A társadalmi tőke mint a társadalomban fellelhető nem anyagi erőforrás

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A társadalmi tőke mint a társadalomban fellelhető nem anyagi erőforrás
Szerző:	Kis Krisztián
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2006
Szám:	1
Oldalszám:	2
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	társadalmi tőke, hálózatok, közösség, helyi közösség, közösségfejlesztés
Megjegyzés:
Annotáció:

A társadalmi tőke mint a társadalomban fellelhető nem anyagi erőforrás

Vissza a tartalomhoz

(A társadalmi tőke alá tartozó jelenségek vizsgálata 2003–2004-ben került a közösségfejlesztés érdeklődésébe. Eddigi kutatási eredményeink a Parola 2004. 3. számában, valamint a közösségfejlesztés honlapján, www.kka.hu olvashatók. A témában szerzett tudásunkat gazdagítjuk most Kis Krisztián írásával, aki a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karának (SZTE MFK) Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetében dolgozik tanársegédként, s emellett a Debreceni Egyetem Interdiszciplináris Társadalom- és Agrártudományok Doktori Iskola PhD-hallgatója. Jelenlegi számunkban a társadalmi tőke elméleti megközelítéséhez járul hozzá a szerző, míg a következőben a társadalmi tőke alkalmazási, gyakorlati síkján ismerteti a LEADER-programmal kapcsolatos vidékfejlesztő gondolatait. A szerk.)

Bevezetés

A társadalmi tőke fogalma az 1980-as években vált ismertté, és mint a társadalomban fellelhető nem anyagi erőforrás, napjainkban egyik népszerű területe a szociológiai és közgazdasági kutatásoknak. A társadalmi tőkének számos meghatározása létezik, de mindegyikben közös, hogy a társadalmi tőkét a hálózatokhoz kapcsoltan értelmezi. Hálózatokat alkotnak azok az elkülöníthető elemek, amelyek között valamilyen kapcsolat létezik. Ennek megfelelően a társadalmi tőke a hálózatokat alkotó elemek – a gazdaság és a társadalom szereplői – közötti kapcsolatok összességében manifesztálódik, nem tehát magukban a szereplőkben (mint például az emberi tőke). Egy olyan erőforrásról van tehát szó, ami a különböző társadalmi szerveződési szintek (család, szomszédság, település, kistérség, ország stb.) közösségeinek társadalmi, gazdasági folyamatait befolyásolja. Írásomban kísérletet teszek a társadalmi tőkével kapcsolatos ismeretek összefoglalására, valamint a közösségek és a közösségfejlesztés fontosságának felvázolására.

A társadalmi tőke fogalma

A társadalmi tőke fogalmának tisztázása során a téma legjelentősebb szakértőinek (Bourdieu, Coleman és Putnam) társadalmi tőkével kapcsolatos nézeteit vettem alapul.
Pierre Bourdieu (1998) szerint a tőkének három alapvető formája létezik, ezek: a gazdasági tőke, a kulturális tőke és a társadalmi tőke. A társadalmi tőke a társadalmi kötelezettségekből vagy kapcsolatokból fakadó tőke, ami bizonyos feltételek mellett gazdasági tőkévé alakítható. Bourdieu továbbá a következőket mondja: a társadalmi tőke azon jelenlegi és lehetséges erőforrások együttese, amelyek a kapcsolatok egy olyan tartós hálójához kötődnek, amelyek a kölcsönös ismeretségen és elismertségen alapulóan többé-kevésbé intézményesítve vannak. Az intézményesítettség egy olyan csapathoz való tartozáson alapszik, amely nem csupán közös tulajdonságokkal rendelkezik, hanem egyesítve vannak tartós és hasznos kötelékekkel. A társadalmi tőke nagysága, amellyel az egyén rendelkezik, függ egyrészt annak a kapcsolathálónak a kiterjedtségétől, amelyet mozgósítani tud, másrészt azon (gazdasági, kulturális vagy szimbolikus) tőke nagyságától, amelyet azok birtokolnak, akikkel kapcsolatban áll (in Pokol 1995; Bourdieu, 1998).
Pokol (1995) Bourdieu elméletének alapkategóriáiról készített tanulmányában a következőket írja: „a társadalmi tőke fogalma alatt a kapcsolati tőke érthető, amely jelenti egyrészt azt a tőkét, amely egyszerűen a más személyekkel kialakított folyamatos kapcsolattartásból ered, de amely kapcsolattartás folyamán az esetleges lekötelezettségek tovább növelik valakinek a tőkéjét”.
James S. Coleman (1994, 1998) a társadalmi strukturális erőforrásokat az egyének tőkejavainak, azaz társadalmi tőkéjének tekinti. A társadalmi tőkét Coleman szerint annak funkciója határozza meg. A társadalmi tőke fogalma azt a funkciót határozza meg, hogy milyen értéke van erőforrásként a cselekvők számára a társadalmi struktúra azon vonásainak, amelyeket érdekeik érvényesítésében felhasználhatnak (Coleman 1994, 1998). Coleman idézett műveiben is megjelennek a tőke különböző formái (bár más csoportosításban, mint Bourdieu-nél): pénztőke, tárgyi tőke, az emberi tőke és negyedikként a társadalmi tőke. A tőkeformákkal összefüggésben a következőket mondja: mint a tőke többi formája, a társadalmi tőke is termelő, vagyis lehetővé teszi bizonyos, máskülönben elérhetetlen célok elérését. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a tőke többi formájától eltérően a társadalmi tőke a cselekvők közötti viszonyok struktúrájában ölt testet, ennélfogva nem található meg sem magukban a cselekvőkben, sem pedig a termelés anyagi eszközeiben (Coleman 1994, 1998).
Robert D. Putnam szerint „a társadalmi tőke a társadalmi szervezetek jellemzőiből származik, olyanokból, mint a bizalom, a normák és a hálózatok, amelyek növelhetik a társadalom hatékonyságát azzal, hogy elősegítik az összehangolt cselekvéseket” (Szakál in G. Fekete és Solymári, 2004). Putnam szerint a társadalmi tőke fogalma a társadalmi hálózatokra és a kölcsönösséggel összefüggő normákra vonatkozik, alapgondolata, hogy a társadalmi hálózatoknak értéke van. Ennek megfelelően a társadalmi hálózatok jelentős erőforrásként szolgálhatnak mind az egyének, mind a csoportok, közösségek számára (Putnam 2004). Putnam „Bowling Alone” (Egyedül kuglizva) című könyvében a „civil erényként” definiált társadalmi tőke utal az egyének közötti kapcsolatokra, a kapcsolatokból felépülő hálózatokra, és a hálózatokat működtető generalizált és specializált kölcsönösségi elvekre is. A putnami társadalmi tőke koncepció kulcselemei a bizalom és a kölcsönösség, amely a társadalmi élet szinte minden területén lehetővé teszi a kölcsönös előnyök érdekében létrejövő társadalmi kooperációt (Csizmadia 2002). A hagyományos értelemben vett tőkével ellentétben a társadalmi tőke Putnam (1993) szerint „közjó”, eszerint az nem személyes tulajdona azoknak, akiknek hasznára válik. Mindezek mellett a társadalmi tőke tipikusan kötelékekből, normákból és bizalomból áll össze, amely átvihető az egyik társadalmi környezetből a másikba.
Konklúzióként megállapíthatjuk, hogy mindhárom szerző társadalmi tőke fogalma mögött világos alapösszefüggés húzódik meg. Ezen premissza szerint a társadalmi tőke a különböző relációkkal jellemezhető társadalmi struktúrák egy olyan erőforrása, amelynek társadalmi és gazdasági konzekvenciái vannak. A társadalmi tőke tőkeként való definiálása magában hordozza azt a feltevést, hogy a társadalmi hálózatok erőforrásként szolgálhatnak az egyének és közösségeik számára. Ezzel együtt az is kifejezésre kerül, hogy a társadalmi tőke társadalmi hálózatokba ágyazottan létezik, tehát ez a fajta erőforrás kizárólag hálózatok útján, hálózatokon keresztül hozható létre és válhat hasznosítható tényezővé. A társadalmi tőke hasznosítása azt jelenti, hogy általa a hálózatok, közösségek és társadalmak – más erőforrások felhasználásával együtt (emberi és gazdasági tőke, természeti erőforrások) – kölcsönösségen alapuló együttműködések révén olyan célokat valósíthatnak meg, amelyek realizálása, fenntartása társadalmi tőke nélkül nem, vagy csak jelentős áldozatok árán érhetők el. Mindemellett a társadalmi tőke egy konvertálható erőforrás, ami azt jelenti, hogy az a tőke más formáivá (emberi és gazdasági tőke) alakítható át. A társadalmi tőke tehát hozzájárul a különböző társadalmi szerveződési szintek közösségeinek fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődéséhez, fejlesztéséhez.

Hálózatok és társadalmi tőke

A hálózatoknak tehát nagy jelentőségük van a társadalmi tőke létrejöttében és erőforrásként való hasznosulásában. De mik is azok a hálózatok?
„Minden olyan rendszer felfogható hálózatnak, amely egymástól elkülönült elemekből áll, és amelyben ezeket az elemeket gyengébb vagy erősebb kapcsolatok kötik össze” – írja Csermely (2005a).
A fogalomból kiindulva a hálózatokat az teszi hálózatokká, hogy egyes elemeik össze vannak kötve. A különböző emberi közösségek, a társadalom tehát emberek, valamint intézmények, szervezetek által alkotott hálózatok. Ilyen hálózatok akkor jönnek létre, ha az egyes cselekvők (személyi és testületi aktorok) között valamilyen szintű kapcsolatok alakulnak ki. A társadalmi hálózatok tehát azok a hálózatok, amelyek a társadalmat alkotó aktorok közötti kapcsolatok struktúrájában öltenek testet.
A társadalmi hálózatok és a társadalmi tőke viszonyát elemezve megállapíthatjuk tehát, hogy társadalmi hálózatok nélkül nem jöhet létre társadalmi tőke, hiszen a társadalmi tőke a társadalom szereplői között létrejövő kapcsolatok lévén válik hasznosítható tényezővé, erőforrássá.

Közösségek és közösségfejlesztés

Az előzőekben szó volt arról, hogy a társadalmi tőke társadalmi hálózatokhoz kötötten, a különböző közösségeken belül létező kapcsolatokba ágyazottan létezik. De hogyan alakulnak ki azok a kapcsolatok, amelyek lehetővé teszik a társadalmi tőke létrejöttét?
A kérdés magában hordozza azt a feltevést, hogy lennie kell bizonyos motivációnak arra vonatkozóan, hogy társadalmi hálózatok, közösségek jöjjenek létre, illetve szükség van olyan erőkre, amelyek azok fennmaradását biztosítják. Ilyen módon szétválasztva a kérdést, lehetővé válik azok külön-külön megválaszolása.
Bourdieu (1998) szerint „a kapcsolatháló azoknak az egyéni vagy kollektív beruházási stratégiáknak a terméke, amelyek tudatosan vagy öntudatlanul olyan társadalmi kapcsolatok megteremtésére és fenntartására irányulnak, amelyek előbb-utóbb közvetlen haszonnal kecsegtetnek”. Ide illik Lin (1999) azon véleménye, miszerint a társadalmi tőke fogalma mögött egy egyszerű alaptétel áll: „befektetés a társadalmi kapcsolatokba a várt hozamok reményében”. Coleman (1998) szerint valamely társadalmi struktúrában a társadalmi tőke megkönnyíti e struktúrán belül a cselekvők bizonyos cselekedeteit, és hozzáteszi, hogy „…a társadalmi tőke is termelő, vagyis lehetővé teszi bizonyos, máskülönben elérhetetlen célok megvalósulását”.
Ezek után nézzük meg, melyek azok a tényezők, amelyek a közösségek, így a társadalmi tőke létrejöttét és fennmaradását biztosítják! Elsőként Francis Fukuyama (1999) társadalmi tőke koncepcióját említem, mely szerint a társadalmi tőke olyan megtestesült informális norma, amely előmozdítja az együttműködést. Ezek a normák a kölcsönösségtől a komplex tanokig – pl. a kereszténység – terjedhetnek. Fukuyama is kiemeli a bizalom jelentőségét, melynek híján a társadalom szétaprózódik, atomizált csoportokra szakad szét. Egy kölcsönösségen nyugvó közösség, amelynek tagjai megbíznak egymásban, sokkal többre képes, mint a hasonló, de bizalmatlan közösség (Putnam, 1993; Coleman 1998). Csermely (2005b) ehhez kapcsolódóan azt mondja, hogy a társadalmi bizalom olyan kincs, amely megnöveli a kapcsolatok kiépítésének esélyét. Putnam (1993) szerint a társadalmi tőke a társadalmi szerveződés jellemzőire utal: hálózatok, normák és bizalom, amelyek elősegítik a koordinációt és az együttműködést a kölcsönös haszon érdekében.
A hálózatok kialakulását és fennmaradását, így a társadalmi tőke „termelését” és „újratermelését” tehát több tényező befolyásolja. A közösségek, a kapcsolatok kialakulásánál fontos szerepe van a motivációnak, azaz azon előnyök ismeretének, amelyekhez akkor jut hozzá valaki, ha az adott közösség részévé válik. A motiváción kívül azonban szükség van együttműködési készségre és bizalomra, ugyanis együttműködési készség hiányában nem alakul ki partnerség és a bizalom nélküli kapcsolatok nem segítik elő a partnerségen alapuló együttműködések kialakulását. Mindezeken túl a kapcsolatok kialakulása, a közösségek létrejötte energiát, azaz egyéni és/vagy kollektív cselekedeteket igényel. A meglévő kapcsolatok fenntartásához, kialakulásukhoz hasonlóan energia-befektetés, kapcsolattartás, törődés, cselekvés szükségeltetik. Szükségesek továbbá azok a tényezők, amelyek biztosítják a közösségi kohéziót. Ezek a tényezők a kölcsönösség, a normák megléte, elfogadása és betartása. Egyetlen aktív, működő közösség sem nélkülözheti az előbbieket.

De mit tehetünk annak érdekében, hogy ezek a kapcsolatok létrejöjjenek?
A probléma orvoslásában nyújthat segítséget a közösségfejlesztés, amelynek alapfogalma a közösség. A közösség és a hálózatok meghatározása között egyértelmű analógia figyelhető meg, ami nem véletlen, hiszen az emberek alkotta hálózatok közösségeket, tágabb értelemben társadalmat alkotnak. A közösség fogalom-meghatározásából és lényegéből következik, hogy az mint a társadalom építőköve, lokális dimenzióban értelmezhető, ami a közösségfejlesztés tartalmában is kifejezésre kerül.
„A közösségfejlesztés települések, térségek, szomszédságok közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését jelenti, amelyben kulcsszerepe van a polgároknak, közösségeiknek és azok hálózatainak, valamint a helyi szükségletek mértékében a közösségfejlesztőknek is, akiknek bátorító, informáló, kapcsolatszervező munkája életre segítheti, vagy megerősítheti a meglévő közösségi erőforrásokat” – írja Varga és Vercseg (in Vercseg 1999). Más megközelítésben a közösségfejlesztés a helyi erőforrásokból, alulról építkezik és közösségi úton a civil szervezetekkel, az aktív helyi állampolgárokkal tárja fel a helyi közösség szükségleteit és azok kielégítésének módjait, miközben elkötelezi a helyieket saját problémáik közösségi megoldására és a helyi cselekvés mellett (Varga és Vercseg 1998).
A közösségfejlesztés lényege tehát az egyének, a társadalom szereplőinek aktivizálásában és az együttműködésük generálásában jelölhető meg, amelyek révén működő hálózatok jönnek létre, ennek következményeként nő az egyének és a közösség számára hozzáférhető társadalmi tőke.

Zárszó

Az aktív, együttműködésen alapuló közösségek és társadalmak tehát jelentős erőforrást jelentenek az egyének és közösségeik számára. Ez az erőforrás a társadalmi tőke, ami hálózatokhoz kapcsoltan, a közösségeket alkotó kapcsolatokba ágyazottan jön létre és válik hasznosíthatóvá az egyéni és közösségi célok elérésében. Ennél fogva a társadalomban létező kapcsolatok és ezzel együtt a társadalmi tőke megléte vagy hiánya, erőssége vagy gyengesége, több vagy kevesebb szerencséje a közösségeknek, a társadalomnak. A társadalmi tőke mint a társadalomban fellelhető nem anyagi erőforrás, jelentős szerepet játszik a különböző társadalmi szerveződési szintek közösségeinek társadalmi és gazdasági fejlődésében, illetőleg fejlesztésében.

Irodalom

Bourdieu, P. (1998): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 155–176.
Coleman, J. S. (1994): Társadalmi tőke. In: A gazdasági élet szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 99–127.
Coleman, J. S. (1998): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 11–43.
Csermely P. (2005a): Hálózatok sejtjeinkben és körülöttünk. Mindentudás Egyeteme. 2005.09.12. http://origo.hu/attached/20050912csermely20050912.rtf
Csermely P. (2005b): A rejtett hálózatok ereje. Hogyan stabilizálják a gyenge kapcsolatok a világot? Természet világa, 136. 4. 146–150.
Csizmadia Z. (2002): Robert D. Putnam: Bowling Alone, The Collapse and Revival of American Community, Szociológiai szemle, 3. 183–193.
Fukuyama F. (1999): Social Capital and Civil Society. IMF Conference on Second Generation Reforms. 1999.10.01. http://www.imf.org/external/pubs/ft/seminar/1999/reforfs/fukuyama.htm
G. Fekete É. – Solymári G. (2004): A szociális gazdaság kiépítésének esélye és feltételei az észak-magyarországi régióban. Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek, 1. 2. 32–78.
Kovács T. (2003): Vidékfejlesztési politika. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs. 284.
Lin, N. (1999): Building a Network Theory of Social Capital. Connections, 22. 1. 28–51.
Pokol B. (1995): Bourdieu elméletének alapkategóriái. In: Elméleti Szociológia, 2. 75–94.
Putnam, R. D. (1993): The Prosperous Community, Social Capital and Public Life. The American Prospect Online. 1993.03.21. http://www.prospect.org/print-friendly/print/V4/13/putnam-r.html
Putnam, R. D. (2004): Bowling together, Interview. In: OECD Observer. 2004.03. http://www.oecdobserver.org/news/printpage.php/aid/1215/Bowling_together.html
Varga A. T. – Vercseg I (1998): Közösségfejlesztés. Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 282.
Vercseg I. (1999): A közösségfejlesztés a vidéki térségekben és az Európai Unió gyakorlatában. In: A SAPARD előcsatlakozási programra felkészítő képzés tananyaga kistérségek számára (Szerk.: Kulcsár L.). Scolar Kiadó, Budapest.

Parola archívum