Hollókő - "Menjünk, vagy hagynak maradni!?"

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Hollókő - "Menjünk, vagy hagynak maradni!?"
Szerző:	Nagyné Tóth Györgyi
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2006
Szám:	5
Oldalszám:	18
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

Nagyné Tóth Györgyi
Hollókő - „Menjünk, vagy hagynak maradni!?”

Vissza a tartalomhoz

A dolgozat írója Hollókő több évtizedes problémájára tapint rá: a falu (egy 360 fős közösség) fennmaradásának esélyeire, lehetőségeire. E szerteágazó problémát egy aspektusból - a helyi óvoda körül kialakult konfliktusból - közelíti meg.
Az esettanulmány szépen felépített. A falu helyzetének lényegre törő bemutatása után felvázolja a problémát, majd a megoldásra tett lépéseket, elképzeléseket mutatja be.
Látható, hogy Györgyi alaposan ismeri Hollókő helyi viszonyait, jól láttatja a problémákat, az elöregedő, intézményeit elvesztő, lassan elnéptelenedő falu gondjait.
Kiemeli, hogy a lakosság nem ismeri a falu vezetésének elképzeléseit, a helyi hatalom képviselői nem kérdezik meg a helyieket, nem vonják be őket a saját ügyeikkel kapcsolatos döntések előkészítésébe. Ez a helyzet határozza meg a dolgozat fő témáját is: a helyi óvodát az iskola épületébe akarják költöztetni, és erről a szülők és az ott dolgozók a sajtó útján értesültek. Ez a döntés a gyermekek számára egy sokkal kedvezőtlenebb helyzetet eredményezne, így kialakult egy ellenérdekelt, az óvoda elmozdítását ellenző csoport, melynek egyik meghatározó tagja Györgyi.
Jól érzékelteti a helyi óvoda fontosságát, meghatározó szerepét a felnövekvő gyermekek és felnőttek életében, sőt a falu jövőjét illetően is.
Györgyi értékrendje, szemlélete nagyon rokonszenves (ezt a személyes találkozások, beszélgetések során is megismerhettem), kiemelem azt az ember- és közösség központú megközelítést, amely végig húzódik az írás egészén, és a helyi közösség erősítését, az emberek bevonását szorgalmazza.
Nagyon szimpatikus a személyes hangnem, a személyes érintettség, elköteleződés, bevonódás a helyi közösséget érintő ügyekbe. Ugyanakkor Györgyi képes kívülről, felülről szemlélni az őt is érintő problémákat. Rendkívül fontosnak tartom, hogy el tudta fogadtatni magát a helyiekkel, véleményformálóvá vált, akiben megbíznak, akire hallgatnak. Képes kommunikálni, együttműködni a helyi lakosokkal, a helyi hatalommal is, jó kapcsolatrendszere van a településen kívül is. Rendelkezik azzal a tudással, képességgel, hogy a helyi közösségi szerveződésben vezető szerepet töltsön be.

B. Szolnoki Ildikó gyakorlatvezető

Hollókő egy 360 lelket számláló falu a Cserhát lábainál. Jelenleg a lakosság többsége, mintegy 70%-a nyugdíjas, s többségükben nő. Évtizedekkel ezelőtt a férfi lakosság a környező bányában dolgozott, míg a nők és az itthon maradók földműveléssel foglalkoztak.

A bányák bezárása után az Alföldre jártak napszámosként, a nagyobb állami gazdaságokba és téeszekbe. Időközben a férfiak többsége meghalt, a faluban egyedül maradt asszonyok egyedül folytatták az itthoni gazdálkodást, jó esetben a gyerekeikkel, ha ugyan azok nem költöztek el nagyobb városokba, vagy a fővárosba. A középkorúak nagyon kevesen maradtak, jórészt azok, akik valamilyen vállalkozást folytatnak, leginkább az építőiparban és a vendéglátásban. Az ő gyerekeiknek viszont már csak a fővárosban adódik munka. Minden reggel „összeülnek” és fölutaznak, majd este vissza. Munkahely a faluban nincs. Munkalehetőség a vendéglátásban és a kereskedelemben adódik, de ez csak szezonális.
Hollókő a világörökség egyetlen faluja. Ezt a rangot azért kapta, mert az idősebb korosztály a mai napig népviseletben éli hétköznapjait. Az Ófaluban kb. 50 védett ház van. Sajnos egyre kevesebben laknak ezekben a házakban, és egyre kevesebb intézmény található itt. Még működik a Posta, a Polgármesteri Hivatal és az Óvoda, de vajon meddig? Az orvosi rendelőt már kiköltöztették innen, pedig az is itt volt. Van még egy Művelődési Ház, ezt éppen felújítják egy Phare pályázatból. Hogy milyen lesz, és mik lesznek benne, azt az itt lakók még nem tudják, mert nélkülük, az ő meghallgatásuk nélkül készül.
Közel 300 millió forintot nyert a falu, és ebből több épületet újítanak föl. Ennek a pályázatnak lett az áldozata az Óvoda épülete is. Az Óvoda egy régi, szintén védett épületben található az Ófaluban. Gyönyörű nagy kertje van, csendes környezetben, távol a forgalomtól. Bent jó elrendezésű, barátságos kis kuckó, pont olyan hangulatú, ami a 3-6 éves korosztálynak megfelelő környezet a cseperedéshez. Természetesen lenne helye még további pályázati pénznek, mert az óvoda játszótere hiába nagy és szép, még a régi vas játszószerekkel van felszerelve. A takarók és a párnák kb. 30 éve változatlanok, a nyitás óta senkinek nem jutott eszébe, hogy lecserélje őket. Nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a most itt működő intézményt a falu legforgalmasabb központjában működő iskola épületébe akarják költöztetni.
E szándékot a szülők és az ott dolgozók újságcikkekből tudták meg.
Ha rákérdeztünk, mindig elterelő válaszokat kaptunk: csak átmenetileg költöztetnék el, csak kipróbálnák… Az iskola a nagy parkoló közvetlen szomszédságában van, a falu központjában. Itt van a bolt, ahol a hollókőiek nagy része nap mint nap megfordul, általában autóval. A rendszeresen idelátogató amerikai turisták buszai itt állnak meg, közvetlenül az iskola előtt, nem mennek el a parkolóig. Ez februártól novemberig heti 3-4 alkalommal fordul elő, így ez a falu legforgalmasabb helye, nem beszélve arról, hogy az iskola napirendje nem igazodik az óvodások napirendjéhez. Amikor az óvodások az udvaron játszanak, az iskolásoknak óráik vannak, amikor az alvásidő van, az iskolásoknak kezdődik a napközi kint az udvaron, zavarva az ovisokat. Nekem szeptembertől már iskolás lesz a kislányom, de emlékszem, hogy amikor 3 éve ideköltöztünk, nagyon fontos volt, hogy hol van az óvoda.
Az óvoda varázsa nem is a helyieket kápráztatta el, hanem a szomszéd falvakba leköltöző fővárosi szülőket. Ők nem a közelebbi városi óvodát választották, hanem a télen kicsit körülményesebben megközelíthető, de a gyerekük fejlődését mindenképp jobban szolgáló, hagyományőrző kedves hollókői ovit. Ebben az évben megduplázódott az ovisok létszáma, és az iskolába is jöttek a szomszéd falvakból. Ez azért nagyon fontos, mert fogyóban lévő kis falunkban ismét felpezsdülhet az élet, talán még annyira is megtetszene az ittlét, hogy ide is költöznének a városból. Sokaknak fontos, hogy a gyerekeik első meghatározó 10 évét itt tölthessék. Ez a falunak is fontos lenne. És most ez veszélyben van. Ha az óvoda is az iskolaépületbe költözik, azok, akik a szomszéd falvakból jöttek, már nem a hollókői, hanem a közelebbi pásztói ovit választják. Nem itt lesznek iskolások sem, s a testvéreik sem ide fognak jönni. Marad az egyre fogyó hollókői mag, és aztán lehet, hogy veszélybe kerül az intézmények fennmaradása, pedig nekünk, hollókőieknek fontos, hogy legyen óvodánk és iskolánk. (Vagy mégsem?!)
Látva az óvodában maradó gyerekek szüleinek kétségbeesését, úgy döntöttem, segítek. Megbeszéltem a szülőkkel és egy délelőtti órában az egyik szülőnél összejöttünk. Arról beszélgettünk, hogy ha összefognánk, tudnánk-e valamit változtatni. A szülők között voltak a szomszéd faluból idejárók, s a hollókőiek és a falubeliek közül olyan is volt, akinek még nem óvodás a gyermeke. Eljött a polgármester felesége, aki óvónő volt a faluban, de jelenleg a kisebb gyermekükkel otthon van, s akinek óvodás lesz szeptembertől a kislánya.
A megbeszélés végén arra az elhatározásra jutottunk, hogy közmeghallgatást kérünk, és ott fogjuk elmondani a problémánkat. Elhívjuk oda még azokat az embereket is a faluból , akik szimpatizálnak az üggyel. Az én feladatom az volt, hogy a polgármesterrel megbeszéljem a közmeghallgatás részleteit. A polgármesternek tetszett, hogy az óvodát szeretnénk megmenteni. Azt mondta, hogy elég egy levél, ezt a testület elé viszi, és a következő testületi ülésen első napirendi pontként elmondhatjuk a problémánkat. A következő óvodai reggelen megint megbeszélést tartottunk, ahol a többiek megbíztak, hogy írjam meg a levelet. Már másnap kérdezgettek, hogy készen vagyok-e, és hogy ne késlekedjen az írás, az egyik szülő felajánlotta, hogy üljünk le közösen, ő úgyis szeret fogalmazni, írjuk meg együtt! Amikor elkészült, mindenki aláírta, aki nyaralni ment, meghatalmazást hagyott nálunk. Az óvodai és iskolai dolgozók is mellettünk álltak, de közülük senki sem írta alá. Az iskola igazgatónőjével nem sikerült jó időpontot találni, így vele nem tudtam személyesen beszélni. A jelenlegi óvodai szülőkön kívül is kerestem meg családokat, volt, aki aláírta, de volt olyan, aki nem is reménykedett semmilyen sikerben.
Úgy gondolom, hogy összekovácsolódott egy tenni akaró mag. Elmegyünk a testületi ülésre és megpróbáljuk. Talán nem megy el a szülők kedve, akkor sem, ha most nem sikerül. Talán a testületben észreveszik, hogy az itt élőket be kell vonni az őket érintő ügyekbe, mert nem hagyják szó nélkül, ha rájuk akarják kényszeríteni, hogyan éljenek. Az emberekben tudatosul, ha lassan is, hogy igenis van értelme szólni, az ő véleménye is fontos! Mert rólunk van szó és rajtunk múlik.

Vissza a tartalomhoz

Parola archívum