Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A társadalmi és erkölcsi tőke a mai magyar társadalomban
Szerző:	Boros Zsuzsanna
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2008
Szám:	2
Oldalszám:	19
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	társdadalmi tőke, erkölcsi tőke, tőkeformák
Megjegyzés:
Annotáció:

A tőke kifejezés többnyire viszolygást kelt az emberben, hiszen általában a pénztőke fogalmával azonosítjuk. A mai fogyasztói társadalom valóban azt sugallja, hogy ha van pénzünk, azaz anyagi tőkénk, akkor mindent el tudunk érni vele. Mérhetetlenül leegyszerűsített világkép ez, amelynek az a lényege, hogy az ember értékét anyagi lehetőségei szabják meg. A modern, fogyasztói világ válságának központi jellemzője ez a beállítottság, amely a „disznófejű nagyúr”, a pénztőke mindenhatóságát sulykolja, elsősorban a tévécsatornák, a reklámok és a nagyáruházak fogyasztói szentélyei révén. A pénztőkének fő jellemzője, hogy ha elosztják, mindenkinek kevesebb jut belőle, mint ha egyvalaki kaparintja meg. Ezzel szemben újra meg újra felismerjük, hogy a tőkének vannak olyan formái is, amelyeket nem kell erőszakkal vagy manipulációval elvennünk egymástól, mert mindenki annál gazdagabbá válik, minél többet ad belőle másoknak. Évszázadokon át az emberiség közös bölcsességének alapja volt ez a szemlélet, a mai társadalomtudomány azonban csak az utóbbi évtizedekben fedezi fel és fogalmazza újra a társadalmi fejlődés alapelveit. Fontos fordulatról van szó: olyan alapkérdésekre kell választ keresnie az ezredforduló társadalmának, mint hogy mi a valódi fejlődés, s mi a célja.

A 2001. évi közgazdasági Nobel-díj egyik nyertese, George Akerlof elmélete olyan szociológiai, szociálpszichiátriai és magatartás-tudományi kategóriákat emelt át a közgazdaságtanba, mint az identitás, a norma és az értékek. Az általa felvázolt modell szerint meghatározó gazdasági-társadalmi tényező az, hogy az emberek miképp élik át saját helyüket, szerepüket a társadalomban, mennyire van önazonosságuk, milyen közös értékeket fogadnak el, s melyek azok a társadalmi rétegek, amelyekben ezek a folyamatok sérülnek.

Vannak olyan erőforrások a társadalomban, amelyek egymagukban nem anyagi természetűek, de anyagi erővé is válhatnak.
Hazánkban ennek egyik legnyilvánvalóbb példája Iván László Életet az éveknek elnevezésű mozgalma. A társadalom számára óriási anyagi teher az az örvendetes eredmény, hogy a várható élettartam nagymértékben növekedett, s igen sok az idős ember. Ha csupán anyagi erővel akarjuk megoldani ezt a helyzetet, az hihetetlen összeget emészt fel, ráadásul nem is érünk el valódi eredményt, mert a szeretetet, az igazi odafordulást nem lehet megvásárolni. A mozgalom ezért azt tűzte ki céljául, hogy az ország valamennyi településén szervezzenek csoportokat az idős emberek. Akik még jó erőben vannak, segítsenek azoknak, akik már-már magatehetetlenek – sőt, pótnagyszülőként segítsenek az öregek a fiatal pároknak is, hogy néha együtt mehessenek el szórakozni. Az ilyen összefogás a társadalmi tőke legszebb megnyilvánulása.

Ha így értelmezzük a tőke fogalmát, Bibó István tekinthető a legeredményesebb magyar tőkésnek, bár olyan szegényen élt, hogy utolsó éveiben leghőbb vágya egy jó golyóstoll volt. Ezt Prágay Dezső mondta el, aki az emigráció nevében megkérdezte Bibó Istvánt, mire van szüksége. Bibó olyan szellemi erőforrás, amelyből a rendszerváltás legjobb eredményei csíráztak ki, s ma is az ő örökségéből élünk.


Melyek azok a tőkeformák, amelyek a pénztőke mellett a mai társadalomban meghatározó szerepet játszanak?

A társadalomtudósok ezek közé sorolják az emberi és a társadalmi tőkét, s kevesebbet emlegetik ugyan, de ide tartozik az erkölcsi tőke fogalma is.
A társadalmi tőkével kapcsolatban az emberi tőkéről is beszélnünk kell, mert a kettő között igen szoros az összefüggés. Az emberi tőke két legfontosabb összetevője: 1. az iskolázottság, műveltség és kultúra, 2. az egészségi állapot. Az utóbbi évek politikájának köszönhetően ma a tizennyolc és huszonöt év közötti népességben a tanulók aránya elérte az európai szintet. Valamennyi előrejelzés azt mutatja, hogy egy nemzet jövője szempontjából az iskolázottak aránya a valódi fejlődés hajtóereje. Az egészségi állapot tekintetében, amely az emberi tőke másik fő jellemzője, még mindig igen rosszul állunk, különösen a középkorú, negyvenöt-hatvanöt éves férfiaknak az idő előtti egészségromlása és a halálozási aránya tragikus.
Andorka Rudolf már az 1980-as évek közepétől a társadalmi tőke csökkenésével, az úgynevezett anómiás lelkiállapot terjedésével magyarázta a magyar egészségi és demográfiai mutatók rosszabbodását. Az emberi magatartás torzulásai a modern társadalomban szociológiai értelemben a Durkheim által leírt anómiás, gyökértelen lelkiállapot általánossá válásából erednek. Mindez a közös erkölcsi elvek felrúgását, az „ember embernek farkasa” állapotot és a személyes kapcsolatok fogyasztási cikké válását jelenti.

Robert Putnam a következőképpen határozza meg a társadalmi tőke négy legfontosabb összetevőjét:
– szoros társadalmi háló,
– polgári részvétel, a polgári szervezetek erőssége,
– helyi, közösségi azonosságtudat, szolidaritás és egyenlőségtudat a többiekkel a távlati, célok érdekében, a lemaradók segítése,
– bizalom, kölcsönösség és társas támogatás.

Putnam 1993-ban megjelent Making demokracy work című könyvében azt elemezte, miért van az olasz tartományok között óriási különbség abban, hogy egy bizonyos pénzmennyiségből milyen életminőséget tudnak teremteni a tartomány lakói számára. Az észak-olasz tartományokban sokkal jobb a helyzet ebből a szempontból, mint Dél-Olaszországban. Az északi részeken ugyanis kimutathatóan erősebb a társadalmi tőke, a bizalom és kölcsönösség, s a civil szervezetek aktívabban vesznek részt a társadalom életében. E tényezők nemcsak a lelki egészségnek és a kiegyensúlyozottságnak, hanem a demokrácia működtetésének is az alapjai, s hiányuk kimutatható anyagi, gazdasági és egészségi veszélyeztetettséggel jár. Ebből a szempontból a valódi demokratikusan működő civil szervezetek szerepe a legfontosabb, amelyek nemhogy gyengítik az állam működését, hanem inkább azt az erőt adják, amely az állam mellett egyedül képes szembeszegülni a modern világ, a globalizáció fogyasztói kényszerével, s hatékonyan képviselni a fejlődés valódi céljait.


Hogyan válhat a társadalmi tőke egészségvédővé?

Nyilvánvaló, hogy nehéz élethelyzetekben, különösen egy átalakuló társadalomban, a stresszt egészen másképp éli át az, aki bízhat családjában vagy munkatársaiban, mint az, aki úgy érzi: még bele is rúgnak nehéz helyzetében. A stressz-helyzetek egymagukban nem károsítják az egészséget, ha úgy érezzük, eredményesen meg tudunk küzdeni a kihívásokkal, sőt, éppen ez a testi és a személyiségfejlődés alapja. A nehézségek, az újszerű helyzetek akkor vezetnek egészségkárosodáshoz, ha nem ismerjük a megoldás módját, ha túl sok és megoldhatatlannak látszó helyzetbe kerülünk, ha azt a társadalmat, amelyben élünk, kiszámíthatatlannak, kaotikusnak és kontrollálhatatlannak érezzük, s ha nincsenek eszközeink az elviselhetetlennek látszó helyzet megoldására. Ez az életérzés, ha tartósan fennáll, depressziós lelkiállapothoz vezet. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy átalakuló társadalmi feltételek között rendkívüli mértékben nőhet a depressziós tünetegyüttes gyakorisága, tehát a reménytelen lelkiállapot szorosan összefügg a társadalmi hatásokkal, illetve az egyes társadalmi csoportok és az egyén megbirkózási képességével.
A társadalmi tőkének erkölcsi tőkével kell párosulnia, különben negatív hatása is lehet. A Putnam-féle meghatározás szerint nem nevezhető társadalmi tőkének például a terroristacsoportok tagjai közötti igen erős kohézió, bizonyos megfogalmazások viszont az efféle felfogást is lehetővé teszik. Nem beszélhetünk azonban valódi társadalmi tőkéről abban az esetben, ha az összetartozás érzése mások gyűlöletével és kirekesztésével párosul. Az erkölcsi tőke nyitottságot jelent az emberiség megmaradása, az emberi személyiség valódi fejlődése, az elesettek támogatása és a környezet védelme iránt. A legbiztosabb mérce az, ha a cselekedetekről, azaz gyümölcseiről ismerjük fel az erkölcsi tartást.
A társadalmi és erkölcsi tőke együttesen a diktatúrák legfőbb ellensége, hiszen felülről nem manipulálható, belső tartásról van szó. Ezért tekintette mind a fasizmus, mind a kommunizmus a legnagyobb veszélynek az önállóan szerveződő kiscsoportokat, s ezért börtönözték be évtizedekre az ilyen csoportok szervezőit. A diktatúrák célja a manipulálható, a valódi társas hálót nélkülöző, magányosan szorongó, erkölcsi tartás nélküli egyed, a rendszer engedelmes, feltétel nélküli kiszolgálója.
Az erkölcsi tőkét úgy értelmezhetjük, ha azt vizsgáljuk, hogy mit tett eddig az illető vagy társadalmi környezete másokért, a közösségért, hogy mennyire volt megbízható. Ilyen értelemben az erkölcsi tőke fokozza a bizalmat és a kölcsönösséget, így a társadalmi tőke alapjának tekinthető. Az erkölcsi tőke hiányában a „cinkosok csoportjai”-ban meglevő „egy húron pendülés” még egymás között sem mindig ad alapot a bizalomra, a környezetből pedig, érthetően, bizalmatlanságot vált ki.



Társadalmi és erkölcsi tőke a mai magyar társadalomban

A rendszerváltozás után a környező országokhoz képest nálunk alakult a legtöbb alapítvány és egyesület. Jóllehet, ez sok esetben gazdasági érdekből történt, nem tagadható, hogy a magyar társadalomban hatalmas volt az igény a kényszerrel elfojtott, megszüntetett civil, polgári társadalom újraépítésére. Nem állíthatjuk tehát azt, hogy a társadalmi tőke helyreállításában rosszul állunk.
Mi történt hazánkban az 1960-as évek után? Az 1956-os forradalom az összetartozás csodálatos élménye volt, amelyben szinte az egész ország osztozott, sőt, a nehézségek ellenére, vagy éppen emiatt, már azelőtt is általános volt ez az érzés. Ezekben az években kimondottan jók voltak egészségügyi mutatóink, még Nyugat-Európához képest is. Az 1956 utáni rezsim felismerte, hogy éppen ez az összetartozás, a nemzettudat a legnagyobb veszély számára. Fokozatosan létrehozták a legvidámabb barakkot. A reklámok betörése az anyagi előrejutást mint egyetlen értékmércét vetítette az emberek elé.
1989–90-es politikai változások során átmenetileg megjelent az összetartozás élménye, ám ez még a régi barátok között is hihetetlenül gyorsan bizalmatlansággá, gyakran ellenségességgé változott a politikai események közepette. 1956 példája megmutatta, hogy a magyarok alapjában véve nem ellenségesek, de a fokozott versenyszellem, a hirtelen megnyíló új lehetőségek, a nyugati minták téves átvétele és az előző évtized besúgói társadalma által tudat alá szorított gyanakvás ma is hihetetlen romboló erő. Az ellenségesség a társadalmi tőke hiánya, az a lelkiállapot, amely szerint a legbiztosabb nem bízni senkiben, mert az emberek általában aljasak, önzők, és csak ki akarják használni a másikat. A depressziós, reménytelen lelkiállapotra jellemző, hogy ha egy jó barátom sikeréről hallok, úgy érzem, kudarcot vallottam. Ennek az ellenkezője volt megfigyelhető a legutóbbi évekig a japán társadalomban: a másik sikerét a közösség minden tagja a sajátjának tekintette, s a várható élettartam magasra emelkedett. Az Európai Unió az utóbbi években ajánlást dolgozott ki a munkahelyi felelősséggel kapcsolatban, amely azt hangsúlyozza, hogy a vezetők felelősek a dolgozók testi-lelki egészségéért.
Fontos hangsúlyozni, hogy az a közkeletű állítás, mely szerint a magyar depressziós nép, nem igaz. Sokkal inkább jellemző ránk a nagy teljesítményigény és -motiváció. Ha az ember úgy érzi, hogy céljai elérésében senkire sem számíthat, s hogy a legbiztosabb nem bízni senkiben, mert az emberek általában ki akarják használni egymást, akkor sokkal gyakrabban éli át a kontrollvesztés, a krónikus stressz állapotát, amely a depresszió legfontosabb veszélyeztető tényezője. Manapság tehát már tudományosan megalapozott állítás, hogy az értékválság az ezredforduló magyar lelkiállapotának és az ezzel szorosan összefüggő demográfiai válságnak a fő összetevője.
A megyék közötti halálozási különbségeket leginkább a társadalmi tőke terén létező különbségek magyarázzák, tehát a bizalom, a kölcsönösség és a civil társadalomban való részvétel csekély mértéke. Érdekes módon a nők és a férfiak számára a társadalmi tőke más-más összetevői a fontosabbak, a leginkább egészségvédők. Bár a bizalom mindkét nem számára a legfőbb egészségvédő tényező, a nők esetében a kölcsönösség – az, hogy ha jót teszek másnak, várhatom, hogy viszonozza –, míg a férfiak esetében a civil társadalomban való részvétel csökkenti nagyobb mértékben a halálozási különbségeket. Azokban a megyékben, ahol a nők között szorosabb a kölcsönösségen alapuló közvetlen szociális háló, kimutathatóan csökkent a férfiak halálozása is, míg a férfiak nagyobb részvétele a civil szervezetekben a nők halálozásának csökkenésével jár.
2002-ben tizenkétezer-hatszáz olyan embert kérdeztek ki otthoni interjú formájában a Hungarostudy 2002 keretében, akik nem, életkor és terület szerint képviselik a tizennyolc évnél idősebb magyar népességet. 1995-höz viszonyítva az ellenséges beállítottság, a társadalmi tőke hiányának legfontosabb mutatója nagymértékben csökkent a teljes magyar népesség körében. Megfordult az észlelt társas támogatás csökkenésének folyamata, s a szülőktől, rokonoktól várható támogatás mértéke megközelíti az 1988-as szintet, a barátoktól kapott támogatás pedig 2002-ben ugyanolyan értékű volt, mint 1988-ban. A munkatársaktól várható támogatás, amely a hirtelen átalakulás éveiben leginkább csökkent, 2002-ben országos átlagban magasabb, mint 1988-ban volt. Szintén jócskán növekedett, 1988-hoz viszonyítva is, a szomszédoktól várható támogatás. A házastárstól kapott támogatás 2002-ben az előzőekhez képest nagymértékben emelkedett. Igencsak megnőtt azoknak az aránya, akik úgy érzik, nehéz helyzetben hivatásos segítők támogatják őket. Az átlagértékek természetesen elfedik a nagy különbségeket az egyes társadalmi rétegek és régiók között.

Mit tegyünk? Avagy 150 apró dolog, amit a társadalmi tőke növeléséért tehetünk
(http://www.bettertogether.org/150ways.htm)

- Adományozz egy vízálló sakkasztalt a helyi parknak!

- Válaszolj kérdőívekre, ha megkeresnek vele!

- Üzletemberek! Hívják meg a helyi önkormányzati hivatalnokokat a munkahelyükre!

- Tarts családi vacsorát és olvass a gyermekeidnek!

- Kérdezz meg egy egyedül ebédelőt, hogy mellé ül-hetsz-e?!

- Beszéld rá a helyi étteremtulajdonost, hogy tartson fenn egy asztalt találkozók számára!

- Mondj köszönetet a helyi közszolgáknak: a rendőrnek, tűzoltónak, hivatalnoknak!

- Szervezz szemétszedést!

- Használj tömegközlekedést és kezdj beszélgetni azokkal, akiket rendszeresen látsz!

- Menj el a helyi fesztiválra!

- Köszönj az idegeneknek!

- Gyűjts történeteket az idősebb lakóktól!

Látható, hogy ezek a tanácsok a hétköznapi emberekhez szólnak. Ugyanakkor a kormányzat sokat tehet azért, hogy legyen park, melynek lehet sakktáblát adományozni, vagy fesztivál, ahova el lehet menni, vagy azért, hogy ezek a gondolatok eljussanak az állampolgárokhoz.
A társadalmi és erkölcsi tőke hiánya nem csupán a mi régiónkban súlyos probléma, hanem a modern világ válságának egyik legfontosabb mutatója. S bár anyagiakban rövid időn belül nem kerülünk az erősek közé, a társadalmi és erkölcsi tőke erősítése csak mirajtunk múlik.

2008. június 12.


Felhasznált irodalom

Kopp M. – Skrabski Á.: A magyarság társadalmi és erkölcsi tőkéje, Valóság 2002/9.
Parola. A közösségi fejlesztőmunka folyóirata, 2004/3.
Putnam, Robert D.: A prosperáló közösség. A társadalmi tőke és a közélet, Parola, 2004/3.

Parola archívum