Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Ifjúsági „Összehozó” program Komáromban
Szerző:	Monostori Éva
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2009
Szám:	1
Oldalszám:	16
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:	Komárom
Tárgyszavak:	Komárom, ifjúság, közösségi szerepvállalás, fiatal, pályáztatás, közösségi képzés, jövőterv
Megjegyzés:
Annotáció:

Monostori Éva
Ifjúsági „Összehozó” program Komáromban

A közösségben való aktív részvétel leginkább a gyermek- és fiatalkorban fontos. Vannak azonban olyan (hátrányos) helyzetek, amikor az otthoni és az iskolai közösségek sem tudnak gyermekeik számára közösségi alkalmakat biztosítani – sem táborokba, sem délutáni elfoglaltságot jelentő szakkörökbe, sem foglalkozási csoportokba nem ösztönzik a fiatalokat. Erre próbált megoldást kínálni az „Összehozó” programunk. Ebben olyan módszert kerestünk, amely a hétköznapi életszíntérből kiszakítja, de a mindennapi élethelyzethez mégis hasonló szituációban, a saját közösségeikben fejlesztheti a fiatalokat.
A működési helyünkként szolgáló Mag-házban tréningeket hirdettünk az általános és középiskolai osztályoknak. Terveink szerint a városban működő intézmények mindegyikében szerettünk volna egy-egy programot megvalósítani. A pályázatra azonban csak 3 osztály jelentkezett 3 különböző intézményből. A jelentkező osztályok mindegyike középiskolai korosztályú, jelenleg 10. évfolyamosak. A velük folytatott kísérleti/modell-program került bemutatásra a VIII. Település és Ifjúsága konferencián Budapesten, majd a 17. Komáromi Napok keretén belül megrendezésre került „Szót kérünk!” Ifjúsági Konferencián.
Nem tudtuk persze teljes valójában, minden részletre kiterjedően feltárni azokat az állomásokat, amelyeken végighaladtunk, csupán ízelítőt adtunk ebből a folyamatból, megszólaltatva magukat a résztvevőket, bevonva őket az értékelés szakaszába is.

Fejlesszünk vagy összehozzunk?
A fejlesztési tematika négy fő részből tevődött össze, melyek az osztályok ifjúsági közösségfejlesztési folyamatát tartalmazták.
A programot 3 csoportban, csoportonként 35–40 fő részvételével alakítottuk ki.

I. Pályáztatás
A jelentkező osztályok írásbeli bemutatkozást adtak, illetve megfogalmazták a programhoz kapcsolódó motivációjukat.
Ezt két osztálytól kaptuk meg, a harmadik csupán szóbeli jelentkezéssel kapcsolódott a folyamatba.
Ízelítő a pályázatokból:
„A mi osztályunk diákszemmel …
Az osztályba jelenleg 32-en járnak, plusz az osztályfőnök, de a 32-ből 1 magántanuló, tehát rá nem vonatkozik, amit írok. Lányok és fiúk járnak az osztályba, de a fiúk vannak többen.
Az osztályban nagy az összetartás, de csak akkor, ha valaki rosszat csinált, ami őszintén szólva elég gyakran megesik. Ilyenkor hallgat mindenki, még akkor is, ha az egész osztályt büntetik emiatt. Az órákon elég rosszak vagyunk. Nem sokan figyelnek oda, a legtöbben beszélgetnek, vagy egyéb elfoglaltságot találnak maguknak. Aki éppen nem a következő beszóláson gondolkodik, az fekszik a padon, vagy éppen a pad alatt eszik.” (Dávid)

„Miért is szeretnék részt venni a tréningen?
… Sajnos nekem úgy tűnik, hogy diákjaim számára nem igazán fontos a közösség, nem tudják, miért jó a tagjának lenni. Alig várják, hogy kicsengessenek az utolsó óráról, és máris rohannak ki az iskolakapun, ki merre lát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az iskolában nincsenek tanítási időn túli programok, rendezvények, szakkörök, ahol a gyerekek jobban megismerhetnék egymást, és barátságot köthetnének. Egyszerűen nem érzik, hogy az iskolához tartoznak. Ha pedig néha adódik lehetőség valami másra is a tanuláson kívül, egyből tiltakoznak és keresik a kifogásokat, hogy miért nem akarnak részt venni.
Én azért is örülnék, ha lenne lehetőség együtt lenni a gyerekkel a tanórákon kívül is, mert így én is sokkal jobban megismerhetném őket. Már tizedikesek, és mégis van, akiről még mindig alig tudok valamit. A heti egy osztályfőnöki óra vajmi kevés lehetőséget ad a BESZÉLGETÉSRE. …
Úgy érzem, hogy az általános ellenállás és tiltakozás a jellemző az osztályra mostanában, mindennel és mindenkivel szemben. Azt hiszem, diákjaim most kezdenek igazán kamaszodni… Épp ezért gondolom azt, hogy egy külső személy tanácsait, ötleteit, iránymutatását – aki nem dorgálja őket, mint a szülök és a tanárok – talán jobban elfogadják. S ha mindez játékosan, az ő nyelvűkön, a megszokottól eltérő környezetben történik, a siker talán még nagyobb, s az eredmény tartósabb lesz.” (S. Sz. osztályfőnök)
„A gimnázium 10. C osztályában negyven diák tanul (15 fiú, 25 lány).
A belügyi rendészeti, az informatikai csoport mellett az általános, normál gimnazisták is helyet kaptak közösségben. Kollégistáim és a komáromiak száma is 10–10, a többi diák a környező településekről jár nap mint nap az iskolánkba. […] Ekkora létszám mellett, ilyen különböző érdeklődésű és más-más értékrenddel rendelkező gyermeknél igazán nehéz jó osztályközösséget alakítani. Sajnos akaratlanul is „klikkek” alakulnak ki, és vannak, akik között még a beszélő viszony is hiányzik (vagy egyáltalán nem ismerik egymást, vagy korábbi összetűzések miatt ellenséges a viszonyuk). Az osztályfőnök próbálkozásait csak részben koronázza siker. Az osztályfőnöki, és az iskolában szervezett „csoportkohéziót”, önismeretet, és egymás megismerését célzó gyakorlatok után sem változott pozitívan az osztálykép. […] Lehet, hogy a gimnázium egyik fő célja az, hogy sikeresen felkészítsen az egyetemi felvételikre, de talán még fontosabb feladata az, hogy minden tekintetben EMBEREKET neveljen. Az osztályfőnöknek közös programokkal, együttlétekkel (és ezzel párhuzamosan közös élményekkel) van lehetősége arra, hogy változtasson a diákok hozzáállásán; és ha ehhez szakemberek segítségét is igénybe veheti, talán könnyebb lesz a céljait elérni.” (P. L. osztályfőnök)

II. Előkészítés
Csoportonként 1–1 osztályfőnöki órát tervezünk az általános programbemutatásnak, a programban való részvétel feltételeinek meghatározására. A részletes programterv ismertetése magában foglalta a fejlesztési tematika ismertetését is.
A tervezett előlátogatásoknál csupán egyetlen osztályba jutottunk be, a másik két osztállyal a képzés napján találkoztunk első alkalommal.
A program során tapasztaltak alapján nem tartom fontosnak a képzés előtti találkozás beiktatását. A folyamat kezdése valamennyi osztályban hasonlóan zajlott, függetlenül attól, hogy voltunk-e megelőző találkozáson vagy sem.

III. Ifjúsági közösségi képzés
A képzés során két összefüggő nap keretében került sor a fejlesztő munkára, amely természetesen az önismeretre, a csoportkohézióra és a közös tevékenységre fókuszált.
Maga a tréning három különböző módon került megvalósításra. Az egyik középiskola első napját az iskolában, az osztálytermükben bonyolítottuk le. A második napon már csak csekély létszámmal jöttek ki Monostorra az ifjúsági házunkba a fiatalok.
A második középiskola diákjai a képzés mindkét napját a monostori művelődési házban töltötték, alig volt hiányzó, végig nagy létszámmal voltak jelen.
A harmadik középiskola diákjai is a helyi művelődési házba jöttek, azonban az osztály egy része az ifjúsági házban töltötte az éjszakát. A második napra kevesen jöttek vissza.
A képzési napok során felmerült fejlesztői dilemma az osztályok magas létszáma volt. A két nap alatt igyekeztünk ugyan kiscsoportos foglalkozásokat, gyakorlatokat beilleszteni, azonban egy osztályközösséget fejleszteni „klikkekben” nem lehet. Így a képzés nagy része közösen, teljes létszámmal zajlott, melyben maguk az osztályfőnökök is aktív résztvevőkké váltak. A fejlesztő munkája, leterheltsége és felelőssége is kiemelt hangsúlyt kapott ekkora (32–37 fős) ifjúsági korosztálynál.
A képzés részletes tematikáját e cikkben nem mutatjuk be, abból kiadványt szerkesztettünk, mely a honlapunkon elérhető www.eletteregyesulet.hu.

IV. Értékelés
A folyamat során többféle értékelési módot próbáltunk ki. A játékokat, feladatokat követően értékeltük a folyamatot. Ez a kis létszámú közösségekben működött. A két nap során zárásként iktattunk be értékelést, melyet két osztályban tudtunk megvalósítani. Az egyik osztály már rutinos értékelőként végezte a feladatot, a másik pedig elfogadóként, együttműködőként. Sajnos, a harmadik osztályban nem történt értékelés. A folyamatértékelést az osztály magas létszáma, a lezáró értékelést pedig az időkorlát (buszhoz való igazodás) akadályozta meg.
Ízelítő az értékelésekből:
Mit gondolsz a mai napról?
Nincs iskola, ezért király.
Jónak tartom, nagyon jó ötlet.
Jó, mert azokat is megismerem, akikkel eddig nem tudtam kialakítani szorosabban kapcsolatot.
Nem ilyenre számítottam.
Jobb is lehetne.
Vicces, szórakoztató, nem olyan elviselhetetlen, mint amilyennek képzeltem.
Nagyon zavar, hogy néhányan nem veszik komolyan és tönkreteszik a többiek jókedvét.
Inkább aludnék otthon.
Jobb, mint amire számítottam.
Jól indult, remélem, ugyanígy folytatódik!
Jó, hogy ma itt vagyok, mert sokat megtudok azokról az emberekről, akikkel nap mint nap találkozok.
El sem hiszem, hogy ma nem lógtam el az iskolából.

V. Követés
Csoportonként 2–2 osztályfőnöki órát terveztünk a fejlesztési folyamat nyomon követése érdekében. A folyamatban részt vevő osztályok írásbeli bemutatkozást adtak, illetve megfogalmazták a program során szerzett tapasztalataikat, ismereteiket és érzéseiket.
Az egyik osztályhoz nem jutottunk el első alkalommal, így az osztályfőnök értékelt helyettünk. Az órán elhangzottak és a képzés élményei írásos beszámolók formájában kerültek hozzánk. Ezt a találkozást egy héttel a foglalkozás utánra terveztük. Itt még nagyrészt pozitív és építő visszajelzéseket kaptunk.
A második alkalom már sikeres találkozás volt az osztállyal, de a visszajelzések minősége és mennyisége is változott. Már csak kevesen fogalmaztak bizakodóan, a többség csalódottságának adott hangot.
A második osztályhoz nem jutottunk el, az első összefoglaló értékelést itt is az osztályfőnök végezte el. A visszajelzés hasonló volt, mint az előző osztálynál. A harmadik osztálynál sikeres volt az első találkozás, bár ez az az osztály, amelyik nem vett részt teljes létszámmal a programban. Megfogalmazódott a folytatás igénye, amely természetesen a közös „kint alvásban” csúcsosodott ki. Elterveztük, hogy megismételjük a monostori programot (nem a teljes osztálylétszámmal) a Mag-ház bővítésének befejezését követően, ami talán nyár végére, vagy az iskolakezdésre meg is történhet.

Követési ízelítő:
„Összességben az egész osztály negatívan állt hozzá a tréninghez. Az első nap délelőttje rosszabb volt, mintha suliban lettünk volna. Az első feladat plakátkészítés volt, de ez nem tetszett az osztály nagy részének. Ennek fő oka az volt, hogy nem találtunk olyan képeket, amik tetszettek volna. Pár ember hazavágta a hangulatot és ezért a délelőtt nyűgösen, unalmasan telt. A délután folyamán elmentek a közösségbontók és ezután javult a légkör. Délután már mindenki jól érezte magát, kicsit felszabadultabbak lettünk. Estefelé néhány kisebb csoportra bomlottunk, mindenki megtalálta azt, amivel el tudta foglalni magát. Az éjszaka folyamán jobban megismertük egymást, mert mindenki egy kicsit más oldaláról mutatkozott meg, és olyan osztálytársakkal is beszélgetünk, akikkel idáig nem, vagy csak keveset…”
„Összegezve a véleményünket, tartalmasnak ítéljük a hétvégét, bár a program lehetett volna legalább háromnapos. Jó lett volna, ha kettő napot kint aludhattunk volna Monostoron, mert a második napon többen maradtak volna, és még nagyobb összhang alakult volna ki. Meglátásunk szerint van esély a folytatásra, és jó lenne, ha legalább félévente ismétlődne a tréning…” (Ádám, Dávid, Péter és Timi)
„Számomra is sok tanulsággal járt ez a két nap. Azonkívül, hogy én is jobban megismertem az osztályomat, a játék során egy idő után akaratlanul is a gyerekek kimutatták egymás iránt érzett rokon- vagy ellenszenvüket. Láthatóvá vált az is, hogy ki az, akinek a véleménye számít, és ki után indul a «csorda». Ki az, aki a közösség peremére került; ki az, aki nem tud veszíteni (sőt egyáltalán játszani sem a szabályok betartásával), és ki az, aki arra sem vette a fáradságot, hogy együtt töltsünk el egy szűk hétvégét.
A diákok igen vegyes érzelmekkel indultak Monostorra. A nagy többség kellemesen csalódott, és remekül érezte magát. Úgy értékelték: Jó volt egymásról olyan dolgokat is megtudni, melyek a hétköznapokban nem lennének beszédtémák és mégis fontosak. Azoknak a diákoknak is meg kellett nyilatkozniuk, akikkel csak néhány szót váltott az osztály egy része. […] Jelentős pozitív osztályközösséget nagyban befolyásoló változást nem tapasztaltam, a foglalkozások csak akkor érnének el célt, ha lenne folytatása is a játékoknak.” (P. L. osztályfőnök)
„A fejlesztőprogram eredménye főleg az, hogy a hétköznapok zárkózott személyiségeit láthattam újra mosolygó gyermekként. Tagadhatatlanul újdonságot sikerült hozni az osztály életébe, sajnos csak két napig. Ha szakmai szemmel értékelni kellene a két nap hatásait, felemás érzések kavarognak bennem. Néhány nap elteltével még érzékelhető volt a jó hangulat az osztály életében. A számtalan élménybeszámoló hallatán jó érzés töltött el. Végre olyan diákok is megnyílhattak, akik eddig megbújtak a hétköznapok problémái közepette. Sajnos, így több mint egy hónap elteltével már negatívumok is jelentkeztek, de úgy érzem, ez természetes, hiszen senki sem garantálhatta, hogy ettől a két naptól minden meseszerűvé változik majd az osztály életében. […] Ennek ellenére az összkép pozitív és továbbra is elszántan hiszem, a hasonló programokkal tovább erősödhet az osztály kohéziója. További fontos feladat, hogy ezekbe a közösségfejlesztő programokba minden diákot sikerüljön bevonni és aktívvá tenni. Talán a hosszabb idő eltelte mondatja velem, a program akkor lesz igazán sikeres, ha időről időre beépítésre kerül az osztályfőnöki tevékenységbe.” (V. T. osztályfőnök)
„Nekem nagyon tetszett a program. Jól összekovácsolta az osztályt, aki itt volt valamelyik napon, az szerintem élvezte a játékos feladatok sokaságát és közelebb hozta egymáshoz az ott lévőket. Sokat tudtam meg az osztálytársaimról, közelebbi barátságba kerültem velük. Bár a második napon rossz volt az idő, úgy nem tudtunk kimenni a szabadba, de bent a házban is jól elszórakoztam. Úgy érzem, hogy akik eddig csak haverok voltak és közelebbi kapcsolatban nem voltunk egymással, ők már nem csak haverok, hanem már a barátaim. Használt ez a két nap az osztálynak, mert akik csak elmentek egy évig egymás mellett úgy, hogy csak köszöntek, ők is már el tudnak beszélgetni egymással, sok közös témájuk van. Megkedveltem Évit is, aki vezette ezt az egészet. Nagyon jó feladatokat adott nekünk, tombolákat kaptunk cserébe. Szóval nagyon jó volt, és én elmennék még egyszer, ha lehetséges lenne.” (Gábor)
„Nekem nagyon tetszett a program, amíg ott voltam, de hazamentem, amit már megbántam. Látva a képeket, nagyon-nagyon megbántam.” (Rómeó)

VI. Zárókonferencia
A Komáromi Napok keretein belül szerveztük, ahol bemutatásra került a program során készített film és egy kiadvány.
A konferencia szervezését és lebonyolítását a programban résztvevő osztályok tanulói végezték a segítségünkkel. Az osztályközösségek és az osztályfőnökök programban való élményeiket fogalmazták meg, melyet néhány helyi ifjúsággal foglalkozó szervezet bemutatkozása követett.
A plenáris ülést követően szekciómunkákra került sor. Négy szekciót terveztünk. Az első szekcióban tanárok, fejlesztők, ifjúsági vezetők és ifjúsági szakemberek vettek részt (részvételük csekély volt a városi részvételhez viszonyítva). A másik 3 szekciót az osztályokból kiválasztott 4–4 tanuló vezette egyesületünk önkéntes ifjúsági munkásainak segítségével.
A konferencia és a szekció munkacélja, az „Összehozó” program jövőjének megfogalmazása volt.

VII. Jövőterv
Mind a felnőtt, mind pedig az ifjúsági szekciókon egyértelműen megfogalmazódott, hogy a program sikere és hatékonysága csak folyamatos jelenléttel érhető el. A folyamatos jelenlétre több javaslat is elhangzott.
Az osztályfőnököket kellene rendszeresen (legalább havi szinten) segíteni abban, hogy az osztályokban most kialakult új közösségi élményeket fenntartsák.
A közösségi fejlesztéseket az oktatási programba kellene beépíteni rendszeres időközönként, hogy mindig új impulzusokkal lássák el az osztályközösségeket.
Az osztályközösségeken belül egy-egy kortárscsoportot kellene kialakítani és folyamatos együttműködésben foglalkoztatni, akik így képessé válnak az új élmények közvetítésére.
Esetleg ezeket az osztályokat ösztönözni kellene arra, hogy iskolájukban ők maguk adják át kortársaiknak a tapasztaltakat, tanultakat.
Itt tartunk most.
Hogyan tovább? Ez még a jövő megválaszolatlan kérdése. Mindenesetre gyakorlott ifjúsági trénerként is számos új tapasztalattal gazdagított engem ez a folyamat.
Remélem, hogy legalább e 3 osztályközösség mindennapjaiba sikerült valami pluszt hozni. Az egyik osztály meghívott az év végi kirándulásukra. Megkérték osztályfőnöküket, hogy ne hagyományos kirándulást tervezzenek, hanem ilyen kötetlenebb, játszósabb, egymást még jobban megismerőbb, tréninges, lazulóst. Az osztályfőnök elfogadta a javaslatot és még ebben az évben közös felfedező útra indulunk Kunbábonyba. De ez már a következő történet lesz!

Parola archívum