kohászat és a bányászat jellemezte. Az emberek e két nehézipari ágazatban dolgoztak, az átlagnál valamivel magasabb bérért. A cigány embereket segédmunkásként, az utolsó időkben sokukat szakmunkásként foglalkoztatták az ózdi gyárban. Megbecsült munkásemberek voltak, akik ugyan nehéz fizikai munkát végeztek, de ennek eredményeképpen biztonságos életet biztosíthattak a családjuknak.
Az arlóiakra jellemző volt a kétlakiság: a gyárból, bányából hazaérve a lakosok mezőgazdasági tevékenységgel egészítették ki jövedelmüket.
A gyár leépítése során fokozatosan küldték el az embereket, míg végül bezárt. A képzett szakmunkások és értelmiségiek közül – akiknek voltak lehetőségeik – sokan a Dunántúlra, valamint Budapestre költöztek. Szinte csak azok maradtak Ózdon és térségében, akiknek nem volt más választásuk, vagy akiket helyhez kötött a család, vagy akik újra megtalálták a számításaikat a későbbiekben létrejövő vállalkozásokban, üzemekben. Mivel a térségben munkaerő-fölösleg volt, s a legalulképzettebbek a cigány emberek voltak, ezért ők azok, akik még a mai napig sem találtak maguknak munkát.
A településen a csatornarendszer kivételével minden infrastruktúra kiépített. Keresztülmegy rajta a 25-ös számú főútvonal, amely könnyen megközelíthetővé teszi a települést. Van orvosa, fogorvosa, szociális ellátása, iskolája, óvodái, önkormányzati étkezője, saját vízműje. Első látogatásunk idején még saját orvosi
ügyelettel is rendelkezett, de a környező települések megirigyelték Arló vezető szerepét, ezért otthagyták, s a távolabbi Borsodnádasdhoz társultak, s ez az ügyelet megszűnéséhez vezetett.
Valamikor egy nagyon jó hírű iskolával rendelkezett Arló, ahonnan a roma gyerekek magas száma miatt egyszer csak elkezdték elvinni a szülők a gyerekeket, főként Ózdra. Sajnos az elsőket egyre többen követték, és ma már csak cigány gyerekek járnak az arlói iskolába. A szülők nagy része Ózdra jár dolgozni. Közülük ma már egyre többen óvodába is oda viszik magukkal a gyerekeiket. Ez sajnos oda vezetett, hogy hiába él valaki Arlón, nincsenek helyi kapcsolatai, s így helyi kötődése sincs. Az is jellemző, hogy bár a család a településen él, a kenyérkereső vasárnap felül a buszra és Budapestre utazik dolgozni, és csak pénteken érkezik haza.
A romák legnagyobb része munkanélküli, csupán az önkormányzat közhasznú programjaiban foglalkoztatják őket. Néhányan uzsorakamatból gazdagodtak meg, ami ellen már többször fellépett az önkormányzat is, de tehetetlen, nincs eszköze megszüntetni ezt a káros jelenséget.
Arló katolikus település, itt élnek Szent Ferenc Kisnővérei, akik létrehozták a Szent Filoména Közösséget: cigány gyerekekkel foglalkoznak, az ő társadalmi integrációjukért dolgoznak.
A településen nagyon rossz a közbiztonság. Sötétedés után az emberek nem mernek kimenni az utcára.

A közösségfejlesztői folyamat

A lakosság aktivizálását a 2003. november 13–16 között lezajlott interjúzással kezdtük. A 4 nap alatt 43 db interjút sikerült készítenünk. A beszélgetések során tapasztaltakat értékek, problémák és lehetőségek szerint dolgoztuk fel. Ott tartózkodásunk alatt egyszer sem tapasztaltuk azt, hogy a nem roma lakosság nem hajlandó az együttműködésre a romákkal. Felmerült ugyan problémaként az egymás mellett élés nehézsége, az, hogy eltérő értékrenddel rendelkeznek, de ez nem volt erőteljesebb és meghatározóbb, mint ahogyan más településen tapasztalni.
Néhány legjellemzőbb arlói érték, probléma és lehetőség:

Értékek:
– A suvadással keletkezett tó és környéke.
– A települést körülölelő hegyek az erdőkkel.
– A jó levegő.
– A SUVADÁS kézműves tábor.
– Kiépített infrastruktúra (csatornázás kivételével minden van).

Problémák:
– Sok az analfabéta.
– Gyárak megszűnése (ezzel nem csak a munkahelyüket vesztették el az emberek, hanem a gazdasági és társadalmi tőkéjüket is).
– A sok éves munkanélküliség a munkához való viszony megváltozását eredményezte.

– Nagy az elvándorlás, nincs anyagi biztonság.
– Magas a munkanélküliek aránya.
– A romák nagy része családi pótlékból és segélyekből él.
– A roma szülők csak túlélésre tanítják gyermekeiket.
– A nem roma lakosság problémaként érzékeli a növekvő roma lakosság számát.
– Csak roma gyermekek járnak az iskolába.
– Falopások, erdőirtás.
– Szemetes a település és környéke.
– A közbiztonság színvonala nem megfelelő, a rendőrség gyakran tehetetlen szemlélője az eseményeknek.
– Uzsorások.

Lehetőségek:
– Mező- és erdőgazdálkodás.
– Turizmus.

A feldolgozott eredmények bemutatására az első nyilvános beszélgetésen került sor, ahová 15-en jöttek el. A lakosság mindkét része képviseltette magát, a hangadók, azok, akik megláttak valamilyen lehetőséget az elindult folyamatban, ott voltak. Úgy tűnt, hogy rájuk lehet is számítani. A polgármester úr távol maradt a beszélgetéstől. Engem kért meg arra, hogy mentsem ki, s alá is támasztotta döntését. Nem arról volt szó, mondta, hogy nem érdeklődik a történések iránt, de úgy gondolja, hogy a jelenléte zavarná a beszélgetést, nélküle fesztelenebb lehet az együttlét.
Néhányan kétkedve fogadták az interjúk összefoglalását, csodálkoztak azon, hogy ennyi érték van a településen, és még lehetőségek is vannak. Ezen a beszélgetésen két fő probléma merült föl, amelyekkel mindenképpen kezdeni kell valamit, s amelyek összefüggnek egymással: a közbiztonság és a roma és nem roma lakosság közötti híd építése. Megbeszéltük, hogy a későbbiekben ezekre fogunk összpontosítani és megoldásokat keresni.
Az is elhangzott, hogy a rossz közbiztonság oka az a 6–7 renitens roma család, amelyik lopásból, betörésből él, irtja a környék erdeit, és eladja az illegálisan kitermelt fát. Ezzel a jelenlévők mindannyian egyetértettek, sőt abban is, hogy ezekkel a családokkal a romáknak kell valamit kezdeni. A jelenlévő cigány emberek csak azt kérték, hogy támogatóként legyen mögöttük a teljes település.
Itt álltunk föl és tűztük ki a következő beszélgetés időpontját, amelyre már csak néhányan jöttek el. Ezt nem éltük meg negatívan, mert úgy gondoltuk, hogy ez a közelgő ünnepek miatt van. Módunkban állt viszont e néhány emberrel tovább beszélgetni a településről, egyre mélyebb benyomásokat szerezve róla. A helyiek segítségével kiválogattunk néhány nagyon aktív embert, megbeszéltük, hogy őket még személyesen fölkeressük, megnyerjük az ügynek.
Ezek a személyes beszélgetések jól sikerültek. Mindannyian a támogatásukról és a jelenlétükről biztosítottak minket. Ennek ellenére a következő beszélgetésen ismét csak ugyanaz az 5 ember volt jelen.
Ekkor határoztuk el, hogy a települést szomszédságokra bontjuk, és minden szomszédságból kiválasztunk (vagyis a helyiek kiválasztanak, hisz ők ismerik a települést) 20–25 embert, akik aktívak voltak valamikor, akiket a közösség számon tart és külön levéllel és személyesen is meghívjuk őket egy szomszédsági beszélgetésre, ezzel is hangsúlyozva az ő fontosságukat.
Négy szomszédságra osztottuk a települést, és mindegyiknek lett saját felelőse. A felelősök nagyon jól végezték munkájukat, mindenki sajátjának tekintette a
közvetlen lakókörnyezetét, a további beszélgetéseken igazi házigazdák voltak. A szomszédsági felelősök között 3 cigány ember volt, a meghívottak fele eljött.
Az első szomszédsági beszélgetésen kiderült, hogy nincs olyan sajátos szomszédsági ügy, amelyik csak azt a területet, s nem a település egészét érintené. Azt javasolták, hogy tűzzünk ki célokat magunk elé és legyen valamilyen látványos történés. Azt azonban ők egyedül nem dönthetik el, mondták, hogy mi legyen ez, ezért meg kell várni a másik 3 szomszédsági beszélgetést is, majd újra összejönni az egész település szintjén, ahol eldönthetjük ezeket a kérdéseket.
Minden szomszédsági beszélgetésen jelen volt 10–12 helyi lakos, s érzékelhető volt, hogy közülük többen is szívesen kapcsolódtak a közösségi folyamatba.
A négy szomszédsági beszélgetés után ismét sor került a településszintű beszélgetésre. Kíváncsian vártuk a fejleményeket: vajon hányan leszünk? Összesen 13-an voltunk. Olyanok sem voltak ott, akiknek megjelenéséről meg voltam győződve, hisz az előző beszélgetésen nagy figyelmet tanúsítottak az ügy iránt, sőt, előre jelezték részvételüket. A megjelentek egyforma arányban képviselték a roma és nem roma lakosságot.
Így kezdtünk hozzá a célok és feladatok meghatározásához:

Célok:
– közömbösség feloldása,
– független civil szervezet létrehozása,
– közösség megerősödése,
– szemét összeszedése a kerékpárút mentén,
– ismeretterjesztés – a falu tévé-ben pl. környezetvédelem témában, de személyes beszélgetések keretében is,
– falu tv-ben riport, felvétel a szemétszedésről, ahol együtt dolgozik a település lakossága,
– ismeretterjesztés megtervezése,
– különböző településrészek látogassanak el egymáshoz (a szemétszedések alkalmával is),
– fiatalság nevelése, oktatása – környezetvédelem, drog
– közrend, közbiztonság – ne legyenek a fiatalok a falu rémei!
– önkormányzat – lakosság közötti párbeszéd, megteremtése
– éjszakai járőrözők számának növelése, településrészenként megszervezése,
– kapcsolatfelvétel, együttműködés a környéken már működő közösségekkel.

Tevékenységek:
– Takarítás: május 15. a tó felé vezető út + egy forrás. Minderről készüljön szórólap, amelyeket kiragasztanak, kerüljön be a falu tv-be is, hogy lássák a lakosok: elindult valami mozgolódás. A név, amit választottak, s amit aláírtak a szórólapra + falu tv-ben is: Együtt Arlóért Közösségi kezdeményezés.
– Meghívni Királd Közösségéért Egyesületet (velük 3 évig dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy az ő példájuk mintául szolgálhat, érthetőbbé és hitelesebbé válhat ez a folyamat).
– Fásítás-parkosítás.

Ez a szemétgyűjtési akció a közösség első igazi megmérettetése volt, hiszen most léptek ki első alkalommal a terem falai közül. Sajnálattal konstatáltam azonban, hogy a vártnál jóval kevesebben jelentek meg. A munka hevében megérkezett a polgármester is. Ez a csapat nagy részének jól esett. Néhányan nem is számítottak rá, mások viszont igen. A beszélgetéseken mindig felvetődött, hogy hol van az önkormányzati testület, illetve a polgármester. Most bebizonyította, hogy amikor kell, ott van. Már korábban is tapasztaltam, hogy figyelemmel kíséri az eseményeket.
A munka végeztével leültünk megbeszélni a következő lépéseket. Mindenki azt mondta, hogy ha már eddig eljutottunk, nem szabad feladni, tovább kell folytatni a megkezdett munkát és legyen az a következő lépés, hogy meghívjuk a királdiakat. Ezek mellett megbeszéltük azt is, hogy a következő testületi ülésen, ahol a közösségfejlesztési folyamat lesz a téma és amelyre én is meghívást kaptam, jó lenne, ha valakit maguk közül delegálnának, aki mellettem képviselné a helyi lakosokat.
A következő lépés a királdiakkal való találkozó volt. Az arlóiak először arra kérték a királdiakat, hogy meséljenek arról, hogyan is kezdtek a közösségi munkához, hogyan lett egyesületük, hogyan élték meg ezt a folyamatot. Megkérdezték azt is, hogy hány cigány él Királdon. Miután megtudták, hogy egy sem, úgy találták, hogy megvan az ok, amiért Arlón nem lehet semmit sem kezdeni, Királdon viszont igen. Próbáltuk ezen túllépni, néhányan a helyiek közül és a királdiak is azzal érveltek, hogy nem ettől függenek a dolgok, hanem attól, hogy a helyiek összefogjanak és akarjanak valamit. Mindezek az érvek teljesen hiábavalónak bizonyultak. Mivel a jelenlévők fele cigány ember volt, ismét elhangzott, hogy nem a jelenlévőkkel van a baj, hanem csak néhány családdal. Ezután sorra felálltak és elköszöntek az emberek. Volt, aki azt mondta, hogy ő, ha van valami jön, de neki a munkája mellett nincs arra ideje, hogy szervezőként is részt vegyen a munkában.
Ekkor megkérdeztem tőlük, hogy ha külön vennénk a roma és nem roma lakosságot és megvizsgálnánk, hogy a nem roma lakosok között minden jól működik-e, vannak-e közösségi kezdeményezések, összejövetelek, cselekvések, milyen eredményre jutnánk? Azt válaszolták, hogy a nem romák sem csinálnak semmit, de akkor is a romák a hibásak.
Ott maradtam a királdiakkal és 4 cigány emberrel és beszélgetni kezdtünk. Elmondták, hogy rájuk lehet számítani, ők szeretnék tovább folytatni a megkezdett munkát. Tudják, hogy nekik kell valamit kezdeni a 6–7 renitens családdal, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, a háttérben szükség van a teljes lakosság támogatására.
Ott ültem szinte teljesen összeomolva, nem tudva azt, hogy mi legyen a következő lépés, hogy hogyan és merre menjünk tovább. Abban maradtunk, hogy végiggondolom, mit lehetne tenni, és majd keresem őket. Lehet, hogy a csapat erősítése érdekében újabb egyéni beszélgetésekre lesz szükség, de igazából már ekkor tudtam, hogy ez nem fog segíteni. Nem láttam azokat az embereket, akik a csapat összetartói lehetnének, akik vállalják, hogy az élre álljanak.
Elkezdtem töprengeni a megrekedés okain és a lehetséges lépéseken. Felötlött bennem, hogy nem attól alakult-e ki a passzív magatartás, hogy túl erős a polgármester, a lakosság alá tett mindent, és ők hozzászoktak ahhoz, hogy kiszolgálják őket? De ez csupán feltételezés volt. Nem jött a megvilágosodás, hisz nem tudtam a probléma okát sem.
Majd felhívtam az egyik aktív embert, akire ma is lehet számítani, s felvetettem neki a kérdéseimet. Szerinte az a probléma, hogy a magyar lakosságnak derogál az együttműködés a cigány lakossággal, az, hogy bármit is közösen tegyenek. Ez új színben tüntette föl a helyzetet, amin el kellett töprengenem, hisz bennem föl sem merült az, hogy ez gondot okozhat, hogy ez valakit bánt.
Nyár következett és ezzel kaptam egy kicsi haladékot is. A kezembe akadt W.W.Biddle – L.J.Biddle A közösségfejlesztési folyamat című, régen már olvasott könyve. A városi esettanulmányban – akkor legalábbis úgy tűnt – megtaláltam a megoldást. Létre kell hozni
egy 10–12 fős közösségi tanácsot, amelynek fele roma, fele nem roma lakosokból áll. A tanács tagjai kapcsolatot tartanak egymással, folyamatosan egyeztetnek, megbeszélik a dolgokat, majd mindenki visszamegy a saját közösségébe/szomszédságába és a közösen elhatározott, kialakított lépések szerint dolgozik. Idővel a teljes települési együttműködés is kialakul.
Első lépésként a két legaktívabb embert kerestem meg, akiknek előzetesen elküldtem a városi esettanulmányt, és összeültünk megbeszélni. Mindketten lelkesedtek az ötletért, és megegyeztünk abban, hogy elkezdik összeszedni a csapatot, hogy legyen mindkét lakosság köréből 8–10 fő. S lelkesedésük azonban sajnos nagyon hamar elmúlt, amint folyamatosan falakba ütköztek, elutasításokat kaptak. Úgy gondolják, nincs értelme az erőlködésüknek. Ennek ellenére még mindig van bennük tenni akarás, szerintük fontos, hogy történjen valami a településükön.
Mindezek ellenére sem éltem meg kudarcként az eddigi munkát. Hiszem, hogy még nincs vége, csak itt több időre szükséges ahhoz, hogy valódi cselekvések történjenek. Most a leghelyesebbnek azt látom, ha hagyjuk érni a dolgokat.
Molnár Aranka
közösségfejlesztő

Az esettanulmány legfontosabb
tanulságai

– A közösségfejlesztés önmagában nem alkalmas strukturális problémák megoldására – jelen esetben a munkanélküliségre és az abból fakadó szociális és etnikai problémák, konfliktusok sorára gondolunk. Hiba lenne abban hinni, hogy a legnagyobb szükséget szenvedők önmaguktól is meg tudják oldani problémáikat, csak egy kis bátorításra van szükségük és csak akarniuk kell.
– Olyan, a nemzeti v. regionális kormányzat, ill. az EU által támogatott, fizetett képzési (a „fizetett” itt nem csak ingyenes képzést, hanem fizetésért végzendő tanulási folyamat jelent!) és közösségi gazdaságfejlesztői programokra lenne szükség Arlón és a hozzá hasonló helyzetű településeken, amelyek munkahelyeket teremtenének és bevételhez juttatnák a családokat – ez azonban elképzelhetetlen tőke és több szakmát is képviselő, vegyes összetételű segítő szakembergárda több évig tartó jelenléte nélkül.
– A magyar közösségi munkának meg kell még tanulnia, hogy mit tehet a régóta munka nélkül élők társadalomba történő integrálásáért.
– A képessé tétel folyamata a halmozottan hátrányos településeken komoly befektetéseket kíván – tájékoztatás, „felvilágosítás”, általános és szakképzések, a kommunikáció és a helyi nyilvánosság szervezése, felkészülés a döntéshozókkal való párbeszédre, a képviseletre a helyi, kistérségi, regionális és országos fórumokon stb.
– A cigány lakossággal ugyanolyan közösségi munka végezhető, mint a nem cigányokkal. Az, hogy Arlón – a másutt tapasztaltakkal ellentétben – a romák mindvégig benne maradtak a folyamatban, azért történt így, mert ott az ő jelenlétük a meghatározó a településen (míg másutt, kisebb létszámuk és társadalmi erejük miatt hátrányban érzik magukat, nincs önbizalmuk a részvételre, vagy a többségi társadalom ellenséges magatartása miatt maradnak távol). Magatartásuk, jelenlétük vagy távolmaradásuk Arlón semmiben nem különbözik a hasonló helyzetű nem romák magatartásától.
Vercseg Ilona, szerk.

Parola archívum