Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Szindbád a Józsefvárosban - Emlékezés Beke Pálra
Szerző:
Péterfi Ferenc
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2010
Szám:
1
Oldalszám:
3
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Tapasztalat, rendszerváltás, együttműködés, szakmaiság
Megjegyzés:
Annotáció:

Azt hiszem, Pali sosem akarta megváltani a világot, inkább el akarta fogadni azt, ami ízlésével összeegyeztethető, s ami ehhez hozzáilleszthető volt, de alakításra szorult, azon változtatni.
Az alakítás-formálás lehetőségét kereste pályája kiválasztása során is. Próbálkozott előbb újságíróként Pécsett, majd népművelőként szülőhelyén, a Józsefvárosban, de dolgozott a Nemzeti Múzeum közművelődési csoportja vezetőjeként is, s élete legnagyobb részét a Népművelési Intézetben és annak jogutód intézményeiben töltötte osztályvezetőként, igazgatóként. A hazai közösségfejlesztés egyik megalapozója volt, a 80-as években az alakuló Közösségfejlesztők Egyesületének első elnöke.
„Szórakozva dolgoztam végig az életem – írja önmagáról –, és ebben az sem zavar, hogy sok minden feleslegesnek, később zsákutcának bizonyult.”
Az életigenlés volt az egyik fő jellemzője: jól akarta érezni magát a bőrében, a munkában. És mások jóérzését szolgálni.
Mindig csapatban dolgozott. Autóbusszal járta-jártuk az országot, hol a faluházak építésének segítéséért-népszerűsítéséért, hol a művelődési otthoni mozgalom legnagyobb országos szakmaújító programja, a „Nyitott ház” kísérlet kibontakoztatásáért-bemutatásáért, amely a hazai közösségfejlesztői szakma „bölcsője” volt. Hosszú évekig fiatalok körében szervezett csapatokat, a települési ifjúsági önkormányzatokat népszerűsítendő. E máig nyomokat hagyó kezdeményezés révén az országban legalább félszáz településen kezdődött el a fiatalok felkészítése, megszervezése arra, hogy lehetőséget követeljenek és felelősséget vállaljanak a saját életük kereteinek kialakításában. „Működő demokráciát csak a fiatalok tudnak majd építeni” címmel írta sokakat felrázó tanulmányát.
A 80-as években a franciaországi szakmai kapcsolatok dinamizálták a hazai népművelést – ebben is állandó szervező, útitárs, kapcsolatépítő volt. Az ottani tapasztalatot adták neki a legfőbb ihletet az „Önkormányzó társadalom” című tanulmányfüzet megírására.
Utóbb az egyesületi fenntartású közösségi házak összefogását szervezve, megint csak országjárásra hívta az érdeklődő kollégákat.
Az élhető, természetes környezetet tartotta fontosnak – amiben, ha lehet, nem heroikus erőfeszítések, hanem emberi léptékű akaratok találják meg a helyüket. Nem görcsölni – ha nem megy egyik helyen, keresni újat, másikat! Keresni, s ha nem találunk ilyet – s többnyire hogyan is találnánk –, akkor teremteni az ember és közössége által! Ezek nagyon jellemző törekvései voltak Palinak.
Fontos partnereket keresett-talált e munkához az építészekben is: természetes és barátságos világot építeni! Nem
véletlen az építészet organikus irányzatához való szenvedélyes vonzódása, s az sem, hogy igazán jól érezte magát e közegben. Sok falu, városrész és épület megújításában, tervezésében dolgozott együtt e műhely idősebb és fiatal mestereivel.
Nagyon fontosak voltak számára az apai gyökerek: Erdély. Csapatokban hívott-vitt sokunkat – még a kockázatokat is rejtő 80-as években – megismerni, megérteni, megtalálni az ottani kapcsokat.
Nem akart mindenkit mindenkivel összehozni, de mégis, alapvetően sokkal inkább az összekötés, mint a szétválasztás jellemezte. Nemigen hallotta őt senki a környezetéből indulatosan hangoskodni, erősebb érzelmeit inkább befelé dolgozta fel. A ma oly sokat hirdetett versenyt, a rivalizálást nagy ívben kerülte. Nem a mások rovására lenni. Nagyon szemérmes embernek ismertem Bekét.
Gyakran írt: szakcikkeket, települések és intézmények fejlesztési javaslatait, falu- és közösségi házak megújításának terveit, más műfajú tanulmányokat és könyveket is. De a legjobban írásban és szóban is mesélni tudott. Munkáról, szakmai utazásokról, tapasztalatokról, evezésről. Hogy néha – ahogy sokan mi is – kicsit színezte is a történeteket? Ebben a sokszor tónustalan szürkére szomorodó világban ezzel is kedvet, lendületet, hitet sugárzott; azt, hogy érdemes elindulni, kezdeményezni, cselekedni. Azt kereste, hogyan lehet élvezhetően és hasznosan élni.
„Ez a szakma szép és gazdag életet ajándékozott nekem. Emberek, barátok, tájak, helyzetek, események és történetek sokaságát. Tulajdonképpen az egész országot, és aztán egy másikat…” Utóbbiakkal a francia utakra és barátokra utal, akik különösen kedvelték Palit.
Barátságos, szeretni való ember volt. Szindbád a XX.– XXI. század fordulóján – a Józsefvárosban. Ahova az utóbbi években – Márai könyvcímét idézve – hazatért.
Életrajzi, szakmatörténeti könyvét egy Shakespeare Vihar-jából vett idézettel kezdi: Méltóságkereső a címe ennek a sok mindent összegző könyvnek, s ez a cím nagyon találó munkájára, emberi kapcsolataira, egész életművére.
66 évet tudott erre szánni.
Nem lett készen, nem fejezte be, nem zárta le, hanem itthagyta a további keresést. Nekünk.
Péterfi Ferenc
peterfi@kkapcsolat.hu
Parola archívum