Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Mivel foglalkozik a tájépítész? A Corvinus Egyetem tájépítészei és az ELTE Közösségi és Civil tanulmányok nappali tagozatos hallgatói beszélgetéséhez készítette: Bardóczi Sándor táj- és kertépítész
Szerző:	Bardóczi Sándor
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2012
Szám:	2
Oldalszám:	9
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	Mi a tájépítészet Ember és a természet közötti kapcsolat újjáépítése
Megjegyzés:
Annotáció:

A kérdés megválaszolása előtt fontos beszélni arról, hogy mi a táj? Ez ugyanis alapvetően különbözik attól a klasszikus tájfelfogástól, amely a geográfiában meghonosodott. A mi tájfogalmunk röviden: táj = kultivált (művelt), humanizált természet. Ez azt feltételezi, hogy, ember nélkül táj sincs, illetve azt is kimondja, a táj nem mereven lehatárolt területi egység, határai képlékenyebbek. A felfogásunkban egy település is egyfajta tájtípus (települési táj, cityscape, urban landscape), hiszen az is egy, a természetből átalakított, humanizált természet, nevezetesen olyan, ahol az épített környezet túlsúlya érhető tetten. Erről és a tájfogalmi vitákról bővebben itt: (http://hu.wikipedia.org/wiki/Mőcsényi-féle_tájfogalom)

Ha filozófus akarok lenni, akkor a tájépítészet lényege kiolvasható az ószövetségi teremtéstörténetből. Az első emberpár a paradicsomi lét és a tudatlanság helyett a tudást választotta, de ezzel egyszersmind kiűzettetett a paradicsomból. Arra kényszerült, hogy vérének verejtékével éljen meg a teremtett világban, „isteni gondviselés” oltalma nélkül. Ennek során viszont a természetet tájjá kell alakítania. Van benne belső késztetés, hogy ez az átalakítás esetenként hasonlítson a paradicsomra (hiszen tudata mélyén oda vágyik), de ezt a tökéletességet nem érheti el, mert a bukott angyal énje is munkál benne.


A tájépítészet másképpen az ember és a természet közötti kapcsolat újjáépítéséről szól. Fontos mozgatórugói a tájépítészeti tervezésnek a terhelés, a terhelhetőség, az élhetőség, a harmónia, az arányérzék, az ökológia, az illeszkedés. A szakma első művelői kertművészek és építészek, polihisztorok voltak, első említései a tájépítészet (landscape architecture) kifejezésnek az angol kertvárosi mozgalom erősödésével egykorúak. Az ipari forradalom kezdte ugyanis az első olyan városokat kitermelni, ahol a környezetszennyezés olyan mértéket öltött, amely a természetbe való visszavágyódást erősítette fel a filozófusokban(Milton, Keats, Rousseau, Le Notre, Capabity Brown a képviselői ennek az elméleti és művészettörténeti korszaknak). A legelső ember, aki tájépítészként hirdette magát (landscape architect), Frederick Law Olmstead (1822–1903) volt, a New York-i Central Park tervezője. Emellett az ő nevéhez fűződik a Niagara Falls Parkway, és a Yosemite Nemzeti Park terve, valamint számos városi zöldhálózat és park terve. Általa vált általánossá a települési zöldfelületi tervezés, ami a tájépítészet leghagyományosabb célterülete maradt.
Idehaza a tájépítészeti oktatást egy építész, Rerrich Béla (a szegedi Dóm tér tervezője) kezdte meg a '20-as években, aki felismerte, hogy az épületek környezetének, a városi tereknek a tervezése, és a növényzetnek a térhatároló elemként történő alkalmazása egy igen elhanyagolt terület. Angliában és Franciaországban (Versailles), Belgiumban, Berlinben kertművészeti tanulmányokat folytatott. Rerrich Béla Kertészeti Tanintézetbeli professzori állása és indított kurzusa révén, gyökeresedett meg az oktatás a későbbi Kertészeti Egyetemen.
A tájépítész fura figura: építészeknek kertész, kertészeknek építész.
Van még egy bonyodalom a szakmában: az engelsi–marxi tudományelmélet a természettudományok és a társadalomtudományok közé éles határokat tett, és ezt máig nem sikerült áthágni. Pedig a tájépítészet pontosan e két nagy tudományterület határán szeretne kiteljesedni, és mi úgy érezzük, a szegélyeken, határterületeken alakulnak ki a legszebb életformák.
S hogy miért érdekel bennünket a társadalomtudomány, ezen belül a településszociológia, a civil tudományok, a közösségfejlesztés?
A tájépítész, munkái során, az épületek közötti terek, a városrészek, a város, a település, és a külterület, vagy a kistérség, régió fizikai keretei között „épít”, készít koncepciókat, stratégiákat, terveket.
Ezek közös használatú terek. Munkája tehát mit sem ér, ha csak a saját elképzeléseit vetíti ki. Annak a mérnökfigurának, amelyet a szocreál fehér köpenyes, mindent tudó mérnökként szoborban is megformált, a napja leáldozóban van. A tájépítészt éppen ezért érdekli, hogy a „felhasználók” mit szeretnének. Mert nem tudja. Ha nem jön a titok nyitjára, abból születnek a rossz terek, rossz városrészek, rossz beruházások, amelyet a dühödt felhasználók tervi szinten megvétóznak, vagy megvalósulása után „bontanak le”. Ez egy sokkal nagyobb felkészültséget feltételez társadalomtudományi téren is, azaz az ökológiai–természettudományos–mérnöki ismeretek ma már kevesek arra, hogy egy sikeres tér, egy sikeres város, egy sikeres régió szülessen meg.

lásd még: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tájép%C3%ADtészet

Parola archívum