Valami elindult Verpeléten?

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Valami elindult Verpeléten?
Szerző:	Csányiné Bankó Márta
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2006
Szám:	5
Oldalszám:	3-7
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

Csányiné Bankó Márta
Valami elindult Verpeléten?

Vissza a tartalomhoz

Márta egy Heves megyei településen, Verpeléten végezte gyakorlatát. Az volt a feladata, hogy kissé eltávolodva az addig ott végzett munkájától, más szemszögből kezdjen el beszélgetni (interjúzni) az ott élő emberekkel. Márta igen komolyan vette nem csak ezt a munkát, hanem minden tevékenységet, amit a településen végzett. 28! emberrel beszélgetett, akik között volt roma önkormányzati képviselő, települési képviselő, és voltak közösségi kapuőrök is.
A dolgozat első részében megismerhetjük Márta személyes indíttatását, s közösségfejlesztés iránti affinitását. Felismerjük, hogy minden munkájában elkötelezett, saját értékrendszerét érvényesítő emberrel találkozunk.
A dolgozat második részében ír magáról a településről. Külön ki kell emelni a romák történetének leírását, amelyet az interjúkból állított össze. Ez számomra is az újdonság erejével hatott.
Kár, hogy keveset írt a község mindennapi életéről, hiszen ez kihat a közösségi létre is. Ugyancsak hiányolom a roma közösségben általa végzett munka leírását. Ennek oka nyilván Márta szerénysége, ugyanakkor tudom – mivel együtt dolgozunk –, hogy olyan elképesztő eredményeket ért el ebben az igen nehéz közegben, amely több mint figyelemreméltó! Írhatott volna többet arról is, hogy a romák és nem romák szinte teljesen különválnak a településen, mert olyan nagy a társadalmi távolság, hogy az szinte lehetetlenné teszi a közösségi munkát. Mindkét fél részéről igen mély a távolságtartás, az ellentét, a meg nem értés.
A dolgozat harmadik részében teljes képet kaphatunk azokról a problémákról, amelyek Verpelétet jellemzik. Fontos, hogy Márta nem csupán a problémákat térképezte fel, hanem azokat az értékeket és lehetőségeket is, amelyek előrelépést jelenthetnek a megoldásokban.

Csóka János gyakorlatvezető

„Az ember mindaddig nem tesz erőfeszítést, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy ő is befolyásolhatja a fejlődést.
Így megtanultam, hogy együtt kell működni az emberekkel, hogy ők maguk is láthassák: a dolgok megváltoztathatók.”

(Danilo Dolce)

E gondolatokat olvasva úgy éreztem, hogy a szerző engem szólított meg , egész eddigi munkámat és az életemet. Születésemtől fogva emberek és az általuk alkotott kisebb – nagyobb közösségek vesznek körül, dolgozatomban mégis a romákhoz fűződő viszonyomat, megélt helyzeteket és tapasztalataimat szeretném leírni.
Halmajugrán születtem és ott töltöttem gyermekkoromat is. A Mátraalján elterülő kis faluban romák és nem romák éltek egymás mellett. A felnőttek együtt dolgoztak a Mátrai Szénbányákban és az innen kitermelt lignitet feldolgozó Gagarin Hőerőműben. Az emberek számára másik nagy megélhetési forrás a Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet volt. Mi, gyerekek pedig összevont alsó tagozatos osztályokban tanultunk meg olvasni, írni és számolni. Egymás mellett ültünk, közösek voltak örömeink és csínytevéseink. A roma és nem roma gyerekek között egyformán voltak szegényebbek és gazdagabbak, okosak és szerényebb értelmi képességekkel megáldottak.
Tanulmányaim befejezése után Gyöngyösön, a Kisegítő Iskolában helyezkedtem el gyógypedagógusként. Tanévkezdéskor meglepődve tapasztaltam, hogy a közel 190 fő tanuló 80% – a roma származású. Megpróbáltam utánajárni, vajon mi lehet ennek az oka.
A roma családok többségében – mivel az anyák otthon voltak – nem járatták óvodába a gyermekeiket. A Gyöngyösön élő lovári cigányok a mai napig őrzik hagyományaikat. Az itteni közösségekben felnevelkedő gyerekek ismerték a cigány nyelvet, jól tudtak saját hangszereiken zenélni, ügyesen táncoltak, értettek a lovak gondozásához és már korán elsajátították a „cserekereskedelem” alapjait. Nem szocializálták viszont őket arra, hogy 45 percig egy helyben üljenek, ceruzát fogjanak és betűelemeket rajzolgassanak, s az olvasás rejtelmeibe sem próbálták bevezetni őket. Nagyobb létszámú, normál osztályba kerülve a kétnyelvű környezetből és a szubkulturális miliőből bekerülő roma gyerekek lemaradtak társaiktól, a kudarcok miatt folyamatosan frusztráltak voltak, ami viselkedés-problémákhoz vezetett. Az általános iskolában tanítók nem voltak felkészülve / felkészítve ezekre a nehézségekre, így az általuk magatartás zavarosnak minősített gyerekeket vizsgálatra küldték az állandó áthelyező bizottságokhoz. Az itt dolgozó gyógypedagógus, pszichológus és orvos ugyanazokkal az intelligencia-tesztekkel mérte a roma gyerekeket, mint azokat, akik nem ebből a speciális szociokulturális környezetből jöttek. Ilyen esetben célszerűbb lett volna a praktikus intelligenciájukon keresztül megítélni őket, vagy nem verbális feladatvégzéssel vizsgálni gondolkodásbeli képességeiket. Ennek hiányában úgy ítélték meg, hogy az ideküldött roma gyerekek valóban nem képesek a normál tananyag elsajátítására, ezért áthelyezték őket kisegítő iskolába. 14 évet töltöttem el itt, tanítottam alsó és felső tagozatos gyerekeket, munkám során mégsem csak a tananyag pontos elsajátítására fektettem a hangsúlyt.
Nagyon fontosnak tartottam a családokkal való jó kapcsolat kialakítását, ennek keretében a rendszeres családlátogatást. A személyes beszélgetéseken igyekeztem meggyőzni a szülőket, hogy legalább egy évig járassák óvodába gyermekeiket, a nagyobbak pedig rendszeresen járjanak iskolába. Közösen próbáltunk megoldást találni azokra a helyzetekre, mikor az idősebb testvér vigyáz a kisebbekre, és így sokat hiányzik az iskolából. A másik lényeges feladat pedig az volt, hogy a szabadidős tevékenységeken keresztül a gyerekek szeressenek iskolába járni. Számomra is nagy élmény volt megtapasztalni, hogy a színjátszó kör kezdetben nehezen kezelhető kamasz fiataljai hogyan alakultak egy baráti közösségé, akik számára egy idő után már nem a lógás és balhézás volt a fontos, hanem felismerték saját értékeiket, és megvalósítható célokat tűztek maguk elé. A közös játék, beszélgetés és fellépések lehetőséget adtak arra, hogy különösebb megerőltetés nélkül sajátítsanak el ismereteket, őrizzék szokásaikat és hagyományaikat, javuljon a kommunikációjuk, figyeljenek a másikra és környezetükre. Hétvégeken is gyakran voltunk együtt közös kirándulások, játszóházak és fellépések formájában. Nagy öröm volt számomra, ha egy-egy tanítványom tanulmányi versenyt nyert vagy felvették a középiskolába, de igazán jó érzés akkor töltött el, amikor a közösségükhöz tartozónak tekintettek. Örömmel fogadtam el az esküvői meghívásokat és megtiszteltek azzal is, hogy az egyik tanítványom legkisebb testvérének én lettem a keresztanyja.
8 évvel ezelőtt Gyöngyösről Egerbe költöztünk, így munkahelyet változtattam. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál gyámi, gondozói tanácsadóként tevékenykedtem. Feladatom volt, hogy kijárjak Hevesre és a roma családokhoz kihelyezett roma gyerekekkel tartsam a kapcsolatot. Itt is nagyon fontos volt a számomra, hogy ne csak a kicsikkel, hanem a család minden tagjával jó kapcsolatot alakítsak ki. Rövid idő után megértették a rám bízott fiatalok és hozzátartozóik, hogy őszintén beszélgethetünk egymással, mert nem okoskodni, hibát keresni járok hozzájuk, hanem közösen megoldást keresni a felmerülő problémákra. A szabadidő hasznos eltöltésére Hevesen szinte semmi lehetősége nem volt az állami gondoskodásban élő, nevelőszülőkhöz kihelyezett gyermekeknek. Megbeszéltük, hogy saját szórakoztatásunkra megalapítjuk a magunk színjátszó körét. Heti két alkalommal jöttünk össze a helyi Kisebbségi Önkormányzat irodájában, ahol játszottunk és közben nagyon sokat beszélgettünk. Az ott élő hagyományokból összeállítottunk egy mesét, amihez mi magunk készítettük el a jelmezeinket és a díszletet is. Annyira jónak találtuk az előadásunkat, hogy úgy éreztük, ezt meg kellene osztanunk másokkal is. Hevesen a Játszóház vezetője rendelkezésünkre bocsátotta a nagytermet, ahol bemutathattuk darabunkat. Közösen meghívókat készítettünk és a gyerekek elvitték azokat minden családtaghoz, rokonhoz és ismerőshöz. A saját iskoláikból is meghívták az érdeklődőket, így kilencvenhatan nézték meg az előadást.
Létszámleépítés miatt új munkahelyet kellett keresnem. A Konszenzus Alapítvány Heves Megyei Szervezeténél helyezkedtem el, amely kiemelten közhasznú szervezet. 1997 óta végzi tevékenységét a szociálpolitika, szociális munka fejlesztése, a gyermek – és ifjúságvédelmi feladatok megoldásának elősegítése, valamint a szociálpolitikában érdekelt állami, önkormányzati és civil szervezetek együttműködésének javítása érdekében. A Perspektíva Program keretén belül mentorként és fejlesztő pedagógusként kerültem alkalmazásra. Feladatunk, hogy komplex, integrált és differenciált fejlesztésközpontú szolgáltatásokat biztosítsunk a 16–25 év közötti fiatalok és a 45 év feletti tartós munkanélküliek számára a HEFOP (Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program) támogatásával. Ezt a szolgáltatást azonban nemcsak Egerben, hanem annak kistérségében is végezzük. Így kerültem kapcsolatba Verpeléttel az ott élő emberekkel, de leginkább a hátrányos helyzetben élő romákkal.
A dohányáról és boráról évszázadok óta híres község neve német eredetű: a Wilpret személynévből keletkezett magyar névadással. Verpelét az úgynevezett Tarna-völgy kistáj része, amely a Mátra és a Bükk között határként húzódik. Egertől 20 kilométerre található, de ennek ellenére csak átutazóként érintettem eddig a települést. Pedig a község természetföldrajzának Európai viszonylatban is jelentős látványossága a Várhegy. Az országban páratlan, csaknem eredeti épségben fennmaradt vulkáni kúp látható itt.
A romák a XVIII. század végén kezdtek letelepedni Verpeléten. Az 1780-as években még csak két család élt a településen. Létszámuk az 1960-as évek közepéig erőteljesen növekedett, kb. 460 fő volt, és kizárólag a Dankó telepen éltek nagyon rossz szociális körülmények között. A házak többsége putri jellegű volt, ami földbeásott, tetővel ellátott vermet jelentett. A putrik, illetve a házak többsége kicsi, alig 10–15 m2 alapterületű volt, ahol 2–3 család lakott együtt. A roma fiatalok jelentős része nem kötött házasságot. 14–15 éves korukban összeálltak és csak akkor házasodtak össze, amikor már 2–3 gyermekük született. A roma és nem roma lakosság között ellentétek voltak, amely abból adódott, hogy a munkaképes romák nagy része alkalmi munkákból szerzett jövedelmet, lakókörnyezetüket nem tartották rendben és többen lopásból éltek. Ügyes-bajos dolgaikat a cigánybíró intézte. A helyi cigányság az ún. magyar cigányokból tevődött össze. Az elnevezés onnan adódott, hogy a roma lakosság már nem tudott cigány nyelven beszélni.
A roma lakosság száma folyamatosan növekedett, ezzel együtt szociális helyzetük is jelentősen javult. Az 1980-as évek végén közel 800 cigány élt a településen, ez az összlakosság 18%-át tette ki. Az itt élők közül 220 embernek állandó munkaviszonya volt. A dolgozók fele az építőiparban, egynegyede üzemekben és gyárakban, a másik egynegyed rész termelőszövetkezetben, valamint az állami- és erdőgazdaságokban dolgozott. Az írástudatlanok száma jelentősen lecsökkent, de az alapfokú iskolai végzettséget még mindig sokan nem szerezték meg. Szakmunkás bizonyítványa 25 főnek volt, érettségivel és felsőfokú végzettséggel viszont még egyikük sem rendelkezett. A rendszeres munkával szerzett jövedelemmel élet- és lakáskörülményeik is javultak. Sok új lakás épült, a régieket is folyamatosan újították. Putriban ekkor már csak két család lakott. A magyar cigányok között ekkor már két oláh cigány család is élt.
Ennyit elöljáróban a településről, a részletesebb bemutatásra az interjúk elemzése során szeretnék kitérni!
Hivatalosan 2005. február 10-én „léptem be” a település életébe. A Perspektíva Program vezetőjével és a Konszenzus Alapítványnál dolgozó roma közösségfejlesztővel együtt megkerestem a polgármester urat. Tájékoztattuk őt programunkról, és elmondtuk, hogy a nagyközségből is szeretnénk bevonni az érdeklődő 16–25 év közötti munkanélküli fiatalokat, valamint a 45 év feletti álláskeresőket. Az elképzelést jónak tartotta, mert elmondása szerint a településen nagy a munkanélküliség, különösen a roma lakosság körében. Mindhármunkat meglepett a megjegyzése, hogy ezek az emberek nem is akarnak dolgozni. Példát is mondott erre: Gyöngyösről megkeresték őt az ADECCO munkaközvetítőtől, hogy betanított munkára embereket keresnek. Bemondatták a hangos bemondóba, plakátokat tettek ki, de a roma lakosság részéről egyetlen ember sem jelent meg a tájékoztatón. Számára ez az eset is bizonyította, hogy a romák csak segélyre várnak.
Úgy gondoltuk, hogy felvesszük a kapcsolatot a Verpeléti Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökével is. Nagyon örült a lehetőségnek, mert szerinte itt helyben a romákat nagyon elnyomják. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy sok cigány lusta, csak a „sült galambra” vár. Piszkosak, rendetlenek, még a saját portájukon sem tudnak rendet tartani. Ezek után kihívásnak éreztem, hogy a roma lakosság körében kezdjem el a munkát.
A következő héten már „feltérképező” útra indultam kolléganőmmel a Dankó utca környékre. Feltűnt az arra lakóknak, hogy a februári hidegben mit keresnek ezek az idegenek az ő környékükön, és a kíváncsiság az utcára csalogatta őket. Nekik is beszéltünk a programunkról és nagyon meglepődtek, mert nekik még helyben nem kínáltak fel semmit. Ezért kezdetben óvatosak voltak, valami ravaszságot gyanítottak mögötte, hiszen annyi rosszat hallottak már alapítványi csalásokról. Néhány helyen beinvitáltak bennünket és megosztották velünk aktuális problémáikat: a gyereket a helyi Általános Iskolába való járás kötelezettsége alól felmentették és magántanulóvá tették. Mások arról panaszkodtak, hogy nincs meg az alapfokú iskolai végzettségük, és nem tudnak munkába elhelyezkedni, illetve képzésbe bekapcsolódni. A roma lakossággal történő beszélgetésből kiderült, hogy nem bíznak a helyi Önkormányzat dolgozóiban, de a Cigány Kisebbségi Önkormányzatban is csalódtak. Az ismerkedős nap után úgy láttam, hogy itt nagy szükség lesz a munkánkra.
Szerdánként 10–14 óráig a Roma Kisebbségi Önkormányzat irodájában tartottuk a csoportfoglalkozásokat, egyéni fejlesztéseket és tájékoztattuk ügyfeleinket az aktuális képzési és munkalehetőségekről. Februártól május végéig folyamatosan vettünk fel új jelentkezőket. Összesen 31 fő vett részt a programban – 22 férfi és 9 nő –, valamennyien romák. Tevékenységi körünk idővel az igényeknek megfelelően kibővült.
Segítettük ügyfeleinket az általános iskolai tanulmányok befejezésében, ezért jó kapcsolatot alakítottunk ki Egerben az Arany János Általános Iskolával. Kéthetenként egy napot kellett iskolai oktatáson részt venniük, aminek az volt az előnye, hogy mellette lehetett munkát vállalni. A képzésben résztvevőknek a tanulmányok sikeres befejezéséhez felzárkóztatást biztosítottunk. Külső szakemberek bevonásával jogi és pszichológiai tanácsadást tartottunk. Családsegítés keretében a rászoruló családoknak a Vöröskereszt és Karitász segítségével ingyenesen bútorokat, ruhaneműket és játékokat juttatunk. Segítséget nyújtottunk a szociális ügyintézésben: megmutattuk, hogyan kell kérvényeket, kérelmeket, űrlapokat kitölteni, felvettük a kapcsolatot szociális intézményekkel. A felsorolt tevékenységeket nem csak a programban részt vevő embereknek nyújtottuk, hanem tájékoztatást adtunk minden érdeklődőnek.
Minden hétfőn eset-megbeszéléseket tartunk a munkatársakkal és külső, segítő szakemberekkel. Gyakran beszéltem a Verpeléten felmerülő problémákról, amiben Csóka János, a Közösségi Támogató Hálózat helyi vezetője sokat segített nekem. Úgy gondolta, hogy Verpeléten, a roma lakosság körében apró lépésekben valami elindult. Ezért is javasolta, hogy vegyek részt a közösségfejlesztő képzésen.
A Kunbábonyban töltött első hét után megbeszéltem Jánossal, hogy interjúkat fogok készíteni a településen élőkkel. Korábban az irodában, a település utcáit járva vagy családlátogatások alkalmával sokat beszélgettem az ott élő roma emberekkel hagyományaikról, életútjukról, családtörténetükről stb. Ezekben az interjúkban viszont csak a beszélgetők helyi közérzetére voltam kíváncsi. Az eddigi gyakorlat során jól bevált, ezért a bakonyi térségben feltett kérdéseket használtam fel én is:
– Mit jelent számára itt élni? (Mi a jó az itteni életben? Mi a rossz?)
– Min változtatna és hogyan?
– Ő maga mivel tudna hozzájárulni a változásokhoz?
Az interjúk készítésére 2006. június 14–15-én került sor. A két nap folyamán 28 emberrel beszélgettem. A megkérdezettek készségesek voltak és jelezték, hogy a későbbiekben részt vennének egy közösségi beszélgetésen.
Az interjúk készítése során sok új információt tudtam meg a településről, amely a későbbi munkámban hasznosíthatóvá válik. Verpelét lakóinak száma 3900 fő, ebből a roma lakosság 1100 főt tesz ki. Korábban nagyobb volt a település létszáma, de a munkahelyek megszűnése és átalakulása miatt sokan a nagyobb városokba költöztek.
A település közelmúltját a mezőgazdaság és ipar egyaránt jellemezte. A községben lévő mezőgazdasági szövetkezet korábban nagy létszámot foglalkoztatott, de az átalakulást követően csak vagyonkezelőként működik tovább, érdemben munkaerőt nem foglalkoztat. Verpelét ma is alapvetően mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik. Jellemző a szőlészet, borászat, gyümölcstermesztés és a pincegazdaság. A jelenben a település egyik legnagyobb beruházása a korszerű Varsányi Pincészet, 25 főt foglalkoztat.
Különösen hátrányosan érintette Verpelét munkaképes lakosságát a Sirokhoz tartozó, 3500 főt foglalkoztató Mátravidéki Fémművek átalakulása. Korábban 600 szakmunkás dolgozott itt, ez a létszám jelenleg a 60 főt sem éri el. Ugyancsak hátrányosan érintette a nagyközséget a Mátravidéki Szénbányák és a Gagarin Hőerőmű privatizálása és összevonása, ami nagyarányú létszámleépítéssel is járt. A megyeszékhelyen működő nagyobb építőipari vállalatok közül több megszűnt, vagy kisebb vállalkozássá alakult. Ez különösen a roma lakosság számára volt kedvezőtlen, mert sokan betanított- és segédmunkásként dolgoztak itt. Nehéz fizikai munkát végeztek, de családjuknak biztos megélhetést nyújtottak. A kisebb üzemeknél folyamatos létszámleépítés történt, majd egy részük felszámolásra is került.
Napjainkban a Vas- és Fémipari Kft működik, ahol 15 embert foglalkoztatnak.
A verpelétiekre jellemző volt a kétlakiság: az ipari üzemekből hazaérve mezőgazdasági tevékenységeket folytattak, ezzel egészítették ki jövedelmüket. Hátrányosan érintette a települést a laktanya bezárása is, amely korábban közel 30 polgári alkalmazottat foglalkoztatott. A fent említett tényezők együttes hatása eredményezte a településen az országos átlagot meghaladó 16%-os munkanélküliséget. A felszabadult munkaerő jelentős része tartósan munkanélküli lett, kisebb részük mezőgazdaságból (elsősorban szőlőtermelésből) próbálja megteremteni a megélhetéshez szükséges anyagi javakat. Sajnos, a legalacsonyabb iskolai végzettséggel a roma emberek rendelkeztek, ezért ők azok, akik a mai napig nagyon nehezen találnak maguknak munkát. Kiszolgáltatott helyzetüknél fogva a mezőgazdaságban vagy építőiparban „fekete munkát” vállalnak, vagy az önkormányzat közhasznú programjaiban foglalkoztatják őket. Néhány család sajnos a mások nyomorúságán gazdagodott meg: uzsorakamat, lányok futtatása átlagon felüli megélhetést biztosít számukra.
A település infrastruktúrája megfelelő. Eger és a környező települések között az úthálózat kiépített, menetrendszerinti autóbuszjáratokkal jól megközelíthető. A településen halad át a Kál-Kápolna – Kisterenye vasútvonal, melynek állomása nagy rakodóterülettel is rendelkezik. A belterületi utak karbantartása a közművek megépítését követően szakaszosan történik. Az egészségügyi ellátás biztosított: háziorvos, gyermekorvos és fogorvos gondoskodik a betegek szakszerű gyógyításáról. A rendelési idő utáni sürgősségi ellátást 12 településre kiterjedően az itt működő ügyelet látja el. Az idős korúak gondozására bentlakásos intézmény is rendelkezésre áll.
A nagyközség kiskereskedelmi ellátottsága jónak mondható: az öt élelmiszerüzlet mellett megtalálhatóak a műszaki, ruházati, mezőgazdasági és vegyi árukat forgalmazó üzletek is. A településen posta, gyógyszertár, takarékszövetkezet és üzemanyagkút is működik. Verpeléten a lakások 90%-a be van kapcsolva a vízszolgáltatásba, 75%-a a szennyvíz-hálózatra is rácsatlakozott. A víz- és csatornarendszer önkormányzati tulajdonban van, ennek eredményeként a szolgáltatási díj az országos és megyei átlag alatt van.
A legnagyobb létszámot foglalkoztató munkaadó az önkormányzat, ahol az intézményekben együttesen 132-en dolgoznak. Biztosított az intézményi háttér az óvodai, alapfokú iskolai, zeneiskolai és közművelődési feladatok ellátásához. A településen a Verpeléti Napközi Otthonos Óvoda mellett Waldorf–óvoda is működik, a szülők nagy megelégedésére. Tarnaszentmáriáról kisbusszal szállítják ide a gyermekeket. A településen mindenki pozitívan nyilatkozott az óvodáról, mert egyforma szeretettel és türelemmel foglalkoznak minden roma és nem roma kisgyermekkel.
A Verpeléti Általános Iskolához viszont vegyes érzelmek fűződnek. Korábban jó hírű alapfokú oktatási intézménynek tartották, ahol a szabadidő hasznos eltöltésére nagyon sok lehetőség volt. A roma tanulók magas száma miatt sokan Egerbe kezdték járatni gyermekeiket. Azok a szülők, akik itt dolgoznak, hozzák magukkal őket a városba. Az iskola megpróbálta ezt a folyamatot a maga módján megállítani, ezért a cigány tanulók részére külön osztályokat hozott létre. A szülők összefogtak és az ombudsmanhoz fordultak, aki valóban törvénysértést állapított meg. Bírósági határozatra ezt a helyzetet megszüntették, de a romák és az iskola kapcsolata továbbra is feszültséggel terhes.
A Közösségi Ház feladatkörébe tartozna a lakosság művelődési igényeinek kielégítése, bővíteni kellene az ifjúság művelődési lehetőségeit. Az épület szép környezetben található, amit nemrég felújítottak. Belső termei alkalmasak lennének sok-sok kulturális rendezvény megtartására. Épületében található a könyvtár, amit sajnos kevesen látogatnak. A romák interjúiból kiderült, hogy nekik majd olyan nehéz oda bejutni, mint tevének a tűfokán átmenni. Leginkább a tevékenységi körébe nem illő pénzszerzői funkciója érvényesül: családi rendezvények, vásárok, termékbemutatók megrendezésére szolgál.
Verpelét katolikus település, az itt élő plébános a nagyközségben élők lelki gondozását végzi. A romák közül kevesen járnak templomba. Ha ellátogatnak, ezt a kegyhelyeken Szűz Mária tiszteletére teszik.
A Verpeléten működő civil szervezetek közül az alábbiakat nevezték meg az emberek: Tűzoltó Egyesület, Máltai Szeretetszolgálat, Polgárőrség, Verpeléti Sport Egyesület, Jégvirág Nyugdíjas Klub, Bem József Nyugállományú Honvédek Klubja, Verpelét Diákjaiért Alapítvány, Verpeléti Lokálpatrióták Baráti Köre.
Az interjúzás során tapasztaltakat az értékek, a problémák és a lehetőségek szerint dolgoztam fel.

Értékek

- A védetté nyilvánított Várhegy.
- A terület természeti adottságai kedvezőek.
- A szomszédos településsel közös határon elterülő Nyírjes-tó tőzegmoha lápja.
- Kultúrtörténeti emlékek: a római katolikus templom, a tarnaszentmáriai románkori templom, műemlék jellegű kastélyok, kovácsműhely.
- A rétek, legelők, erdők területének nagysága.
- A tiszta levegő.
- A kiépített infrastruktúra.
- A megüresedett laktanya épülete.
- A verpeléti emberek ragaszkodása a településükhöz.
- A civil szervezetek sokfélesége.
- Az egészségügyi ellátás jól szervezettsége.
- A településen működő óvodák.
- Közösségi erőforrás: hitélet.

Problémák

- A mezőgazdasági termelőszövetkezet megszüntetése.
- A környező települések gyárainak, üzemeinek privatizálása, leépítése.
- A munkanélküliek számának gyors növekedése.
- A településen az országos átlagot meghaladó a munkanélküliség aránya (16%).
- Ez leginkább a roma lakosságot érinti.
- A hosszú ideig tartó munkanélküliség a munkához való viszony megváltozását eredményezi.
- A roma családok egy része családi pótlékból és segélyekből él.
- Az álláskeresők körében virágzik a „fekete munka”.
- Az utóbbi időben nagy az elvándorlás.
- A helyi általános iskolából máshová íratják a nem roma gyerekeket.
- A tanárok részéről a romák felé megmutatkozó diszkrimináció.
- Közügyekben való passzivitás.
- Az önkormányzat dolgozói és a romák között húzódó feszültség.
- A romák alacsony iskolai végzettsége, szakképesítés hiánya.
- Falopások, erdőirtás.
- A romák lakta rész infrastruktúrájának lemaradása. (Utak felújítása, csatornahálózat bővítése, járdák építése szükséges.)
- A helyi Közösségi Házban kevés a fiatalok számára szervezett program, leginkább vásárokat, termékbemutatókat tartanak.
- A helyi Roma Kisebbségi Önkormányzat nem megfelelően képviseli a romák érdekeit.
- Uzsorakamatra történő hitelezés.
- A romák lakta részen sok a gyerek, de nincs játszótér.
- A település egyes részei szemetesek, elhanyagoltak.

Lehetőségek

- Mező- és kertgazdálkodás.
- Turizmus.
- Állattartás.
- Fakitermelés.
- Dohánytermelés.
- Szőlőtelepítés – pincészet.
- Gyógynövények gyűjtése, termesztése.
- Telephelyek, üzemek, logisztikai központ létrehozása a volt laktanya épületében.
- A Közösségi Ház kihasználása.
- Egyéni vállalkozások beindítása. (Biogiliszta tenyésztése, autóalkatrész kereskedés.)
- A Roma Kisebbségi Önkormányzat épületének jobb kihasználása.

A 28 emberrel történő beszélgetés az értékek, problémák és lehetőségek sokaságát hozta elő. Engem is megdöbbentett, hogy mennyi minden foglalkoztatja az itt élő embereket. A roma közösségfejlesztő kolléganőm bevonásával és Csóka János irányításával szeretném folytatni a feltáró munkát és sort keríteni a közösségi beszélgetésre. Az interjúzás során megtapasztaltam, hogy lennének aktív emberek, akiknek számítani lehetne a tevékeny részvételére.
A nehéz körülmények között élő roma lakosságnak Verpeléten a közösségfejlesztő munkáról alkotott elképzeléseim alapján próbáltam segítséget nyújtani. Azon túl, hogy információt nyújtottam képzésről és álláslehetőségekről, az itt töltött másfél év alatt sikerült elfogadtatni magam a helybeliekkel. Kezdik megérteni, hogy értük dolgozom, de az ő aktív közreműködésük nélkül a munkám nem lehet eredményes. Örömmel tapasztaltam, hogy a roma közösségben is kezdenek megteremtődni az önszerveződés alapjai. Az utóbbi hónapokban sikerült két vállalkozót megnyerni, hogy jöjjenek ki a településre és építőipari segédmunkára, valamint betanított munkára az itt élő munkanélküli, roma embereket alkalmazzák. Nem volt idő arra, hogy végigjárjam a családokat, ezért néhány agilis embert választottam ki, hogy értesítsék társaikat az álláslehetőségről. Az egyik alkalommal 23, másodszor 28 ember jött össze az állásinterjúra. A beszélgetések értékelése meggyőzött, hogy a verpeléti roma lakosság is felismerte a problémákat, örül az értékeknek és látja az ezekben rejlő lehetőségeket. Ha továbbra is igényük lesz rá, abban szeretnék nekik segítséget nyújtani, hogy a lehetőségek valósággá váljanak.

Vissza a tartalomhoz

Parola archívum