Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Példátlanul alacsony szinten a közbizalom. Gyorsjelentés, 2009
Szerző:
Péterfi Ferenc
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2010
Szám:
1
Oldalszám:
17
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
közbizalom, felmérés, bizalmi index
Megjegyzés:
Annotáció:

Milyen a közbizalom hazai állapota, mennyire bízunk a különféle intézményeinkben, a magunk alapította civil szervezetekben, választott tisztségviselőinkben – országosan és helyi szinten? Gyakorlat-e hétköznapi életünkben a közjóra irányuló társadalmi részvétel?
Ötödik alkalommal jelentkezünk a közbizalomról szóló felmérésünk összefoglalójával, amelyeket most is az Állampolgári Részvétel Hete (ÁRH) keretében készítettünk, minden esetben egy-egy szúrópróba-szerű országos kérdőíves felmérés eredményeiből.
A szervezők a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Civil Kollégium Alapítvány és a Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési Osztálya voltak, de nagy részt vállaltak a munkából egy országos összefogás: a Közösségi kezdeményezéseket támogató szakmai hálózat tagjai is.
Ez alkalommal is utcákon, vasútállomásokon, parkokban, iskolákban és különféle közösségi rendezvényeken gyűjtötték önkénteseink a megyékben, városokban és falvakban a 4700 kitöltött kérdőívet. Bár felmérésünk során nagy volt a kérdezésszám, az szociológiai értelemben nem tekinthető reprezentatív mintának.
Kérdéseink egy része az évek során megismétlődött, így az eredmények az aktuális helyzet értelmezésén túl lehetőséget kínálnak az évenkénti összehasonlításra, a változások regisztrálására is.
Közösségfejlesztéssel, közösségi munkával foglalkozó szervezetek lévén az eredmények esetünkben főként a szakmai munkáink megalapozásához járulnak hozzá: a civil társadalom viszonyainak pontosabb megismeréséhez és megértéshez; cselekvéseink, kezdeményezéseink céljainak meghatározásához.

Összefoglaló

„Mélyponton a közbizalom!” „A közbizalom és a civil részvétel tartós hiánya a demokrácia drámai rombolódásához vezethet!” – e címekkel jelentek meg az elmúlt években gyorsjelentéseink, beszámolóink a szeptember végén végzett kérdőíves vizsgálatainkról. Mit tudunk mindezekhez hozzátenni 2009-ben? A „helyzet fokozódik”, az eredmények – vizsgálatunk mutatói szerint – még tovább romlanak.
Az állampolgároknak az intézményekbe vetett bizalma, annak hiánya, a bizalmatlanság feltáruló mértéke egyre tragikusabb méreteket ölt. A kisebb változások, a rendőrségnek és a civil-nonprofit szektornak némileg javuló megítélése mellett, odáig jutottunk – szinte már közhelynek számít –, hogy a politikusok és a parlament – tehát a politikai elit – kiábrándító mértékben veszítette el a magyar lakosság bizalmát, s vált/válik mára mind teljesebben hiteltelenné. Számos okát, részletét látjuk e folyamatnak, de elgondolkodtató, hogy az elmúlt időkből semmilyen érdemi kísérletet nem ismerünk, amely ennek a trendnek a lefékezését, megállítását, megfordítását szándékolná. Mintha természetes, normális lenne ez a folyamat. A bizalmatlanság pedig erősen eszkalálódik.
Az idén tovább romlott az önkormányzatok bizalmi indexe is, pedig úgy-ahogy volt még reményünk a helyi szintű intézmények demokratikusabb szerepében – a közbizalom belátható léptékekben történő épülésében, javulásában.
A bizalom hiánya nem csak az illem, a jó ízlés követelménye pusztán és elsősorban; hanem a társadalom gazdasági helyzetének, a változásokhoz való igazodási képességének, egy nagyobb közösség, az ország működésének kiemelten fontos meghatározója. Társadalmi, gazdasági, egészségügyi és kulturális kérdés egyszerre. Az intézmények a közösség bizalma nélkül működésképtelenné válhatnak. Ha pl. nem bízunk a közlekedési szabályok betartásában, leáll a forgalom. Ha nem bízunk az orvosokban, a tanárokban, az óvónőkben és más helyi intézményekben, akkor zavar keletkezik falunk, városunk egészségügyének, oktatásának stb. működésében. S
ha nem bízunk a társadalom intézményeiben, akkor bizony egész társadalmunkat fenyegetheti a működésképtelenség.
Ha bíznánk intézményeikben, akkor azok részvételünkkel, bekapcsolódásunkkal és hozzájárulásunkkal még jó eséllyel alakíthatók, változtathatók lennének – lépésről lépésre. De hogyan is áll saját részvételi hajlandóságunk? Elhisszük-e, hogy aktivitással, kezdeményezéssel befolyásolni tudjuk lakóhelyi világunkat, azt, amelyik még számunkra áttekinthető, közvetlenül megélhető környezet, s ahol még esélye lehet az egyéni és közösségi kezdeményezésnek? Hiszünk-e a közpolitikával kapcsolatos aktivitásokban, a gyűléseken való részvétel, a petíciók aláírása, a megmozdulásokon történő részvétel fontosságában?
2009-ben szinte valamennyi részvételi hajlandóságunkat mutató indikátor tovább romlott.
A közbizalom vészes hiánya nem csak az intézmények megítélésében jelentős, de saját magunk és közösségeink részvételi – s így változtatási! – esélyeit is károsan befolyásolja, rombolja (ön)bizalmunkat, s negatív képet fest a demokráciába vetett hitünkről is.

Részletek

I. Rövid kérdőívünk első kérdésében a közintézményekkel kapcsolatos beállítódásokról, az irántuk megnyilvánuló bizalomról érdeklődtünk. Ezek az intézmények ideális esetben a biztonságot, a kiszámíthatóságot, a szakszerűséget, a közösen kialakított és elfogadott normákat biztosítják, közvetítik a társadalom számára. tábla

Mennyire bízik meg...? (%)
Nagyon
Eléggé
Nem nagyon
Egyáltalán nem
Nem tudok erre válaszolni
Össze-
sen
...a rendőrségben?
10,0
32,5
39,8
14,4
3,3
100,0
...az igazságszolgáltatásban?
6,0
29,4
42,3
18,7
3,6
100,0
...a politikusokban?
2,2
6,7
26,3
60,0
4,7
100,0
...a parlamentben?
2,1
9,5
33,3
49,4
5,6
100,0
...az önkormányzatban?
5,9
32,5
38,8
17,3
5,6
100,0
...a civil társadalomban, nonprofit szervezetekben?
10,7
35,5
30,8
13,4
9,5
100,0

1. sz. ábra.

Korábbi felméréseinkhez hasonlóan ebben az évben is két „nyertese” van a felmérésben szereplő intézményi összehasonlításnak. A jó bizalmi indexet szerző intézmények egyike a rendőrség, a másik pedig a civil társadalom, a nonprofit szervezetek köre.
A rendőrség esetében, bár a negatív tartományba tartozó válaszok (nem nagyon, egyáltalán nem) együttesen magasabb jelölést kaptak, mint a pozitív választások (eléggé, nagyon), de relatíve, a többi intézményhez hasonlítva, e szervezet elfogadottsága a lakosság körében viszonylag jónak mondható. Ez fontos eredmény, mert az intézménynek a nevében is megjelölt egyik – bár korántsem egyedüli – feladata a rend, a biztonság biztosítása, s ez komfortérzetünk
egyik legelemibb szükséglete. Persze a „rend”-nek számos más összetevője is van, s ezek is jobbára az intézményeink által szerzettek, vagy garantálódnak, de erre még visszatérünk.
Ha a válaszokat részleteiben is viszonyítjuk a korábbi évekéihez, akkor azt látjuk, hogy a rendőrség vonatkozásában mind a pozitív, mind a negatív válaszok arányában elmozdulás történt. Az adatokból az elégedettséget mutató válaszok kismértékű növekedése és az elégedetlenek csökkenése olvasható ki. Egy későbbi táblázatunkban (2. sz. tábla) a négy utóbbi év összesített átlagait is összehasonlítjuk, ami ennél a kérdésnél szintén pozitív változást mutat.
Az igazságszolgáltatás intézményeinek gyengébb a bizalmi indexe. Itt a két pozitív válaszlehetőség valamelyikét a megkérdezettek több mint egyharmada jelölte csak, a bizalmatlanságot mutató válaszok pedig együttesen 61%-ot adnak. A változás az előző évhez képest enyhén pozitív, de összességében az igazságszolgáltatás intézményrendszere (alapvetően a bíróságok, ügyészségek különféle testületeinek együttes megítélése) nem változott érdemben: a bizalmatlanság jellemzi erősebben a válaszadók többségét ezekkel az intézményekkel szemben.
Nem nehéz kitalálni, hogy a bizalmi indexben a legrosszabbul a politikai elit és annak intézményes formái szerepelnek. Évek óta egyre erőteljesebb bizalmatlanság nyilvánul meg a politikusok megítélése kapcsán, s mindig az adott pillanat tűnik az abszolút mélypontnak. Legutóbbi felmérésünk azt igazolna, hogy van lejjebb, van még hová süllyedni.


2. sz.. ábra

Mostani felmérésünk 4700 válaszából a politikusok már-már durva elutasítása olvasható ki. A legradikálisabb elutasítást jelentő „egyáltalán nem bízom” válasz példátlanul magasra, a megkérdezettek 60%-ra rúgott, az ennél enyhébb fokozatú, „nem nagyon bízom” válasz pedig az előzőekhez képest további 26,3%-os „támogatást” kapott vizsgálatunkban. Nem sokkal jobb a Parlament intézményének bizalmi indexe sem, itt a megkérdezetteknek „csak” a fele jelezte azt, hogy egyáltalán nem bízik a Parlamentben, a két negatív tartomány együttes értéke pedig 82,7% volt. A vizsgált közintézmények közül a Parlament megítélése romlott a legnagyobb arányban a múlt évihez képest.
3. sz. ábra

Az önkormányzatokról el szoktuk mondani, hogy azok közelebb állnak az egyes emberekhez, ez a szerveződés, ez az intézmény a többinél még nagyobb esélyt kínál a transzparenciára, hiszen a választók helyben jobb látásviszonyokkal rendelkeznek, jobban ismerik a helyi ügyeket, s emiatt az ezekkel foglalkozó önkormányzatokban talán jobban is bíznak. A központi politikai intézményekhez képest valóban jobb a lakossági megítélés az önkormányzatok esetében, de az irántuk táplált bizalom is romlott az előző évihez képest. Sőt, ha a négy egymás utáni év viszonylatait nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy 2006-tól a közösség évről évre fokozatosan romló bizalma jellemzi a helyi hatalom intézményeit is.
Az utóbbi 3 évben azt is megkérdezzük, hogy mennyire bíznak a válaszadók a civil társadalomban, a nonprofit szervezetekben. A kérdés nem szinonimaként, hanem összefoglalva igyekszik ezt az egymást nem teljes mértékben lefedő két fogalmat értelmezni.

A civil társadalom képződménye és intézményrendszere továbbra is felmérésünk legjobban szereplő résztvevője, a legerősebb bizalmi visszajelzéseket 2009-ben is erre a kérdésre adták a válaszolók. Ennél az egyetlen kérdésnél lendül át a bizalmi arány a pozitív válaszokra, ez az a kérdés, amelynél többen jelölik meg az „eléggé” és a „nagyon megbízom” válaszokat, s jelentősen kisebb a negatív megítélést jelentő „nem nagyon, egyáltalán nem” válaszok együttes aránya. A civil társadalom és nonprofit szervezetek iránti bizalom mértékének minden adata jobb lett 2009-ben, mint az előző évben.
A következő összesítő táblázatban összehasonlítjuk az elmúlt 5 év közbizalom-felméréseinek egyes intézményekre vonatkozó átlageredményeit. A nagyobb számok a bizalom növekedését, az alacsonyabbak annak a csökkenését jelzik. Mivel a válaszok alapján kiszámított átlagértékelés 1-től 4-ig terjed, 2,5-től lefelé a bizalmatlanság, míg fölfelé a bizalom iránya a meghatározó.

1. sz. összesítő tábla



Mennyire bízik meg...?
2006
2007
2008
2009
1–4 átlagos értékek (4= nagyon, 3=eléggé,
2=nem nagyon, 1=egyáltalán nem)
...a rendőrségben?
2,3
2,5
2,3
2,4
...az igazságszolgáltatásban?
2,4
2,4
2,1
2,2
...a politikusokban?
1,7
1,6
1,5
1,5
...a parlamentben?
2
1,9
1,7
1,6
...az önkormányzatban?
2,5
2,4
2,3
2,3
...a civil társadalomban, nonprofit szervezetekben?
n.a.
2,8
2,4
2,5


II. Már a bizalomra való közvetlen kérdezésben is megjelent a lokalitás, a helyi szint (az önkormányzatra való rákérdezéssel). Második kérdésünk kimondottan a lakóhelyi közérzetet igyekszik felmérni: a helyi aktivitással, a részvétellel kapcsolatos érzésekről, törekvésekről tudakozódik.
Mit gondol, tud valamilyen befolyással lenni a lakóhelyét érintő kérdésekre? – érdeklődtünk felmérésünkben.


4. sz. ábra

A helyi kezdeményezési, cselekvési esélyek megítélése az állampolgárok részéről egyértelműen romló tendenciát mutat a közbizalom értékrendszerében. A négyféle fokozatú válaszkollekció mindegyik értéke alapján a tehetetlenséget, a cselekvés iránti (ön) bizalom hiányát, az érintettek saját állampolgári kompetenciájának romló hitét tapasztaljuk. A 2009-es adatok az elmúlt 4 év legrosszabb aktivitási potenciálját mutatják.

Egy demokratikus társadalomban a működés során felmerülő problémákat és konfliktusokat, valamint az ebből adódó feladatokat az állam (helyi szinten nagyobbrészt az önkormányzat), a társadalom (a polgárok és közösségeik) és a gazdasági – üzleti szektor szereplői együttműködve oldják meg. Ez a résztvevők együttműködését, tisztázott munkamegosztását, valamennyi érintett fél szerepvállalását igényli. Ha bármilyen okból valamelyik fél (felek) kirekesztődik ebből a kooperációból, az a demokratikus működés, a racionális munkamegosztás rovására történik.
Ezért – s nem csupán a demokratikus díszlet látszatának kedvéért – jelent komoly gondot a részvételből való bármiféle visszavonulás vagy távolmaradás. Ha a polgárok úgy érzik, hogy nincs befolyásuk a saját lokális társadalmukkal kapcsolatos kérdésekre, akkor életképtelenné válik a helyi társadalom. Ez a tétje annak, hogy bíznak-e az emberek a helyi viszonyok alakíthatóságában. S az eredmény, hogy jelentősen csökken ebben a bizalmuk, nagyon komoly társadalmi aggodalmakra ad okot.

III. A társadalmi részvétel egy másik aspektusának a felmérésére felsoroltunk különféle közpolitikai célú aktivitásokat.

3. sz. tábla

Tett-e ilyen lépéseket az utóbbi 12 hónapban?
(Válaszok száma a válaszadók százalékában kifejezve)
Igen
Felkeresett egy helyi önkormányzati képviselőt.
17,7
Felkeresett egy országgyűlési képviselőt.
6,3
Rendszeresen figyelemmel kísérte a helyi önkormányzat valamelyik tájékoztató csatornáját.
50,8
Részt vett nyilvános gyűlésen vagy találkozón.
24,3
Részt vett valamilyen tüntetésen vagy tiltakozó megmozduláson.
10,3
Petíciót írt alá.
21,8


A válaszok közül igen magas gyakoriságot kapott az önkormányzatok tájékoztató csatornájának használata, ami csak korlátozottan tekintendő társadalmi aktivitásnak, de a helyi viszonyokban való eligazodásnak – s így a társadalmi részvételnek – fontos alapfeltétele.
Vizsgáltuk az is, hogy a válaszok közül milyen gyakorisággal fordult elő, hogy egyidejűleg több lépést is tett a válaszadó.

4. sz. tábla


A tájékozódáson kívül hány lépést tett?
%
nem tett egy lépést sem
50,3
    egyfélét tett
30,2
    kétfélét tett
11,9
    három félét tett
5,1
    négy félét tett
1,5
    öt félét tett
1,0
Összesen
100,0
Legalább egyfélét tett
49,7

Úgy tűnik, hogy a megkérdezettek legalább a fele szereplője valamilyen társadalmi részvételnek. E lépések az elmúlt években valamelyest nagyobb gyakoriságúak voltak, tehát a társadalmi aktivitás e dimenziók mentén is romlott némileg.
Felmérésünk végül azt vizsgálta, hogy milyen külső feltételek, körülmények segíthetnék elő az érintettek nagyobb társadalmi aktivitását. Az egyéni cselekvések, a bekapcsolódás motivációinak a legfőbb megteremtője, kiváltója a szűkebb vagy tágabb környezetből érkező személyes megszólítás lenne: ha valaki megkérne a részvételre; ha barát-családtag is részt venne velem; ha valaki tapasztaltabb segítene.

5. sz. tábla

Mi segíthetné elő, hogy részt vegyen közösségi kezdeményezésben, tevékenységben
%
Ha több információt kapnék a lehetőségekről
35,4
Ha valaki megkérne, hogy vegyek részt
32,3
Ha tudnám, hogy javára válik a pályámnak
26,7
Ha barát vagy családtag is részt venne velem
25,3
Ha valaki, akinek már van tapasztalata, segítene
18,3
Ha itthonról is megtehetném
15,4
Egyéb
4,9
Most erre nem válaszolok
12,5


Ajánlás-féle

Közbizalomról készült kutatásunk és jelentésünk leginkább kiütköző tapasztalata az intézmények iránt kialakult – s mind tartósabbá váló – általános bizalmatlanság.
Kikerülhetetlen ebben a legnagyobb szereplő, az állam szerepének újragondolása, ami együtt járna a helyi szint: az önkormányzatok szerepének újragondolásával is. S ha e két szereplő jelentősége és funkciója újragondolódik, akkor környezetük sem maradhat változás nélkül: a (civil) társadalom, a gazdaság – s ezek egymáshoz való viszonya. Egy ilyen szintű bizalomhiány esetén egész intézményrendszerünk kényszerül alapos megváltozásra.
Érdemes pontosítani, mit is értünk intézmények alatt?
Leginkább a közösségi problémák megszilárdult megoldásait – a különféle ügyek szakszerű, kiszámítható, biztonságos intézését. Ismétlődő, szokássá vált, önállósult – tehát intézménye-
sült – cselekvési rendet, ami a jogrendtől a közszolgáltatásokon, a választott képviseleteken keresztül kiterjed a legszűkebb kisközösségeink működéséig.
Ismereteink és tapasztalataink szerint e folyamat alapja a bizalom, a kooperációs készség és szándék elemi szintű megteremtése és rendezettsége lenne.
A rend – jeleztük már jelentésünk első részében. Ám annak megteremtése a rendőrségnél jóval szélesebb illetékességű területet jelent; egyebek között a nevelés és a közmegegyezés során kialakított és elfogadott normák, funkciók, felelősségek legitim rendszerét. Meggyőződésünk, hogy a rend pusztán törvényi vagy bürokratikus eszközökkel történő „elősegítése” komoly társadalmi károkat okozna. Azt tehát „elrendelni” nem célszerű, éppen, hogy a kölcsönös alárendeltségek megteremtésének – nem rövid – folyamatában kellene társadalmi kiegyezéssel „megépíteni”. A rend kialakulásában és fejlesztésében tehát mindenkinek szereplővé kellene válnia, szerepet kellene vállalnia! Ennek egyik alapfeltétele a társadalmi bizalom, aminek jelenlegi nagyfokú hiányáról tudósít ez a tanulmány.
Érzékelhető a magyar társadalom kiéhezettsége a rend iránt. A rendetlenség, amely ezt kiváltotta, már nem csupán az intézmények „bedőlése” kapcsán jelentkezik, de jelentősen hozzájárul az anómia, a társadalom szabályozó hatásának, képességének felborulásához, a jelenlegi, szétesés közeli állapothoz.
A rend iránti vágyunk, meglehet, jó felhajtóerő, közös elindulási pont is lehet. Tudjuk, hogy egy erősebb civil társadalom ellensúlyozni lenne képes a mindenkori hatalmat, ellenőrizni a különféle intézményeket és új intézményeket hozna létre a rendezett működés érdekében. Sokan úgy vélik, hogy a mind gyakoribbá váló érdeksérelmek kapcsán szerveződő helyi közösségi protesztek – talán egy dominó effektus révén – elvezethetnek, hozzájárulhatnak a kontrolláltabb, rendezettebb állapotok kiépüléséhez.
Ám a rend iránti vágy veszélyeket is hordoz magában: ha egy társadalmi/hatalmi szereplő beígéri, hogy ő ezt (mindenki fölött) megszervezi, s demonstratív módon ehhez valami erőt (esetleg ilyenre utaló szimbólumokat) is felmutat. Úgy tartjuk, ez a veszélyes kimenetele a rendért való vágyódásunknak.
Ennél sokkal lassúbb, türelem és időigényesebb, ám fenntarthatóbb, tartamosabb kimenetelű lehet, ha a rend megteremtése nem egy reszortszereplőé. Ha abban a társadalom egésze vesz részt.
A bizalom, az intézmények és a rend kiépítésében úgy tűnik, nem érdemes senkire – kívülről – várni. Nem marad más hátra, önmagunkkal, a még létező és számunkra fontos közösségekben kellene elkezdeni!

Összeállította:
Péterfi Ferenc közösségfejlesztő


A Közbizalom 2009 felmérés a Közösségi kezdeményezéseket támogató szakmai hálózat (KÖZTÁMHÁLÓ) tagjainak és megyei civil szervezeteknek a közreműködésével készült. Külön köszönet Tarnai Máriának az adatok feldolgozásában, értelmezésében való közreműködéséért.

Kapcsolat: 1011 Budapest, Corvin tér 8. Tel.: 225-6011
E-mail: peterfi@kkapcsolat.hu
www.kozossegfejlesztes.hu




Parola archívum