Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
A fiatalkori szocializáció és a helyzetbe hozás lehetőségei a közösségi tanuláson keresztül
Szerző:
Galambos Rita
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2007
Szám:
4
Oldalszám:
28
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
fiatal, szocializáció, közösségi tanulás, aktív állampolgárság, bizalom, demokratikus attitűdök és értékek, helyzetbe hozás, készségfejlesztés, közjó, közösségi szolgálat, közösségi tanulás, önkéntesség, projekt, részvételi demokrácia, tapasztalati tanulás
Megjegyzés:
Annotáció:

„Bolygónk jövője a világ fiataljainak hatalmas energiájától, lelkesedésétől és elkötelezettségétől függ… A fiatalok helyi közösségeikben nem csak problémaként, hanem problémamegoldóként is képesek jelen lenni.”
Jane Goodall 2002

„Talán a legnagyobb pedagógiai téveszme az a vélemény, hogy az ember csak azt tanulja meg, amit megtanítanak neki. A mintegy mellékesen elsajátított, tartós attitűdök, kedvtelések és ellenszenvek gyakran sokkal fontosabbak, mint a nyelvtanórák, földrajzórák, vagy a megtanult történelmi tények. Mert alapvetően ezek az attitűdök számítanak később.”
John Dewey 1938

Kulcsszavak: aktív állampolgárság, bizalom, demokratikus attitűdök és értékek, helyzetbe hozás, készségfejlesztés, közjó, közösségi szolgálat, közösségi tanulás, önkéntesség, projekt, részvételi demokrácia, tapasztalati tanulás.

Rengeteg panaszt hallani a fiatalokra, akik érdektelenek, önzők, individualisták stb. lennének. Ez bizonyára igaz is lehet, csak attól függ, hogy hol és miért.
A mi tapasztalataink azt mutatják, hogy a fiatalok képesek teremteni, aktív résztvevőként alakítani saját sorsukat és befolyásolni a környezetüket, ha erre módjuk van, ha helyzetbe hozzák őket, ha bizalom övezi őket. A megfelelő angolszáz kifejezés erre az empowerment, amit a legtöbb ifjúsági fejlesztési program használ világszerte. „Mert az az ember, akiben bíznak, aki érzi, hogy ő is fontos és szerves része lehet egy közösségnek, az képessé válik tenni magáért, és a környezetéért.” – vallja Papp Zsuzsi, egy mai fiatal, aki még csak most kóstolgatja a részvétel lehetőségeit.
Igen, a bizalom, a hit, a pozitív gondolkodás az, ami képes a fiatalok alkotóerejét mozgásba hozni, az az elvárásrendszer, amely szerint a fiatal nem kívülről jövő utasítások végrehajtója, hanem önállóan gondolkodni, döntéseket hozni és cselekedni képes individuum és egyben közösségi lény.
De hol lehet mindezt elsajátítani? Hol tanulhatók azok a készségek és képességek, amelyek arra tesznek képessé fiatalokat, hogy pl. leukémiás gyerekeknek szervezzenek játszóházat, játszóteret újítsanak fel, erdőt takarítsanak, madarakat mentsenek, időseket gondozzanak vagy „csak” egyszerűen fiatalokról fiataloknak szóló tévéműsorokat készítsenek? A példák mind itthoniak és közelmúltbeliek, egy országos ifjúsági hálózat tagjai által végzett tevékenységek vázlatos felsorolásai.
És akkor lássuk a részleteket! A DIA (www.i-dia.org) hálózatában évente több mint ezer fiatal végez közösségi szolgálatot és vesz részt olyan közösségi tanulási folyamatban, amelynek során nem csupán a közösség szempontjából hasznos és értékteremtő önkéntes tevékenységet végez, hanem minderről a csoport egy segítő közreműködésével rendszeresen reflektál. Ezt nevezzük DIA-modellnek. Ebben a rendszerben a fiataloknak (14– 25 éves korosztály) lehetőségük nyílik arra, hogy kipróbálják magukat a helyi közösségben, és ugyanakkor végiggondolják, hogy mi is történt, milyen folyamatoknak voltak részesei, milyen folyamatokat indítottak el stb.
Ezen felül az évente megrendezésre kerülő KÖZÖD! Legyen hozzá közöd! Az Önkéntes Fiatalok Napja (www.kozod.hu, www.gysd.org) megmozdulás alkalmából évente 100–150 településen 10–15 ezer fiatal mozdul meg, és mutatja meg ezen a napon, hogy mire képes, ha lehetősége van rá. És mi kell mindehhez? Ötlet, lelkesedés, szervezőkészség, némi elszántság, de mindenek előtt az a meggyőződés, hogy ha az ember akar valamit, akkor azt meg is tudja csinálni. A DIA ehhez igen csekély segítséget, támogatást nyújt, de ez a kis támogatás is sokat tud jelenti: pályázati lehetőség, képzések, koordinátori rendszer, és nem utolsó sorban egy működő hálózati háttér találkozókkal, információ áramlással, megerősítéssel, elismeréssel.
Megdöbbentő számok ezek, különösen akkor, amikor tudva lévő, hogy Magyarországon kevés megerősítést kapnak a fiatalok ezen a téren. Munkaórában kifejezve több tízezer munkaóra önkéntes tevékenységről beszélünk, aminek valós értéke több százmillió forint.
Van ennek a folyamatnak egy másik, nagyon fontos vetülete, nevezetesen a készségfejlesztés. Itt emlékeztetnünk kell arra, hogy egy kiforrott demokratikus jogállam akkor képes jól működni, ha polgárai jól tájékozottak, képesek megérteni, hogy mi történik körülöttük és velük, aktív részesei a döntéshozatalnak, valamint a civil kontrollnak. Erre viszont tudvalevőleg senki sem születik, ezt folyamatosan tanulják a polgárok, részben tapasztalati úton, részben pedig ismeretek átadása útján. Minket itt most a tapasztalati tanulás rész érdekel igazán, hiszen e nélkül semmilyen elméleti oktatás nem lehet sikeres, a demokráciára nevelés a legkevésbé. Értekezhetünk a demokráciáról az iskolában, ha az iskola maga nem demokratikus intézmény, ha nem érvényesülnek az alapvető emberi és személyiségi jogok, akkor a képzés sikertelen lesz, és eluralkodik a cinizmus és az apátia.
Melyek azok a készségek és képességek, amelyeknek fejlődése kiválóan nyomon követhető a közösségi tanulás folyamatában? A DIA hálózati működésének rendszeres értékelését, mérését a bostoni Brandeis Egyetem Értékelési Központja végzi évek óta. Ebből világosan kiderül, hogy bizonyos készségek, mint például a szociális érzékenység, az együttműködés, a problémamegoldás, a lényeglátás, a kreativitás, a kritikus gondolkodás, az empátia, a hatékony kommunikáció, a konfliktuskezelés, az önbizalom, a komplexitás-tűrés, az információ-kezelés kimutathatóan fejlődnek. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy ezeknek mekkora a jelentőségük a mai világban való eligazodásban és érvényesülésben, a magánéletben éppúgy, mint a munka világában.
A demokrácia egy másik központi segédfogalma a közjó, melynek gyarapítása dolga lenne az állampolgárnak. Az egyéni boldogulás éppúgy a közjó gyarapításának lehet eszköze, mint a közösségi részvétel, a közügyek iránti elkötelezettség. Egy görög mondás szerint idióta az, aki bár szabad polgár, nem foglalkozik a köztársaság ügyeivel.
Miért nem veszik ezt komolyan azok, akik fiatalokkal dolgoznak, akiknek az lenne a dolga, hogy helyzetbe hozzák őket? Miért uralkodnak még mindig feudális viszonyok az iskolákban és általában az oktatási intézményekben, miért nem vállalják a pedagógusok és nevelők azt az egyébként igen fontos szerepet, hogy demokratikus, elkötelezett polgárokat neveljenek? A kérdés költői, ismerjük az érveket, a kibúvókat, valamint a mélyen beépült félelmeket az indoktrinációval, az ideológiai nyomásokkal kapcsolatban. Vannak jogos félelmek ezek között, de végre rendbe kellene tenni ezt a dolgot. Nem szabadna félni attól, amit bizonyos országokban személyiségpedagógiának hívnak, vagyis amikor a gyereket/diákot holisztikusan közelítik meg azok, akiknek ez dolga.
Pedig a tanításmódszertanban már a 20. század elején megjelentek azok a gondolkodók, akik tudták és hirdették, hogy aktív polgárokat csak aktív, bevonó módszerekkel lehet fejleszteni, mint amilyen pl. a projektpedagógia vagy a cselekvő pedagógia, és hogy az iskolának nem az életre kell nevelni, hanem az életet kell élni az iskolában is a maga komplexitásában, ellentmondásosságában. És az élet természetes része a tenni akarás, a világ dolgairól való gondolkodás, a problémákra való megoldáskeresés. Tudjuk, ez alapvető emberi igény, de fejleszteni, támogatni kell, és nem utolsó sorban olyan mintákat kell nyújtani, amik követhetőek, de legalábbis elgondolkodtatóak.
Ma még úgy tűnik, hogy Magyarországon az iskolán kívül, a nem-formális oktatásban fontosabb ezeknek az elveknek a tudatos vállalása, mint az iskolán belül. Nagyon kevés, bár örvendetesen növekvő számú iskola gondolja végig tudatosan tevékenységének ezt az oldalát, és támaszt világos elvárásokat tanáraival és diákjaival szemben. Az is biztos, hogy egyre növekszik azon fiatalok száma, akik szívesen vesznek részt a közösségi tanulásban, mozdulnak meg, ha feladat van, és ezzel biztos kézzel gyarapítják azt, ami nem elherdálni való közös kincsünk. Van okunk optimizmusra!

Hasznos linkek:
www.gysd.org
www.i-dia.org
www.iyf.org
www.kotok.hu
www.kozod.hu
www.mobilitas.hu
www.osztalyfonok.hu


Parola archívum