Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Közösségfejlesztés
Szerző:	Varga A. Tamás, Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1998
Szám:	2-3
Oldalszám:	20-22.
A cikkben lévő
Nevek:	R.L. Warren
Intézmények:	Közösségfejlesztők Egyesülete, Magyar Művelődési Intézet, CEBSD (európai közösségfejlesztői szervezet)
Települések:	Budapest, Európa, Magyarország
Tárgyszavak:	közösségfejlesztés, könyvajánló
Megjegyzés:
Annotáció:

vissza a tartalomhoz
Kiadja a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Magyar Művelődési Intézet, 1998-ban Budapesten

KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS
Írta, gyűjtötte és szerkesztette Varga A. Tamás és Vercseg Ilona

Ez a könyv az első nagyobb szabású kísérlet arra, hogy összefoglalja a magyar közösségfejlesztés mintegy 20 éves gyakorlatát és az annak hátterében meghúzódó elméleti megfontolásokat. A szerzők a könyvükben hangsúlyozottan a saját és a kollégák munkáinak rendszerezésére törekednek, s megkísérlik kijelölni a társadalmi mozgástérnek azt az ösvényét - járható útját -, amely a társadalmi reformtörekvések, a humán segítő szakmák közül egyedül csak a közösségfejlesztésé.
Nem vállalkoznak viszont "a közösségfejlesztés, mint olyan" jellemzésére, vagyis a foglalkozás ismertebb elméleteinek, koncepcióinak és gyakorlatainak egybevetésére. Mindez nem jelenti azt, hogy a könyv ne tartalmazna külföldi kitekintést. Tartalmaz, mégpedig a viszonyítás lehetőségének biztosítása érdekében. A szerzők most a magyar tapasztalatokat tekintik saját kiindulópontjuknak, és erről a talajról közelítenek minden kortárs-külföldi munkához. A '80-as, '90-es évektől fokozatosan a magyar közösségfejlesztők is megkezdhették tájékozódásukat Európában, s az ott megismert megoldások közül néhányat integráltak is a magyar gyakorlatba, vagyis a magyar viszonyokhoz és módszerekhez alakították, fejlesztették azokat. Szervetlen átültetés helyett szerves fejlesztésre nyílott így lehetőség, s ez éppen a meglévő magyar gyakorlatnak köszönhető. Tekintve, hogy Magyarország európai integrációja számos területen olyan fejlesztést tesz szükségessé, amelynek semmiféle hazai előzménye nincs, vagyis az alulról jövő kezdeményezések fejlesztése helyett a kívülről és felülről jövő kezdeményezésekre nyílik csak lehetőség, a magyar közösségfejlesztői - nevezzük így - "hagyományok" értéke eléggé meg sem becsülhető.

A könyv három nagy részre tagolódik.
Az első rész "A közösségfejlesztés mozgástere" címet viseli.
"A közösségfejlesztés identitása" fejezet először a gyökerekről, a nyugati és a magyar gyakorlat kialakulásáról beszél. A szerzők úgy találják, hogy míg a nyugati gyakorlat gyökerei a szociológia, a szociális munka kialakulása környékén kereshetőek, a magyaré a közművelődésben. Az eltérő gyökerekben is megtalálhatók persze az azonosságok, pl. a settlement intézményében, amely egy szociális-művelődési központ funkcióit töltötte be egyidejűleg. A kialakulás óta mindkét gyakorlatban elhalványult a közösségfejlesztés kapcsolata az őt útra bocsátó szakmákkal, és önálló szakmaspecifikus jegyeket vett fel.
Az eltérő gyökerek ellenére a magyar közösségfejlesztés ma már jelentős mértékben közelít a nyugat-európaihoz. Ennek okai közül nyilvánvalóan az új rendszer kiépüléséből fakadó új típusú problémák megjelenése az elsődleges, de hasonlóan fontos az európai trendek térhódítása is, amelyeket a magyar közösségfejlesztők új kihívásként élnek meg, és megpróbálnak megbirkózni velük.
Mindemellett jelentős különbségek, illetve hangsúlyeltolódások is fennállnak a nyugati és a magyar gyakorlat között. Míg a nyugati gyakorlat elsősorban a kirekesztés (exclusion) elleni harcra irányul a közösségfejlesztés szakmai eszközeivel, addig a magyar gyakorlat elsősorban a helyi társadalmak demokratikus önszerveződésére és együttműködésére helyezi a hangsúlyt. Továbbá, míg a nyugati kollégák főleg célcsoportokkal dolgoznak (szegények, nők, bevándoroltak, lakásbérlők, gyermekeiket egyedül nevelők stb.), addig a magyar közösségfejlesztők "mindenkit" megszólítanak egy adott lokalitásban, és azokkal működnek együtt, akik ezt igénylik. Az emberek Magyarországon még nem címkézik (labelling) magukat - bár ez a folyamat már itt is elkezdődött -, a magyar közösségfejlesztők továbbra is arra törekednek, hogy munkájuk integritása megmaradjon, ne veszítsék el legjobb hagyományaikat, a közösségi művelődéssel való szerves kapcsolatukat.
A fejezet második részében a szerzők megokolják a további elméleti eszmefuttatások szükségességét, exponálják mind a "közösség", mind a "fejlesztés" fogalmak problematikusságát, s megadják a közösségfejlesztés definícióját. "A közösségfejlesztés (community development) vagy közösségszervezés (community organisation) települések, térségek, szomszédságok társadalmi-kulturális fejlesztését jelenti, amelyben kulcsszerepe van a cselekvésnek, a helyi cselekvő polgároknak, közösségeiknek és azok hálózatának, valamint a helyi szükségletek mértékében a közösségfejlesztőknek is, akiknek bátorító, informáló, kapcsolatszervező munkája életre segítheti vagy megerősítheti ezt a közösségi hálózatot."
A definíció mellett a szerzők meghatározzák, hogy mely tudományterületek eredményeit alkalmazza a közösségfejlesztés; melyek a határterületein elhelyezkedő főbb szakmák; a fejlesztő munka eredményeként megjelenő jellemző tevékenységek; kik a legfontosabb partnerei; melyek jellemző kulcsszavai.
A "Közösség" fejezet arra az alapvető fontosságú kérdésre keresi a választ, hogy lehetséges-e egyáltalán közösségiségről beszélni a modem társadalmakban. A közösségiség elvont eszmény-e, vagy jelenkori realitás is, s ha igen, milyen értelemben? E mindenütt egyaránt fontos és valójában megválaszolhatatlan kérdés megválaszolásának kényszere azért olyan erős a jelenkor Magyarországán, mert a szovjet érában a közösséget mint a társadalmi célokat megvalósító minőségi csoportot definiálták - s a célokat ugye az elit tűzte ki. E csoportelméleti (social psychology) megközelítés eltakarta a magyar szakemberek elől a fogalom történelmi dimenzióját, amelyet a szerzők most igyekeznek megragadni. Centralizált és hierarchizált társadalmi struktúrában szó sem lehetett sem a lokalitásról, sem pedig a polgárok szabad önszerveződéséről, amelyek pedig a "közösség" fogalom eredeti és jelenkori jelentéstartalmai, gyakran szinonimái.
A szerzők R.L. Warren funkcionális közösségértelmezését fogadják el, mert ez alkalmazható a modem társadalmakban.
Ennek alapja az azonos földrajzi elhelyezkedés, mely a fizikai-lelki biztonságot otthonként nyújtva képes megfelelni a szocializáció, a gazdasági boldogulás, a társadalmi részvétel, a társadalmi kontroll és a kölcsönős támogatás öt alapvető funkciójának.
A kötet írói egyetértenek azzal, hogy a "közösség" valóban értéktartalommal bíró fogalom, s hogy számukra ez a minőség emberek közös és szabadon meghatározott tartalmú cselekvése önmaguk boldogulása, érvényesítése, helyzetük javítása érdekében, mely közvetve a közjót gyarapítja. Véleményük szerint a közösségek legfőbb társadalmi szerepe a ma Magyarországán: hogy a demokratizmus gyakorlóterepei, a hatalom alternatívái és a szolgáltatások hiányainak pótlására alkalmas intézmények.
A "Fejlődés" fejezetben rövid történeti vázlat és a közelmúlt főbb fejlődéskoncepcióinak ismertetése után a fejlődéshez való viszonyukat fogalmazzák meg a szerzők. Úgy tapasztalják, hogy a gazdasági növekedés önmagában nem oldja meg az emberiség fő problémáit, sőt, fokozza a környezeti problémákat, a szegénységet, a tudatlanságot és az emberek egymás elleni kijátszottságát. A közösségfejlesztés fejlődéskoncepciója érintkezik a fenntartható fejlődés fogalmával. A kicsi, a hagyományokhoz, a tapasztalatokhoz kapcsolódó helyi és lehetőleg közösségi megoldásokban hisznek, amelyben megjelenik az önszerveződés és az önsegítés, s amelyekhez szükséges a korábbi tudások továbbfejlesztése, a művelődés, a nyitott gondolkodás, a cselekvő élettorma. A pénz és az állam által irányított világot egy nem államilag együttműködő világ felé kell közelítenünk. "Nagyon jól tudjuk, hogy ez minden szépsége és reményt adó jellege ellenére is milyen törékeny, mégis, ennek az állam és pénz által szabályozott világnak az állandó megakasztása, a fogaskerekekbe mindig valamilyen kis emberi-közösségi szemcse bejuttatása a mi feladatunk." A világ igazságtalanságainak mérséklésére a közösségi művelődést állítják fejlődéskoncepciójuk középpontjába azért, hogy az emberek tudatosabbak legyenek, látókörük szélesedjen, cselekvőképességük növekedjen, mert az atomizált és közönyössé tett tömegek kiszolgáltatottsága és függése az azzal visszaélő, azt kihasználó érdekcsoportoknak kedvez.
Az "értékek és etika" fejezetben az írók leszögezik mind a szakmai konszenzus, mind az egyéni stratégiák, a saját magunk kiküzdötte cél- és eszközrendszer fontosságát. A közösségfejlesztés számára a legfőbb érték a közösségiség, amelyben a szükségletek feltárása és redukálása, az ehhez szükséges készségfejlesztés és tanulás, az együttműködés, az egymásért érzett felelősség és szolidaritás valósul meg a (helyi) cselekvésen keresztül. Leegyszerűsítve úgy is mondhatnák: cselekvés - közösségben. A cselekvés önépítés, a közösségi cselekvés - önmagunk behatárolt lehetőségeinek kitágítása, megsokszorozása.
Az etikai kérdések alapszintje az, hogy milyen alapon avatkozhat be a közösségfejlesztő a társadalmi folyamatokba? Az egyéni stratégiák jogosak és sokfélék lehetnek, az azonban leszögezendő, hogy a közösségfejlesztők tartalmilag nem avatkoznak bele sem az egyén, sem az egyén közösségeinek az életébe, csak egy viszonyt, egy kommunikációs csatornát segítenek kialakítani. A következő etikai kérdéscsoport arra keres választ, hogy mire használhatják fel a közösségfejlesztést a hatalmi- vagy érdekcsoportok. Kinek tartozik a fejlesztő felelősséggel? E kérdéskör szorosan összefügg az alkalmazás kérdésével, amely ma még meglehetősen nyitott kérdés Magyarországon. Végül a gyakorló szakember mindennapi etikai problémáival, az ún. "csapdahelyzetek" közül a legfontosabbakkal foglalkozik ez a fejezet.
A "lokalitás, szomszédság" fejezetben a szerzők a lokalitást, mint a rendszerváltás utáni Magyarország új lehetőségét és pozitív élményét, egyben a helyi, településszintű vagy regionális cselekvés és fejlesztés fő dimenzióját jelölik meg. A "szomszédság" azért kap megkülönböztetett szerepet a fejezetben, mert tipikusan nagyvárosi fogalom. A szomszédsági viszonyok lényegét az ismétlődő találkozásokon alapuló érintkezés és a szoros kapcsolat alkotja, melyben a hangsúly az emberek közötti viszonyon, és nem térbeli egymásmellettiségükön van. A szomszédság funkcionális közösség, kölcsönös segítésen alapuló viszonyrendszer, amelynek jelentősége bizonyos társadalmi jelenségek hatására (munkanélküliség, demográfiai - és politikai változások stb.) a szerzők szerint is növekszik.
Az egyénitől a közösségiig vezető úton a helyi nyilvánosságon keresztül vezet az út. A társadalmi nyilvánosság intézményeinek kiépülése a rendszerváltás előtti években kezdődött és azóta is folytatódik. A magyar közösségfejlesztők által preferált nyilvánosság helyi és oda-vissza jellegű, két- vagy többirányú kommunikációs folyamatokból tevődik össze, amelyben a helyi közösségeknek van kulcsszerepe, amelyeken keresztül a társadalom működése szempontjából fontos információk társadalmi használatba kerülnek. Ebben a nyilvánosságértelmezésben tehát a közösségek a helyi nyilvánosság alapegységei, mert lehetőséget adnak az információk értelmezésére, felszínre hozzák a véleményeket, segítenek azok mérlegelésében, esetleg konfrontálásában, s végül az álláspontok finomodására és a konszenzusra jutásra. A fejezet összehasonlító táblázatban érzékelteti a központi orgánumok és a közösségi médiák funkciói közötti lényegi különbségeket.
Mindezek után a kötet írói remélik, hogy sikerült azokat a fogalmakat, amelyekkel dolgoznak, a maguk számára megragadni és értelmezni, és rátérhetnek a közösségfejlesztés gyakorlatának összegzésére.
A könyv második része az első magyar közösségfejlesztői módszertant tartalmazza. Hat fejezete a közösség által vezetett fejlesztés folyamatának fázisait és az eddig kifejlesztett eljárásokat ismerteti. A módszertani következtetéseket gazdag tapasztalati anyagba, példák és esettanulmányok sokaságába ágyazzák. Legáltalánosabb szinten így jellemzik a folyamatot: "...a közösségfejlesztési folyamat egy településen a lakosság aktivizálásával kezdődik, majd a problémák felismerésével és azok nyilvánossá tételével folytatódik, melynek során mind többen kapcsolódnak a folyamathoz, és jutnak el a közösségben megfogalmazandó feladatok felismeréséhez és közösségi megoldásához, mégpedig ismereteik és képességeik fejlesztése útján, a lehetséges partnerekkel együttműködve".
A módszerek és esetek ismertetésén túl a szerzők ebben a részben ismertetik a magyar közösségfejlesztés kialakulásának történetét - belefoglalva az első, 1983-ban kezdődő kísérlet tapasztalatait is -, s azt, hogy a kreatív szakmai magot alkotó csoport mely tagjához milyen szakmai innováció fűződik. Hangsúlyozzák, hogy a közösségfejlesztésben a gyakorlaté a meghatározó, elsődleges szerep, s minden absztrakció - így a módszerek leírása is - csak erre épülhet. Fontosnak tartják azt is kiemelni, hogy bár fontos a kidolgozott módszertan, legalább ilyen fontossággal bír a közösségfejlesztők egyéni intuíciója és a saját eszközrendszer kidolgozása.
A könyv harmadik részében a közösségfejlesztés külföldi és hazai intézményeinek rövid ismertetésére kerül sor. A külföldi gyakorlathoz a szociális munka és a társadalomkutatás, valamint a settlement közösségfejlesztő központ kialakulása adja a történeti hátteret, míg a jelenlegi gyakorlatot maguk az érintettek mutatják be röviden, mégpedig az 1997. október 31-én és november 1-jén Magyarországon megtartott nemzetközi szeminárium keretében. Az "érintettek" a CEBSD nevet viselő európai közösségfejlesztői szervezet szakemberei, akikre a könyvben több hivatkozás is történik. A szerzők tisztában vannak azzal, hogy a fejezet meglehetősen elnagyolt és vázlatos, s a bemutatások nem is "igazságosak" abban az értelemben, hogy akik nem tudtak részt venni a szemináriumon, azok most csak szerényebb bemutatásban részesülhettek. A tájékozódó vagy közösségfejlesztést tanuló olvasónak azonban a vázlatos ismeretek is megadják a tágabb összefüggések felismerésének lehetőségét, ezért kerültek a könyvbe. A szerzők szándéka az, hogy a fejezetet a következő években önálló könyvvé írják - külföldi kollégáikkal együtt.
A közösségfejlesztés magyarországi intézményeit ismertetve a legfontosabb szerepet a Magyar Művelődési Intézet néhány munkatársából és a húsz, ún. kísérleti művelődési otthon vezetőiből álló szellemi műhely játszotta a '70-es évek közepétől. A '80-as évek végén megalakult Közösségfejlesztők Egyesülete átvette a kezdeményező szerepet. Az egyesület egyfelől közösségépítő, közösségfejlesztő mozgalmakat szervez országszerte, másfelől szakmafejlesztéssel - kísérleti munkákkal, elemzésekkel, szakmai találkozók, konferenciák szervezésével és képzéssel foglalkozik, és arra törekszik, hogy a közösségfejlesztés, a hatékony társadalomjobbító foglalkozás minél erőteljesebb funkciót töltsön be a magyar társadalom fejlesztésében.
Végezetül a szerzők megosztják olvasóikkal azt a felismerésüket, hogy a magyar közösségfejlesztés "hőskora" minden bizonnyal lezárult, és Magyarország európai csatlakozása nagyságrendi változásokat fog eredményezni a magyar közösségfejlesztésben, amely eleddig minden viszonylagos eredményessége ellenére is csak néhány elkötelezett ember több éves küzdelmére, valamint szimpatizánsaik és a helyi partnereik támogató együttműködésére épült. A kérdés most az, hogy a Közösségfejlesztők Egyesülete vajon élére tud-e állni az európai kihívások jelentette hazai változásoknak, vagy csak statisztája lesz egy új, nagyobb szabású előadásnak...?
A kötetet jegyzetek, irodalomjegyzék és mutató teszi teljesebbé.

A kötet megrendelhető a szerkesztőség címén:
1011 Budapest, Corvin tér 8. Tel.: 201-5728

Parola archívum