Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Klubunk és a mi történetünk
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Helyi Cselekvés Program
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2001
Szám:
3
Oldalszám:
10
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Földtani Örökségünk Természetvédelmi Egyesület, Zugló
Megjegyzés:
Annotáció:

Tartalom
Klubunk és a mi történetünk

Mint majdnem minden általános és középiskolás fiatal, mi is el-eljutottunk nyaranként táborozni. A Földtani Örökségünk Diákpályázat nyerteseiként 1995-ben először vehettünk részt a Földtani Örökségünk jutalomtáborban, a Bükk hegység egyik legvarázslatosabb helyén. A Rejtek erdő mélyén eldugott kis helyen megrendezett egy hetes tábor során fantasztikus napokat töltöttünk el együtt. A végén pedig nagyon fájt a szívünk elhagyni újdonsült barátainkat, egymást. Jobban, mint addig bármelyik táborozásunk alkalmával.
A következő év újabb jutalomtábort, még több új barátot hozott. A táborban ezért néhányan elhatároztuk: nem hagyjuk szem elől veszni egymást, még akkor sem, ha közülünk sokan távolabb élnek Budapesttől.
Rengeteg ötletet, tervet szőttünk, tudtuk, hogy még sok mindent csinálhatnánk közösen. A tervekből valóság lett és 1996 decemberében megalakult a Földtani Örökségünk Természetvédelmi Egyesület. Programokat program hátán szerveztünk, jártuk az országot, távolabb élő tagjaink helyi csoportokat alakítottak és saját házuk táján tevékenykedtek.
Sajnos azonban, akarva akaratlanul, ahogy egyre többen „kiöregedtünk” a táborozó korból, távolabb élő barátainkkal szép lassan elvékonyodtak az összekötő-kapcsok. Féltünk, hogy ugyanez történhet a Budapesten élő barátainkkal is, hiszen a társaságból sokan befejezték középiskolai tanulmányaikat, s különböző egyetemeken tanulnak tovább. Szerettük volna, ha ezt meg tudjuk előzni, szerettük volna, ha van egy hely, ami nem egy füstös kiskocsma, nem egy McDonalds...
Mert kell egy hely, ahova mindig visszatérhetnek, és megtalálják egymást és minket, és folytathatjuk a közös munkát, amit elkezdtünk vagy belefoghatunk valami egészen másba. Sokszor az is elég, ha csak együtt lehetünk, beszélgethetünk, játszhatunk, előadásokat tarthatunk és hallgathatunk...
Kerestünk-kutattunk, mígnem a Zuglói Önkormányzat 2000 őszén az Egyesület rendelkezésére bocsátott egy hajdani légópincét az Ilka utcában. Az örömhír mindegyikünkre lelkesítően hatott és kis társaságunk azonnal nekiállt lomtalanítani, takarítani. Szerencsére az tél nem volt annyira kemény, hogy gondot jelentsen fűtés nélkül kifesteni. Önerőből hoztuk helyre a villamoshálózatot, a vízvezeték-rendszert. Igazi szenzációt jelentett, amikor baráti felajánlásból egy darálós WC-t kaptunk, így nekiláthattunk a lépcsőház egy részéből egy mellékhelység kialakításának. Egy parányi 2 m2-es helyiséget „konyhának” rendeztünk be, ezen kívül van 3 db 15–16 m2-es helyiségünk, melyek közül az egyiket az Egyesület irodájaként, a másik kettőt a közösségi élet színhelyeként klubhelyiségekként szeretnénk használni. Bútorunk még nagyon kevés van, ki-ki otthonról hozta el a már feleslegessé vált székeket, asztalokat, szekrényeket... Sőt: van két lábasunk és rengeteg bögrénk is már!
Mindezt együtt csináltuk, egymásért és persze önző módon magunkért is. Még nagyon sok teendőnk van addig, míg igazán be tudjuk indítani a klubéletet, megvalósíthatjuk tervezett programjainkat. Sajnos az Egyesület kasszája, a tagok és a szülők pénztárcája kiürülő-félben van, a továbbiakhoz viszont még sok mindenre van szükség. Sokszor nem csak pénzre, baráti támogatásra is. Pedig nincsenek nagy igényeink: a legszerényebbek csak festéket szeretnének, hogy a mogorva zöld padlóra színes virágokat festhessenek, a falra pedig, annak komorságát enyhítendő, nevető napot, szelíd bárányfelhőkkel... Persze emellett még tényleg rengeteg tárgyiasult dologra lenne szükségünk.
Ha álmaink, terveink valóra válnak, szeretnénk, ha nem csak mi, pestiek és környékbeliek, hanem az Egyesület távolabb élő tagjai is – Budapesten járva – itt otthonra találnának. De szívesen látnánk itt bárkit, aki besétál az utcáról, külön öröm lenne, ha még érdeklődne is valaki a természetvédelem, különösen a földtani természetvédelem iránt. Sőt a jövőben KLUBUNK (így, nagybetűvel) egyesületi információs központként is működhetne, ahol az érdeklődő és esetleg tenni akaró emberek számára információt, segítséget, programot nyújthatnánk.

Bemutatkozó sorainkban írtunk magunkról, terveinkről, vágyainkról. Egy, a klubban munkával eltöltött nap után megpróbáltuk papírra vetni, mik azok az eszközök, kellékek, amikre szükségünk lenne, hogy a tervek ne csak tervek maradjanak.
Számítógép (kiváló lenne akár egy használt, irodai munkára alkalmas gép is) nyomtatóval a tagnyilvántartás vezetésére és az egyesületi levelezés bonyolítására,
Diavetítő – a szakmai előadásokhoz, élménybeszámolókhoz
Fali polcok
Könnyen mozdítható műanyag székek és asztalok
Dekorációs kellékek (képkeretek, textíliák, ülőpárnák, festékek, néhány rongyszőnyeg stb.)
Konyhai felszerelések (tányérok, evőeszközök, konyharuhák, kávéfőző stb.) Bögrénk már van.
Irodai kellékek (mappák, tároló-dobozok, irattartók, asztali lámpa, faliújság stb.)
Társasjátékok

Egyesületünk, csapatunk természetesen minden segítségnek örül, ezért örömmel vennénk, ha szakmai és szervezeti fejlődésünkhöz a Közösségfejlesztők Egyesületétől, nemcsak anyagi és tárgyi, hanem szakmai téren is segítő kezet kapnánk.

Köszönettel:
Domokos Sándor, elnök
és a csigaház leendő lakói

Budapest, 2001. június 8.
Tartalom
Parola archívum