Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Milyen a jó közösségi beavatkozás? Egy katalán példa – Figueres
Szerző:
Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2011
Szám:
3.
Oldalszám:
19
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Roma lakótelep társadalmi és fizikai rehabilitációja Figueres, Spanyolországban
Megjegyzés:
Annotáció:

Milyen a jó közösségi beavatkozás?

Egy katalán példa – Figueres

A közösségi beavatkozásnak konkrétnak, hosszú távúnak és szervezett segítésen alapulónak kell lennie. Jelenleg itthon úgy néz ki a helyzet, hogy nem sokat tudunk adni a mélyszegénységben élőknek, s éppen azt nem, ami nekik fontos – megélhetést, oktatást, munkát. Vannak jó projektjeink, de komplex, a fizikai és a társadalmi fejlesztést egyaránt tartalmazó megoldásról még messze nem beszélhetünk, ezért a példámat abból a Spanyolországból hozom, amely a romák életfeltételeinek javítása érdekében a legtöbbet tesz Európában.

Figueres, Spanyolország
A spanyolul Figueras nevű Katalán városkában az 1990-es évek közepén programlátogatáson járt a magyar közösségfejlesztők egy kis csapata. A roma lakótelep társadalmi és fizikai rehabilitációját a program vezetője, korábban a város szociális szolgáltató intézményének vezetője, Josep Rovira mutatta be.
A közel 40 000 fős város szélén egy mintegy 6000 fős, szinte kizárólag romák által lakott lakótelep helyezkedik el, négyemeletes házakkal és a közepén közösségi létesítményekkel. A házakra és a közterületekre kivetült az itt élők lecsúszottsága: munkanélküliség és annak valamennyi következménye. Reményvesztett emberek, lelakott lakások, lepusztult közterületek. A telepen egyetlen szociális szolgáltatás sem volt elérhető, a központi közösségi épületet hajléktalanok használták.
A város önkormányzata jelentős lépésre szánta el magát, amikor az ott élők és lakókörnyezetük együttes revitalizációját határozta meg. Létrehozott egy alapítványt és megkezdte a pénzalap szervezését: a városi önkormányzaton túl a katalán és a spanyol kormány járult hozzá 5 évre a teleprehabilitáció költségeihez, ezen kívül nagy bel és külföldi alapítványok, jótékony szervezetek és az üzleti élet szereplői. A pénzalap nagy részét képzésekre, új munkahelyek beindítására, a fizikai környezet (lakás+központi tér) rehabilitációjára és a szakemberek fizetésére fordították – egyes programok költségeinek fedezésére később már az alkalmazott szakemberek pályáztak.
A pénzalapot egy, az alapító által életre hívott konzorcium kezelte, mely a program teljes tervezéséért és kivitelezéséért is felelősséget vállalt. A konzorciumba az adományozók által delegáltak vettek részt. A konzorcium rögzítette szándékát és a felhasználható lehetőségeket, majd munkatársakat kezdett toborozni 5 éves futamidőre.
20 szakembert vettek fel: szociális munkásokat, közösségfejlesztőket, közösségi vállalkozásfejlesztőket (közösségfejlesztők és vállalkozáshoz értő szakemberek, pénzügyi és adószakemberek, könyvelő), felnőttképzőket, pszichológust, mediátort, egészségnevelőt. A csapat fél évig tervezte a programot és a feladatokat, folyamatosan tartva a kapcsolatot a konzorciummal, mely elfogadta a terveket és megkezdődhetett a munka.

A kezdeményezés
A munkatársak – tekintet nélkül a szakmájukra, hiszen valamennyien kiképződtek a programra – minden egyes lakás minden lakójával beszéltek, fél éven keresztül csak interjúztak és közösségi beszélgetéseket szerveztek.
Feltárták a helyzet, megismerték a lakók motivációt, a családok történeteit és a fejlesztéssel kapcsolatos elképzeléseiket, igényeiket.
A lakások rendbetételének koncepciója nem a tabula rasa felújítás volt, hanem az adott lakásban élők igényeinek megfelelő javítások, szerelések, kiegészítések elvégzése. Minden egyes lakónak és családnak át kellett gondolnia, hogy ő mit szeretne és mivel tudna hozzájárulni a munkálatokhoz, és mit tudna tenni a közösségért. Volt, aki szakmunkával (kőműves, villanyszerelő stb.), volt, aki segédmunkával, volt, aki egészségi állapota miatt fizikai munkát nem vállalhatott, de szívesen vállalt gyerekekre vigyázást, mesélést, főzést, mosogatást; mások ápolást vállaltak a lakótelepen, takarítást, a közterület tisztán tartását, háztartási gépek javítását; ismét mások klubot vezettek, napköziben korrepetáltak, kirándulni, sportolni vitték a gyerekeket, számítógépen tanultak és tanítottak stb. Nem volt gond a felajánlásokkal – mindenki vállalt neki megfelelő feladatot.
A munkatársak felmérték azt is, hogy kinek milyen rendszeres munkavégzési elképzelései vannak és hogy hajlandó-e egy szakképesítés megszerzésére, vagy az írás-olvasás megtanulására, vagy az elmaradt osztályok bepótlására. Felmérték, hogy milyen szolgáltatásokra lenne a lakótelepen a leginkább szükség, amelyeket az ajánlkozók alkalmazásával lehetne megszervezni.
A kezdeményezési szakasz végén a szakemberek minden egyes lakásra szerződést kötöttek a bent lakókkal, mely magába foglalta az elvégzendő munkák és a lakosok által vállalt munka és képzési feladatok felsorolását, bekerülési költségeit és a bérlés feltételeit. A szerződések tartalmazták a segítségkérés lehetőségeit és az önhibából elmaradt teljesítések szankcióit is, melyek végül a lakás elhagyását is jelenthették.
A szerződés lefektette a lakáson és a közösségért végzett közérdekű munkán kívüli, rendszeres munkavállalás kialakulásához szükséges részvételt is. 1. szakasz: fizetést kapnak tanulásra; 2. szakasz: szakmai és anyagi támogatást kapnak saját munkaszervezet létesítéséhez és beindításához (szövetkezet v. nonprofit szervezet); 3. saját finanszírozás a megalakult szervezetek gazdasági tevékenységén keresztül. Ezt követte a képzési és munkaprogramok kialakítása és a munka megszervezése.
Először a központi teret hozták rendbe. Kialakítottak egy közösségi házat kávézóval, étkezővel és az azt kiszolgáló konyhával. A settlement-szerű működés lehetővé tett az egész napos használatot, napközivel a gyerekeknek és időseknek, s itt kapott helyet a szórakozás és a klubélet, valamint a felnőttképzési tevékenység is, a használók által létrehozott és betartott szabályok alapján. Ez jellemezte egyébként a program valamennyi projektjét: a közös tevékenység szabályait közösen alakították ki, így nagyfokú volt azok betartása is.
A házat helyi lakosok működtették szövetkezeti formában, melyre képzés keretében készítették fel őket.
A lakások felújítására kerestek ugyan kivitelezőt, de azzal a feltétellel szerződtek, hogy a kivitelezői munka bizonyos százalékában (ha jól emlékszem, ez minden munka esetében min. 5% volt, de egyes feladatok elvégzésénél több is lehetett) helyi lakosokat alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy a kivitelező a megegyezés mértékében vállalta helyi lakosok foglalkoztatását is.
A közösségi házat működtető szövetkezet mellett még másik két szövetkezet is alakult: az egyik egy famegmunkáló szövetkezet, a másik egy bérfuvarozást végző szövetkezet.

A segítők
A segítőknek helyben/a környéken kellett lakniuk, hogy a kapcsolat mindennapossá válhasson. Fontos, hogy a program hosszú távú megalapozottsága révén konkrét ügyekre tudták szervezni embereket (nem az önkéntességre általában és belátásra kell biztatni, mert az inkonkrét, de persze idővel kialakulhat az is...).
A fentieken túl az is feladatuk volt, hogy szervezzék és szükség esetén vezessék az öntevékeny munkát, hogy minél több önkéntest képezzenek ki, hogy szervezzék és esetleg vezessék is a képzéseket, ill. biztosítsák a formális (iskolarendszerű) képzések körülményeit és tanárait (ezek nem mindig a telepen valósultak meg); kezelték a konfliktusokat, szervezték az ellátásokat (akiknek esetében erre szükség volt), tárgyalásokat folytattak a helyi intézmények szakembereivel és érintetté tették őket a programban, együttműködéseket szerveztek; kiegészítő forrásokat szereztek pályázati úton, végül pedig stratégiát fejlesztettek ki a fenntarthatósághoz.
Minden résztvevő tudta a helyét és szerepét a folyamatban, amelyek persze változhattak az évek során, de mindig voltak aktuális szerepek és feladatok.
Ottjártunk idején már működött a közösségi ház és két lakóház is elkészült, folytak a képzések és a szövetkezetalapítási előkészületek. A lakók büszkén vezettek bennünket körbe a lakótelepen.
Később megtudtuk, hogy az első 5 év letelte után még 3 évre meghosszabbították a programot.
Vercseg Ilona
Parola archívum