Közösségi felmérés készítésének szükségessége

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Közösségi felmérés készítésének szükségessége
Szerző:	Bosznyai Beáta
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2006
Szám:	5
Oldalszám:	7-9
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

Bosznyai Beáta
Közösségi felmérés készítésének szükségessége

Vissza a tartalomhoz

A nagyvárosi közösségfejlesztés jól megválasztott, érdemes munka és téma. Beátától alapos elemzést és fontos felismeréseket kaptunk a közösségi munkában igen gyakran alkalmazott módszerről: lakossági fórum szervezéséről, ennek városi specialitásairól. E tanulságok során folytatta a közösség szükségleteinek feltárására alkalmazott kérdőíves módszert, mely eltért a közösségi munkában hagyományosan alkalmazott technológiától, de a felmérés körültekintő elkészítéséből kitűnnek az átgondolt szakmai szempontok.

Kovács Edit gyakorlatvezető

Egyesületünk, a KÖZÉRT Egyesület, 2005 nyarán alakult. Tagjaink barátok, ismerősök köre, zömében szociális munkások, művelődésszervezők, lelkes közösségi emberek, a szó hétköznapi értelmében. A Középső-Ferencvárosban működve célul tűztük ki a helyi közösségi élet felélesztését, közösségi kezdeményezések támogatását. Noha látszólag határozott elképzeléssel fogtunk vállalt feladatunk ellátásába, mégis folyamatosan merültek fel bennünk újabb kérdések, még céljainkat illetően is. Végül sikerült megfogalmaznunk, hogy abból a sok ötletből, amit elgondoltunk, mit és hogyan szeretnénk megvalósítani. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy csoportunk egy helyiséggel is rendelkezik, ami kicsit lelakott és erőteljesen igényli az alapos felújítást, de mégis a miénk, így hát birtokba vettük. A csapat nagy álma, hogy közösségi kávézót működtessünk a helyiségben, ami olvasó, kávézó és közösségi tér is egyben, helyet adva a helyi kezdeményezéseknek, közösségi igényeknek. A tagok között vannak ugyan kerületi lakosok, de mégis felvetődött bennünk: lehet, hogy mi jól kitaláltuk a helyiek igényeit, de vajon ők is így gondolnák-e? Mennyire valósak a mi elképzeléseink, mennyire az itt élők igényei? Azt tudtuk csak, hogy a kerületnek ezen a részén élők nagyon különböző kultúrával, ebből eredően egymástól eltérő igényekkel rendelkeznek. De mik ezek?
Arra gondoltunk, hogy egy lakossági fórum megszervezésével megismerhetnénk a helyi embereket, bemutathatnánk egyesületünket, törekvéseinket megismertethetnénk a megjelentekkel, és megtudhatnánk, milyen problémák foglalkoztatják őket, mire vágynak, minek érzik szükségét. Ezek természetesen megint csak előfeltevések voltak, abban bíztunk, hogy ezekre a kérdéseinkre „készséges” választ kapunk tőlük.

Lakossági Fórum

A fórum megszervezésének első mozzanata a lakók tájékoztatása, megszólítása volt. Plakátok és szórólapok készítésével és terjesztésével gondoltuk megoldani ezt a feladatot, továbbá néhány főiskolai hallgató vállalkozott a személyes megszólításra is. A fórumot csütörtök estére hirdettük meg, ennek ellenére egyetlen megszólított jelent meg, aki viszont részletesen vázolta a kerületben élők problémáit, és hasznos ötletekkel is előállt. A jelenlévő nyugdíjas korú férfiról kiderült, hogy már régóta tevékenyen részt vesz a kerület életében, szereti lakókörnyezetét, és hajlandó is tenni érte.
Az este lefolyását mégsem értékeltük egyértelműen pozitívnak: hol maradt a többi megszólított, miért nincsenek jelen? Számba vettük, mit tettünk azért, hogy minél több környékbelihez eljusson az információ, magáénak érezze a megnyilvánulás lehetőségét, és megjelenjen?!
Kiderült, hogy a hallgatók valójában ódzkodtak minden helyre becsengetni, voltak olyan környékek, ahova nem szívesen mentek, tehát elképzelhető, hogy nem sikerült megfelelően érvelniük a lakossági fórumon való megjelenés mellett. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a jövőben, ha egyesületen kívüli személyeket vonunk be ilyen feladat ellátásába, kellően fel kell készítenünk őket arra, mire számíthatnak, mi az egyesület célja, mit szeretnénk a lakók megszólításával elérni, és így segítőinket is motiváltabbá és érintettebbé tenni.
Úgy gondoltuk, hogy a plakátok és szórólapok szövegezése viszont megfelelő volt. Lehet, hogy nem a megfelelő helyekre tettük ki? A környékbeli lakosokról tudni kell, hogy általában nehezen mozgósíthatók. Ráadásul kevesen érzik magukénak a kerületet. Ennek egyik oka lehet az, hogy sok új építésű bérlakás van, zömében fiatal lakókkal, akik még inkább társasági életet élnek, másrészt van jó néhány romos, már-már bontásra ítélt ház, melynek lakói már csak félig érzik idevalósinak magukat. Ezeknek az embereknek eltérő a kulturális és szociális környezetük, más problémák foglalkoztatják őket. Ezzel együtt a kerületi élettel kapcsolatban megfogalmazódó igények nyilvánvalóan épp úgy vonatkoznak bármelyikükre.
Elgondolkoztató volt számunkra, hogy a megszólításnak talán más-más módját kellene alkalmaznunk ennél a két, egymástól eltérő lakóközösségnél. A fiatalabbaknál talán elég lenne egy jól „irányzott” szórólap, mely képes lenne megszólítani ezeket a lakosokat, és motiválni, érdekeltté tenni őket a megjelenésre. Az idősebbeket viszont személyesen kellene megkeresni, és meggyőzni arról, hogy van helyük és szerepük egy ilyen fórumon. Figyelnünk kell az időzítésre is: milyen napra, milyen időpontra tesszük a találkozót. A személyesen megszólított embereknek legyen visszajelzés, hogy várjuk őket, és ezt a megkereséskor is mondjuk el nekik. Át kell gondolnunk, hogy a plakátokat hova helyezzük el. A lakóházakban elhelyezett plakátokról az ott korábban már megszólítottakat külön értesíteni kell, hogy lakótársaik kérdéseire tudjanak válaszolni. A környékbeli boltosokkal, nyilvánosságot élvező helyek munkatársaival is hasonló kapcsolatot kell kiépítenünk, hogy ők is megfelelően tájékozottak lehessenek a helyiségükben meghirdetett programmal kapcsolatban.
Mindannyiunk számára tanulságos volt ez az alkalom arra nézve, hogy attól, hogy számunkra magától értetődőek bizonyos dolgok, mások számára még nem azok, és a szervezésnél minden szóba jöhető apró kérdésre oda kell figyelnünk és meg kell tudnunk válaszolni, mielőtt még ténylegesen felmerülne.

Közösségi felmérés

A fenti eset után elsődlegesen megfogalmaztunk egy elhatározást: ahhoz, hogy a környékbeliekkel kapcsolatot létesíthessünk, jelen kell lennünk a helyen valamilyen rendszerességgel. Ezért elhatároztuk, hogy olyan programokat szervezünk, amire mozgósíthatunk embereket. S ha a megjelenők nem is mindig kerületiek, az is fontos, hogy legyen mozgás. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez valóban jó módszer, mert ilyen alkalmakkor sokan benéztek, sőt, be is jöttek érdeklődni, hogy mi történik ezen a helyen. Néhány mondatos felvilágosítás után már némi rutinnal neveket és elérhetőségeket is begyűjtöttünk, hogy a következő programra már személyesen is meghívhassuk az érdeklődőket.
A kerület működése és igényeinek feltárása azonban továbbra is foglalkoztatott bennünket, ezért úgy határoztunk, hogy ha csak kérdőív útján is, de megkérdezzük az embereket, milyen programot látnának szívesen, milyen program megszervezésében lenne kedvük, kapacitásuk részt venni, hogy érzik magukat a kerületben, a lakóhelyükön, lehetne-e, ha igen, hogyan lehetne komfortosabbá tenni környezetüket.
Annak reményében, hogy a képzésen megszerzett ismeretek és korábbi tapasztalatainkból okulva eredményesebb felmérést végezhetünk, újra végiggondoltuk, hogy mit szeretnénk megtudni az emberektől, az emberekről, s ezért egy közösségi felmérés mellett döntöttünk.
A közösségi felmérés a definíció szerint olyan felmérés, amit a közösség tagjai végeznek. „A kérdőív azonban nem csak véleményekre kíváncsi, hanem a választások mellé rendelhető cselekvési kapacitást is feltárja, hogy az adatok összegzése és az eredmény értékelése után több közösségi csoportban is megindulhasson a tervezés és a megvalósítás.” (Közösségfejlesztő leckék kezdőknek és haladóknak. Parola füzetek, Budapest, 2004, 39. o.) Esetünkben a felmérést a helyi közösségen kívül álló személyek végzik majd, ami valószínűleg sok kérdést felvet majd a megkérdezettekben, mint például: miért érdekel bennünket az ő közérzete, vagy, hogy mi történik a kerületben. Számos olyan kérdés felmerülhet, amire kész és egységes, ám hiteles válasszal kell rendelkeznünk, még akkor is, ha abból az alapismeretből indulunk ki, hogy az emberek általában szeretik, ha kikérik a véleményüket.
A kérdőív összeállításánál figyelembe vettük, hogy melyek azok témák, amelyek a helyi élettel, közélettel kapcsolatban segítségünkre lehetnek. Három nagy témát különítettünk el: a helyi identitás; a helyi szolgáltatások, hivatalok működésével kapcsolatos vélemények és a közösségre vonatkozó kérdések.
Az identitás témában fontos, hogy kiderüljön, mennyire érzi magáénak környezetét, jól érzi-e magát a megkérdezett, van-e jövőképe, terve környezetét illetően. A tájékozottságról és a véleménynyilvánítási készségről tanúskodik a helyi hivatalokkal és intézmények működésével kapcsolatos kérdéskör. Ez a kérdéskör inkább érdekesség számunkra, viszont lehetőséget ad helyi kulturális és szabadidős programokkal való elégedettség mérésére is, ami fontos lehet számunkra a programok kialakításakor. Az, hogy milyen szabadidős programokat szervező intézményeket ismer a megszólított, már önmagában is árulkodik érdeklődési köréről.
Az utolsó téma kérdései a közösségi kapcsolatokra, azok minőségére vonatkoznak. Ezekből a kérdésekből ismerhetjük meg igazán helyi emberek közösségi igényeit, kapcsolatait, aktivitási szintjüket. Ennél a témakörnél mérjük fel a lakosok lakóhelyüket érintő kérdésekben való tájékozottságának mértékét, a tájékoztatással való elégedettségének szintjét. Hasznos információ számunkra, hogy mely médiumot jelölik meg elsődleges forrásának a tájékoztatás szempontjából, hogy a későbbiekben hol, vagy hogyan érdemes hirdetni programjainkat. A kérdőív utolsó kérdései a helyiségünkre vonatkoznak, ezek segítségével szintén programigényeket mérünk fel, illetve azt próbáljuk megtudni, hogy kinek a segítségére számíthatunk a hely otthonosabbá tételében.
Egy kérdőív összeállításakor természetesen sok technikai kérdés felmerül. Fontos szem előtt tartanunk, hogy annyi kérdést fogalmazzunk meg, amelyek megválaszolása 15–20 percnél többet nem vesz igénybe (vagy még annyit sem), mert ha ennél több időt jelölünk meg a kitöltésre, az riasztó lehet alanyaink számára, illetve úgy érezhetik, hogy ez túl sok idő a szabadidejükből, és azt inkább valami „hasznosabbal” töltenék.
Érdemes odafigyelni a kérdések megfogalmazására is, hogy az minél közérthetőbb, egyszerűbb legyen, kerüljük a többszörösen összetett mondatokat.
A másik gyakran felmerülő dilemma a kérdőív készítésekor, hogy nyitott vagy zárt típusú kérdéseket tegyünk-e fel. Minkét típusnak van előnye és hátránya. Azt gondolom, hogy a kérdés jellegétől függ a kérdés típusa. Megkönnyíti a válaszadó helyzetét a zárt kérdés, de kevésbé informatív a kérdező számára. A nyitott kérdéseknél pedig azon tanácsos elgondolkodni, hogy feleletválasztós kérdést teszünk-e fel vagy teljesen a megkérdezettre bízzuk a választ, ami viszont elkedvetlenítheti a válaszadót, hiszen több idejébe és energiájába kerülhet esetlegesen egy önálló válasz megfogalmazása.
Bármilyen felmérést is végzünk, ha az emberekkel történik, azt gondolom, hogy elengedhetetlen a személyes jelenlét, hogy személyesen megszólítva érezze magát az egyén. Természetesen ennek kivitelezése is számos kérdést felvet, leginkább a „hogyan” kérdését. Ha elég nagy kört kívánunk megszólítani, hogyan oldjuk meg, hogy mindenki külön is megszólítva érezze magát? Azt gondolom, hogy egyrészt sok kérdezőbiztosra van szükség, akik tudják, mi a felmérés célja, azzal azonosulni tudnak, így hitelesek lesznek a megkérdezettek számára. Akkor azonban még mindig kérdéses, hogy ha a kérdőívek átadása személyesen is történik, van-e elegendő kapacitásunk, hogy annak kitöltését végigvárjuk, illetve, mindez mennyi időt venne igénybe. Itt kell kellően átgondolt döntést hoznunk és mérlegelnünk, hogy időhiányra hivatkozva, érdemes-e a kérdőívek visszaszedése vagy elég-e egy ládába való elhelyezése mellett döntenünk? Célszerűbb-e személyesen végigvárni a kérdőívek kitöltését? Az információk minőségi különbsége megéri-e a több munkaóra befektetését? Avagy már önmagában azt is megfontolás tárgyává kell tennünk, hogy nem érdemes-e szűkíteni a megkérdezettek körét, mivel így személyesebb viszony létesíthető velük. Ebben az esetben azonban felmerül az a dilemma, hogy hol marad akkor a „minden érintett” megkeresése, és hogyan várjuk el ezektől az emberektől, hogy véleményt alkossanak, azt megosszák másokkal, ha tudjuk, hogy általában erre nincs lehetőségük, és mi sem adjuk meg számukra. Tehát véleményem szerint esetleg felmerül annak lehetősége, hogy mégiscsak be kellene vonni a helyi lakók egy részét, akik képviselhetnék közvetlen környezetük véleményét. Ha e dilemmákon túljutunk, akkor ott marad még a név megadásának kérdése. Általános emberi magatartás – legalábbis hazánkban –, hogy a névtelenségbe burkolózva bátrabban nyilatkozunk, viszont számunkra fontosak az adatok, hogy későbbiekben lehetőségünk legyen a személyes megkeresésre. Végül mi az általános igényfelmérés mellett maradva, a névtelenség lehetőségét felajánlva gondoljuk kivitelezni a mérést, illetve a kérdőívnek vannak olyan részei, melyeknél értelemszerűen vállalni kell a kitöltőnek a nevét, ha például valamilyen programra, tevékenységre felajánlást tesz.
Fontosnak tartom szem előtt tartani, hogy minden lépésünk átgondolt legyen, ne az eredményre való törekvés motiváljon csak bennünket, ugyanakkor meg kell találni az egészséges egyensúlyt a megfontolt döntések lépéseinek ütemezése és a tényleges cselekvés között. Magunk is tapasztaltuk, hogy könnyen el lehet úszni a teendők halogatásával, a megfelelő időpontok kivárásának ürügyén.
Kérdőívünket nem az érintettek állították össze, mint ahogyan azt a szakirodalmak javasolják, de bízunk abban, hogy a helyi viszonyok ismeretében sikerült egy olyan kérdéssort kidolgoznunk, ami kellő részletességgel tér ki a helyi élet feltérképezésére, a felkínált válaszok között pedig ha nem is talál kedvére valót a kérdőívet kitöltő, de motiválóan hat rá egyéni véleménye megfogalmazásában.

Vissza a tartalomhoz

Parola archívum