Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A határok kibővítése
Szerző:	Sue Pemsel, Csatordai Zsófia
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1995
Szám:	1
Oldalszám:	17. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	művészetpedagógia, fejlesztés, tapasztalatcsere, művészeti csere, Magyarország
Megjegyzés:
Annotáció:

A határok kibővítése

(Sue Pemsel cikke egy York megyei lapban jelent meg. A szerző a Red Water Arts elnevezésű művészetpedagógiai szervezet vezetője. - A szerk.)
A yorkshire-i Red Water Arts épp most fejezett be egy kétéves nemzetközi művészeti csereprogramot, amelyet fiataloknak szerveztek egy magyar közösségfejlesztő egyesülettel, a kelet- magyarországi Hajdú-Bihar megyéből. Sokkal több határt sikerült legyőznünk, mint amennyit valaha is elképzeltünk a terv megvalósításának kezdetén: idő, bizalom, kitartás, türelem, megfontolás, lelkesedés, lehetőségek, megértés, a kommunikáció útjai. Hogy miért vállalkoztunk mi, egy művészeti szervezet, egy ilyen óriási, mindent felölelő project- re? Naivak voltunk, megragadtuk az alkalmat, úgy véltük, ez egy izgalmas kihívás mindannyiunk számára. A művészetet használtuk fel hídként a személyes kapcsolatok felvételéhez, és a meg- értésnek egy új szintjét kerestük.
Mint internacionalista, szerettem volna új megvilágításba helyezni a mi művészeti munkánkat, a helyi közösségtudat szem elől tévesztése nélkül. Kétségkívül könnyebb lett volna nyugat-európai tár- sakkal, azaz helyi testvérvárosokkal együttműködni, szinte mindannyian angolul beszélnek, és nincsenek jelentős különbségek. De bennünket már 1989- ben érdekeltek a Közép- és Kelet-Európai emberek és kultúrájuk. Izgalmas idők ezek, különösen azoknak a fiataloknak, akik generációk óta az elsők, akiknek lehetőségük adatott a széles, nagy világ felfedezésére.
Az RWA számos országgal vette fel a kapcsolatot, és a Hajdú-Bihar megyei Közösségfejlesztők Egyesületével is megállapodott egy művészeti cserében. Észrevettem, hogy a közösségi művészet fogalma Magyarországon némileg más, mint nálunk. Ott a népi hagyományok továbbra is élnek, és minden mű- vész nagy tiszteletben tartja őket, különösen vidéken. A tradíciók jelentik a folytonosságot, és a közösségfejlesztők adtak a kultúrának többletet azzal, hogy éveken át erősítették az emberek identitástudatát. És most Magyarországon a mi közösségi művészeti munkánk koncepciója iránt érdeklődnek és szeretnék a közösségi kapcsolatokat művészek, közösségi munkások és a helybeli emberek személyes kapcsolatai útján fejleszteni. Magyarországi látogatásunk után Varga Matild - a Közösségfejlesztők Egyesületének tagja - írta egy szaklapban: "Szeretnénk felváltani a "felülről közvetített kapcsolatlétesítést egy olyan programmal, amely a valódi igényeken és a résztvevők érdeklődésén alapul... a legfontosabb célja a cserének (mindannyiunk szempontjából) az volt, hogy a magyar kulturális hagyományőrzés részeseivé válva, erősítsük magunkban az önbizalmat, és fejlesszük a kapcsolatteremtő készséget fiataljainkban." A RWA a Calderdale Youth and Community "Fiatalság és Közösség" szolgálatához fordult tanácsért, amely hozzá- segítette az Aeshenhirst Community Associationnal (Közösségi Egyesület Todmorden) és Nita Reiddel (a központ vezetője) való együttműködés megkez- déséhez, a fiatalok közötti érdeklődés felméréséhez.
A kemény munka most kezdődött el a csoport műhelymunkába szervezésével, a megbeszélésekkel, az együttműködés- ssel az anyagi alap megteremtéséért. Groskáné Piránszki Irén hívott meg bennünket a magyar egyesülettől a következő év júniusára egy hétre, hogy részt vehessűnk különböző hagyományos művészeti foglalkozásokon. A motiváció erős volt a csoporton belül: ez valami más volt, egy új fókusz. Minden hónap a profil növelésével telt, az anyagi fedezet megteremtésétől egészen a publikálásig. A többi pénzt a helyi tanács, hitelek és a British Youth Council Exhange (Brit Fiatalok Cserekapcsolatainak Tanácsa) segítségével sikerült meg- szerezni.
Tizennégyen, 15-21 éves fiatalok, akiknek a fele soha életében nem hagyta még el a Calder Völgyet, Budapestre repültünk. "Mindenki tartott a megismerkedés pillanataitól, de az első mosoly, a nyelvi nehézségek feloldódása után rövidesen kiderült, hogy a kölcsönös félelem alaptalan volt, az angolok olyanok, mint a magyarok" - írta Matild. A két csoport fokozatosan eggyé vált. Egy iparművészeti középiskola kollégiu- mában osztottuk meg szállásunkat Debrecenben, a megye székhelyén. Voltunk a környező falvakban, takácsokkal, kovácsokkal és nemezelőkkel ismerkedtünk meg, és mindannyiszor a mester- ség kipróbálására bíztattak. Láttuk a Főnix Néptáncegyüttes műsorát egy helyi művelődési központban. Soha életedben nem tudnál rajtakapni a mi csoportunkból senkit otthon népitáncot járni - még romba dőlne a tekintélye! De itt más volt: a fiatal magyarok tánca "normálisnak" számított, és a táncok nem voltak bonyolultak, ami mindeneset- re nem rossz kezdésnek! Ahogy a bizalom nőtt, úgy a barátságok is. A magyarok igazán keményen dolgoz- tak azért, hogy a látogatásunkat változatossá, tevékenységekben gazdaggá tegyék, pihenésre is időt szakítva. Részt vett a csoportunk szövésben, agyagozásban, bőrözésben, fafaragásban, és tagjai a hét végére büszkék voltak újonnan megszerzett tudományukra és eredményeikre. Kedves, különleges vendég- ként kezelték őket, és ez támogatta a bizalmat.
Tavalyi visszatérésünk óta, amikor mindenki teli volt az élmények okozta lelkesedéssel, sok változás történt a mi fiataljaink életében. J-nek kisbabája született, P apa lett, L és H vizsgálati fogságban vannak, T különvált, megházasodott és G beteg. Mindez mutatja, hogy milyen hosszú egy év a fiataloknak. A csoport lendületének megtartása nehéz feladatnak bizonyult, amit Nita tanusíthat leginkább, aki jól ismeri a csoportját. A csoport jelentősen megváltozott; négy különböző tagot vontunk be, mindannyian fiatalabbak, de csak keve- sen voltak hajlandóak energiát fektetni a pénzgyűjtésbe, amire a mi magyar vendégeink júliusi vendéglátásához szükség volt. Végül is, miért kellett volna nekik? Ők nem mentek sehova, ez így fele- annyira sem lenne jó szórakozás és akkor nekik mi jutna?
1994-ben a saját csoportunkkal Todmordenben több kommunikációs problémánk volt, mint a magyarokkal valaha is, ami azt mutatja, hogy a nyelv csupán egy része a valódi kummunikációnak és megértésének. Az ember saját csoport- jának alapos ismerete elengedhetetlen az ilyenfajta projectek sikeréhez. Készítettünk egy videofelvételt az első évről, amely egy fotókiállítással járta be Észak- Nyugatot, hogy népszerűsítse a cserét és segítse a pénzalap növelését. Ebben az évben kaptunk pénzsegélyt a Penni- ne Rural Development Commissiontől (Pennine-vidéki Fejlesztési Bizottság). Egy másik összekötő kapocs egy budapesti magyar diák itt-tartózkodása volt, januárban és februárban. Tomi többek között az Ashenhirst Központban is dolgozott és azt hiszem, megértő szemlélőjévé vált az ottani helyzetnek és a szociális munkások tevékenységének. A magyarok viszontlátogatására olyan programot szerveztünk, amely tükrözte csoportunk érdeklődését, az Észak- Nyugat gazdaságát és változatosságát, a vendégszeretetet, a kreatív energiát és a kikapcsolódást, amelyet a RWA Központ nyújt. Júliusban érkeztek meg központunkba a magyar vendégek. Az újbóli találkozás örömei, az új ismeretségek és a vidofilm megnézése után "be- vackoltunk": a magyarok bent, és hatan az angol csoportból a földön. Szomorú és megdöbbentő; éjszaka kiraboltak bennünket! Videót, CD-lejátszót és így tovább... mindent, ami elemelhető volt, de még a bérelt minibusz, a stúdió, a műhelyek, a helyi közösségi központ és a ház kulcsait is elvitték! A gyanúnk beigazolódott: az egyik új csoporttag volt a tettes, aki egy idősebb barátjával használta ki a helyzet adta lehetőséget. A rendőrség másnap reggeli helyszinelése után egy időre nagy levegővétel- (el visszanyertük az eszméletünket, és ezzel lezártuk magunkban az ügyet.
Mindannyian egy alkotó-gyarapító hét- \y nek néztünk elébe, amely egy drámajá- tékkal és egy nyomtatási gyakorlattal tetőzőtt be az RWA-nál. Liz Heathering- ton tartotta a drama sessiont: játékok, maszkok, majd mozdulatok egy archetípus témára. Mike Pemsel vezette a linómetszést és a nyomdászfoglalkozá- sokat, amelyek néhány újító jellegű munkát is eredményeztek. A nap végig sütött, eltekintve attól a rövid időszaktól, amikor szitált az eső Blackpoolban, ahol barátaink a hamisítatlan észak-nyugati kultúrát csodálhat- ták. A búcsúzáskor volt tábortűz, roston- sütés és a helyi Mad Susan rockegyüt- tes - legjobb formáját hozva - saját anyagát adta elő. Azóta meghívták őket Budapestre és Debrecenbe is,1995-re. Egy másik pozitív eredmény Owen Jones, a kosárfonó meghívása volt a debreceni kézművesiskolába. Habár a magyaroknak változatos erdőismereti hagyományaik vannak, a hasított tölggyel és egyéb fafajtákkal való munka új volt nekik, és a szövés különböző fajtáit is dícsérték. A csoportunkból Rachel, aki művészeti főiskolára jár, elhatározta: pénzt gyűjt arra, hogy jövő- re Magyarországon tölthessen egy hó- napot fafaragással és szobrászattal.
Ha a mi fiataljaink közül csak néhányan maradnak továbbra is baráti kapcsolatban egymással, s viszonoznak egy látogatást, elmennek egy nyári szobrásztáborba... és ha a mi erős barátságunk továbbra is élni fog, és én tudom hogy élni fog, akkor ez a művészeti csereprogram minden fáradságot meg- ért.
Minden csereprogram egyedülálló. A hivatalosan elért sikereken felül megismerkedtünk Nitával és a gyerekekkel, de másokkal is és eltűnődtünk a pozitív, illetve a negatív eredményeken. Nagyon sok kérdés merült fel: vajon van-e, akinek az élményei hatására megváltozott a felfogása, a megítélése a művészetről, a külföldiekről, a közösségfejlesztésről és a saját belső értékeiről? Milyen tanulságot szűrt le a RWA? Mit csinálnánk másképpen a következő alkalommal? Bevonnánk-e két csoportot ilyen eltérő társadalmi, érzelmi és kulturális háttérrel? (A mi magyar fiataljaink jó modorúak, intelligensek, és a legtöbben közülük egyetemre készülnek.) Megannyi kérdés. Biztosan tudjuk: egyik csoport- nak sem volt elegendő az egy hét ahhoz, hogy tisztán értékelni tudjanak ilyen élményeket, csupán a lábujjukat mártóztatták meg! Ez pedig nem az idő vagy a tér, hanem egyszerűen a pénz hiányából fakadt. Várom a visszajelzéseket. (Forditofta Csatordai Zsófia, a magyar csoport tagja)

Parola archívum