Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A közösségfejlesztés professzionalizációja Közép- és Kelet-Európában - fogalmak és értékek
Szerző:	Gergely Attila
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2003
Szám:	3
Oldalszám:	27-29
A cikkben lévő
Nevek:	Balla Zoltán, Emile Durkheim, Hernando de Soto, Leo Singer, Polányi Mihály, Robert Putnam
Intézmények:
Települések:	Közép-Kelet Európa
Tárgyszavak:	együttműködés, helyi demokrácia, Közép-Kelet Európa, közösség, közösségfejlesztés, partnerség, társadalom, társadalmi tőke
Megjegyzés:
Annotáció:

A KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS PROFESSZIONALIZÁCIÓJA KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPÁBAN – FOGALMAK ÉS ÉRTÉKEK

Tartalom

Gondolatok a „Közösségfejlesztési Partnerség-építés Közép- és Kelet-Európában” c. projekt záró-szemináriumán

Nem kísérelném meg elismételni a szeminárium előadásainak főbb megállapításait. „Zárógondolataimban”, amelyek közrebocsátásához meghívtak, inkább egy olyan kérdéskörre szorítkoznék, amely, így vagy úgy, átszőtte a legtöbb itt elhangzott előadást.
Közelebbről annak elismeréséről van szó, hogy Közép- és Kelet-Európában megérett a helyzet a közösségfejlesztés mint professzionális gyakorlat további intézményi és szakmai megszilárdítására. Mára a projektek és módszerek megkapó változatossága alakult ki, különösen, ha a mait a tíz, vagy akár csak öt évvel ezelőtti állapottal vetjük össze. A meghallgatott beszámolók a régió hét, itt képviselt országából a sokszor nagyon eltérő kulturális, gazdasági, politikai és történelmi összefüggésekbe ágyazódó közösségi szükségletek, fejlesztői motivációk, módszerek, szervezeti keretek, támogatási források, képzési rendszerek stb. bővülő választékáról tanúskodtak. A nyilvánvaló különbségek és a nagy változatosság ellenére általános egyetértéssel találkozott az a következtetés, mely szerint időszerű a fejlesztői gyakorlat további kiérlelésének feladataival foglalkozni, ennek érdekében közös erőfeszítéseket tenni.
Azonban magának a szakmai konszolidációnak is számos oldala van. Itt azt helyezném előtérbe, amire néhány előadó úgy utalt, mint az „intellektuális”, „elméleti”, „fogalmi” alapok elmélyítésének szükségessége, elsősorban a gyakorlat és a képzés szakmai szabványainak kidolgozása szempontjából. Az elhangzottakban benne volt, hogy „fejlesztési technológiák” mint pusztán „eszköztárak” átvétele nem lehet elegendő ahhoz, hogy a közösségfejlesztés kihívásainak és lehetőségeinek Közép- és Kelet-Európában – vagy bárhol másutt – megfeleljünk. Ilyen „technológiák”, „know-how”-k, „módszertani csomagok” megismerése és alkalmazása szükségessé válhat, de önmagában nem lehet elégséges. Az eszköztárak használatát fogalmi perspektíváknak is kell segítenie, orientálnia. A kulcsfogalmak kiválasztása és tisztázása nélkülözhetetlen része, bizonyos értelemben előfeltétele, az intézményi kiépülésnek is. Miközben a követett gyakorlatok a módok és eszközök tekintetében nagyon eltérhetnek egymástól, fogalmi megalapozásukban sok közös elem lehet. A közös fogalmi dimenziók kifejtése így előmozdíthatja az együttműködés és partnerség közös kereteinek megtalálását is.
Van a központi fogalmaknak egy olyan készlete, amely bensőleg kapcsolódik a közösségfejlesztés legtöbb meghatározásához. A professzionalizáció, valamint a regionális (vagy európai, globális) együttműködés közös nevezőinek megtalálása érdekében a ’közösség’ fogalmának fontossága nyilvánvaló. Amit azonban itt hangsúlyozni szeretnék, az nem egyszerűen a közösségfogalom központi jelentősége. A figyelmet inkább arra irányítanám, hogyan ágyazódik ez a fogalom az emberi ’társasság’ fogalmainak szélesebb körébe. Valójában az a mód, ahogyan a ’közösség’ fogalma az utóbbi egy-kétszáz évben forgalomba került, bensőségesen összekapcsolódott, úgyszólván összerendelődött egy sor más fogalommal, amelyek között a legnevezetesebb talán a ’társadalomé’.
A ’társadalom’ meglehetősen új jelenség, amely nem volt mindig velünk. A rá vonatkozó szót sem lehetett előbb megalkotni, mint maga a ’modern társadalom’ létrejött. A ’társadalom’ létrejötte előtt a ’közösség’ nem jelenthette ugyanazt, amit azóta jelent. A modern korig a ’közösség’ (legalábbis explicit módon) nélkülözte számos olyan vonását, amelyre – fogalomként és jelenségként – csak a ’társadalommal’ való kölcsönhatásaiban tehetett szert. A ’közösség’ a modern korban, azaz a ’társadalommal’ összekapcsolódva, nem lehetett már ugyanaz, mint volt a „nagy átalakulás” előtt, hogy Polányi Mihály idevágó fejtegetését idézzük.
Bármennyire tanulságos is, hogy a ’közösséget’ és a ’társadalmat’ egymásra vonatkoztassuk, egyiket a másikkal megvilágítsuk, érdemes figyelembe venni, hogy az összekapcsolódó fogalmak idetartozó együttese ugyanakkor jóval szélesebb annál, mint amit gyakran ’társadalom és közösség ellentétére’ szűkítenek.
Voltaképpen ’az emberi társasság’ egy sor más kapcsolódó ’alapformája’ is ott működött, vagy rejtőzött a történelemben, miközben ezek új és új jelentésre és szerepre tettek szert egymással bontakozó összefüggéseikben. Így a ’közösség’ sem csak a ’társadalommal’ való kölcsönviszonyaiban vette, ill. veszi fel ’modern’ vagy ’posztmodern’ vonásait, hanem azáltal is, ahogyan – például – ’néppel’, ’állammal’, ’nemzettel’, ’etnikai csoporttal’, ’egyházzal’ vagy ’civilizációval’ kölcsönhatásba lépett, ill. lép.
Bár az emberi ’szociabilitás’ kategóriái sokfélék és sokrétűek, olyan közös és egybeszervező folyamatok is áthatják fejlődésüket, amelyeket egymástól/egymással való ’differenciációjuknak’, ill. ’integrációjuknak’ nevezhetünk. Jóllehet a szó azonosnak tűnik, egy differenciáltabb világ ’közössége’ többé már nem ugyanaz, mint amit a ’közösség’ egy kevésbé differenciált világban jelentett vagy jelent.
Egy sor más fogalom is segíthet jobban kifejteni a folyamatot. Ilyenek egyebek között, a ’szolidaritás’, az ’autonómia’, az ’individualitás’, az ’intézmények’, a ’részvétel’, a ’civil társadalom’, vagy újabban a ’fenntarthatóság’, a ’társadalmi tőke’, vagy a ’társadalmi felelősségvállalás’ fogalmai.
A ’közösségfejlesztés’ ebben a perspektívában olyan gyakorlatnak tekinthető, amely nagymértékben a ’modern’ és ’posztmodern’ világ ’közösség’–’társadalom’ (nem ritkán leegyszerűsített és sarkított) erőterében jött létre: bizonyos értelemben a ’modern társadalom’ és a (modern kori) ’közösség’ funkciója arra a célra, hogy ’társadalom’ és ’közösség’ egyensúlyát előmozdítsa, segítse orvosolni a differenciáció/integráció folyamatának olyan egyensúlyzavarait, amelyek magának az emberi életnek a fenntarthatóságát veszélyeztetnék. De a felidézett szélesebb körben nemcsak ’közösségről’ és ’társadalomról’, hanem ezeknek a többi ’alapformával’ való kölcsönviszonyairól is szó van.
Életünk és személyiségünk bizonyos vonatkozásaiban a társadalom ’funkcionális munkamegosztásának’ részesei vagyunk, de általában egyikünk sem születik ’politikai pártokba’ vagy ’részvénytársaságokba’, nem ’szocializációs ágensek’ nevelnek fel bennünket, és nem ’jóléti szervezetekben’ vagy ’gyógyászati rendszerekben’ halunk meg; ha mégis, csak annyiban, amennyiben ezek közösségi minőséget is hordoznak számunkra. Bárminek – különösen az élet egészének – az értelme, elválaszthatatlan attól, amit közösségnek nevezünk.
Akárcsak az eddigiek is illusztrálhatták, hogy „közösség” és „közösség” tényleges tartalmában sokban különbözhet, attól függően, hogyan, milyen vonatkoztatási keretek között értelmezzük változatait. A fogalmak folyamatos tisztázása feltétele az intézményesítésnek azáltal is, ahogyan a módszerek megválasztását és alkalmazását vezérli, de a fogalmak értelmezése és alkalmazása maga is további orientációra szorul. Mi ’vezérelheti’, ’tájolhatja’ a fogalmak választékát és használatát? A ’társadalmi tőke’ fogalma nyújthat bizonyos megvilágítást, legalább két vonatkozásban.
Ahogyan a fogalmat Robert Putnam – az 1960-as évektől két-három évtizeden át folytatott kutatásai nyomán – bevezette, az arra szolgált, hogy az olasz helyi demokrácia regionális különbségeinek alaposabb értelmezési keretét nyújtsa.* Bár látszólag azonosak voltak, az olasz regionális politikában az „azonos” fogalmak sem azonos módon működtek, egyes esetekben egyenesen csődöt mondtak. A ’helyi demokrácia’ jól működött egyes régiókban, míg nem működött, vagy nem elfogadhatóan működött más régiókban. Ez annál is zavarba ejtőbb volt, mert a központi törvényhozás, a nemzeti regionális politika, a nyelv, a kultúra, a történelem, még a vallási hagyományok is mind azonosnak tűntek szerte Itáliában. Nyilvánvaló volt, hogy az 1960-as években bevezetett regionális politika ’szelektíven működött’, azaz egyes régiókban nem vagy sokban ’diszfunkcionálisan’ működött. Putnam egyik célja az volt, hogy megtalálja azokat a tényezőket, amelyek figyelembevételével értelmesen megvilágítható ez a ’szelektivitás’. A sokváltozós empirikus szociológiai elemzés hagyományai szerint ellenőrzött, majd vetett el egy sor ilyen tényezőre vonatkozó hipotézist, beleértve a kinyilvánított politikai párt- és vallási kötődéseket is. Ezek egyike sem bizonyult elég szignifikánsnak és meggyőzőnek ahhoz, hogy a célba vett jelenségek kielégítő magyarázatát adja. Mint ismeretes, az okságilag diszkriminálni képes hatások egy olyan csoportját sikerült végül azonosítania, amelyeket – mások korábbi eredményeire is támaszkodva – „társadalmi tőkének” nevezett el.
Ugyanez az óvatosságra intő logika alkalmazható-alkalmazandó azonban magának a ’társadalmi tőkének’ a fogalmára is. Ugyanabban a gondolatmenetben, amelyet Putnam követett, könnyen úgy találhatjuk, hogy a ’társadalmi tőke’ fogalma – más fogalmakkal együtt – egyes esetekben működik, más esetekben nem. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a ’tőke’ „győzedelmeskedik Nyugaton, és mindenütt máshol csődöt mond”, hogy Hernando de Soto megfogalmazásával éljünk, a ’társadalmi tőke’ okságilag hatékony lehet egyes esetekben mind a közösségfejlesztési gyakorlatban, mind a magyarázó modellekben, míg látványosan kudarcot vallhat más esetekben.** Kérdés: mi szabályozza ezeket az eltérő kimeneteleket?
Alkalmazásuk gyakorlati következményeit tekintve, a fogalmaknak olyan előfeltételezettségével kell számolnunk, amely túlmegy formális struktúrájukon. Formális olvasatukon túl meg kell tudnunk különböztetni eltérő változataikat az alapjaikul szolgáló értékek ’grammatikája’, az ezzel járó elemi választások és elköteleződések szerint. Fogalom túlságosan is sokféle van. Azok az alapvető döntések, amelyek a formailag azonosnak tűnő fogalmak kritikus, esetről esetre konkrét oksági érvényét megadják, tartalmilag az értékek és a vonatkozó személyes döntések egy jól behatárolható körén fordulnak meg: „Mi az élet?”, „Mi, ill. ki az ember?”, „Mi az igazság?”, „Mi (a) valóság?” stb. Mindez arra vall, hogy az elvont fogalmaknak formális szerkezetükön túl tágabb értelemben vett értékolvasatait is szükséges lehet megvizsgálnunk, ha a közösségfejlesztés szakmai szabványait Közép- és Kelet-Európában vagy bárhol másutt tisztázni és megszilárdítani szeretnénk.
Bizonyos alapvető fogalmak meghatározott körülmények között és meghatározott célból akkor és úgy hozhatók megfelelő módon működésbe, ha okságilag érvényesülő értéktartalmukat is feltárjuk, kimunkáljuk. A releváns értékválasztások vagy azok hiánya az, ami a hosszabb távú következményeket meghatározza, pl. annak valószínűségét, hogy a ’közösségfejlesztés’ tényleges kimenetelére a ’közösség’ melyik fogalma, ill. fogalom-változata nyomja rá majd bélyegét. Az alapvető érték-feltevésektől függően a ’közösségfejlesztés’ eredményei nagymértékben eltérők lehetnek, a felülről erőltetett, korlátoltan konformista rutintól az olyan gyakorlatig, amely a személyes méltóságnak és az önkéntes részvételnek nem csupán a ’fogalmaira’, hanem értékeire is épít.
Miképpen jól támogatható az érv, mely szerint az emberi szociabilitás különböző formáinak életképes egyensúlya az alapvető értékfeltételek közös nevezőjén hozható létre e formák differenciálódásának és integrálódásának folyamatában, ugyanettől függően tehet egy érettebbé váló közösségi és közösségépítési gyakorlat kritikus fontosságú hozzájárulást kultúráink és társadalmaink átfogó fejlődéséhez, ahogyan ezek itt Közép- és Kelet-Európában történelmi távon kölcsönhatásban állnak egymással. A megfelelően értett közösség a specifitás, a felcserélhetetlenség és helyettesíthetetlenség, az őszinteség helye, vagy legalábbis esélye lehet régiónkban is. Egy igazi közösségi légkörben pl. a túlpolitizált interetnikus viszonyok ideológiai kulisszái elkerülhetetlenül összeomlanak, a hiteles közösségi értékek szükségszerűen felülírják a ’mechanikus szolidaritásból’ hasznot húzni próbáló ideológiai manipuláció kliséit stb.*** Egy másfajta, Émile Durkheim nyomán ’organikusnak’ nevezhető ’szolidaritás’ inkább megérdemli, hogy az érettebb közösségi gyakorlat jellemzőjeként említsük, de ennek érvényesülését aligha várhatjuk máról holnapra.
Az a projekt, amelyet itt zárunk, úttörőnek mondható a közép- és kelet-európai közösségfejlesztés működő partnersége irányában. Valahol mintha Pudovkintól, a neves orosz filmrendezőtől idézték volna a megjegyzést, hogy fontos ügyekben túl korai lenne következtetéseket levonni anélkül, hogy legalább három kiló sót elfogyasztottunk volna azokkal, akikről szó van. Ez meglehetős időt igénylő feladat. Egyelőre csak első néhány csipetnyi sónál tartunk, bár ezt, köszönet a vendéglátóknak, nagyon jól elkészített ételekkel fogyaszthattuk el ezekben a napokban.

Szováta, 2003. március 28.
Gergely Attila

Jegyzetek

*Putnam, Robert D.: Making Democracy Work: Civic Traditions in Modern Italy, Princeton University Press, 1993.
**De Soto, Hernando: The Mystery of Capital, Basic Books, 2000.
***Ott volt az előzetes jegyzeteimben, de idő híján nem tértem ki közvetlenül egy további ’meta-összefüggésre’ a hozzászólásomban. A pozsonyi Leo Singernek az általam előadottakhoz fűzött megjegyzése késztet arra, hogy itt mégis említést tegyek erről a további mozzanatról. Leo Singer megjegyzése szerint: „Nem kell mindig bonyolult ’értékválasztásokat’ tenni. Az, hogy a fejlesztőnek mikor mit kell tennie, teljesen nyilvánvaló, egyszerűen következik az emberek szükségleteiből, akikkel a fejlesztő találkozik.” Az egész szeminárium végén már mindenki meglehetősen kimerültnek látszott (erre az esti táncház azért némileg rácáfolt), így az előadóteremben csak egy mondat erejéig reflektáltam Leo Singer szavaira. Itt azonban, ismét köszönve, hogy észrevétele ehhez alkalmat ad, hozzáteszem az előadott tűnődésekhez, hogy amit felvetett, az voltaképpen minden erőfeszítésünknek nemcsak egy ’további’, hanem bizonyos értelemben végső ’meta-összefüggésére’ is utalhat: a lelkiismeret szerepére. Természetesen egyetértek vele abban, hogy sem mint emberek általában, sem mint közösségfejlesztők nem feltétlen kell ’érték-etikai szakértők’ legyünk ahhoz, hogy erkölcsileg érvényes döntéseket hozzunk. Idevágó megfontolások játszhattak közre abban is, ahogyan szovátai vendéglátóink a „Humán Reform” nevet választották egyesületüknek. Mint Balla Zoltán elmagyarázta: a „humán reform”-mal azt is ki akarták fejezni, hogy felfogásukban semmilyen ’gazdasági’, ’politikai’ vagy más részleges ’reform’ nem lehet kielégítő céljaik megjelölésére. Amire gondoltak, minden bizonnyal arról is szól, hogy bármilyen „korszakos” vagy „nagy horderejű” változás kritikus mértéke csak magának az embernek személyisége és azonossága gyökereiben való megváltozása lehet.

Tartalom

Parola archívum