AZ ÖNKÉNTES MUNKA ÉRTÉKEI a helyi társadalomban

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	AZ ÖNKÉNTES MUNKA ÉRTÉKEI a helyi társadalomban
Szerző:	Péterfi Ferenc
Sorozatcím:
Rovat:	Önkéntesség
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2000
Szám:	4
Oldalszám:	4 - 6
A cikkben lévő
Nevek:	Csécsei Béla, Péterfi Ferenc, Zám Mária, Templom Józsefné
Intézmények:	Civil Rádió, Józsefvárosi Civil Kerekasztal Társaságot, Nap Klub Alapítvány
Települések:	Budapest
Tárgyszavak:	önkéntesség, Józsefváros
Megjegyzés:	riport
Annotáció:

vissza a tartalomhoz

AZ ÖNKÉNTES MUNKA ÉRTÉKEI
a helyi társadalomban
Péterfi Ferenc beszélgetése a Civil Rádióban 2000 novemberében

Beszélgetőpartnereim Zám Mária szociológus, aki főrendezője volt az „Első önkéntes nemzetközi konferencia Kelet-Európában” című rendezvénynek; Templom Józsefné, a Nap Klub Alapítvány vezetője és Csécsei Béla, Józsefváros polgármestere, akinek egy kicsit talán más a viszonya a nonprofit szervezetekhez, mint amit a hagyományos önkormányzati gyakorlatból megszoktunk.
Arról szeretnék beszélni, hogy manapság Magyarországon, Budapesten, a VIII. kerületben hogyan tud működni egy civil kezdeményezés. Ezek a kezdeményezések általában milyen visszhangra, milyen együttműködésre találnak? Azután tágabb körben gondolkodunk, s arról beszélgetünk, hogy a világban hogyan működnek a civil szervezetek, hiszen vendégeink rendelkeznek tágabb kitekintési körrel is.
Először a Nap Klub Alapítvány vezetőjét kérjük, hogy mutassa be azt a lakónegyedet, ahol kezdeményezésük elindult.
TJ: Amikor mi belekezdtünk, arra gondoltunk, hogy megkísérelünk a lakótelepen közösséget építeni, az ott élő, akkor még középrétegnek számító fiatalokkal, és csak később kapcsolódott hozzá az, hogy a környékével is. Azt tapasztaltuk, hogy a lakótelep nem emelkedett ki a lepusztult környezetből, hanem inkább lesüllyedt, a játszóterek piszkosak voltak. Akkor összefogtunk az ott élő fiatalokkal, elsősorban szülőkkel, hogy megváltoztassuk, hogy mi magunk irányítsuk és kezdeményezzük: legyen szebb a környezetet, legyen hol játszaniuk a gyerekeknek! Hozzáfogtunk ahhoz, hogy közösséget hozzunk létre. 1991 őszén indult a munka, és 1992-ben alapítottuk meg a szervezetet.
Azt gondoltuk, hogy a gyerekeinket, az unokáinkat megpróbáljuk felkészíteni, hogy a kerületi környezet ne húzza le őket, hanem képesek legyenek egy közösségbe kapaszkodva talpon maradni. Ez nem így lett. Egyre inkább a hátrányos helyzetű réteggel kezdtünk foglalkozni, és a kilenc év alatt eljutottunk a halmozottan hátrányos helyzetűekhez. Ennek elsősorban azt volt az oka, hogy a kialakult közösségből nagyon sokan elköltöztek, kicserélődött a lakosság, és növekszik a szociálisan rászorulók köre.
PF: Polgármester úr, volt-e személyes tapasztalata, gyakorlata a civil szerveződésekben, tagja, kezdeményezője, szimpatizánsa volt-e valamely civil kezdeményezésnek?
CsB: Én „normális” életemben tanárféle ember voltam, dolgoztam osztályteremben, igazgattam iskolát, amelyhez egy alapítványt is létrehoztunk, azaz emberi kapcsolataim léteztek, professzionálisan is, meg magánemberként is. Civil szerveződésben is megmártóztam egy picit. Aztán jött a polgármesterkedés, és Kati néni, azaz Templom Józsefné az egyik „bűnös” abban, hogy a civil szférában igen erősen gondolkodom és reménykedem. Szerintem a magyar önkormányzatiságot a létező bajaiból a civil kezdeményezések tudják majd kihúzni. Egyszer csak azon találtam magam, hogy résztvevője vagyok egy kis csoportnak, amelyik egy Egyesült Királyságból érkezett lehetőséget kihasználván ott egy tréningen vesz részt, amelynek az a célja, hogy az üzleti élet, a civil szerveződések és a helyi közigazgatás szereplői hogyan tudnak mindannyiuk megelégedésére együtt dolgozni.
PF: Mi az, ami ebből most üzenetként elmondható? Mi az, amit másként lát most, mint korábban?
CsB: Korábbi elgondolásaink meggyőződéssé formálódtak. Lehet valaki nagyon sikeres üzletember, nagyon jó városlakó, lehet egy önkormányzat a legjobb szándékú, mindenki érhet el sikereket, de ha számolunk egymással, ha kicsit együtt gondolkodnak, főleg ha együtt tervezünk és cselekszünk, akkor ezek a sikerek hatványozódnak, és amit különkülön nem tudunk elérni, azt együtt képesek.
PF: Mária, neked mi a tapasztalatod, az önkormányzatok hogyan állnak a civil szférához?
ZM: Több szintje van annak a kapcsolatrendszernek, ami az önkormányzatokat és a civil szervezeteket összeköti egymással. Ami napjainkban nagyon aktuálissá vált, és a Polgármester úr is így gondolkozik a civil szervezetekről, az az, hogy a civil szervezetek az önkormányzatok partnerei a közösségi feladatok megoldásában. Az ő kapcsolatrendszerük ma egy nagyon fontos együttműködésifejlesztési terület. Ma Magyarországon közel ezer vagy annál több ellátási szerződés létezik önkormányzatok és civil szervezetek közt, ami azt jelenti, hogy ezek a szervezetek eljutottak egy olyan professzionális szintre, hogy önkormányzati alapfeladatokat tudnak ellátni. Egyetlen példát mondanék erre, és ezt azért emelném ki, mert ez egy új feladatkör. Új intézményrendszert kellett kialakítani két évvel ezelőtt, amikor megszületett a gyermekjóléti törvény. Létre kellett hozni a gyermekjóléti szolgálatokat, amelyekért az önkormányzatoknak nagyon nagy áldozatokat kellett volna hozniuk, hiszen helyiséget kellett biztosítani, szakembereket toborozni és felkészíteni, programot, pénzt mellé rakni, mert az állami normatíva nem volt sok. Nagyon sok önkormányzat ekkor döntött úgy, hogy megkeresi az adott településen azt a civil szervezetet, amely a településen már évek óta amúgy is foglalkozik a gyermekek segítésével. Hozzávetőlegesen – ez főleg a városokra értendő – közel 100 gyermekjóléti szolgálat működik civil keretek között, s mivel a városok száma kb. 200, regionális szinten a gyerekjóléti szolgálatok közel 50%-a civil keretek között működik.
A másik terület, amit nagyon szeretnék kiemelni és úgy látom, hogy az önkormányzatok talán mégsem ismerték fel ennek a jelentőségét, az az, hogy a civil szervezetek a helyi társadalom összes információját szolgáltatni tudják számukra. Attól a demokrácia ma még messze van, hogy a civilek bele tudjanak szólni döntéshozatali folyamatokba, de az egy közös érdek lenne, hogy legalább az információ szintjén bekerüljenek a gondolatok a civilektől, hogy az önkormányzati képviselő testületek legalább tisztában legyenek döntésük súlyával. Azt mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzatok manapság nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak. Nagyon meg kell gondolniuk a döntéseiket, de én úgy gondolom, hogy sokkal felelősségteljesebben lehetne ezeket a döntéseket meghozni, ha a civilek jelen lehetnének a döntéselőkészítés folyamatában: akár mint bizottsági meghívott tagok, akár mint szakértői egy-egy területnek, hiszen annyi területen működnek a civilek, hogy szinte lefedik az életünket.
CsB: Zám Mária a szívemből beszélt. Legfőbb bánatom az, hogy minél nagyobb egy település, a döntéshozatal annál inkább elszakad a hétköznapi élettől. Egy elsatnyult pártkatona hamarabb bekerülhet egy képviselő testületbe, mint egy értelmes, jól működő civil szervezet képviselője. A 98-as választásokon több civil szervezeti aktivista dolgozott azon, hogy bekerüljön a képviselőtestületbe, de valahogy nem sikerült. A városi elidegenedés azt hozza, hogy pártlisták kerülnek be, rájuk szavazunk, s nem arra, aki nap mint nap értünk vagy a szomszédunkért dolgozik.
PF: Kati néni, valamelyik önkormányzati választásra nem próbáltak elcsábítani? Nem kértek, hogy indulj el valamelyik párt színeiben?
TJ: De, volt ilyen, s az az igazság, hogy én nem vágtam bele, mert úgy érzem, hogy a mai politika nem olyan, mint amilyet én szeretek. És ha már a civil munkába belevágtam, akkor ezt csinálom. Azt hiszem, hogy az is politika, hogy az ember civil szervezetnél dolgozik.
PF: Mari, Te hogy látod, kívánatos lenne-e a civil szervezetek közvetlen részvétele az önkormányzatokban, vagy felszámolná a civilségüket ez a szerep?
ZM: Ha valaki politikussá válik, akkor az az első szerepe, hogy politikus. És attól civil a civil, hogy a politika képviselőivel valamilyen párbeszédet képes folytatni. Tehát ha egy civil szervezet vezetője önkormányzati képviselő lesz, akkor ő már politikus, és nem egy civil szervezet képviselője, hiszen neki akkor már sokkal több érdeket kell figyelembe vennie, mint civilként, amikor egy családvédelmi vagy környezetvédelmi szervezetet próbál segíteni. Hasznos lenne a politikai közélet számára, ha lennének olyan civil szervezeti vezetők, akik gyakorlatilag is politikussá szeretnének válni. De a jó vezetőnek a civilség feladása nagyon nehéz, hisz meg kell fontolnia, hogy hol tud többet elérni: ha megmarad egy civil szervezet képviselőjének és továbbviszi azt az érdeket, amely célra szerződtek, vagy bekerülve az önkormányzatba, ahol nagyon kemény harcok árán lehet csak érvényesülni. Én nagyon megértem Kati fenntartását, hogy nempolitikusként talán többet tud tenni azokért, akikkel naponta együtt dolgozik.
PF: Az én gyakorlatomban azt veszem észre, hogy az önkormányzatok nem igazán szakmai munkával, hanem pártpolitikai versengéssel foglalkoznak. Máshogy van-e ez a Józsefvárosban?
CsB: A Józsefvárosban sincs másképpen, sőt, általában azt lehet mondani, hogy viszonylag zárt közösség az önkormányzat. A választási eredményektől függően változik a választóvonal, vagyis az önkormányzati testület állandó tagjai és a külső bizottsági csatlakozó tagok aránya, változnak a szerepek, a személyek azonban nem, vagy csak kicsit. Ahogyan megjelentek valamikor a zöldmozgalmak, először a helyi politikában, aztán az országos, majd az európai és a világméretű politikában, végül is egy civil mozgalmat képviselve állandóan eme kicsi szeletet tartva az aktivitásuk és a figyelmük középpontjában, ugyanúgy egy nagyobb városi döntéshozó szervezetben is meg kellene jelennie ennek az erőnek, azoknak az embereknek, akik vagy egy civil szervezet képviselői, vagy mert a szívükön viselik e szférának az érdekeit.
PF: Dehát a zöld mozgalmak valamennyire itthon is kialakították azt a határozattal, mandátumokkal bíró rendszerüket, amellyel országos szövetkezést alakítottak ki, ha nem is formalizáltan. A civil szektorról állandóan azt mondják, hogy nem tudja megszervezni önmagát, a zöld mozgalom ez alól talán kivétel, de mások ezt nehezen teszik.
ZM: A környezetvédelem területén dolgozó civilek az előző években elég jó támogatottságot kaptak, politikailag és anyagilag egyaránt. Nemcsak azért támogatták a civil mozgalmakat a környezetvédelem területén, mert jótékonyak akartak lenni, hanem elemi érdekük is volt, pl. európai országoknak, hogy a szennyeződés ne menjen el odáig. A legtöbb támogatás hátterében jól meghatározható érdekek vannak, még a szociális területen is. Különösen, ha ez az üzleti szektorból jön, de ez nem baj, hiszen a szektorok együttműködése erről szól. Viszont a környezetvédelemi civil szervezetek képviselőiből nagyon sokan váltak politikussá, és amióta elfogytak a külföldi támogatások, azóta sajnos nagyon elcsendesedtek a környezetvédelem hangjai. Nagyon fontos lenne, hogy a környezetvédelem prioritást kapjon, hiszen az a természettel való együttélésünkről szól, és ha ezt rongáljuk, önmagunkat rongáljuk. Viszont Magyarországon, a szektoron belül, nagyon hangsúlyos szerepet kaptak a szociális problémákat felvállaló civil szervezetek, mert olyan új társadalmi problémák keletkeztek, amelyekre nem voltak kitalálva rendszerek, intézményei sem voltak. Nem léteztek ezek a problémák. Hajléktalanság nem volt, nem is tudtuk, mi az a hajléktalanság. Szegénységről tudtunk, de mostani mértékével régebben nem szembesültünk.
TJ: Visszatérve a civil-önkormányzati összefonódásra, szerintem nem az lenne a fontos, legalábbis helyi szinten, hogy a civilek beépüljenek az önkormányzatba, hanem hogy teremtsék meg a civil kontrollt. Mi ezt a kontrollt gyakorolandó hoztuk létre a Józsefvárosi Civil Kerekasztal Társaságot, hiszen egy nagyon hosszú és nehéz feladat, hogy a civil szervezetek megérjenek az önkormányzati testület vagy a pártok melletti működésre, kontroll gyakorlására. Először is az egymás közötti információátadást és -fogadást kellene belülről megteremtenünk, hogy a civil szervezetek merjenek szót emelni.
PF: A ti esetetek arra példa, hogy nektek magatoknak vált érdeketekké az, hogy a többiekkel összefogjatok.
TJ: Azért fogtunk össze, hogy a civil szféra érzékeltesse: működik, hogy a hangját hallhassa, hogy egyáltalán tudjanak róla, hiszen egy civil szervezet nagyon pici. Ha már többen összefognak, annak súlya van. Most pl. felmérjük a józsefvárosi civil szervezetek helyzetét: hol tartanak? Hogy be tudjuk mutatni magunkat önmagunknak is, nem csak másoknak. Hogy egyáltalán tudjunk egymásról, hogy tudjuk: ki mit csinál, és az együttműködésnek akkor lesz értelme, ha egymást tudjuk segíteni, ösztökélni, nem pedig eltaposni, mert a civil szervezetek ma Magyarországon pályázatból élnek, és versenytársnak tekintik egymást. A civil szervezetek nem ismerik fel, hogy az is érdekük, ha a szomszéd civil szervezetek is tudnak dolgozni. Mi pl. az utcagyerek programunkkal magunkra maradtunk a kerületben, és nem tudjuk teljesíteni azt az elvárást, amit velünk szemben az önkormányzat, a családok, mindenki, mi magunk is elvárnánk. Ha valahol egy gyerek rosszat tesz, jönnek hozzánk, hogy „na, a Nap Klubos gyerek...”, úgyhogy mi nagyon örültünk, amikor a környéken még egy gyerekekkel foglalkozó szervezet alakult, a Vackor.
PF: Egy szociális ellátási feladatot, amit tartósan kell elvégezni, nagy merészség felvállalni, átvállalni az önkormányzattól, mert az felfalhatja a szervezetet, de az ellátási szerződés jelenthet nagyon jó együttműködési lehetőséget is az önkormányzattal.
ZM: Nekem az a gyakorlati tapasztalatom a kutatások kapcsán, hogy az önkormányzatok rendkívül jóhiszeműek egy-egy feladat megpályáztatásánál és a szerződéskötéskor. Általában az önkormányzati menedzsment nincs szakmailag felkészülve a megpályáztatás módjára, lebonyolítására – hiszen ez egy tendereztetési feladat, ahol nagyon szigorúan meg kell vizsgálni, hogy a szervezet valóban alkalmas-e a feladat ellátására. Mi ebben a jó? A lényeg az, hogy annak a civil szervezetnek, amely önkormányzati feladatot lát el, minőségi munkát kell végeznie, szakképzett emberek közreműködésével. Egy nonprofit keretek között működő szervezet nemcsak a kormányzat által megítélt normatívát tudja belevinni a szolgáltatás ellátásába, hanem megvan a forráskeresési lehetőség is: pályázatok útján, adományok útján, és az önkéntesek bevonásával, érintésével meg tudja sokszorozni az erőforrásait. Míg egy önkormányzati intézménynek erre nincs lehetősége, sokszor nagyon nagymértékű feladatmennyiséget rónak rá. Szeretném viszont felhívni a figyelmet arra, hogy az önkormányzati feladatokat ellátó nonprofit szervezetek tulajdonképpen professzionális szervezetek. Amerikában ezeket agency-nek hívják, tehát megkülönböztetik a többi civil szervezettől, és olyanok, mint a szolgáltatók, tehát pl. egy Patyolat, csak nem önkormányzati intézmény, hanem nonprofit.
PF: Az alkalmazottainak nyilván fizet, de ezt az alkalmazotti gárdát egy önkéntes mag veszi körül, ami egy állami vagy önkormányzati szervezetnek talán nem adatik meg.
TJ: Ez derül ki a már említett felmérésünkből is, ahol azt láttuk, hogy a megkérdezett 32 civil szervezet mintegy 2000 önkéntest vont be, és 1999-ben 86 millió forintot hoztak a kerületnek. Ez 1000 forintot jelent lakosonként, amely egy ilyen szegény kerületben nem elhanyagolható. Ezek nagyon nagy dolgok, de ezeket a képviselő testület tagjai nem ismerik, nem érzékelik. A rosszból indulnak ki, hiszen vannak olyan civil szervezetek, amelyek nem végzik rendesen a munkájukat, felfújják a dolgokat, gyakorlatilag linkek. De hát ilyenek vannak az állami és az üzleti szektorban is, és inkább a tényekből kellene kiindulniuk, és azokra a szolgáltatásokra, amelyeket a civilek szakemberekkel végeztetnek, szerződést kellene kötniük. Nagyon érdekes kezdeményezés volt, amikor 3 évvel ezelőtt Polgármester úr összehívta az irodavezetőket és a Civil Kerekasztal Társaságot, és erről beszélgettünk. Látni kellett volna a tisztviselők arcán a teljes megrökönyödést; hogyan képzeljük mi el az önkormányzati feladatok átvállalását?! És most már itt tartunk. Nekünk van olyan szolgáltatásunk, amelyre nyugodtan lehetne szerződni az önkormányzattal, ez az egyik cél, amelyet szeretnénk elérni. Szeretnénk elérni, hogy azokkal a civil szervezetekkel, amelyek megbízható munkát végeznek, szerződést kössenek az önkormányzatok.
PF: Egy kényszerhelyzetet próbál a Kerekasztal létrehozni, hogy az önkormányzat tárgyaljon a civil szervezetekkel, figyeljenek fel rájuk.
TJ: Igen, de ugyanezt az üzleti szférában is szeretnénk elérni: bemutatkozunk nekik, ezt tudjuk, ebben vagyunk gyengék és ebben erősek, üljünk le és tárgyaljunk. Ne csak az látszódjon, hogy a civil szféra folyton csak kér és az üzleti meg a kormányzati szféra pedig folyton csak ad, holott a civil szervezetek is tudnának adni azon felül is, amit már egyébként is csinálnak.
PF: Polgármester úr, a szemléletével túl nagy többségben nem lehet a munkahelyén?!
CsB: Sajnos az önkormányzati ciklusváltozások nemcsak képviselőtestületen belüli változásokat hoznak. 1997–1998 fordulójára a hat–nyolc éve ott dolgozó hivatalnokok megtanultak valamit a civil oldallal való együttműködésről, és ezt az elmúlt két év alatt sikerült megváltoztatni, ebből visszalépni. Ez egy kettős dolog: az egyik, hogy financiális gondok és állandóan növekvő feladatmennyiségek között az önkormányzatok nem tudnak esetleg jól dönteni, vagyis csak a hangosan létező problémákra reagálnak, de ez információcserével megoldható; a másik oldala az, hogy a civil szervezetek köntösébe bújva megjelennek egészen más célzatú társaságok: politikai pártoknak a különböző változatai, mutánsai. Többször előfordult már civilek akciórahívásakor, hogy mögöttes szándékként pártemberek kerültek előtérbe, gondolván a következő választásokra. Egyfajta eszközzé válik ilyenkor a civil szervezet. Azt is tapasztaltuk, hogy a civil szervezetek pályázatának elbírálásakor megjelennek politikai csapatok is, és megpróbálnak maguknak eszközöket gyűjteni.
ZM: Egy nagyon előremutató példa jutott az eszembe: Szolnok város önkormányzata, amely nagyon komoly erőfeszítéseket tett a városban működő civil szektor bevonására – mint erőforrásra – a város feladatainak az ellátására. Elvégeztük a városban a szektor egészére kiterjedő felmérést: mivel rendelkeznek a civilek, milyen tudásuk van, mennyit hoznak be a városba? Az derült ki, hogy nagyon komoly összeget hoznak be azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyre a lakosoknak szükségük van. Nem mind önkormányzati kötelezően ellátandó feladat, de pl. a kulcsos gyerekek napközis foglalkoztatása, vagy a lelkisegély telefonok működtetése nagyon fontos, és mindkettőt önkéntesek látják el. A munkának nagyon sok pozitív eredménye lett: egyrészt megszületett az önkormányzat működtetésében egy mindenki számára nyilvános és elfogadható pályázati rendszer arra a támogatási keretre, amelyet a civil szervezeteknek szán a város. Sajnos az árvíz ezeket a forrásokat elvitte, de a rendszer ki van dolgozva, tehát amint egy kicsit jobb helyzetbe kerül a város, képes lesz a korrekt és nyilvános pályázati rendszer működtetésére. Másrészt pedig létrejött a városban a karitatív és a nemkaritatív, de szociális szférában működő szervezeteknek egy segélyezési bizottsága, amely az önkormányzattal együttműködve igyekszik a rászorulók helyzetén javítani. Egymás között is árukat
cserélnek a karitatív szervezetek: 10 tonna konzervet egyedül egy szervezet nem tud elosztani, de ha mellette van néhány másik, akkor sokkal könnyebb. Vagy például a Családsegítő tudja, hogy melyik szervezethez kell fordulnia, ha három ágyra van szüksége. Szolnok megpróbált abban példát mutatni, hogy hogyan lehet a civil szervezeteket, mint erőforrásokat használni? De nemcsak ebből a szempontból működik együtt a civilekkel, pl. a Szociális és Foglalkoztatási Bizottságnak állandó tagja a küldöttük. Tehát a civilek mindig részt tudnak venni a döntéselőkészítési folyamatban ott, ahol a szociális és foglalkoztatási ügyekről döntenek.
PF: Lányi Gábor egy könyve: „Versengés a fejlesztési forrásokért” arról beszélt, hogy a kevés forrásért milyen módon versengenek ezek a szervezetek? Az az én ideám, hogy nem kellene egymás versenytársának tekinteni a két szektort, hanem együtt lehetne versengeni a forrásokért, mert amit egy adott térségbe, kerületbe, városba a civil szervezetek és az önkormányzat együttes erőforrásként be tud vinni, az nagy erőforrás lehet. A változási szükséglet talán a partnerség értelmezésében van: a civil szféra eddigi felfogása szerint általában egy adott programhoz próbált támogatót keresni. De ha együtt történne a kitalálás...
TJ: Volt már ilyen pályázat, hogy közösen dolgozzon az önkormányzat és a civil szervezet. Sajnos ez nem működött, pedig nagyon fontos lenne.
CsB: Azt gondolom, hogy ennek oka van. Egyfajta paradigmaváltást kellene végrehajtani. Nem az a lényege, hogy ki találja ki, ki megy vele, ki szerzi a pénzt. A partnerség azt jelenti, hogy azonosítunk egy problémát, közösen találjuk meg rá a megoldást, aztán a végrehajtásban is, és az értékelésben is egymásra számítunk, és aztán kitaláljuk a végrehajtásból adódó újabb feladatot. Néhány apró jó jel van rá, hogy rá-rájönnek hivatalnokok, önkormányzati képviselők, hogy mindent nem tudnak maguk elvégezni, és pl. a gyermekjóléti szolgálatot is, az orvosi-sürgősségi ellátást is már egy civil társaságon keresztül valósítják meg. Vannak olyan helyzetek, amikor bonyolultabb létrehozni egy feladatra önkormányzati szervezetet, mint egy már létező civil szervezetre rábízni. Nagyon fontos – ahogy Kati néni is már említette – a civil kontroll. Hogy mint civil lássam, mi történik ott, legyen beleszólásom, a kiválasztást, a pénz elköltését is tudjam kontrollálni.
PF: Talán a civil kontroll megteremtődésével erősebb a késztetés a részvételre is...
ZM: Az úgynevezett önkéntes képzésben összemosódik két dolog az önkéntesek és a szervezet képzése. Nagyon fontos, hogy képezzük ki azokat a szervezeteket, amelyek önkéntesekkel dolgoznak, önkénteseket tudnak bevonni a munkájukba. Nagyon gyakran az a tapasztalat, hogy önkéntes mindig van, általában az emberek nagyon motiváltak. A gond az, hogy a befogadó szervezetek nem mindig tudnak értelmes munkát keríteni a számukra, és sokszor gondban vannak, amikor önkéntest kell irányítaniuk. Én tanítani szeretném a civil szervezeteket, hogy hogyan dolgozzanak együtt az önkéntesekkel, hogy az mindenkinek hasznos legyen, és ne veszítsük el azt az embert, aki eljön nagyon lelkesen, aztán a lelkesedése lelohad, mert nem kap komoly munkát. Az önkéntesek képzése nem külső feladat, hanem azé a szervezeté, amely befogadja őt, és erre is fel kell készíteni a szervezeteket.
TJ: Nagyon sok jó civil kezdeményezés van a környéken, olyan, hogy négy–öt ember összeáll egy-egy jó ügy érdekében. Erről sok tapasztalatunk van, mert most csináltunk egy humánerőforrás felmérést. Ezekben a kis helyi cselekvés programokban szeretnénk segíteni nekik szakemberekkel, hogy valóban tudjanak programot csinálni, hogy önmagukat megszervezzék. Ez az útja annak, hogy önkéntesekként saját magukért dolgozzanak.
PF: Eddig jutottunk, meg nem oldottunk dolgokat, csak megpróbáltuk az önkéntesség fogalmát kicsit körüljárni. 2001 az Önkéntesség éve, jó lenne erre egy kicsit jobban odafigyelni, nem csak azért, hogy többet jótékonykodjunk, hanem mert felismerhetjük ebben a közvetlen, saját érdekeinket is.

vissza a tartalomhoz

Parola archívum