Cím:	JEGYZETTÖMB – VELENCZEI ÁGNES 3 JEGYZETE A VII. NYÁRI EGYETEMEN
Szerző:	Velenczei Ágnes
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2010
Szám:	3
Oldalszám:	19
A cikkben lévő
Nevek:	Pettendi Szabó Péter,
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	fotográfia, blog, blogbemutató, szegénység
Megjegyzés:
Annotáció:

Mit válaszoltak a film szereplői erre a kérdésre: Milyennek gondolják a fővárost?
„Milyennek gondolom? Sok ember van, szép házak. Jó lenne elmenni. Megnézni múzeumokat, kastélyokat.”
69 éves roma férfi: „Sokfelé jártam, mikor még nem voltam házas, zenéltem, bőgős voltam, míg meg nem süketültem. Szeretnék körülnézni több helyen Budapesten.”
Fiatalember, szakmát tanul: „Budapesten nem kell a kerttel foglalkozni mikor hazamennek iskola után, meg több a szórakozási lehetőség.”
Kislány: „Itt nagy a csend és szép a természet. Elmennék Budapestre, megismerkednék valakivel, aki ott ismerős és vele megnézném az állatkertet, meg múzeumokat.”
65 éves férfi: „Az országházát meg a múzeumokat nézném meg.”
82 éves parasztasszony, aki sehol sem volt életében, csak a pappal voltak Máriapócsón: „Aki állandóan munkában volt, az nem tud felkerekedni.”
Idős férfi a háttérkép előtt: „Ez a Lánchíd! Ezen én a háborúban hadifogolyként mentem át.” És meséli, hogy hogyan hajtották őket egészen Németországig.
40-es férfi, szeret a településén élni, békés, csendes hely, ahol akár még éjszaka is kimehet az ember az utcára, senki se bántja. „Óriási forgalom és óriási házak lehetnek. Csak olyannal mennék, aki ott otthonosan mozog. Jó lenne legalább egyszer eljutni Budapestre! Jó lenne egy jó meccset megnézni, de 17 ezer forintos segélyből nem lehet.”
A hallgatóságot megérintik a képek és a videón hallható őszinte kitárulkozások. Záporoznak a kérdések az alkotóhoz:
Hogy született a gondolat? Hogy fogott neki a sorozat elkészítésének? Hogy találta meg a helyszíneket? Mitől lettek ilyen nyitottak és elfogadóak a képeken szereplő és a videón megszólaló emberek?
Pettendi Szabó Péter: Olyan embereket kerestem, akik a jobb körülmények közé született városi emberekkel azonos képességekkel rendelkeznek, ám a hely, ahová születtek, határozza meg, hogy nem tudnak jobb feltételeket teremteni maguknak. Minden helyszínen először olyan helyi emberrel teremtettem kapcsolatot – polgármesterrel, lelkésszel –, aki megértve a szándékomat, segített helyben megtalálni ezeket az embereket, s az ő személyének hitelessége és az én őszinte kíváncsiságom tette lehetővé a kapcsolatok kialakulását. Akkor indulok el egy anyag elkészítésére, ha valamiben nagyon nagy hiányt érzek, és úgy érzem, hogy az eszközeimmel képes vagyok tenni ellene.
Ezt a háttérhasználatot a fotográfia hagyománya is ihlette, hisz egykor vándorfotográfusok járták a vidéket, és egy vágyott világ háttere előtt készítették képeiket. Ez egy olyan mélyen rögzült gyakorlat, hogy a képek elkészülte után volt, aki megkérdezte tőlem, hogy mivel tartozik.
Óriási felelősség a fotográfusé és még nagyobb a képek fogyasztóié, hogy ne manipulálhassák őket. A hitelesség nem az alkalmazott technológián, hanem a gépet kezelő emberen múlik.
Számomra akkor van vége egy munkának, amikor az első visszacsatolást megkapom, az fontos, hogy a képeimmel megfogalmazott üzenet hogy megy át. Ebből a sorozatból két egymást követő nyáron a Lánchídon volt kiállítás.

Részletek a kérdezz-felelekből:
Tudom, hogy tanít is, tanítható-e a fotográfia és a fotográfusi személet?
P.Sz.P.: A fotográfia tanítható, hogy a fotográfus milyen szándékkal közelít a témához, az nem tanítható.
Hogyan viszonyultak a fotókon szereplő emberek ahhoz, hogy a képmásuk már elkerül Budapestre, de ők továbbra sem?
P.Sz.P.: Az elkészült képéből mindenki kapott. A legkényesebb, hogy rám bízták a képmásuk felhasználását. Az igazi szerepe a fotográfiának az, hogy megérint, emóciót vált ki, és így indít el gondolatokat, és jó esetben cselekvést.
Azt mondta, hogy a hiány indítja el, de a képek csupán a hiány megfogalmazására, felmutatására képesek.
P.Sz.P.: Igen, de ha mindenki hozzáteszi a magáét, akkor talán a hiányos szövet befoltozódik.
Jó látni, hogy vannak ilyen fiatal, érzékeny művészek, csak nagyon kevesen vannak.
P.Sz.P.: Nincsenek kevesen, születnek izgalmas, jó anyagok, csak nem jutnak el a közönséghez. Tőlem is sokkal több energiát igényel a munkák eljuttatása a közönséghez, mint a képek elkészítése.
Izgalmas, elgondolkodtató program volt, mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy figyelje Pettendi Szabó Péter kiállításait, munkáit!

2. A nyomor széle – blogbemutató
http://nyomorszele.blog.fn.hu
Július 29.
Házigazda: Lakatos Kinga
Vendég: L. Ritók Nóra és Szekeres Csaba, az Örvény c. film készítője

Személyes élményem a bloggal kezdődött. Az Interneten akadtam rá egy fantasztikus emberre, L. Ritók Nórára, amikor éppen egy elkeseredett hangú beírását olvastam a blogon egy általuk segített és szép sikert elért kislány életének kilátástalanságáról. Azóta levelezünk egymással és ismerkedem a heroikus küzdelemmel, amit folytat. Ezért is választottam, hogy az ő programjáról készítek jegyzetet. Amit kaptam, egy folyamatos küzdelemben edződött ember, akiből, ahogy a gyerekekre terelődik a szó, árad a gyöngéd szeretet.

Nóra elmesélte, miket csinálnak, milyen keretekben és hogyan került sor a blog indítására.

11 éve hozták létre az Igazgyöngy Alapítványt és 10 éve az iskolát.

http://www.igazgyongy-alapitvany.hu/index.php?page=eredm0506.php

Elindították az iskolát, ahol először a jelentkezők jobb körülmények között lévő gyerekek voltak. Menet közben ébredtek rá arra, hogy nem akarnak elitiskolát. Szerettek volna egy jó integrációs program szerint dolgozni, amely tükrözi a helyi társadalmi összetételt. Működő szociális érzékenységük felismertette velük, hogy ezekkel a gyerekekkel és szüleikkel igazán senki sem törődik. Így hármas feladatot tűztek maguk elé, amelyben máig dolgoznak, ezek pedig:
– művészetoktatáson keresztüli motiválás,
– családi problémakezelés,
– intézményi kooperáció.

Miközben ezt a munkát végezte Nóra, folyamatosan szükségét érezte a tapasztalatok publikálásának. Él benne a remény, hogy ezáltal egyre több embert lehet a valóságra ráébreszteni és hasonló cselekvésekre sarkallni a szörnyű élethelyzeteket konzerváló intézményi rendszerekkel szemben.

Osztályfőnökök Országos szakmai Egyesülete

Bukdácsoló esélyegyenlőség rovatát rendszeresen írja, ennek alapján kérte fel az fn.hu szerkesztője a http://nyomorszele.blog.fn.hu elindítására. Ezt 2009 novemberében kezdte el, eleinte szabad reagálásokat vállalva, az alábbi önmeghatározással az oldalon:

„Nap mint nap tapasztalom közvetlen környezetemben, hogy a mélyszegénységben élőknek esélyük, sőt reményük sincs a minőségi életre. Ismerem az oktatás, a szociális szféra és az egészségügy egymással párhuzamosan futó, egymást erősíteni képtelen programjait. Érzékelem a hivatali és az emberi szemlélet között tátongó mérhetetlen űrt. Azt akarom, hogy változzanak a dolgok, ezért kezdtem írni ezt a naplót.”

Hamarosan szomorú tapasztalatra tett szert, mert beírásaira olyan mocskolódó válaszok születtek, amelynek sem ő, sem az oldal fenntartója nem kívánt teret biztosítani. Így egy hónap után ezt volt kénytelen megjelentetni:

„A blog gazdája, az fn.hu átmenetileg nem engedélyezi kommentek írását ehhez a bloghoz. Az utóbbi időben sok névtelen, gyűlölködő, érvek és gondolatok nélküli hozzászólás érkezett. Megértésüket köszönjük! Ha meg akarja osztani gondolatait a témával kapcsolatban velünk, az alábbi e-mailcímre írhatnak: nyomorszele@sanomabp.hu

Nóra mesélt a faluról, Toldról, ahol az integrációs modellt kidolgozni és megvalósítani kívánják. Ez egy 400 lelkes település, amelynek a fele cigány, és májusban 15 embernek volt összesen munkája. Utalt az Nyári Egyetemen is bemutatott, általa is inspirált Örvény című filmre, mesélt a filmben megmutatott életekről, a sztereotípiáknak a megismertetés által lehetséges lebontásáról, arról, hogy a sok gyerek nem csupán szándékos vállalás, hanem az orvoshoz való eljutás távolságból fakadó anyagi nehézségének, a fogamzásgátlás anyagi korlátainak következménye is. Arról, hogy az ügyintézésben, állampolgári jogaik gyakorlásában az írástudatlanság és a távoli hivatalokhoz való eljutás anyagi nehézsége, sokszor lehetetlensége akadályozza ezeket az embereket. A hivatalok pedig hamar rájuk sütik, hogy azért nem mennek el az ügyet intézni, mert érdektelenek. A hivatal emberei nem érzik feladatuknak az itteni emberek helyzetének valódi megismerését.

Szerencsére örömteli történések is övezik ezt az utat. Beszámolt arról, hogy a blog írásának megkezdése óta több támogatást is kaptak, amivel segíteni tudják az embereket adományokkal, gyerekeknek szervezett programokkal is.

3. Szegénységről másképp
2010. július 30.
Házigazda: Kovács Edit

A Kurt Lewin Alapítvány (http://www.kla.hu) működését, céljait és két, szolidaritást elősegítő alternatív programját Szeger Katalin, az Alapítvány munkatársa mutatta be.

Kezdésként fizikailag és szellemileg is megmozgatta a hallgatóságot. Kijelentésekről kellett eldöntenünk, hogy azokkal egyetértünk, nem értünk egyet, vagy nem tudunk, nem kívánunk állást foglalni a témában. Az igen vagy nem oldalra állók érvelhettek a döntésük mellett, az állást nem foglalók pedig középen maradva és az érvelési lehetőségtől megfosztva hallgatták a többieket.

Tanulságos élmény volt, közelebb kerültünk ahhoz a gondolkodásmódhoz, ami az alapítvány munkatársainak sajátja.

„A Kurt Lewin Alapítvány független, közhasznú civil szervezet. Partnereinkkel való szoros együttműködésben hozzá kívánunk járulni a demokratikus társadalom megerősödéséhez, a tolerancia növeléséhez és felelős társadalmi befektetések létrejöttéhez. Céljainkat az aktív állampolgári részvételhez szükséges ismeretek, illetve készségek terjesztésével, társadalmi párbeszéd ösztönzésével szolgáljuk – mindenekelőtt a kritikus gondolkodás fejlesztésével.

Célunk:

- Növelni a társadalmi és állampolgári ismeretekhez, készségekhez való hozzájutás esélyét,
- Megelőzni a társadalmi együttélés során kialakuló csoportközi konfliktusok elmérgesedését,
- Növelni az állampolgárok társadalmi aktivitását.”Idézet a Kurt Lenvin Alapítvány honlapjáról.

Programjaikat, kiadványaikat is ez a gondolat alapozza meg.

Katalin Először a 100 legszegényebb magyar http://www.100legszegenyebb.hu kiadványt és programot mutatta be.

Két filmet is láttunk: a YouTube-on hajléktalanok osztanak ételt hajléktalanoknak, a másikon egy budapesti és egy balassagyarmati hajléktalan csoport találkozott, együtt sütöttek süteményt, csomagolták, majd az utcán nem hajléktalanoknak osztották. (http://www.resalapitvany.hu/index.php/hu/rolunkirtak.html)

A filmeket nézve az fogalmazódott meg bennem, hogy a program ezeknek az embereknek nem csupán a másként megmutatkozás lehetőségét adta, hanem megerősítették a résztvevőket is abban, hogy ők is képesek más szerepkörbe kerülni és adni. A sütés során felhasznált konyhai eszközhelyettesítőkre külön is érdemes figyelni.

A program tartalmazott a kiadványon kívül egy fotópályázatot is: „100 legszegényebb – ahogy te látod”. Az Alapítvány weboldalán látható a nyertes kép és a pályázat bemutatása.

Katalin elmondta, hogy mind a fotópályázat, mind a következőben bemutatott „Önkéntességgel a roma integrációért" videopályázatra való felkészülés, valamint a szavazás előkészítési folyamata a jelentkezőknek nem csupán a szemléletet, a foto- és videokészítés technikáit, hanem az eredményes lobbizást, az internetfelhasználását, a csoportok mozgósításának technikáit is tanították. Mindezzel az aktív állampolgárság képességének erősítését kívánták elérni.

Bemutatta a békéscsabai programjukat is, ahol a város polgárai, intézményeinek vezetői és dolgozói az esélyegyenlőség megteremtéséért dolgoznak. Tevékenységük éppen attól demokratikus, hogy folyamatosan keresik a megoldást, mégsem állítják, hogy kész válaszokkal rendelkeznének. Ez a program az 1perspektiva: http://www.1perspektiva.hu

A program végeredménye a közösen létrehozott etikai kódex és a módszerek gyűjteménye, amelyek szintén az oldalon olvashatóak.

Katalin fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a különböző társadalmi csoportok között a beszélgetés, a megismerés fontos, s ezt az Alapítvány kommunikációs, kapacitásfejlesztő, mediációs képzésekkel segíti.

Parola archívum