Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Közösségi munka Hollandiában
Szerző:	Fenny Gerrits
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2009
Szám:	2
Oldalszám:	6
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	Hollandia, társadalmi mozgalom, közösségfejlesztés, közösségi munka, innováció, Országos Közösségfejlesztő Központ
Megjegyzés:
Annotáció:

Fenny Gerrits

Közösségi munka Hollandiában

Elhangzott az Oktatás és tanulás a közösségfejlesztésért európai hálózatának budapesti találkozóján, 2008. február 20-án a Training and Learning for Community Development projekt keretében, melyet
a Combined European Bureau for Social Development tagszervezetei szerveztek.

Helyi változás

A második világháborút követően a közösségfejlesztést széles körben kezdték kiépíteni Hollandiában, mégpedig olyan társadalmi mozgalomként, amely a Marshall-terv eredményeként megvalósuló gazdasági újjáépítést volt hivatott támogatni. Az ötvenes években a közösségfejlesztés fontos irányelvvé vált az országban, amely összhangban volt a holland kormányzat álláspontjával is. Létrejött a Szociális Munka Minisztériuma, amelynek legkiemelkedőbb igazgatója, Dr. Gradus Hendriks tevékenyen részt vett az ország egészének közösségfejlesztő szervezetekkel való lefedésében. A közösségfejlesztést ebben az időszakban helyi, regionális, és tartományi szinten is végezték, ugyanakkor minden esetben a nemzeti kormányzat finanszírozta azt.
Függetlenül attól, hogy helyi, regionális vagy tartományi szinten dolgoztak, a közösségfejlesztők az állami támogatásnak köszönhetően meglehetős önállóságot élveztek szerte Hollandiában. A szakképzés ugyanakkor csak a hatvanas évek során vált elérhetővé a közösségfejlesztés területén elhelyezkedni vágyók számára. A képzés az ún. „Társadalomtudomány” tanszéken belül valósult meg, amely a szociális szakmák széles körét fedte le. A közösségfejlesztés egy külön szak volt a tanszéken belül, amelynek elvégzése után az ember joggal hívhatta magát közösségfejlesztőnek.
Hamarosan lehetővé vált a közösségfejlesztő szakemberek számára, hogy egy kibővített formátumú képzésben, a Holland Voortgezette Opleidingben vagy VO-ban is részt vegyenek. A képzés célcsoportja a menedzseri ambíciókkal rendelkező közösségfejlesztők köre volt, így számos egykori VO-diákból lett ügyvezető valamely közösségfejlesztő szervezetnél vagy más szektorokban. A közösségfejlesztők meglehetősen független pozíciója miatt a helyi hatóságok egyre nagyobb gyanakvással tekintettek a szakemberekre, különösen a hetvenes években, amely Hollandiában is a politikai tudatosság megerősödésének időszaka volt. Az emberek egyre kritikusabban viszonyultak a hatalom különböző formáihoz, a közösségfejlesztést pedig olyan közvetítő elemnek tekintették, amely a hatóságokkal való „szembenállást” támogatta számos lakásüggyel, oktatással vagy a közösségi szolgáltatások működésével kapcsolatos kérdésben.
A nyolcvanas évek elején a kormány úgy döntött, hogy decentralizálja a szakmát, a helyi önkormányzatok fennhatósága alá helyezve azt. Ily módon egyre több közösségfejlesztő kezdett függeni attól, hogy az adott helyi önkormányzat mennyire ítélte hasznosnak ezt a fajta munkát. Ez azt jelentette, hogy egyes (kisebb) városokban a közösségfejlesztést, úgy ahogy van, beszüntették, míg máshol nem változott semmi, vagy szerényebb keretek közt folyt tovább a munka. A szakma azóta sem alkalmazkodott teljes mértékben ezekhez a nagyarányú változásokhoz, amelyek kétségtelenül összefüggésben álltak a Hollandiában (és más nyugat-európai országokban) tapasztalható egyre kedvezőtlenebb gazdasági klímával is. Ekkor erősödött meg az új gazdasági ideológia is, amely szerint minden szolgáltatást, beleértve a legtöbb társadalmi szolgáltatást is, a piacnak kell biztosítania – ami igencsak megnehezítette a szociális szakmák helyzetét. A közösségfejlesztés számára azonban különösen katasztrofálissá vált a helyzet, hiszen egy piacorientált társadalomban nincs igazán helye a szolidaritásnak, és egyre nehezebben lehetett mozgósítani az embereket valamely aktuális társadalmi kérdéssel kapcsolatban. 1982-ben létrejött az Országos Közösségfejlesztő Központ (Landelijk Centrum Opbouwwerk – LCO), a közösségfejlesztés és a közösségfejlesztők országos platformja, amely egyfajta országos gyújtópontként ellensúlyozta a decentralizációs mozgalmat, és számos, a nehézségekkel küzdő szakmabeliek megsegítését célzó lobbifolyamat kiindulópontja volt.

Országos szintű változások

A második világháborút követően a közösségfejlesztés népszerű eszközzé vált a nemzeti döntéshozók körében, amellyel a holland lakosság nagy részének szociális körülményein igyekeztek javítani. 1960-ban a kormány elfogadott egy speciális közösségfejlesztő programot a leghátrányosabb városi területek fejlesztésére, amelyeket „speciális eseteknek” neveztek. Ez egy kisléptékű program volt, amelyben nem is vett részt minden város, csak a legsürgősebb fellépést igénylő hátrányos helyzetű városi területek.
A nyolcvanas években létrejött egy országos program a „halmozottan problémás területek” fejlesztésére (PCG-beleid). Ez egy interdiszciplináris program volt, amelyet több minisztérium vezényelt le közösen. A program során a közösségfejlesztők országos hálózatként működtek az LCO irányítása alatt. A nemzeti kormány nagyra értékelte az LCO abbéli igyekezetét, hogy koordinálja a közösségfejlesztő munkát ezekben a városrészekben, mobilizálva ezáltal a lakosságot is.
A „PCG-beleid”-et a Társadalmi Megújulás Program követte a kilencvenes évek során, valamint az 1994-es Nagyváros Program. A 1990-ben induló Társadalmi Megújulás Program óta ma már a harmadik széleskörű intézményközi program van érvényben a hátrányos helyzetű területek támogatására Hollandiában. Ebben az időszakban a közösségfejlesztő szakma pozíciója folyamatosan tovább gyengült. Sok más szociális szakma kezdte állítani, hogy maga is közösségfejlesztést végez, és a helyi köztisztviselők és a lakásügyi szervezeteknél dolgozók is úgy érezték, hogy ők a közösségfejlesztés hagyományának valódi hordozói.
Ebben az időszakban megszüntették az eredetileg a társadalomtudományi tanszékek által szervezett közösségfejlesztő szakképzést, beleértve a kibővített képzést (VO) is. Az egykori Társadalomtudományi tanszék helyett új intézmények jöttek létre a meglévő egyetemeken belül, amelyek a szociális munka különböző fajtáinak képzését szervezték meg. A közösségfejlesztés megszűnt különálló szakmai tárgyként létezni, és ma már csak B-szakként vehető fel. Ugyanakkor az LCO folyamatosan küzdött azért, hogy a közösségfejlesztés szakmai profilját napirenden tartsa.

Az LCO Országos Közösségfejlesztő Központ

Az LCO energiáit ebben az időben a közösségi munkával , illetve a közösségfejlesztéssel kapcsolatos tudás átadása, az innováció és a minőségjavítás kötötték le. A közösségi munka lényege, hogy ösztönözze és tanáccsal lássa el a helyi lakosok csoportjait, a civil szervezeteket, és társadalomszervezési támogatást nyújtson a társadalmi problémák megoldásához. Ez a fajta munka főként a „hátrányos helyzetben” élőkkel történik, kategoriális, illetve territoriális módszerek alapján. A kategoriális közösségi munka egy specifikus célcsoportra koncentrál, például az egészségügyi ellátásban résztvevőkre, vándorló romákra, szociális segélyt igénylőkre stb. A territoriális közösségfejlesztés főként olyan területekre, kerületekre, illetve szomszédságokra koncentrál, ahol a lakosok jó része hátrányos helyzetű. Ezeken a helyeken gyakran jellemző a halmozottan hátrányos helyzet (pl. a foglalkoztatás és kereset, a lakáshelyzet, oktatás és képzés, egészségügy stb. területén). A kezdeményezések támogatása, a részvétel ösztönzése, és az új (társadalmi) berendezkedések kialakítása ezeken a területeken önmagában is különleges tudást, jártasságokat követel meg. Körülbelül 3000 közösségi munkás és hivatalnok dolgozott ebben az időben Hollandiában, akik számos különböző intézmény, illetve szervezet keretein belül működtek, sok esetben önkormányzati jóléti egyesületeknél vagy különálló közösségfejlesztő szervezeteknél. Ugyanakkor a jóléti szektor, a környezetvédelem, a lakásügyi vagy az érdekvédelmi csoportok is alkalmas bázist jelenthetnek a közösségfejlesztő számára.

A tudás átadása

A tudás, a tapasztalatok átadása, illetve cseréje együttműködéseken vagy hálózatokon belül történhet. A módszerek széles skálájából meríthetünk, a projektlátogatásoktól, tanulmányutaktól kezdve, a tanulónapokon és konferenciákon át, a tematikus hírlevelekig vagy egyes projektek átvételéig stb.
Az LCO igen aktív szervezet volt, amely a hátrányos helyzetűek csoportjainak országos hálózataival, önkormányzatokkal, különböző szakértőkkel és közvetítő szakmai szervezetekkel működött együtt.
A tematikus megközelítés olyan témákat céloz meg, mint pl. a helyi egészségügyi ellátás hiányosságai, a lakóhelyi közbiztonság és bűnmegelőzés, az interkulturális szomszédságfejlesztés, a részvétel vidéken, a sport és a társadalmi integráció, a munkaerőpiac újrafelosztása, az állampolgárok részvétele a kormányzati programokban és irányelvekben, az anyasági központok működtetése, a környezet és az élhetőség stb.

Innováció

Az innováció az új megközelítések kifejlesztését, illetve újszerű projektek kialakítását fedi. Az LCO ebben a folyamatban „társadalmi feltalálóként”, „az importtermékek feldolgozójaként” és projektfejlesztőként működött. Ily módon a társadalmi párbeszéd új formái alakultak ki (pl. az Olympiad konferencia), sőt új, működőképes kapcsolódások jöttek létre a polgárok és a helyi önkormányzatok között (pl. a Városi Minőségfórum). Jelen pillanatban a munkamegosztás új módjait dolgozzák ki.
Egy másik fontos fejlemény az importált elképzeléseknek a holland piacon való alkalmazása volt. Ilyen volt például a német Mutter Zenter, amely a holland viszonyokra alkalmazott formában, kifejezetten interkulturális tartalommal került megvalósításra „Moedercentra” (anyasági központ) elnevezéssel.
Az LCO projektfejlesztőként is működött, amely összehozta a különböző elképzeléseket, embereket és erőforrásokat, hogy új innovációkat, illetve kombinációkat valósítsanak meg.

Minőségjavítás

A minőségjavítással kapcsolatos munka főként a szakma, a közösségi munka területének fejlesztését, illetve megújítását célozza olyan kezdeményezések formájában, amelyek során közösségi munkások, tanácsadók, tanárok, kutatók és tudósok működnek együtt a minőség javítása, illetve biztosítása érekében.
Ebből a szempontból a holland közösségfejlesztésben fontos kezdeményező és fejlesztő szerepet töltött be az Együttműködés a Közösségi Munkás Szakma Fejlesztéséért, az SBO (a közösségi munka szakmai profiljának kialakítása, a közösségi munka szakmai irányelveinek lefektetése, közösségi munka kézikönyv, szakmai továbbképzések, gyakorlati esettanulmányok a közösségi munka területéről). Az SBO felügyelőbizottsága fontos szerepet töltött be a minőségbiztosítás területén (az elméleti eszmefuttatások tesztelése, a tanfolyamok indítása, a Rangidős Közösségfejlesztők Jegyzékébe való felvétel). 2001-ben új szakmai egyesület jött létre a közösségfejlesztés területén dolgozók számára (BON).
A szakmai folyóirat, az MO fontos információforrást jelent az új fejlesztések, gyakorlatok és szakmai elméletek területén.
A közösségfejlesztés tudományos alapját a Dr. Gradus Hendriks Alapítvány biztosítja, amely rotterdami Erasmus Egyetem „közösségi munka” professzori székét finanszírozza, és számos könyvet jelentetett meg a közösségi munka területén.
Nemzetközi szinten az LCO képviselte Hollandiát az Egyesített Európai Társadalomfejlesztési Irodában is (Combined European Bureau for Social Development – CEBSD).
Az LCO tevékenyégét a holland Közegészségügyi, Jóléti és Sportminisztérium támogatása, más kormányzati intézmények és nemzet(köz)i alapok projekttámogatásai tették lehetővé.

Jelenlegi helyzet

2007. január 1-jével az LCO megszűnt létezni, és azon hat szervezet egyikévé vált, amelyek ma együttesen alkotják Hollandia Társadalomfejlesztő Központját, a MOVISIE-t. Ebben az új felállásban egyre nehezebb fenntartani mindazt, ami a valaha független holland közösségfejlesztés pozíciójából fennmaradt. Az LCO által kialakított infrastruktúra egy részét átvette a MOVISIE, és máig is létezik.
A BON vette át a közösségfejlesztő szakemberek legfőbb szervezetének szerepét, és részt vesz az éves szakmai konferencia szervezésében, amelyet máig a MOVISIE szervez. A szakmai folyóirat ma is megjelenik, és a rotterdami Egyetem professzori székét továbbra is a MOVISIE finanszírozza. A MOVISIE vette át a CEBSD-beli tagságot is.

Oktatás és tanulás

Ahogy azt fent is bemutattuk, a közösségfejlesztés szakképzése fokozatosan eltűnt az egyetemek hivatalos kínálatából. 1997-ben a közösségfejlesztést mint szakmát hivatalosan eltörölték, és közösségfejlesztők helyett ma már csak „szociokulturális szakemberek” léteznek, legalábbis hivatalosan. A valóságban a szociális munka számos ágában tevékenykedők hívják továbbra is magukat „közösségfejlesztőnek”. Rotterdamban például máig is számos közösségfejlesztő dolgozik, akiket valóban így is hívnak. Mindez a város komoly közösségfejlesztő múltjával magyarázható, amelyet a város elöljárói máig is elismernek.
Manapság a közösségfejlesztő képzés csak alacsony szinten van jelen a formális képzési intézmények repertoárjában. Fennállásának ideje alatt más közösségfejlesztő szervezetek támogatásával az LCO számos képzést szervezett az olyan közösségfejlesztők megsegítésére, akik szakmailag régóta részt vettek a közösségfejlesztésben, és továbbra is kitartottak amellett, hogy közösségfejlesztőnek hívják magukat. Amikor mostanában szakértőkkel folytatunk eszmecserét a közösségi munkáról, és megjegyezzük, hogy a közösségfejlesztés hollandiai történelme „egy kissé sajátságos”, hiszen a hátrányos helyzetű területek újjáélesztése területén aktív szakmai körökben a közösségfejlesztés ma is igencsak népszerű, mindig azt a határozott választ kapjuk, hogy a szakma helyét más „szakmák” vették át. Ezért nincs is szükség külön szakképzést szervezni a közösségfejlesztők számára. Úgy tűnik, hogy „mi”, a szociális szakmák széles körének képviselői, beleértve a különböző állami intézményeknél szakmai munkát végzőket, mára mindannyian közösségfejlesztőkké váltunk.
Ezzel egyidejűleg számos közösségi szférában jelentős minőségromlás szemtanúi lehetünk társadalmunkban. A kormányzat észrevette mindezt, és „beszéddel” próbálja ellensúlyozni a történéseket: számos politikai vita foglalkozott ezzel az értékvesztéssel, amelyet az elmúlt kb. egy évtized során mindannyian érzékeltünk. A holland civilre azonban úgy tekintenek, mint aki képes mindezt kijavítani, és nyomás hatására változtat hozzáállásán, ahelyett, hogy egy sokkal pozitívabb megközelítéssel kielégítenék az illető már meglévő képzési szükségleteit.
A TLCD-nek (Oktatás és tanulás a közösségfejlesztésért) továbbra is képzési lehetőségeket kellene biztosítania mindazok számára, akik szakmailag elkötelezettek a társadalommal végzett munka iránt (oktatási szakemberek, szociális munkások, lakásügyi szervezetek, köztisztviselők stb.).

Fordította Varga Tamás

Parola archívum