Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	MIKROHITELEZÉS ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS
Szerző:	Béres Tibor
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2008
Szám:	4
Oldalszám:	11
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	közösségfejlesztés, mikrohitelezés, Autonómia Alapítvány, beszámoló
Megjegyzés:
Annotáció:

Két nagy részből fog állni a mondandóm. Először arról szeretnék egyrészt adatokat, másrészt tapasztalatokat elmondani, hogy az Autonómia Alapítvány Magyarországon elsőként hogyan próbálta ki az ún. csoporthitelezés módszerét. A beszámolóm második részében pedig arról szeretnék beszélni, hogy miért és hogyan nem adtuk fel a próbálkozásainkat ezen a területen.
Az Autonómia Alapítvány programfelelőse vagyok 1995 óta, emellett a Mikrohitel Zrt-nek vagyok igazgatósági tagja. Ez azért nagyon fontos, mert a Mikrohitel Zrt-n keresztül helyeztük ki ezeket a hiteleket. A hitelezési tevékenység Magyarországon az ún. banktörvény hatálya alá tartozó tevékenység, azt csak gazdasági társaságok folytathatják, nagyon szigorú szabályoktól övezve és állandó felügyelet mellett. Ezt azért fontos elmondani, mert ezek a keretek eléggé behatárolják azt, hogy milyen formában és ki foglalkozhat Magyarországon hitelezési tevékenységgel? Magyarul: az innovációnak és a nemzetközi pozitív példák adaptációjának elég korlátozott a lehetősége.
Milyen előzményei voltak a mikrohitelezésnek?
Az Autonómia Alapítvány 1990 óta működik Magyarországon, gyakorlatilag kizárólag roma szervezetekkel foglalkozik. 1995–96-ig az alapítvány gazdaságfejlesztő projekteket finanszírozott, amelyek nagyon hasonlatosak voltak a bolgárok által most bemutatott tevékenységekhez. ’95–’96 táján azért csökkentettük ezt a tevékenységet, mert egyrészt a makrogazdasági környezet megváltozott, másrészt nagyon erőteljesen megváltoztak a jogi és pénzügyi szabályozók, s a korábbi nagyon flexibilis projektfinanszírozást már nem tudtuk folytatni. Harmadsorban azért is kellett ezt a tevékenységünket visszavenni, mert a főként nyugat-európai, amerikai és japán támogatók elmentek Magyarországról. Úgy gondolták akkortájt már, hogy Magyarország egy demokratikus ország, a demokratikus fejlődés útján megállapodott egy jó helyen és a demokratikus fejlesztéseket szolgáló forrásoknak jobb helye van tőlünk keletebbre, ill. délebbre.
Akkoriban kifejezetten közösségi alapú mezőgazdasági projekteket próbáltunk meg nem csak finanszírozni, de tanácsadással segíteni is. Ma már úgy szeretik mondani ezt a tevékenységet, hogy mentorálás, de akkoriban ennek még nem volt igazán módszertana. Amire talán büszkék is lehetünk: a monitoringot az Autonómia kezdte el alkalmazni Magyarországon ezekben a projektekben. Megjegyzem, hogy ma egészen mást értenek monitoring alatt, mint amit mi ezalatt értettünk.
A Mikrohitel Zrt.-t (akkoriban még rt-t) két civil szervezet alapította, az egyik az Autonómia Alapítvány volt, a másik a BB Alapítvány, a Business Basic Alapítvány. Ők főleg kisvállalkozói hitelek nyújtásával foglalkoztak, nagyon koncentráltan Budapestre és környékére helyeztek ki hiteleket. Azért hoztuk létre a Mikrohitel Zrt.-t, mert a már említett banktörvény nagyon szigorúvá tette a hitelnyújtást és a ’98-as bevezetése után nekünk egy olyan jogi formát kellett kitalálni, ami megfelelt e jogi szabályozóknak is.
2004-ben alapítottuk a Mikrohitel Zrt.-t, egyszerűsítve a Soros Alapítvány támogatásával. Háromféle „termékkel” indultunk: nonprofit hitel civil szervezeteknek a likviditási gondjaik áthidalására; csoportos hitelt és mikrohitel mikrovállalkozások számára.
Amit nagyon fontos elmondani, hogy minden csoportos hitelezés mikrohitelezés, de nem minden mikrohitelezés csoportos hitelezés.
A csoportos hitelezéshez olyan emberek állnak össze, akik a kereskedelmi bankok számára bankképtelen ügyfélkört jelentenek: nem rendelkeznek sem megfelelő fedezetformával, sem adminisztratív kapacitással és kisösszegű, gyors futamidejű és eléggé flexibilis hitelt igényelnének, amely a kereskedelmi bankok számára nem vonzó. A csoportba belépő emberek, a Grameen bank modelljéhez hasonlító módon, egymásért vállalnak felelősséget, ez helyettesíti, helyettesítené a hiányzó formális fedezetet.
Az Autonómia Alapítványnál a Grameen bank gyakorlatának román adaptációját akartuk behozni Magyarországra, amit munkanéven leegyszerűsítve Soros-módszernek neveztünk magunk között, ez az, amelyiket Kelet-Európában lehet tanulmányozni, Macedóniától kezdve Szerbiáig, Romániáig. Mielőtt elindítottuk ezt a programot, volt szerencsénk a szomszédos országokban tanulmányozni ezt a csoportos hitelprogramot, ill. fejlődő országban is tanulmányoztuk a működését. Fontos kiemelni, hogy tőlünk nyugatabbra csoportos hitelezést nem folytatnak, a határ valahol Magyarországnál húzható meg. Picit árnyalom ezt a kijelentést: tudunk olyan nyugat-európai országról, ahol folytatnak csoportos hitelezést, de szinte kizárólag bevándorlók körében próbálták ki és alkalmazzák ezt a módszert, ill. egy-két szórványos esetben helyi roma közösségben.
Amíg a Grameen-módszer vagy teljes mértékben nélkülözi az adminisztrációt – ahogy a Vajdaságban mondják, a „papirizációt” –, addig a kelet-európai országok adminisztratív terhe jóval magasabb a csoportos hitelezésnél. A legtöbb fejlődő országban nincs írásos szerződés az ügyfelekkel, a fedezet-formákat sem papírozzák le, sokkal verbálisabbak és interaktívabbak a csoporttagok között a csoportgyűlések például, mint a kelet-európai országokban. Számunkra a leghangsúlyosabb különbség az, hogy mi sem kértünk a csoportokban formális fedezetet, hiszen a csoporttagok egymásért vállalnak felelősséget, de azért leszerződtünk, ún. kölcsönös kezességvállalási szerződéssel raktuk tisztába, hogy ki kiért vállal kezességet és mekkora összeggel. Ezt a módszert a fejlődő országokban nem alkalmazzák. Szóban tisztázzák a feltételeket, mindenki érti a szabályokat, de a hozzánk hasonló fajta, nem túl bonyolult, ám mégiscsak szerződéses háttér ott nincsen. Ez apróságnak tűnő különbség a két módszer között, de nem apróság, mert azért rámutat arra, hogy a két kultúrkörben a szolidaritás egészen másként működik. Kelet-Európában a szolidaritás és a számonkérhetőség kontraktusban működik, nem szóbeli megállapodásban. De azért működik. Majd látni fogjuk, hogy nálunk hogyan és miért nem működik.
Négy megyében indultunk, Borsodban volt a legtöbb csoportunk, Békésben két csoportunk volt, Tolnában három, Szabolcsban pedig kettő. Összesen 23 csoporttal, 154 ügyféllel dolgoztunk.
Meghatároztunk egy kliens-profil eszközt, ennek az volt a lényege, hogy az ügyfeleink motiváltak legyenek és találjanak értelmes piaci szegmenst, amelyhez valóban szükségük van csoporthitelre. Gazdasági és más változók alapján definiáltunk egy célcsoportot, ami – már csak a földrajzi meghatározottság alapján is –, zömében romákból állt, de azokat is szívesen láttuk, akik abban a közösségben hasonló feltételek közt éltek. Nem is kell mondani, hogy azért csőstül nem tódultak a nem-cigányok, ezért az ügyfeleink 90–95%-a cigány volt. A maximális hitelnagyság 300 000 Ft/fő volt, max. 12 hónapra és türelmi időt adtunk a szezonális termékeket előállítóknak. Mintegy 50 millió Ft-ot helyeztünk ki, és ennek valamivel több mint a felét fizették vissza a hitelezők.
Néhány állattartó csoportot, de főként növénytermesztéssel foglalkozókat támogattuk hitellel. A szabolcsiak például kifejezetten kordonos uborkatermesztéssel foglalkoztak, az egyik csoport teljesen bebukott, a másik működött, de az is csak úgy, hogy nagyjából visszafizette a pénzt – jogi presszúrát kellett gyakorolni ezért –, és nem úgy fizették vissza, mint egy jól működő, tőlünk keletebbre látható csoport esetében. Nagyon jellemző volt Tolna-megyében a koszorúkészítés és az egyéb szolgáltatások, s itt tényleg tág a kör.
Általában nem kértük vállalkozói igazolványt, jóhiszeműen jártunk el. Azt mondtuk, hogy ha meg tudja mondani, hogy milyen gazdasági tevékenységre kéri és az nem Btk.-ba ütköző cselekedet, akkor odaadtuk a pénzt. Nem volt zűrös ügyünk, hál’ Istennek, a rendszer azért működött. Őstermelői engedélyt sem kértünk. A rendszeres szociális segélyt ugyanis a jegyző megvonhatja, ha az illetőnek őstermelői jövedelme van, holott a jegyző nem is tudhatna arról, hogy kinek van őstermelői igazolványa és kinek nincs, mert azt a falugazdászok adják ki és ahhoz az adatbázishoz elvileg ő nem férhetne hozzá. Ha én azt kérném a mi ügyfeleinktől, hogy tessék bemutatni az őstermelői engedélyt, ami egyébként nincs meg nekik, de kiváltják és végül nem kapják meg a hitelt, meg a rendszeres szociális segély is ugrik a családjuknak, akkor sokat segítettünk, ugyebár… Ilyen apróságnak tűnő dolgokba ütköztünk, de azért elhárítottuk az akadályokat valahogy.
Az egyéb szolgáltatások között volt fodrász, kozmetikus és a legelképesztőbb dolgok. Ezeket szerettük, mert minél elképesztőbb volt egy ötlet, annál biztosabb volt, hogy létezik helyi piac. Ezeken a kistelepüléseken nincs sem elsődleges munkaerőpiac, sem elsődleges gazdaság. Egyszerűen nincs pénzbeáramlás, csak szociális transzferek. Ha ezek az emberek olyan szolgáltatásokat találtak ki, amivel nem létező helyi szolgáltatásokat pótoltak, akkor ez nagyon szerencsés dolog a fenntartható fejlődés közgazdasági modellje szempontjából is.
A legizgalmasabb kérdéskör a bukások okai. Röviden nem is lehet elmondani, mert nagyon bonyolultak az okok. Örömmel vettük, hogy független külső értékelők is nézték a programot, kértük is ezt.
Említettem már, hogy mintegy 50 millió Ft-ot helyeztünk ki és ennek valamivel több, mint a felét fizették vissza a hitelezők. Az „elbukott” hitelnek többféle oka van: lehet, hogy nem jól terveztük meg a hitelnyújtást; nagyon nehéz olyan csoportokat összehozni Magyarországon, ahol van az emberek között szolidaritás, mégpedig olyan, amelyik a jövőorientált, tehát meg tudnának egyezni egy közös jövőképben. Hát hogy’ tudnának megegyezni, mikor egyéni jövőképük sincs, közösben meg végképp nem tudnak megállapodni és ez a csoportos hitelezés lényege! A szerződések, fedezetek fontosak, de ettől még nem tud működni a csoportos hitelezés, az csak attól működik, hogy senki más nem ad nekem pénzügyi lehetőséget, sanszot, hitelt, hogy a későbbiekben boldoguljak!
Két kutatást végeztünk nemrégiben és az derült ki, hogy a Provident és az uzsorás főleg a magyarországi fehér elit körében stigmatizált. Azokban a körökben, ahol ez működik, nem bibliai gonoszként tekintenek rájuk, s ez nagyon megdöbbentő, hiszen ők a kárvallottjaik. Az uzsorások ott élnek ezeken a kistelepüléseken és abban a pillanatban, amikor gazdasági krízis jelenik meg valamelyik háztartásban, egész egyszerűen nincs más lehetőségük ebből kimászni, az uzsorás az egyedüli lehetőség. Persze, ettől még utálhatják őket és retteghetnek tőlük, de az a fajta analitikus alapú ellenszenv, ami ezt a tevékenységet övezi, nem ebben a közösségben az erősebb, higgye el mindenki! Morálisan nem ítélik el őket, de félnek tőlük. Előfordult már az is, hogy a helyi uzsorást polgármesternek választották. Ezek az emberek a helyi közösség köztiszteletben álló tagjai.
A következő ok, hogy ezeknek az embereknek nem volt formális vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos tapasztalatuk. Volt „bizniszelési” gazdasági tapasztalatuk az informális, a fekete, vagy szürke gazdaságban, amely nem felelt meg semmiféle formális feltételnek: nem tervezett, sokszor veszteséges is, a napi bevételre koncentrál és nem a fenntarthatóságra – lehetne még ezt ragozni, de az a fajta vállalkozói tudás és képesség, amit a hitelfelvevőktől elvárnak (készpénzforgalmi előrejelzés, üzleti terv készítése stb.), kompletten hiányzik ebből a körből. És ahogy szembesültek a vállalkozói akadályokkal – még akadály sem mindig kellett! –, ezek a jövedelmek fogyasztási hitellé alakultak, magyarul elfogyasztották a hitelt, ha pedig egy ilyen hitelt elfogyasztottak, azzal az aranytojást tojó tyúkot vágták le és nem volt annyi bevétele a háztartásnak, hogy vissza tudják fizetni.
A következő ok a csoportkohézió fordított működése. Úgy néz ki egy ilyen csoportműködés, hogy mindenki fizetgeti vissza a pénzt és minden csoportülésen beszámolnak erről egymásnak. A mi segítségünkkel egész pontosan tudnak arról, hogy ki nem fizette vissza a pénzt – nyilván ez az ember el sem jött a csoportülésre, hat lóval sem tudnám odavonszolni és a helyi embereink sem –, s ekkor ő már következetesen mellőzte a csoportüléseket. Attól a pillanattól kezdve, hogy az első ilyen eset megtörtént, mindenki próbálta a veszteségét minimalizálni („ha nem fizetem a törlesztést, csökkentem a veszteségemet”). Éppen itt ér össze az egész: nem volt ezeknek az egyéneknek komolyan vehető jövőképük ezekben a csoportokban – „fogd a pénzt és fuss!” alapon ugrottak bele. Ha az a vád érne minket, hogy nem jól kontrolláltunk, meg az ügyfelek beengedésével lehetett gond, azt kell mondanom, hogy háromszor olyan szigorúak próbáltunk lenni, mint a megismert többi országokban a kollégáink voltak! Csináltunk egy nagyon kifinomult kliens-szűrőt, scoring rendszernek hívják ezt, ilyet egyáltalán nem szoktak használni másutt a csoportos hitelezésnél. Ott az járja, hogy a csoporttagok egymás belépéséről szavaznak – kit vesznek be a csoportba –, utána pedig megkezdődnek az egyéni hitelezések. Alkalmaztunk titkos szavazást is, a konfliktusokat megelőzendő.
Oka lehet a kudarcnak a folyamatosan változó szociális ellátás, a nem tervezhető szociális transzfer is. Nem igazán kiszámítható, hogy mondjuk a következő év májusában mire számíthatnak a családok. Szembesülnünk kellett azzal, hogy ha még működik is az a gazdasági tevékenység, amit finanszírozunk, a hitel a szociális transzferből jött vissza. Egyébként ez más országokban is sokhelyütt így van. Az egyik külföldi szakértőnk azt a megállapítást tette, hogy az a közeg, amiben ezt a tevékenységet folytatjuk, ún. cash-poor közeg, tehát nincs készpénz-forgalom ezekben a közösségekben. Megjönnek a transzferek, aztán egy-két hét alatt elkopnak, s onnantól kezdve egyfajta klíringrendszert működtetnek ezek a közösségek. Ez azt jelenti, hogy mindenki tudja: ha megtesz valakinek valamit, akkor az mennyit ér, és ha neki tesz meg más valamit, az annyit ér. Ezt pontosan nyilvántartják, követik, de legfeljebb csak a szociális transzferek kifizetésekor manifesztálódik készpénzként. Ez a virtuális klíring nagyon jó lehet egy antropológus számára, de a csoportos hitelező számára nem az, mert ha nincs készpénz egy rendszerben, akkor a csoportos hitelezést folytató szervezet nagyot fog bukni, mert ebből sajnos nem lesz hitel-visszafizetés.
Végül: az általunk tanulmányozott külföldi modellekben szimbolikussá vált ez a hitel. Ezt nálunk nem sikerült átvinni az érintettek gondolkodásába. Nem sikerült átvinni, hogy ez több mint hitel, ez a felemelkedési lehetőség ebben a körben, az egyetlen lehetőség. S ha ez a lehetőség megszűnik, akkor nem csak a potenciális pénzforrást veszítik el, hanem elveszítik azt a lehetőséget is, hogy egy közösség megbecsült tagjai lehessenek. Ezért a csoportba tartozás presztízs értékű. Jól működhetett volna a mi csoportos hitelezésünk is, ha presztízst jelentett volna a csoportba tartozni. Ezt mi nem tudtuk elérni. Nem tudtuk eddig még szimbolikus jelentőségűvé tenni a csoportos hitelt.
Nem adjuk föl azért! Azt mondjuk, hogy nagyon sokat tanultunk ebből. Nem merem azt mondani, hogy a tapasztalataink alapján föl tudnánk építeni egy olyan rendszert, ami Isten bizony működik, de bűn volna az első pilot után azt mondani, hogy Magyarországon ez nem működik! Ezért mentünk abba bele, hogy csináljunk egy alaposabb piac-szegmentációt, nézzük meg azt a potenciális célcsoportot, ahol csoportos hitelezéssel egy megváltoztatott formában jól, hatékonyan, fenntartható módon be tudunk avatkozni! Ez a piac-szegmentációs kutatás egy nagy nemzetközi kutatás panelje volt, Magyarország előtt Bulgáriában is megcsinálták.
Az általános célcsoportot felosztjuk szegmensekre és kiderül, hogy van, ahol van értelme csoportos hitelezéssel foglalkozni és van, ahol nincs. 2008 júliusában 10 fókuszcsoportot csináltunk – hangsúlyozom, hogy nem törekszik maga a módszer sem reprezentativitásra –, s ebből kijött valami olyasmi, ami rendhagyó volt, eltért a várakozástól. Találtunk olyan egyéneket, akik többletinformációt tudtak volna adni, de sajnos a fókuszcsoport kerete nem adta meg a számukra azt, hogy részletesebben belemenjünk az adatgyűjtésbe.
Borsodban, Ormánságban és Békésben, összesen 6 településen dolgoztunk, alapos megfontolások alapján kerültek kiválasztásra. A fókuszcsoportokban önkategorizációt kértünk a résztvevőktől. Mondják el, hogy a helyi társadalomban melyek az elkülöníthető, nagyobb bugyrok? Négy kategória jött ki: a vállalkozók – az ő értelmezésükben ez az uzsorások világa, el nem tudták képzelni, hogy a vállalkozó fogalma fedhet rendes, jogkövető magatartású állampolgárt is. A következő volt a gazdaságilag aktívak és motiváltak köre – minket nem érdekelt, hogy fekete, szürke vagy fehér gazdaságról van-e szó –, a következő az inaktívak köre, akikkel szerintük nem lehet mit kezdeni, mert kiábrándultak és föladták. Az utolsó csoport, meglepő módon, a hajléktalanoké volt. Úgy beszéltek róluk, mintha ez egy jelentős csoport lenne a magyarországi cigányság körében, holott nagyon jól tudjuk, hogy nem így van, ellenkezőleg, ez nem egy jelentős kör, de valamilyen oknál fogva ez a legstigmatizáltabb. Utána gazdasági információkat is kérdeztünk ezekről az alcsoportokról, majd mindezeket összevetve elkészítettük a kutatási jelentést.
A kutatási projekt elemzése során arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar társadalmi-gazdasági jellemzők eltérőek a fejlődő országokétól, s nem lehet lényegi változtatások nélkül átvenni ugyanazt a hitelezési modellt. Ez nem bukás vagy sikersztori, hanem tanulási folyamat. Most jött el az idő, hogy a tapasztalatok alapján és egy piac-szegmentációs kutatás eredményeit felhasználva újraszervezzék a programot, hogy jól, hatékonyan és fenntartható módon tudjanak hitelezni.
Most ismét belekezdünk egy új mikrohitel programba és azért érdekes itt erről beszélni, mert sok változás lesz benne. Az egyik, hogy még aktívabban szeretnénk a helyi közösségre támaszkodni. A korábbi programunkban mi a csoportszerveződést olyan módon alkalmaztuk, ahogyan azt külföldön láttuk, vagyis szabadjára engedtük a csoportszerveződési mechanizmust és azt mondtuk, hogy hadd szerveződjenek spontán módon ezek a csoportok! A program iránt érdeklődő ügyfelek hozzák magukkal azokat, akikben ők megbíznak, akikkel szeretnének egy csoportban lenni, vagyis spontán módon alakul ki a közösség. Most fordítunk ezen egyet és nagyon alapos felmérő munkával, közösségi információ-szerzéssel, mentorhálózat alkalmazásával szeretnénk előbb a közösséggel dolgozni, hogy ebből aztán kialakuljanak a csoportok.
A következő változás a hitelügyintézőkkel kapcsolatos. Ezeket az embereket a Mikrohitel Zrt. alkalmazta, ott éltek az ügyfelek között, ha nem is a romatelepen vagy a településen, de a kistérségben mindenképp, mindketten romák, személyesen ismerték a résztvevők zömét, de azért 23 településről volt szó és nem lehettek mindenütt helybeliek! Most minden csoporthoz rendelünk egy mentort, akiket a program fog fizetni. A mentornak az lesz a fő feladata, hogy szervezze, működtesse a csoportot, jelenítse meg a programot, minimum kéthetente szervezzen csoporttalálkozót.
A következő változás, amiben korábban is erősen hittünk, hogy a pénzügyi képzés, a pénzügyi fejlesztés egy megkerülhetetlen eszköze a hitelezésnek, de erre sem kapacitásunk, sem forrásunk nem volt. Most a program költségvetésének zömét arra fogjuk elkölteni, hogy pénzügyi képzés legyen, mentorálás legyen! Megpróbáljuk a pénzügyi kultúrát javítani ebben a körben. Határozottan úgy gondoljuk, hogy nem a hitel lesz ennek a most induló programnak a fő eleme, az csak egy eszköz. Hitelhez az jusson, aki egyrészt tud vele mit kezdeni s ezt a csoportban is elhiggyék róla. Nem elég, hogy ötlete van – az mindenkinek volt valamilyen –, az kell, hogy felkészült legyen a hitel jó felhasználására és a háztartása legyen annyira konszolidált, hogy a hitel felhasználása célszerűen és hatékonyan történjen.
Mindig hangsúlyozzuk, hogy nem az uzsora ellen csináljuk a csoportos hitelezést, az ellen ez nem lehet önmagában hatékony, de közvetett módon hatékony lehet. Ha ezeknek a családoknak a pénzügyi kultúrája fejlődik, akkor ha nem is 100%-ban fogják elkerülni, de kisebb arányban fognak beleesni az uzsorások csapdájába.
Még egy fontos célja van az új programunknak, ez pedig az, hogy a túlfogyasztást igyekezni fogjuk mérsékelni. Sokat szoktunk és lehet is vitatkozni arról, hogy vajon tényleg a túlfogyasztás-e ezeknek a háztartásoknak az egyik fő problémája, de a statisztikák azt igazolják, hogy a relatív túlfogyasztás nem, a felborult kiadásszerkezet igen. A túlfogyasztás ellen próbálunk meg fellépni oly módon, hogy hitelt egészen biztosan csak vagyonépítésre, felhalmozásra – nehéz megtalálni a megfelelő kifejezést az angolból erre a célra átvett asset building-re – fogunk adni és végképp nem fogyasztásra! Mondok egy példát, hogy mire gondolok. Azt mondta az egyik tanácsadó testületi tagunk, hogy az milyen jó volna, ha a hitelt valaki arra venné fel, ha mondjuk a szakmája bolti eladó, de a fogai állapota miatt nem tud elhelyezkedni, hogy megcsináltatja a fogát és ezzel egy álláslehetőséghez jut. Erre odaadjuk a pénzt. De ha valaki a házára akarja költeni a pénzét, az is egyfajta vagyonfelhalmozás. És amin törni fogjuk a fejünket, az a kocsi. A kocsi lehet a meggondolatlan túlfogyasztás eszköze, de lehet dolgozni járni is vele. Ezekre a helyzetekre nagyon oda kell figyelni, korábban ezt nem tudtuk megtenni.
Innovatív lesz még a megtakarításokkal kapcsolatos programelem is. Csak annak adunk hitelt, aki valamennyi összeget havonta megtakarít, befizet a bankszámlájára, s erre kamatot fizetünk neki. 3 vagy 6 hónapig takarítson meg a hitelezett. Ebből látható, hogy megvan az a kapacitása, hogy valamennyit havonta félretegyen. Hitelt csak ezután vehet fel, és a hiteltörlesztő részlete nem lehet magasabb, mint amennyit korábban havonta meg tudott takarítani. A megtakarítási szokás kialakulása mindenféle más pedagógia hozadékkal is bír. Az a megfontolás is áll emögött, hogy ha valaki a hitelt nem fizeti vissza, akkor a megtakarításait a csoport el fogja bukni. Korábban nem volt ilyen kockázat. Még nem tudom, hogy lesz-e jelentkező a csoportokba, a mentoraink nagyon szkeptikusak, de azt gondolom, hogy ha egy bukott program után van értelme ilyenbe újra beleugranunk, akkor azt csak úgy tehetjük, ha legalább elméletben felépítünk egy rendszert. Aztán ha a valóságban a célcsoport azt mondja, hogy köszönjük, de ebből nem kérünk, akkor még mindig sokkal kisebb a bukás, mint beleugrani egy rosszul megtervezett mikrohitel programba.
Egy nagyon erős internetes háttérszolgáltatást is fogunk nyújtani, össze szeretnénk kapcsolni a programot az internetes kultúra fejlesztésével. Ez a program nagyon komplex lesz, nem csak a pénzről fog szólni. Most tárgyalunk arról, hogy egy pénzügyi és szolgáltató felületet fogunk alkalmazni, a www.kiva.org oldalán található módszerhez hasonlóan.
Van egy valóban tanácsadó testületként működő tanácsadó testületünk olyan emberekből, akik nagyon aktívan és teljesen önkéntesen dolgoznak. Nagyon hálásak vagyunk ezért a munkáért, mert legalább már az elején, a tervezési fázisban is kiderülhet, mi tud működni, mi nem.
És ami még érdekes lesz ebben a programban, hogy egy valóban független szakmai értékelést akarunk végeztetni. Folyamatában is látni szeretnénk a programot: hol működik, hol vannak problémák, milyen beavatkozások kellenek. Ide is egy nagyon jó szakértőt sikerült megnyernünk, aki szintén ingyen végzi a program értékelését. Megjegyzem, ez már nem is lehet modellprogram, mert ahol ennyi ingyenmunka van, azt utána nagyon nehéz lesz adaptálni.
Kockázatok, kihívások – talán már mindenről beszéltem. Mi most felépítettünk egy pénzügyi modellt, ami nagyon egyszerű: megtakarítást gyűjtünk, ami fedezetként működik az aztán kihelyezendő hitelek mögött, majd visszafizetik a pénzt. Emögött azonban van egy bankolási része is az egész programnak. A külföldi szakértőktől egyfolytában azt hallottuk a korábbi években, hogy az ilyen típusú tevékenységhez nem bankár tudás, nem bankár ész kell! Ezt könnyen abszolváltuk, mert ez nálunk egyáltalán nincs meg, de időközben be kellett látnunk, hogy ez lózungnak jó, de ez a munka kőkemény bankolás. Ez a bankolás alapja. Ha ezen a szinten és ilyen logikával nincs az egész végiggondolva, akkor az biztos csőd. Nagyon szeretnénk tehát ezt a pénzügyi modellt szakemberekkel úgy felépíttetni, hogy legalább elméletben ne legyen hiba benne.

Köszönöm a figyelmet!

Parola archívum