Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A Magdolna-negyed közbiztonsági és köztisztasági helyzete és a 2011-es Bűnmegelőzési program lakossági nézőpontból
Szerző:	Feitch Rezsőné, Németh Judit és Frank Sándor
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2012
Szám:	1
Oldalszám:	6
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	Magdolna-negyed közbiztonsági és köztisztasági helyzete, lakossági bűnmegelezősi tanács
Megjegyzés:
Annotáció:

1. A Magdolna-negyed bemutatása

Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban tizenegy negyed van, amelyek közül a középen elhelyezkedőt Magdolna-negyednek nevezzük. A negyedek létrehozásának célja az volt, hogy a sokféle sajátosságú kerületi térségek egymástól való elkülönítésével tervezhetőbb legyen egy-egy negyed megújítása, rehabilitációja.
A Magdolna-negyed a Népszínház-Fiumei-Baross-Koszorú-Nagyfuvaros utcák által határolt térséget öleli fel. Négy tér tartozik a negyedhez, amelyek közül a Mátyás teret többen is a negyed központjának tekintik. A negyed belső utcái a Dobozi, Lujza, Karácsony Sándor, Dankó, Kisfuvaros, Homok, Szerdahelyi, Szigetvári és a névadó Magdolna utcák. Ez utóbbi kinyúlik a negyedből, egy szakasza már a Csarnok negyed része.
A negyedek területének mérete és lakosságszáma alapján egymással összemérhető egységeket kívántak létrehozni, ezért az elhatárolás nem igazán életszerű. A Magdolna-negyed sajátosságai alapján alig különböztethető meg az északra szomszédos Népszínház negyedtől, és a belváros felé szomszédos Csarnok negyedtől. A hasonlóságok közé sorolható: a lepusztult bér- és társasházak, a foghíjtelkek, a lakosság jelentős részének alacsony iskolázottsága, szegénysége, a nagy létszámú roma kisebbség, az egyéb kisebbségek növekvő aránya és sokszínűsége, a rossz közbiztonsági-köztisztasági helyzet és nem utolsósorban a főváros hajléktalan-ellátásának jelentős részét kitevő, ide koncentrálódó hajléktalan ellátó intézmények, s ebből adódóan az itt tartózkodó hajléktalanok nagy száma. Nem véletlen, hogy e térséget sokan nevezik gettónak, egyesek „kis Harlem”-nek, vagy ferencvárosi mintára „dzsumbuj”-nak.

Mivel írásunk a negyed bűnmegelőzési lehetőségeit lakossági nézőpontból boncolgatja, ezért már itt fel kell tenni a kérdést: vajon van-e annak jelentősége, hogy hogyan viszonyul saját negyedéhez a helyi lakosság? Véleményünk szerint van, mégpedig döntő jelentősége. Nagyon nem mindegy, hogy a helyiek hogyan tekintenek magukra, negyedükre, lehetőségeikre. Minél inkább otthon érzik magukat, minél inkább a térség gazdáinak tekintik magukat, minél inkább látják értelmét a negyedbeli folyamatok befolyásolására, kontrollálására, annál inkább várható, hogy környezetük javításához, jobbá tételéhez hozzájáruljanak és mozgósítsák saját erőforrásaikat is.

2. Szociális városrehabilitáció – alulnézetből

Érdemes kicsit közelebbről megvizsgálni a Magdolna Negyed programokat, a szociális városrehabilitáció programját, hiszen azok legalább felszínes ismerete nélkül jóval nehezebb megérteni a helyi lakosság viszonyulásait, mozgásait.
A Magdolna Negyed Programot nem sokkal a Corvin–Szigony projekt után indították. Ez utóbbi egy hagyományos rehabilitációs program, amely során a lepusztult épületeket lebontják, és helyüket modern épületekkel népesítik be. A Corvin sétány komoly európai támogatást kapott, elismert, nagy „belváros-kiterjesztő” programként. A program része, hogy a bontások miatt a területről elköltöztetendő lakosság a kerület más részein kap a korábbinál jobb állapotban lévő lakást – már ha nem ragaszkodnak ahhoz, hogy inkább fizessék ki őket, hogy más térségbe költözhessenek. Így kerültek többen is a kerület más részeiből a Magdolna-negyedben épült szociális bérlakásokba. Beindult közben a Magdolna- negyed rehabilitációja is, amely legfontosabb részei egy közösségi ház építése és programokkal való megtöltése, a Mátyás tér és két bekötő utca felújítása, bérlakások (később néhány társasház) homlokzatának felújítása, törekvés a helyi közösségi élet (lakosság, civil szervezetek) beindítására, erősítésére és a Szomszédsági Rendőr Program. Ezek mind óriási összegeket a negyedbe invesztáló programok, amelyek sokat javítottak a negyedbeli körülményeken. A sikereket sokszor, de egyoldalúan kommunikálták a szakma, a politika, a nyilvánosság felé. Eddig ugyanis nem született olyan komolyabb tanulmány, amely bemutatná azt a sajnálatos tényt, hogy a lakosság jelentős része nem a helyén értékeli e programokat, vagy azok egy részét. Ellenségesen viszonyul hozzájuk, nem tekinti őket magáénak, és úgy érzi, hogy az elmúlt évtizedekhez hasonlóan most sem számít a véleményük, a fejük felett születnek a döntések, és menet közben sincs értelme módosításokat kezdeni, mert nincs rá fogékonyság a döntéshozók részéről.
Így erősen jelen van az a lakossági vélemény is, hogy a szociális városrehabilitációt inkább gettóépítésnek kell tekinteni. Ennek tipikus példája, hogy a nem roma lakosságból állandóan visszahallani ezt a véleményt: „nem megyek a Mátyás térre, mert az a romáké”. Így tekintenek az elkészült közösségi házra, a Kesztyűgyárra is. Ha e közvélekedés ellenére mégis odamennének, találnának a véleményüket cáfoló példákat, de ezek jelenleg inkább csak ellenpéldák, szabályerősítő kivételek, mert többségükben valóban elsősorban romák látogatják a programokat.
A program elindítói és a negyed vezetői büszkén képviselték, hogy nem a legszegényebb rétegek elüldözése a cél. Ellentétben más kerületekkel, mint például a szomszédos Ferencvárossal, a törekvés abba az irányba hat, hogy ezeket a rétegeket itt maradásra ösztönözzék, javítva az életkörülményeiket. Nem véletlenül lett Európa-szerte híres ez a kezdeményezés, hiszen ez nagyon nemes cél. Csakhogy a negyed lakosságának nem elhanyagolható része nehezen ismeri fel, hogy itt valami jótétemény történne vele. Ez visszavezethető a nagyfokú kiábrándultsággal, komoly megélhetési problémákkal, folytatódó elszegényedéssel és a nehéz bűnözési-köztisztasági állapotokkal jellemezhető helyzetre. De magyarázható azzal is, hogy bár a programot sokféleképpen igyekeztek a lakossághoz közel vinni, ez a cél nagyon ritkán sikerült, és akkor is csak a lakosság jól körülhatárolt rétegei esetében. A fő problémát abban látjuk, hogy nem voltak olyan lakossági csoportok, érdekképviseletek, amelyek már a program előtt megszervezték volna önmagukat, kiépültek volna azok a csatornáik, amelyeken keresztül a helyieket informálni tudták volna, ill. azok közvetíteni tudták volna véleményüket „felfelé” is. Épp emiatt a lakosság széles rétegei érdemben nem befolyásolhatták a tervezést (eltekintve a bevonást megcélzó fórumokon összegyűlő alkalmi résztvevőktől), és a kivitelezés során sem alakulhatott ki olyan együttműködés, amely segített volna a hibák korrigálásában. Az egyirányú kommunikáció irreális várakozásokat ébresztett, ami újabb csalódások forrása lett. Ehhez járultak még a jelentős beruházásbeli csúszások és több elkövetett, kisebb-nagyobb hiba, mint ahogyan az a mentalitás is, hogy még aki kapott is valamit, csalódott: miért nem kapott többet, mást?!
Kiemelendő az alapkoncepció súlyos tévedése, mely szerint a helyi lecsúszottabb rétegeket meg kell tartani, ugyanis nem számolt azzal, hogy amennyiben a környezet vonzóvá válik a szegények számára, az egyidejűleg más térségek szegényeit is idevonzza. Mert ez történik a gyakorlatban: nem csak a szomszédos kerületekből, hanem jóval messzebbről, szabolcsi, nógrádi, borsodi településekről, határokon túlról is áramlanak a negyedbe azok a szegény, elesettebb emberek, akik Budapest más részein kevésbé tudnának meggyökerezni. Növekvő arányban találunk a negyedben jogcím nélküli lakókat, illegálisan beköltözőket, munka nélkül élő, és az átlagosnál jobban kiépült szociális ellátórendszerek szolgáltatásaira építő embereket. Ez a folyamat nagyon jól nyomon követhető már az utcán is, de ezt bizonyítja akár egy-egy szociális bérlakás lakóösszetétele, akár a negyed iskoláiban a gyerekek összetétele. Nem véletlen, hogy a versenyben egymás után csúsznak le a kerület iskolái, és a polgáriasultabb lakosság gyermekei menekülnek a még versenyben maradó 2–3 iskolába, vagy kerületen kívülre. Ez bizony a gettósodás irányába ható folyamat, amelynek veszélyét nem szabad lebecsülni. Eleddig nem ismerünk olyan koncepciót, amely ezt a folyamatot ellensúlyozná, lassítaná, visszafordítaná, s az ellentétes irányú törekvések bizony kevésnek bizonyulnak. Csak – eddig még nem tapasztalt – széles körű társadalmi összefogással, a problémával való őszinte szembenézéssel, rengeteg munkával, nagyon sok pénzzel, és nem utolsósorban a helyiek mozgósítható erejének csatasorba állításával lehetséges megállítani, sőt, megfordítani ezt a folyamatot.
A Magdolna programok sok hasznos eredményt hoztak, lassan elkészül a leglátványosabb épület-felújítások nagy része is, még ha néhány épületen egyelőre semmi változás nem látszik a kitett táblán és az azon szereplő lejárt határidőkön kívül. Több homlokzat ismét régi pompájában tündököl, és egyre többen barátkoznak meg a felújított közterületekkel. Ahhoz azonban, hogy a negyedben élők még jobban magukénak érezhessék az eredményeket, a jövőben fokozottabb erőfeszítéseket kell tenni a lakosság bevonása, jelzéseinek komolyan vétele érdekében. Meggyőződésünk, hogy minden befektetett forint (vagy euró) sokkal többet ér, ha azt a befektetést a lakosság a sajátjának tekinti.

3. A Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács (MANESZOTA)

Említettük már, hogy a Magdolna-negyed programok kommunikációs problémái részben abból fakadtak, hogy nem volt lakossági közösségi szerveződés. Nem alakultak ki olyan helyi érdekképviseletek, állandó vagy alkalomszerű csoportosulások, amelyek érdemben tudtak volna belefolyni akár az igények megfogalmazásába, a tervezésbe, akár a menet közben szükségessé vált korrekciók meghatározásába.
Több említésre méltó kezdeményezés is történt azonban. A minta-projektként kezelt, lakóbevonással megvalósított házfelújítások területén, alulról építkező módon létrejött Négy Ház Egyesület, ám miután az egyesület vezetése mélységesen csalódott a kivitelezőkben, gyakorlatilag ellenséges lett köztük a viszony. Mert bár sok értékálló, hasznos beruházás történt, a megoldatlan kérdések, a hibák előtérbe helyezése, a nyilvánosság előtti egyoldalú fellépések és vádak, és a vádakra való válaszadás elmaradása napjainkig is érvényes tapasztalat.
A Mátyás tér felújítása kapcsán a lakók egy része között fokozatosan kibontakozó összefogás jött létre, de ez alapvetően az elutasításra épített és nem tudott a programba befogadható alternatívát kínálni. Túl későn szervezték meg magukat. A program lebonyolítóinak elemi érdeke volt a már minden szinten előkészített és engedélyeztetett program végigvitele, és nem találta meg a hangot a lakossági szerveződéssel, amely hiába szervezett aláírásgyűjtést, majd demonstrációt, az pusztába kiáltott szó maradt. Pedig a kivitelezők a tiltakozásban szereplő igények egy részét – talán éppen a tiltakozás hatására is –, menet közben megvalósították. Mivel ennek a kommunikációja sem történt meg, az érintett lakosság a felújítást nem könyveli el sikernek, és ma is indulatosan viszonyul hozzá.
Megemlítendő még az a törekvés, amely máshonnan akart a negyedbe telepíteni civil szervezeteket. Pályázati úton többen kaptak is feladatokat, néhányan irodát is, de mára elmondható, hogy ezek vagy nagyon szűk területen működnek, vagy a konkrét pályázati támogatás elmúltával visszahúzódtak, vagy csak egy–két személy munkájára épülnek. Nem a helyi lakosság működteti őket, és ebből fakadóan nem is tekinti sajátjának. Egyik sem vállalta és vállalhatta fel, hogy a teljes negyedre kiterjedően, lehetőleg minden felmerülő lakossági problémában, hosszú távon képviseli a helyi érdekeket, és dolgozik azok érvényesülésén.
Ebben a közegben született meg 2010 nyarának elején a Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács. E lakossági szervezet születésének támogatása már az MNP I. programnak kiemelt része volt, és bekerült az MNP II-be is. Mivel a negyedben elvétve volt civil szervezet, ezért mindkét programban benne szerepelt civil szervezetek létrejöttének támogatása. Az MNP II. program részeként lebonyolított pályázat eredményeként megbízták a Szigony negyedi Nap Klub Alapítványt, hogy segítsen beindítani a Magdolna negyedi lakossági önszerveződést. Ők egy általuk végzett kérdőíves közvélemény-kutatás feldolgozását már a helyiek bevonásával végezték, egy féléves programsorozat, a Magdolna Szomszédsági Estek keretében. Ennek egyenes folytatásaként alakult meg a ma már MANESZOTA-nak is nevezett szervezet. A szervezet lakossági beágyazottsága még nem éri el a kívánt szintet, de új szervezet, és helyzete folyamatosan javul. Jelenleg a korábbi támogatók megmaradó aktivitása mellett három aktív, „régebbi” gócpont van (Dankó utca, Mátyás tér és Teleki tér környéke), de megjelentek a szervezetben a Lujza utcát, a Karácsony Sándor utcát és a Koszorú utcát képviselő újabb lakosok is, és alakulnak a kapcsolatok a Nagyfuvaros, a Magdolna és a Dobozi utcában is. Már induláskor megtörtént a helyi – vagy helyivé váló – civil szervezetekkel – például a Zöfivel – Zöld Fiatalok –, vagy a Négy Ház Egyesülettel való kapcsolatfelvétel, akik elméletileg képviselik magukat a szervezetben. Bár menet közben a közvetlen lakossági jelenlét erősebb lett, de továbbra is cél, hogy a helyi civil szervezetek ne csak rálássanak a szervezet munkájára, ne csak formálisan legyenek tagjai a Tanácsnak, hanem minél több projektet valósítsanak meg közösen. Ez utóbbira legjobb példa a közeli Nap Klubosokkal máig meglévő, több területre is kiterjedő együttműködés. Kiemelhető a Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesületével való kapcsolatépítés és együttműködés is. További szervezetekkel is folyik a közös kapcsolódási pontok keresése (Kapocs Alapítvány, Testvérem Egyesület, Szigony Alapítvány).
Más olyan lakossági kezdeményezés nem látszik a negyedben, amely felvállalná a térség problémáinak megoldásra irányuló képviseletét, csak részterületekre való szakosodást látunk. A MANESZOTA azon dolgozik, hogy a helyi lakosságot aktivizálja, örömmel fogad minden új helyi szerveződést, szükségét látja minél több öntevékeny, autonóm szerveződés létrejöttének, és amit lehet, azt érdemben is támogat. Feladatának tekinti a lakosság tájékoztatását, szemléletformálását, véleményének közvetítését a politika és különböző szakterületek képviselői felé. Ennek érdekében a térségben újszerű (pártoktól független, kritikus, de konstruktív) partneri kapcsolatra törekszik, többek között a Rév8-cal (Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt.), az önkormányzattal, a rendőrséggel, és mindazokkal, akiknek hivatásuk/feladatuk a környék élhetőbbé tétele, szövetségesnek tekintve minden civil partnert.

4. Bűnmegelőzési Projekt 2011
4.1 Bűnmegelőzésről – általánosságban

A bűnmegelőzést tágabban értelmezve fontos, hogy azok a tényezők is kezelve legyenek, amelyek a lakosság komfortérzetét javítják. Nyilvánvaló, hogy egy olyan térségben, ahol a lakók jól érzik magukat, ismerik egymást, gondos gazdaként kezelik a környezetüket, sokkal kevesebb a bűnelkövetés, mint egy olyan helyen, ahol a lakók behúzódnak a lakásaikba, és nem foglalkoznak – például – a köztisztasággal. Ez a megközelítés nagyon sok mindenre kiterjedhet. Így érthető, hogy a most ismertetett bűnmegelőzési program nem csak a közvetlen közbiztonsági kérdésekre tér ki, hanem a lakókat foglalkoztató, kiemeltebb témakörökre is.

4.2 Előzmények
A MANESZOTA-n belül már 2010 közepén megfogalmazódott az életkörülmények javítására irányuló kezdeményezések felvállalása, melyhez elengedhetetlen a negyed kb. 12 ezer fős lakosságán belül megtalálni a tenni kész lakosokat, velük komolyabb összefogást elérni, és a lehetséges partnerekkel gyümölcsöző kapcsolatokat kiépíteni.
Megfogalmazódott igény és cél lett egyesével végiglátogatni a negyed házait, ismerkedni a lakóközösségekkel, kiépíteni az állandó kapcsolatokat, biztatni és bátorítani a helyieket arra, hogy fogjanak össze egymással, erősítsék a szomszédi kapcsolatokat házon belül és kívül is, indítsák el a Szomszédok Egymásért (SZEM) mozgalmat, hozzanak létre Közösségi Önsegítő Rendszert (KÖR), használják ki jobban a meglévő lehetőségeket, és legyenek „megrendelők” újabb lehetőségek kialakításához (sport, kultúra).
Ezt segíthetné az elképzelés szerint egy olyan klubhálózat kiépítése, amely részben meglévő klubokat (öregek otthona, Mátyás klub), részben újonnan kialakítandó klubhelyiségeket (házanként üres, nem használt, esetleg pincehelyiségekben) kötne össze hálózattá, amely lefedné a negyedet és lehetőségeket biztosítana a lakosok kulturált körülmények közötti találkozására, kisebb rendezvények megtartására (sakk, csocsó, pingpong, internetelérés, tanácskozások).
Megfogalmazódott az igény egy állandó utcaőrség kialakítására, akár a polgárőrségekkel együttműködve, akár egy náluk kevesebb jogosítványokkal rendelkező, de mindenképp helyi lakosok önkéntes munkájára épülő, folyamatosan működő jelző-, informáló- és riasztórendszer kiépítésére, amely együttműködik a rendőrséggel, közterület-felügyelettel, köztisztasági szervekkel, szociális ellátórendszerekkel. Ez az utcaőrség nem csak riasztaná szükség esetén az illetékeseket, hanem jól láthatóan folyamatosan jelen lenne a kijelölt utcákon, már jelenlétével is megakadályozva bizonyos bűnök elkövetését, és a terület „szeme”-ként segíthetné akár a lakosságnak való gyors segítségnyújtást, akár bűnelkövetés utáni gyorsabb felderítést. Mivel ezt a rendszert a lakosság működtetné, értelemszerűen azokon a helyeken és azokban az időszakokban lenne a leginkább jelen, ahol és amikor szükség van rá. Kérdésként merült fel, hogy egy ilyen utcaőrség járőrözzön-e, vagy inkább egy területhez kötődjön. Ez utóbbi tűnt hatékonyabbnak, mivel a közbiztonság szempontjából terheltebb területek jól behatárolhatóak.
Felmerült egy polgárőrség alapításának szükségessége, vagy a meglévő polgárőrség lakosokkal való feltöltése és hatékonyabbá tétele is. Ezzel a cél az volt, hogy a meglévő járőrök megduplázódjanak, és helyiként jelenhessenek meg a lakosság előtt. A rendőrök önállóan nem használhatnak más rendőröktől megkülönböztethető „helyi” jelzéseket, de a velük lévő polgárőrök már igen. Hiába működött ugyanis a Szomszédsági Rendőrség, a lakosságban kevésbé tudatosult, hogy „ők a mieink”, pedig ez jelentősen oldhatta volna a bizalomhiányt.
Találkoztak a munkatársak a Szegeden készítet Prevenciós Médiatárral is, és felismerték, hogy ezek a bűnmegelőzési kisfilmek nagyon jól felhasználhatók lehetnek a lakosokkal tervezett beszélgetésekhez.
A fentiekben felsorolt, ún „mikro projekteket” megismerte a Rév8 ezzel a témával foglalkozó munkatársa, aki támogatta volna ezek beépítését a Magdolna III. programba. Sajnos az MNP III. nem kapta meg a szükséges európai támogatást, és így a program a tervezett formában nem indulhatott el. Azonban 2011 februárjában a Belügyminisztérium Bűnmegelőzési pályázatot hirdetett, amelybe kis módosításokkal beilleszthetőnek tűntek a tervezett programok. A MANESZOTA a szűkös határidő ellenére bevállalta a programot, elkészült a pályázat, a kerületi Önkormányzat lett a pályázat gazdája, biztosítva a 10% önrészt is, és március közepére kiderült, hogy a 130 induló 12 nyertese közül az egyik a Magdolna-negyedi program. A projekt megvalósításának időigénye normál esetben fél év lett volna, de jelen esetben mindössze két hónap állt rendelkezésre.
Mivel nem a megpályázott összeg egészét nyertük meg, már az elején módosítani kellett a költségvetést, kimaradtak, átalakultak programok, ezeknek át kellett menni az önkormányzat bonyolult és időigényes adminisztrációs rendszerén (bizottság, majd testület elé kerülés, megfelelő benyújtási határidőkkel). Menet közben kellett felállni a végrehajtó csapatnak, és elindítani a programot úgy, hogy szinte végig hiányoztak azok az eszközök, források, amelyeket egyébként a pályázatban hozzárendeltek, ám amelyek csak a program végére érkeztek meg, jelentősen nehezítve a program megvalósítását.
Segítség volt, hogy az eredetileg május 15-ig befejezendő programot menet közben sikerült két héttel meghosszabbítani, így minden eleme előírásszerűen megvalósulhatott. Jellemző, hogy a programok szervezői, miközben figyelemmel voltak az eredeti kiírásra, „követelményekre”, állandóan arra törekedtek, hogy hogyan lehet a programokat úgy megvalósítani, hogy abból minél több jöjjön ki, hogy a munka minél hosszabb távon fenntartható legyen a projektidőszak után is, ezért aztán olyan programelemek is megvalósultak, amelyek eredetileg nem voltak betervezve, s így jelentősen túlteljesítettek a megvalósítók.

4.3 A program legfontosabb elemei
4.3.1 Lakossági Bűnmegelőzési Tanács

A Lakossági Bűnmegelőzési Tanács (továbbiakban LBT) a projekt időszaka alatt, 2011 márciusától májusáig három ülés tartott. Az elsőn átbeszélték a projekt célkitűzéseit, tervezett menetét, a fontosabb feladatokat és az azokhoz rendelt felelősök munkáját, s megismerkedtek a projekt munkájába bevont szakértőkkel – szociális munkásokkal, családsegítővel és szociálpolitikussal, majd megválasztották az LBT vezetését és témafelelősöket bíztak meg a házbeszélgetések, a SZEM, a Mozgó Szem és a Sportnap munkálataival. A második ülésen értékelték az eltelt időszakot, felülvizsgálták a koncepciót és előkészítették a negyed bűnmegelőzési helyzetét bemutató beszámolót. A harmadik ülés témája az eltelt időszak értékelése volt, kiemelt figyelemmel a lezajlott sportrendezvényre, majd a készülő bűnmegelőzési tanulmány előzetes változatán dolgoztak. Az LBT ülésein összesen 47 fő vett részt.




4.3.2 Házbeszélgetések lebonyolítása

A házbeszélgetések célja volt a negyed minden házába eljutni, és kiépíteni a kapcsolatokat, a lakók elé pozitív példákat vinni, biztatni őket az önszerveződésre, hozzásegíteni őket ahhoz, hogy tájékozottabbak legyenek, jobban igénybe tudják venni azokat az eszközöket, amelyek segíthetik életkörülményeik javítását. Nem utolsósorban volt cél megtalálni azokat a lakótársakat, akik egy, a negyedért történő összefogásba bekapcsolódnak. Természetesen a program keretében nem volt elérhető minden ház, a kitűzött cél 10 házbeszélgetés volt legalább 50 résztvevővel. Május végéig 11 házat sikerült meglátogatni, a résztvevők száma 196 fő volt.


A házbeszélgetések sorozata a projekt egyik legsikeresebb részévé vált, s nem csak azért, mert az előírt létszámelvárások többszörösét sikerült elérni, hanem mert menet közben szinte minden résztvevőben fokozatosan egyértelmű vált: ezt a programot mindenképp folytatni kell a projektidőszak lezárása után is.
A program lebonyolítói mind helyi lakosok voltak, helyi terepismerettel, és mégis mintegy kinyílt előttük a negyed: beleláthattak olyan lakóközösségek életébe, amelyek jelentősen bővítették eddigi tapasztalataikat. Találkoztak új építésű ház lakóközösségével, vagy a szinte csak kisebbség által lakott, lepusztult ház lakóival. Két alkalommal találkoztak hajléktalan közösségekkel, amelyek egymástól is különböztek, nagyon érdekes bepillantást nyújtva a világukba, és sok kérdést felvetve. Voltak több nagy házban is, ahol sok az albetétek száma, egyik helyen az MNP II-ben felújítottan, a másik helyen önerőből való felújítással, de földszintes kisebb ház udvarán is találkoztak a szép kertet gondozó lakóközösséggel. Mind más és más oldalról mutatták be a negyed lakosságát, örömeit és problémáit.
Külön érdekessége volt a sorozatnak, hogy a házak udvarain való találkozók mellett eljutottak szociális intézményekbe, iskolai tanterembe, alapítványi klubhelyiségbe, és egy helyi vállalkozó által biztosított éttermi helyiségbe is. Az ilyen típusú kapcsolatok további erősödése nem pótolja ugyan egy helyi klubhálózat hiányát, de mindenképp erősíti a helyi beágyazottságot.
A házbeszélgetéseken nagyon sokszor jöttek elő ugyanazok a témák, például közbiztonság, rendőrség, kamerák, kerékbilincselés, köztisztaság, polgárőrség hiánya, a városrehabilitáció kérdései, a hajléktalanok ügye, zöldterületek, a közös képviselet, a lakóközösség működése, szomszédokkal való kapcsolat. A program szervezőinek fő tennivalója nem is annyira a témák felvetése volt, mert azok szinte maguktól adódtak, hanem azok megbeszélése közben elérni, hogy a lakók minél több pozitív példát ismerjenek meg, s hogy rádöbbenjenek arra, hogy nagyon sok minden rajtuk múlik, és nem várhatják, hogy mások oldjanak meg helyettük minden problémát – a problémamegoldásba nekik is aktívan, összefogva be kell kapcsolódniuk. A gondoskodó állam eszménye nagyon erősen jelen van még a lakosságban, és nagyon sok hasonló beszélgetésre, felismerésekre van ahhoz szükség, hogy ezen a helyiek túllépjenek.

Kiemelendő színfoltja volt a házbeszélgetéseknek a Mátyás 13. lakóival való találkozás. Ott szinte fordított volt a helyzet: az odalátogató munkatársak tanultak a házigazdáktól, és nem fordítva, ahogy addig. Egy olyan jól működő lakóközösséggel ismerkedtek meg, amely mintaként állítható az egész negyed nyilvánossága elé. A pár évvel ezelőtt több milliós adóssággal fojtogatott lakóközösség egyszer csak összefogott, leváltották a közös képviselőt, intézőbizottságot hoztak létre, kemény tárgyalások során átütemeztették a tartozásaikat, azokat mára mind rendezték, egyenlegük pozitív, felújítottak, kerékpártárolót építettek, a házbeli lakosok munkájára építenek, mindenben átlátható a pénzkezelésük, bevonnak minden lakót (albérlőket is!). Nagyon jó közösség formálódik, semmit nem emelnek a közös költségen, egyre szebb eredményeik vannak, aktívan szelektálják a szemetet, de szedik kint a téren is, virágokat gondoznak. Az első olyan találkozás volt ez, ahol a résztvevők nem csak a program által biztosított enni- és innivalót fogyasztották beszélgetés közben – vendéglátásuk vetekedett a program által biztosítottal is. Jellemző, hogy itt lett kiemelt téma a polgárőrség hiánya és szükségessége, a tér közbiztonsága, és hogy hogyan lehet a szomszédos házakkal jobban összefogni. Míg a többi házban inkább még a házon belüli kérdések domináltak, itt megjelent a ház falain kívüli felelősségvállalás is. Az itt tapasztaltakat a program munkatársai a továbbiakban szeretnék reflektorfénybe állítani, és megszervezni, hogy ebbe a házba jöhessenek „tanulmányútra” más házak aktív képviselői is.
Minden házbeszélgetésnek volt speciális jellegzetessége, de összességükben a témák nagyon hasonlóak, sok az ismétlődés.

Kiemelt téma a hajléktalanok helyzete

Az elmúlt időszakban mind a szakmával, mind közvetlenül a hajléktalanokkal kiépített kapcsolatoknak köszönhetően egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a hajléktalanok nem egy homogén tömb. Túlnyomó többségük tőle telhetően igyekszik beilleszkedni a társadalomba. Kisebb hányaduk az, amelyik súlyosan vét a köztisztaság, a közbiztonság ellen, amelyik már nem tud, vagy nem akar normálisan viselkedni, akinél alap a deviáns viselkedés, akik elutasítanak szinte minden feléjük nyújtott kezet. Sajnos a lakosság zömében ezzel a réteggel találkozik, és ennek alapján ítél. Nagy probléma az, hogy nem mondja ki sem a szakma, sem a politika, sem maguk a hajléktalanok, hogy ők nem kezelhetők egyetlen tömbként. Más megközelítés szükséges a hajléktalanság különböző szintjei között levőkhöz, és erre a felismerésre kell eljutnia mindenkinek, a lakosságnak is. A program szervezői már eljutottak idáig és a házbeszélgetések során azt a látásmódot képviselték, hogy ők is a szomszédsághoz tartoznak, őket is be kell vonni a programokba. Így a házbeszélgetések során is újabb kapcsolatok alakultak a hajléktalanokkal, és a lakók meghívták őket a további programokra is.
Fontos lépés volna egy olyan szakmai-politikai központi koncepció kidolgozása, amely különbséget tesz a társadalomtól elvárt viselkedési formákat felvállaló, többséget alkotó hajléktalanok között, és azok között, akiknél valóban nincs más megoldás, mint jogaikban korlátozva, akár akaratuk ellenére is megvalósítani felettük a „gyámkodást”. Élesen el kellene különíteni az ellátórendszerekben a normákat betartó és a deviáns hajléktalanokat ellátó funkciót, utóbbiakat semmiképp sem sűrűn lakott térségekben elhelyezve. Ha sikerülne ezt a megkülönböztetést átvinni a gyakorlatba, akkor csökkenhetne a hajléktalanok okozta társadalmi feszültség, a lakosság nagyfokú ellenállása, könnyebbé válna az irántuk érzendő empátia felélesztése.
A jelenlegi politikai helyzetben, amikor is a lakosság körében országszerte erős rendpárti hangulat uralkodik, és amikor a kormányzat hajlamos a központosításra, adott a lehetőség, hogy egy kiszámítható, az eddigieknél jobban működő intézményrendszer jöjjön létre, amelyben minden hajléktalan ellátását személyenként követik nyomon, személyre szabott perspektívát kínálva nekik. Ez a lehetőség, miközben visszatartó hatású attól, hogy a hajléktalan felelőtlenül mélyebbre süllyedjen, aközben inspiráló megoldásokat kínál arra, hogy valamivel feljebb kerüljön a jelenlegi szintjénél. Meg kell szüntetni azt a helyzetet, amely jelenleg érvényes: a hajléktalan ellátásból alig van kiút, aki egyszer belekerül, annak nagyon kicsi esélye van arra, hogy onnan véglegesen kiemelkedjen. Az intézményeket is abban kell érdekeltté tenni, hogy ne csak ellássák a hozzájuk bekerülteket, hanem rehabilitálják is.
Egy ilyen program megvalósításával végre talán nem csak egy feneketlen zsáknak tűnhetne a szociális szektor, hanem látható lenne működésének eredménye is. Valódi kiutat kínálhatna rászoruló polgártársainknak. Ennek egyik része lehetne a hajléktalan-ellátás szolgáltatásait igénybevevők között bevezetni egy központi nyilvántartást elektronikus kártya formájában, amely nem csak az ellátás nyomon követésére, az egyéni foglalkozás/gondviselés tervezhetőségére lenne alkalmas, de annak hatékonysága mérésére, és a tartósan deviánsan viselkedők kiszűrésére is. Ennek megvalósítására jó lehetőség a Budapesten megvalósuló, két intézményre leszűkülő centralizációs program.
Felmerült az is, hogy a hajléktalanoknak nincs valódi érdekképviseletük, a megszólaltatott hajléktalanok mind úgy látták, hogy a Város Mindenkiért csoport egy tőlük nagyon távoli, erősen átpolitizált szervezet, amelytől semmilyen segítséget nem várhatnak saját helyi körülményeik között. Feltételezhető, hogy a szervezet működésére nincs komoly rálátásuk. Az nagyon egyértelmű volt, hogy saját erősen kiszolgáltatott helyzetükben – akár egy, az őket „szolgáló” intézménnyel szembeni érdeksérelem során – nem tudnak hatékonyan fellépni érdekeik védelmére, minden ilyen próbálkozás azonnali eltávolítással jár. Egyes ellátó helyeket szinte börtönként élnek meg, sérelmezve a rácsokat, biztonsági intézkedéseket, de azt is elismerik, hogy ezek nélkül az anarchia, az erőszak válna általánossá, ezek a védelmi eszközök az ő védelmükre lettek kialakítva. Nagyon sokat jelentene nekik, ha emberként tekintenének rájuk, érdekelné a lakosságot és az őket ellátókat is a véleményük. A MANESZOTA munkatársai jelezték feléjük, hogy helyettük érdekvédelmet nem tudnak szervezni, de kifejezték azt, hogy amiben tudnak, abban szívesen segítenek nekik, várják őket alkalmaikra, keresik a közös programok lehetőségét (pl. közös szemétszedés, ami később meg is valósult), bevonják őket a fórumok előkészítésébe, biztosítják az azokon való részvételt stb...
A házbeszélgetéseken a fentiek többféleképpen kerültek felszínre, egyszer sem jött elő minden gondolat, az itt leírtak csak mintegy összefoglalói azoknak a felvetéseknek, amelyek a hajléktalan ellátással kapcsolatban elhangzottak.

A negyed épületei és lakóközösségei, utcái, közterületei

A negyedben a sok probléma közül az egyik kiemelkedő a bérlakások helyzete. Nem csak a házak műszaki állapota, hanem a lakók összetétele is gondot okozhat. Nagyon magas a jogcím nélküli, önkényesen beköltöző lakók aránya, és ez sajnos a bűnözés melegágya is. Az erre hajlamos lakókkal erősen terhelt házakban ellehetetlenül a normális élet, aki teheti, elmenekül, aki nem teheti, az kétségbe esetten próbál bezárkózni, kizárni a világot maga körül, de nem tudja magát megvédeni. Kétségbeejtő történetek soraival találkoztak a szervezők, olyan élethelyzetekkel, amelyekben még tanácsot sem tudtak adni. Ezek nem feltétlenül a házbeszélgetéseken jöttek elő, inkább azokat követően, a sokszor éjszakába nyúló, szűkebb körű beszélgetéseken. Az egyik meglátogatott házban több ideiglenesen elhelyezett lakó is élt, akik rettegtek attól a gondolattól, hogy ahogy befejeződik a házuk felújítása, oda vissza kell majd költözniük. Hiába tettek sokszoros kísérletet arra, hogy maradhassanak az ideiglenes lakásukban, az illetékesek nem tudják, vagy nem akarják felvállalni ügyüket.
A Négy Ház Egyesület aktivistája kidolgozott egy koncepciót arra, hogy hogyan lehetne a bérházakat kvázi társasházként üzemeltetni. Ezt a koncepciót saját felségterületükön bevezették, és szeretnék elterjeszteni a negyedben. A házbeszélgetések szervezői, látogatva bérházakat és társasházakat is, ismerve ezeken kívül is sok konkrét példát, azt tapasztalták, hogy egyaránt vannak jól és rosszul működő társasházak is. Utóbbiakat nem lehet példának állítani a bérházak lakóközössége elé. Szükségesnek látják kiemelni azokat a társasházakat, amelyek jól működnek, és azokat állítani reflektorfénybe.
Fontos megállapításuk, hogy egy társasház jó működése két lábon áll, és bár ezek a lábak egymással kapcsolatban vannak, egymással nem cserélendők fel. Az egyik a ház hivatalos képviselete (közös képviselő, társasházkezelő vagy intézőbizottság) által végzett munka szakmai minősége. Több olyan házzal is találkoztak a szervezők, ahol a lakóközösségből dőlt a panasz a közös képviselő ellen. Korrupció, többszörösen túlszámlázott szakipari munkák, vagy éppen semmittevés, a problémák megoldására való törekvésnek még a látszata sem. Ilyen helyeken nagy örömmel fogadták a beszámolókat arról, hogy hogyan lehet egy rosszul működő közös képviselőt leváltani. És érdeklődéssel fogadták a jó példákat is.
A másik láb a házon belül megvalósuló lakóközösség. Ezen a területen még nagyobb hiányokkal találkoztak a szervezők. A már említett „minta ház” (Mátyás tér 13.) mellett három ház lakóközösségére lehet elmondani, hogy valamennyire összetartanak, hogy van egy kisebb mag, amelyek tagjai kapcsolatban vannak egymással, felelősebben tekintenek saját házuk közügyeire, lakótársaikra. A többiben ebből szinte semmi nem volt tapasztalható, vagy éppen az ellenkezője. Elemi megosztottság, idegen emberek élnek egymás mellett, és csak a feszültségek, a kiábrándultság, egymással szembeni indulatok a jellemzőek. Időnként csodavárás (majd valaki végre megoldja), aztán ismét mélységes kiábrándulás jellemzi ezeket a helyeket.
Meg kell állapítani, hogy amikor a szervezők kiválasztották a meglátogatandó házakat, akkor egy–két kivételtől eltekintve a „jobb” házakat keresték. Olyan közösségeket, ahol már volt kapcsolatuk, ahol láttak arra esélyt, hogy sikerül a lakókat összehozni egymással egy beszélgetésre. Még így is előfordult, hogy a kezdeti ígéretek ellenére csak egy lakó vett rész a házbeszélgetésen. A házban rá egy hétre tartott közgyűlésre végül eljutott az egyik munkatárs, ott többen is jelen voltak, és át tudott adni valamennyi információt. A kiválogatási szempont ismeretében ki kell jelenteni: nagyon sok olyan ház van a kerületben, amelyben semmi esély nem lett volna a lakókat összegyűjteni. Ahol a bűnözés általánosan elfogadott életforma, ahol az ilyen lakók tartják rettegésben a többi lakót, ott a házbeszélgetések témáiról nincs kivel beszélgetni. Sajnos ez nagyon sok házra érvényes még most is. Dicséretes az a törekvés, ahogy a rehabilitáció során a legfertőzöttebb gócpontokat a hatóságok felszámolják, ahogy a közismert Lujza utcai bűnözőházból rendőrök által lakott házat hoznak létre, vagy ahogy eltávolították a Magdolna 42-ből a drogterjesztő alközpont embereit. De ennek az útnak még csak az elején van a negyed, és az eddig megvalósult beruházások többszörösére van szükség ahhoz, hogy végül minden bérház sorra kerüljön, és nem szabad megfeledkezni azokról a társasházakról sem, amelyek albetéteit az önkormányzat sikeresen adta át a lakóiknak, de akiknek semmi esélyük nincs arra, hogy önerőből nekilássanak a felújításnak.
Minél inkább összefognak egy ház lakói, annál nagyobb esélyük van arra is, hogy a házuk működését is fejlődő, fenntartható pályára állítsák, saját erőforrásaik és külső támogatások (pályázatok) igénybevételével. Ez a negyedben még nem jellemző, a pozitív példák elszigeteltek, nem közismertek. A szervezők számára nagyon tanulságos volt azt hallani egy idős lakótól, amikor, hallván az egyik munkatárs lelkes beszámolóját a megélt pozitív példákról, az közösség összefogásának erejéről, azt mondta: „Honnan jött ez az ember? Így a politikusok beszélnek a parlamentben, a tévében, ennek semmi köze a valósághoz, ilyet én még soha nem láttam működni!”. Nehezen akarta elhinni, hogy valóban megtörtént dolgokról van szó.
Egy élni és fejlődni képes lakóközösség – olyan összefogás, amely bevonja a lakótársakat (albérlőt is, jogcím nélkülit is, lehetőleg minden ott lakót) a közösségért való gondolkodásba – hosszú távon mindenképp eredményességre van ítélve. Szükséges tehát, hogy megerősödjenek a lakók közötti közösségi kapcsolatok, és legtöbbször ezekre a kapcsolatokra épülve alakul ki olyan vezetése, működési rendje a közösségnek, amely arra is garancia, hogy a ház maga is jó szakmai alapokon működjön és fejlődjön. E kettő együtt eredményezheti azt, hogy az ott lakók büszkék legyenek lakóközösségükre, házukra, hogy szívesen lakjanak ott és ne csak a lakásukat tekintsék otthonuknak, hanem annak szélesebb környezetét is. S akik már kezdenek túllátni a ház kapuin is, azokban nem csak elutasítás fogalmazódik meg az utcán látottakkal szemben, de kezdenek megoldási javaslatokkal is előállni, és elkezdik saját gyakorlatukat példának állítani mások elé.
Az így működő lakóközösséget példának lehet állítani a bérházak lakói elé, és párhuzamosan munkálkodni a közösség formálódásán, s a jogszabályi lehetőségek kihasználásával, azok módosíttatásával elérni, hogy saját lakókörnyezetüket is felelősen kezelhessék, hozzáadva saját munkájukat, kezdeményezéseiket. Ebbe beletartozik akár a helyi házirendek kidolgozása és érvényesítése, akár a lakónyilvántartások vezetése, a bérleményellenőrzés rendszerének átalakítása, és egyéb olyan eszközök kidolgozása, amelyekkel érdemben szólhatnak bele a ház ügyeibe.
Komoly gondként jelent meg a lakosság körében a Magdolna-negyed magas átmenő gépkocsiforgalma. Történtek a közlekedést helyenként jelentősen befolyásoló lépések (pl. Mátyás tér forgalmának átalakítása), várható a közeljövőben a parkolási zónák realizálásakor a parkolóórák kihelyezése, épülnek már mélygarázsok, de a vélemények szerint ezekben nincs egy egységes koncepció, rendező elv, amely abba az irányba mutatna, hogy lehetőleg távol tartani a lakóövezetektől az átmenő forgalmat, azokat a negyedet határoló főutakra terelve. A MANESZOTA vállalta, hogy összegyűjti az egyre erősebb lakossági panaszokat, javaslatokat és eljuttatja a szakemberekhez.
A lakosság hiányol a foghíjtelkek vonatkozásában egy általuk is ismert és véleményezett kerületi stratégiát, amely ha nem is rövidtávon, de hosszabb távon mindenképp szabályozza a negyed jövőbeli fejlődését. Felmerült a kerületi rendezési terv előírásainak, az építészeti-műszaki előírásoknak az áttekintése, módosítása is. Igény merült fel a közös gondolkodásra az önkormányzat, annak hivatalai, a különböző érintett szakmák, a befektetők/vállalkozók, és a civil szervezetek, valamint lakosság között.


Köztisztaság és közbiztonság

E témákat már az előző fejezetekben több szempontból körüljártuk, illetve a SZEM-ről és a mozgó SZEM-ről szóló részeknél is történik majd róluk említés.

E témakörben érkeztek azonban jelzések még arról a jelenségről, amikor egy lakásba 10–20 fő is befogadásra kerül a tulajdonos által – csak éjszakára. Ezek az emberek – zömében külföldi állampolgárok – napközben szintén az utcán tartózkodnak, és jelentős szerepük van mind a köztisztasági, mind közbiztonsági helyzet romlásában.

A negyedben nagyon magas a napközben utcán csellengő iskoláskorú gyerekek száma, rosszat tanulva az utcán „élő” felnőttektől, és ezzel párhuzamosan erősödik a gyermekbűnözés is – sokszor a háttérben olyan felbujtókkal, akik a gyermekekre vonatkozó enyhébb törvényi szankciókra építenek.



A köztisztaság kérdéskörében több esetben is megemlítésre kerültek a szabályokat be nem tartó kutyatartás sajnos látható és érezhető következményei, valamint a terek, ezen belül a játszóterek tisztasága. A lakosság hiányolja az érvényben lévő rendeletek betartásának rendszeres és következetes ellenőrzését, illetve be nem tartásának szankcionálását.
Kívánatos volna a jelenleg kihelyezett közterületi szemétgyűjtők számának emelése, azok rendszeresebb ürítése.
Sok embert lehet mozgósítani alkalmi szemétszedésre, de ennek rendszeressé tételére csak akkor van esély, ha azok a szervezetek, akiknek ez a feladata, szintén rendszeresen elvégzik feladatukat.
Érdemes külön kitérni a Közterület-felügyelet megítélésére. Általánosnak mondható lakossági vélemény, hogy ők csak a kerékbilincselésre vannak szakosodva, semmilyen más területen nem mutatnak értékelhető teljesítményt. Semmit nem érnek el a kutyatartás területén, az egyik lakó arról számolt be, hogy kocsiból nézik közömbösen, ahogy egy pórázon levő kutya odapiszkol a felújított szakaszon, majd gazdájával tovább mennek. Ismét több helyen hallott vélemény, hogy a közterületesek képtelenek a kocsiból kiszállni. Ahogy mondják a lakók: a kerékbilincselési hatékonyságuk abból ered, hogy a más területeken nem működő biztonsági kameráknak ez az egyetlen funkciója: azon keresztül észreveszik, ha valaki szabálytalanul parkol, és már jönnek is bilincselni, vagy jobb esetben csak megy a bírság. Ez kimondottan hergeli a lakókat, hiszen közismertek az arról tanúskodó felvételek, hogy a közterületesek maguk is tilosban parkolnak. A házbeszélgetések szervezői tisztában vannak azzal, hogy a kamerák sok egyéb funkciót is ellátnak, sok bűnözőt kaptak már el a segítségükkel, de amikor ezt próbálták képviselni a lakók felé, szinte mindenhol lehurrogták őket, és sorolták azokat a példákat, amikor hiába történt valami a kamerák közelében, hiába történt bejelentés, semmi eredménye nem volt. Ezen a területen nem csak nagy tudatlanságot, hanem kimondottan ellenséges viszonyulást tapasztaltak a szervezők, és éppen emiatt nagyon fontosnak tartják, hogy az illetékesek jelentősen módosítsanak a kommunikációjukon, többféleképpen adják közre az eredményeket, vegyék komolyabban a bejelentéseket, sőt, az igazi az lenne, ha a kamerákkal kapcsolatos bejelentésekhez elég lenne a telefonon történő bejelentés, a telefonáló adatainak megadása után. Fontosnak tartanák még azt is, ha jobban elterjedhetne minden olyan konkrét eset híre, amikor nem az egyszerű emberek, hanem akár rendőrök, közterület felügyelők, politikusok, a média munkatársai, vezető beosztású személyek kapnak büntetést tilosban parkolás, vagy bármilyen egyéb szabálysértés esetén.
E kérdésekben határozottabb fellépést, több információt, és gördülékenyebb ügymenetet vár a lakosság a közrendért felelős szervektől.

4.3.3 Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) elindítása
A SZEM mozgalom kb. 30 éve indult Kanadában, és arra a lakossági felismerésre épült, hogy a rendőrség önmagában nem képes azt a fajta hatékony védelmet biztosítani, amelyet a lakosság igényelne. Ugyanez a felismerés a Magdolna-negyedben is megfogalmazódott. A MANESZOTA vezetése, ahogy megismerte a SZEM mozgalmat, ideálisnak látta azt a lakók közötti terjesztésre. Célkitűzés lett, hogy kezdetben a házbeszélgetéseken, majd egyéb fórumokon és eszközökön keresztül is népszerűsítésre kerüljön ez a lakossági észlelőrendszer, amely keretében a bekapcsolódók felelősséget kezdenek egymásért vállalni, s nem csak saját lakásukat védik, hanem odafigyelésük kiterjed az egész házra, sőt, jó esetben az utcára is. Érdekes volt azt tapasztalni, hogy ahol a házak lakóközössége összetartóbb, ismerik egymást a szomszédok, s legalább egy kisebb mag felelősen viszonyul az egész közösséghez, ott kevesebb a közbiztonsági probléma, megtalálják a megoldást a hatékony bűnmegelőzésre. Erre is jó példa volt a Mátyás-tér 13., amely önmerőből építette ki (házilag) a kamerarendszerét, s nem is volt betörés már régóta a házban! De a ház deviánsabb lakói „nevelésére” is nagyon jó eszköz volt ez a kamera, amikor a bejárati kaput berúgó családtag bűnét tagadó többi családtag a monitoron nézhette vissza az esetet, egyértelmű volt, hogy a jövőben ettől tartózkodni fognak.
A projekt keretén belül három házban indult el a SZEM. A MANESZOTA azt szeretné elérni, hogy jóval több házban jöjjön létre egy kis csapat, akik csatlakoznak a mozgalomhoz és lehetőleg minden házból legyen 2–3 személy, akik a formális csatlakozás mellett a jövőben részt vesznek a közbiztonsággal kapcsolatos rendezvényeken, továbbképzéseken, a mozgalmat továbbvivő és fejlesztő programokon. Erre a mozgalomra épülhet a későbbiekben az utcaőrség, a polgárőrség is.

4.3.4 Mozgó SZEM – kerékpáros fiatalokkal
A projekt legtöbb munkával járó, de sikeressége esetén az egyik legtöbb hasznot hozó része lehet a kerékpáros fiatalok mozgó SZEM-ként történő járőrözése. Az alapötletet egy fiatalember adta, aki kerékpárjával egy időben rendszeresen járta a környéket, s ha bűncselekményre utaló jelenségeket látott, egyből hívta a rendőrséget. De önszorgalomból csinált hasonlót egy helyi rendőr is a szolgálati ideje letelte után, szabadidejében. Most a program során találkoztunk egy olyan lakossal a Szerdahelyi u. 1-ben, aki éjszakánként szájkosaras őrző-védő kutyájával járja a környéket, és rendszeresen jelzi a zűrös eseteket a rendőrség felé. Ez a három eset kimondottan a közbiztonság támogatását célozza.
A mozgó SZEM járőrprogram sokkal inkább a köztisztaság területén lehet hatékony, de közbiztonsági témájú jelzés is előfordulhat benne. A fiatal járőrök előre megadott útvonalakat járnak végig hetente többször, és mindent feljegyeznek, amely eltér a normális, elfogadható állapotoktól. Így már előfordult, hogy jelezték a villamos elosztószekrény ajtajának leszakadását, prostituáltak jelenlétét tiltott, iskola-közeli övezetben. Természetesen a legtöbb jelzésük a köztisztaság területéről érkezik. Ezek közül a feldolgozás során kiemelt figyelmet kapnak a feltakarítatlan emberi ürülékre, a drogosok által használt injekciós tűkre, a jelzések ellenére több napig ottmaradó szemétre, a lakosok által kihelyezett teli zsákokra/bútorokra és a hét végén takarítás híján összegyűlő extra mennyiségű szemétre vonatkozó jelzéseik.
Ezek a jelentések feldolgozva továbbításra kerülnek a Józsefvárosi Közbiztonságért és Köztisztaságért Szolgáltató Kft.-nek (JKKSZ), a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt.-nek (FKF), a Budapest Esély Nonprofit Kft.-nek, a Józsefvárosi Közterület-felügyeletnek, és szükség esetén az ANTSZ-nek. A cél kettős. Egyrészt segíteni e szolgáltatóknak, hogy a munkájukat összehangoltabban, eredményesebben végezzék, szükség esetén fenntartóiktól újabb források bevonását is elérve (főleg a hétvégi takarításhoz). Másrészt fontos eredmény volna a helyi lakók bekapcsolódása ebbe a jelzőrendszerbe, annak elérése, hogy ne érezzék magukat tehetetlenül kiszolgáltatottaknak a szeméttel szemben. Tudatosuljon bennük, hogy a szemét ellen fel lehet lépni „megrendelőként” is, hiszen a lakosság adóforintjai tartják fenn a felsorolt szervezeteket is, amelyek feladata környezetünk tisztán tartása, és ha ezt nem jól végzik, akkor a lakosságnak joga van jelezni nekik. Ha a lakók egy része ezt felismeri, mert érdemi változás történik, akkor erősödhet a felelős viselkedés, a „gazda szemlélet”, amely mérhető lesz nem csak a bejelentések számában, hanem a szervezett önkéntes lakossági szemétszedések gyarapodó létszámában is.
A mozgó SZEM-ben a projekt időszaka alatt 4 fiatal végezte a járőrözést, 71 körutat tettek meg, ami azt jelenti, hogy a negyedet három körre osztották fel és mindegyik kört hetente ötször jártak körbe. A projektidőszak nagy részében a pénzek csúszása miatt gyalog jártak, tollal, papírra rögzítették a nem ritkán több száz feljegyzést. Ez nagyon meghosszabbította az erre szánt időt, időnként a 2–3 órás út is kevés volt. Május végéhez közeledve végre megkapták az eredetileg tervezett felszerelést: kerékpárt és diktafont headsettel, ami jelentősen felgyorsította a munkát. Megkülönböztetik a hétvégét záró alapfelmérést és a gyorsfelmérést. Záró alapfelmérés esetén lehetőleg mindent feljegyeznek. Ilyenkor van ugyanis a legtöbb szemét, hiszen péntek délutántól hétfő reggelig nincs takarítás a negyedben, és ekkor jön a legtöbb hajléktalan is ide, távolabbi térségekből is. A gyorsfelmérés esetén a hét elejétől annak közepéig azt ellenőrzik, hogy az előző napokhoz képest romlott vagy javult a helyzet. A fiatalok egymás munkáját is ellenőrzik, ahogyan őket is ellenőrzi közvetlen koordinátoruk és a MANESZOTA elnöke is. Feljegyzéseik egy internetes felületre kerülnek fel, ott egymással is összehasonlíthatók, ezek alapján készülnek a jegyzőkönyvek, és mennek tovább az illetékes szervekhez.
Amióta tudatosan és tervszerűen ellenőrzésre kerül a „szemét front”, az az érdekes következetés vonható le, hogy a negyedet elöntő szemétáradat nagyobb része a lakosságtól származik és csak kisebb hányada a hajléktalanoktól – bár ez utóbbi időnként zavaróbb (pl. emberi ürülék). A közvélekedéssel szemben tehát sokkal inkább a negyed lakói azok, akik okozói a sokszor áldatlan állapotoknak! A lakossági szemetelés kiegészül bizonyos vállalkozások felelőtlen „megoldásaival” is, ld. például a Mátyás téri Tesco utcán gyűjtött kartonhulladékát, vagy egy ebédkiszállító cég szemetét (a Lujza-Magdolna sarkon levő üres udvarra borítja be több ezer használt műanyag tányérját), de ide sorolhatók a Teleki téri piacon keletkező hulladékok, s a Tigris piacról időnként a szél által idefújt nylonzacskók tömegei is.
Egy jellemző példa kerüljön kiemelésre: a Teleki tér mellett a Dankó utca az egyik legközismertebben hajléktalanok által lehasznált utca. Ez megnyilvánul abban is, hogy az utca elején levő könyv-nagykereskedés kerítésén keresztül több zsáknyi főleg műanyag hulladékot (PET palackok, tányérok), de minden egyebet is bedobáltak az előkert sűrű bokrai közé. Ezek az utcáról jól látszottak, a járőrök fotózták is rendesen. Bentről a sűrű bokrok miatt nehezen megközelíthetőek voltak, kintről pedig ment a folyamatos utánpótlás. A május végi TeSzedd országos hulladékgyűjtési akció keretében a MANESZOTA szerette volna ezt a területet kitakarítani. A megkereséskor derült ki, hogy intézmény illetékesei már megbíztak egy vállalkozót az előkert rendszeres takarításával. Ekkor hangzott el, hogy sajnos hátulról, a Karácsony Sándor utcai lakások hátsó frontjának ablakai alatt folyamatosan ugyanolyan szemétkupacok képződnek. Sok lakó számára az a természetes, hogy a hulladékot kidobja az ablakon. Az ilyen, és ehhez hasonló tapasztalatok is erősítették azt a felismerést, hogy a MANESZOTA-nak nem csak ösztönözni kell a szolgáltatókat munkájuk jobb és összehangoltabb végzésére, hanem azért is dolgoznia kell, hogy a negyed lakói, az itt dolgozó vállalkozók és intézmények környezettudatosabbakká váljanak.
A járőrözés folytatása kapcsán nem csak a szolgáltatók jobb és összehangoltabb munkára ösztönözése a cél, hanem a negyed lakóinak, illetve az itt dolgozó vállalkozók és intézmények befolyásolása is a környezettudatosabb tevékenységre.
A járőrözés létjogosultságát alátámasztja, hogy ahogy már említettük, a kiépített kamerarendszert a lakosság nem tartja elég hatékonynak, a kamerákat úgy tekintik, mint a közterület-felügyelők megsokszorozott szemeit, akik szerintük ezt elsősorban közlekedés-, illetve parkolás-szabályozási eszköznek használják (kerékbilincs).
A lakosság nem látja, hogy érdemben ügyelnének a közterületekre, hogy megbírságolnák a szabályokat be nem tartó kukázókat, hajléktalanokat, szemetelőket. Érdemes lenne e területet komolyan áttekinteni és konzultációt tartani, mert fontos volna feloldani az ellenszenvet a rendőrség és a közterület-felügyelet munkája iránt. Igény van arra, hogy ezek a szervek közelebb kerüljenek a közösségi rendőrség, közösségi szolgáltatók modellhez.

4.3.5 Lakossági sportprogramok
és Szomszédsági Nap szervezése
A program kiemelt célkitűzése volt olyan sporteszközöket biztosítani a lakosságnak, amelyek sportolási alkalmakat generálnak. A szervezők elképzelése az volt, hogy a lakóközösségeket rá tudják hangolni arra, hogy hívják ki egymást, a szomszéd lakóközösséget, a szomszéd utcát egy-egy ping-pong, csocsó, szkander, sakk, vagy foci meccsre. Ha ezt sikerül elérni, akkor ebből bajnokság formálható, győztest lehet hirdetni, és legközelebb még többeket lehet bevonni, egyre közkedveltebb hagyományt teremtve.
Rögtön a program elindulásakor, az első két–három házbeszélgetés után látszott, hogy erre a célra kevés a rendelkezésre álló két hónap, elsősorban amiatt, hogy annyira gyenge a lakók közösségtudata, hogy még nem tudnak csapattársként gondolni saját házuk lakóira, lakótársaikra. Látszott, hogy tömeges sportaktivitást nem sikerül majd elérni.
Ezt a lemaradást a jelenlegi projektidőszakban nem lehetett egy–két hónap alatt ledolgozni. Akadályt jelentett az is, hogy a programhoz rendelni tervezett eszközök, asztali és táblás játékok (sakk, csocsó asztal, ping-pong asztal) csak a projekt zárónapjaként tervezett május 7.-i szomszédsági napra érkeztek meg.
Az előzetes felmérések szerint a Mátyás téri Kesztyűgyár Közösségi Ház területére szervezett ping-pong verseny kivételével más sportágban nem volt érdeklődés. A szervezőket egyre inkább foglalkoztatta a kérdés, hogy legalább a záró napon lesz-e érdeklődés a sportolási lehetőségek iránt?
A szervezők kudarcnak tekintették azt, hogy megfelelő érdeklődés hiányában nem alakultak ki komolyabb lakossági csapatok. Eredeti célok szerint rendőröket, tűzoltókat, önkormányzati alkalmazottakat szerettek volna kihívni, azonban erről, az idő szorítása miatt, lemondtak. Nagy szükség lett volna a projekt csúszása miatt késve elkészült figyelemfelkeltő plakátokra, de mindenekelőtt a megmérkőzni kész lakosok tömegei hiányoztak.
Május 7.-én zajlott le a Mátyás téren a Magdolna Szomszédsági Nap, melynek meghatározó részei a sportrendezvények lettek. Nagy volt az igyekezet, hogy ne csak a sporttevékenységekbe mégiscsak bekapcsolódók, hanem az egész család találjon magának programot. Ez részben sikerült is, még ha érdeklődés hiányában el is maradt egy–két tervezett program. Óriási sikernek számított, hogy a nap látogatóinak száma nagyobb lett a pesszimista előrejelzésnél – összesen 300 főre becsülték a teljes látogatói létszámot.
Hat sportágban sikerült versenyt rendezni. Foci: 3 csapat, sakk: 12 felnőtt és 4 ifjúsági versenyző, asztali tenisz: 12 páros, szkander: 4 versenyző, kötélhúzás: 3 csapat és csocsó: 6 csapat részvételével.
Tanulságos volt, hogy a negyedben nagyon kevesen kerékpároznak, és akinek van kerékpárja, az nem szívesen adja oda másnak is. Szabad kerékpárok hiányában nagyon kevesen próbálták ki a pályát, ezért a következő alkalomra legalább két–három különböző méretű kerékpárt is biztosítani kell a szervezőknek.
Nagy volt az érdeklődés a csocsónál, ping-pongnál, sakknál, több kategóriában is (férfi, női, ifjúsági) sikerült megcsinálni a bajnokságokat, a Lakatos Menyhért Iskola udvarán is megvalósult a focibajnokság, ahol kiderült, hogy a hajléktalanok sokkal jobbak, mint az alkalmilag verbuválódott lakosok. Volt érdeklődés a szkanderre is. A kötélhúzás egy tömegérdeklődést kiváltó esemény lett, azonban nehezen volt kontrollálható. Sikeresen zajlottak a szabadtéri játékok, az aszfaltrajzverseny, a csere-bere börze, az „Olvass szabadon” program és a kézműves foglalkozások is. Érdeklődés hiányában azonban elmaradt a két tervezett fórum és a filmklub. Nagy népszerűségnek örvendett a bográcsfőző verseny.
Összességében elmondható, hogy résztvevők jól érezték magukat, a szervezők-rendezők nem érezték a munkájukat haszontalannak. Nem sikerült azonban azt a kitűzött célt elérni, hogy a rendezvény tömegesen hozzon a térre olyan, a negyed távolabbi részein élő lakosokat, akik egyébként nem szoktak eljönni a Mátyás téri rendezvényekre.

5. A lakosság „eszmélése”

A Magdolna-negyed egyik nagyon hangsúlyos – a többit is jelentősen befolyásoló – problémája a lakosság alapvetően negatív hozzáállása. Ez kétféleképpen jelentkezik.
Az egyik a mérhetetlen közöny, apátia: „Nem érdemes semmit sem tenni, mert úgysem lesz jobb semmi”. Ezt a véleményt igazolta a Tavaszmező utcában végzett, a felújítások támogatottságát „mérő” MANESZOTA közvélemény-kutatás. A felújításokat támogatók és ellenzők aránya megoszlott, világosan el lehetett határolni azokat, akik összességében támogatják a jelenlegi vezetés erőfeszítéseit, és azokat, akik szinte mindent elutasítanak, és csak a problémákat látják. Meglepő módon azonban arra a kérdésre, hogy a felismert hibák megfelelő lakossági visszajelzése esetén lát-e a lakosság reményt arra, hogy azok korrekciója megtörténik, szinte egységesen mindenki kizárta annak lehetőségét. Ez rávilágít arra, hogy a legnagyobb probléma a bizalom hiánya. Vagy nem hiszik, hogy a „hatalom”, a „hivatal” képes és kész korrigálni a felismert hibákat, vagy nem hiszik azt, hogy egy lakossági visszajelzésnek lehet bármilyen súlya az illetékesek előtt. Ez a közömbösség azonban nem csak a nagypolitika, a helyi közélet dolgai felé jelent elutasítást, de mentálisan rombol ezektől alacsonyabb szinteken is. A lakóközösség csak névleg lesz közösség, az emberek idegenek maradnak egymásnak, sőt, ellenségekké válnak, s mindez melegágya a bűnözésnek. De ez fog megnyilvánulni még alacsonyabb szinten, a családban is. Ha nincs értelme dolgokért lelkesedni, ha nem lehet megbízni a rendőrben, a tanárban, a közös képviselőben, a szomszédban, akkor miért bíznék meg a családtagban?
A másik hozzáállási formát képviselők most még kevesebben vannak, de számuk növekszik. Ők nem apatikusak, nem közömbösek a helyi közélet kérdései iránt, hanem elsősorban az indulataik vezérelik őket. Ők azok, akik a problémáikra végletesen egyszerű válaszokat fogalmaznak meg („minden rendőr korrupt”, „a kamerarendszer semmire nem jó, és csak a kerékbilincselésből elérhető bevétel miatt van” stb.). Őket már nem érdekli, hogy mi miért van, nem néznek a dolgok mögé, nem veszik figyelembe mások érdekeit, elegük van a beszédből, tenni akarnak. Őket fenyegeti a leginkább az, hogy akár a törvényesség határait is túllépve, de saját kézbe veszik (vélt vagy valós) érdekeik megvédését. Ami elfajuló esetben más hasonlóan gondolkodókkal való egymásra találást jelent, és végeredményben olyan radikális nézetek képviselőihez csatlakoznak, akik már ideológiába ágyazottan és szervezetten törekednek a társadalomra ráerőltetni radikális nézeteiket, elveiket és „megoldási” javaslataikat.
Sem a helyi lakosságnak, sem a mindenkori városvezetésnek, és senkinek sem érdeke, hogy a lakosság akár közömbösen, akár dühvel fogadja az őt ért hatásokat. Mindkét hozzáállás megváltoztatása komoly elkötelezettséget, nagyon sok munkát, és még inkább sok-sok jó példát, és látványos sikereket igényel. A negyedben komoly eredményeket elérni csak e vélemények pozitív irányba fordításával lehet, legyen szó közbiztonsági, vagy köztisztasági problémák megoldásáról. A lakosság eszmélése, magára találása nélkül nem várható a lakosság által igényelt pozitív környezeti változás, s az, hogy a negyed végre kitörjön a környezet mostani negatív megítéléséből és pozitívan megváltoztassa a róla kialakult hírnevet.
Éppen ezért kell minden érintett személynek és intézménynek, szolgáltatással foglalkozó szervnek támogatóan állni a lakossági kezdeményezések mellé. Energiát és időt kell szánni a kommunikációra, üdvözlendőnek tartani azt, ha a lakosság kérdéseket tesz fel, mert át akarja látni, hogy mi miért történik úgy, ahogy, és komolyan venni a javaslatokat. Nem teljesíthető minden igény, de ha a megfelelő formában történik ezek megvitatása, és akár az elutasítás is, akkor ezt a legtöbb lakos el tudja fogadni. Ha azt tapasztalja, hogy felnőtt partnernek tekintik, akkor még ha kérése nem is mindig talál meghallgatásra, de összességében együttműködő, támogató partner lesz, aki nem csak a hivatalos közösségi szervezetek munkatársait tudja jó irányba inspirálni, hanem saját közvetlen környezetében is tudatosabban, hatékonyabban képviseli a „közjó” érdekeit.
A partnereknek el kell fogadniuk azt, hogy ez a „lakossági eszmélés” nem történik egyik pillanatról a másikra, nem lesz zökkenőmentes, és a magára, társaira találó lakos bizonyos értelemben kellemetlen partner lesz: hiszen kérdései, kezdeményezései, „beleszólása” nem illeszkedik egy szervezet „jól bevált” ügymenetébe, amit esetleg éppen ezen kezdeményezések hatására módosítani is kell. A lakóknak is meg kell ismerniük partnereiket, azok működésének kereteit, önképzés keretében el kell mélyedniük egyes szakpolitikai kérdésekben, meg kell érteniük a különböző partnerek szervezeti érdekeit, működését és azok figyelembevételével kell megfogalmazni kezdeményezéseiket. Ez egy hosszan tartó tanulási folyamat – minden résztvevő részéről. Ezt a célt szolgálják a különböző szakmai fórumok, konferenciák, találkozók és látogatások, minden olyan program, ahol egy vagy több szakterület és a lakosság képviselői közösen vesznek részt. Ezek számának növelése és minőségük emelése segítheti e tanulási folyamatot.

6. Cselekvési terv

A projekt lezárása után, annak eredményeiből és tapasztalataiból tovább építkezve a Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács tovább kívánja vinni az elkezdett kezdeményezéseket és programokat.

A 2011-re összeállított cselekvési terv főbb pontjai a következők:
1. A házbeszélgetések folytatása, ahol lehetőség adódik, ott a házon belüli sporteseményekkel összekötve. Ezen alkalmakkor is használatba kerülnek a projekt során megvásárlásra került sakk, csocsó és ping-pong asztalok, számítástechnikai eszközök. A cél az, hogy év végéig további legalább 10 ház lakóközösségével ismerkedjünk meg.
2. A Szomszédok Egymásért Mozgalom kiterjesztése, az év végéig legalább 10 ház bevonása a mozgalomba. A mozgalom tagjainak rendszeres tájékoztatása minden bűnmegelőzéssel, köztisztasággal kapcsolatos eseményről, hatóságokkal, hivatalokkal való tárgyalásról. Évente több szakmai fórum szervezése, amelyre a mozgalom tagjain kívül meg kell hívni a szakma és az intézményfenntartók képviselőit is.
3. Egy – végre valóban működő – polgárőrség létrehozásának támogatása vagy kezdeményezése, a lakosok közt már megkezdett toborzás folytatása, azzal a megkötéssel, hogy olyan polgárőrségre van szükség, amelyben romák és nem romák is vannak legalább egyharmados arányban, s amely elérhető a lakosság által, és amelynek jelenléte feltűnő és folyamatos.
4. Negyedbeli szemétszedés megszervezése havi rendszerességgel, és minden kisebb térségre kiterjedő helyi lakossági kezdeményezés támogatása.
5. Köztisztasággal kapcsolatos szakmai fórum szervezése az érintett szervezetek és a lakosság képviselői között.
6. A mozgó SZEM program továbbvitele október 15-ig, havi szintű értékelések elvégzése, a lakosság tájékoztatása az elért eredményekről.
A lakosság bevonása a mozgó SZEM programba (a közös bejelentő felület használata), és az érintettek értesítése minden eredményről vagy elakadásról.
7. A már meglévő lakossági levelezőlista további fejlesztése, a neten elérhető, aktív lakosok körében a személyes hírlánc kiépítésének továbbfejlesztése.
8. A hatékonyabb lakossági tájékoztatás érdekében nagyobb méretű, utcai villanyoszlopra szerelhető, farostlemez alapú tájékoztató táblák készítése, és annak felhasználásával kapcsolatos egyeztetések az illetékes hatósággal.
9. Kapcsolatok erősítése a negyedben működő civil szervezetekkel, és az újabb szervezetek alakításának támogatása.
10. A negyed közös képviselőinek meghívásával fórum szervezése, és aktív részvétel minél több negyedbeli társasház közgyűlésén.
11. A negyedben dolgozó kereskedők, iparosok évi egy találkozójának megszervezése a Teleki térre – ennek később hagyománnyá érlelése.
12. Az önkormányzatnál a „Tiszta udvar – rendes ház” minősítések bevezetésének kezdeményezése.
13. A Teleki tér felújítása során annak – vagy egy részének – helytörténeti parkká alakításának kezdeményezése.

A fenti programok megvalósulásához nagyban hozzájárulhat, hogy a kerületben, kerületért dolgozó szakemberek, döntéshozók, végrehajtók a Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanácsot szövetségesnek tekintsék, s hogy a lakossági bizalom építése érdekében a nyilvánosság, az átláthatóság biztosításával a közös tervezés és értékelés lehetőségét megragadják.
A témához szorosan hozzátartozó „Köztisztasági frontjelentés”: http://maneszota.gportal.hu/gindex.php?pg=34714421

Parola archívum