Cím: | Mi a közösség? |
Szerző: | Vercseg Ilona |
Sorozatcím: | Parola |
Rovat: | |
Folyóirat: | Parola |
Állomány: | |
Év: | 2016 |
Szám: | 4 |
Oldalszám: | 6 |
A cikkben lévő |  |
Nevek: | P. Willmot; D. Lee; H. Newby; G. Crow; G. Allen; G. Simmel; Szelényi Iván; E. Pfeil; M. Weber; Mérei Ferenc; R.K. Merton; Pataki Ferenc; Hamvas Béla; K. Lewin, R. Plant; Péter Apostol; Aquinoi Szent Tamás; A. Cohen; A. Smith; Hall; Baumann; Barna Gábor |
Intézmények: | ELTE Közösségi és civil tanulmányok MA szak |
Települések: | |
Tárgyszavak: | tárgyszavak: 3 leggyakoribb megközelítés: Hely (place); Érdeklődés/választott közösségek (interest/elective); Szellemi, lelki közösség (communion). Lokalitás, görög polisz, szomszédság, . Közösség és csoport. Csoport és közösség. Identitás. identitás a globalizáció korában. |
Megjegyzés: | kategória: elmélet |
Annotáció: | |
Mi a közösség?
Vercseg Ilona
Mivel az élő előadás hangfelvétele túlságosan zajos, ezért itt és most az előadó Közösségelmélet c. tantárgyi összefoglalójából Készült az ELTE Közösségi és civil tanulmányok MA szakhoz, 2014-ben következik néhány részlet, azok, amelyek a konferencián is elhangzottak. A szerk.
A közösségelmélet klasszikusaitól sokat megtudtunk már a közösség alapértelmezéseiről, és arról a szükségletről, hogy ezeknek alternatívái is szülessenek a modern társadalom urbanizálódott viszonyai között. Látjuk és részben tapasztalatból is tudjuk, hogy a mindenkori ma embere keresi a közösségi lehetőségeket, vagy ha aktívan nem is keresi, de legalább vágyik rá és lehetőség szerint meg is ragadja a kínálkozó alkalmakat. Tapasztaljuk, hogy a megapoliszok viszonyai között is megszületnek közösségi megnyilvánulások és megoldások, és napjainkban felfedezzük, hogy a civil társadalmi közeg, e szabadság-szféra az, amelyik a ma embere számára egyaránt képes biztosítani a kötődést és a választási lehetőséget.
A közösség 3 leggyakoribb megközelítése (például Willmott 1986; Lee és Newby 1983; Crow és Allen 1994 alapján) - Crow, G. and Allan, G. (1994): Community Life. An introduction to local social relations, Hemel Hempstead: Harvester Wheatsheaf;
- Lee, D. and Newby H. (1983) The Problem of Sociology: an introduction to the discipline. London: Unwin Hyman;
- Willmott, P. (1986) Social Networks, Informal Care and Public Policy, London: Policy Studies Institute
- Hely (place)
- Érdeklődés szerinti/választott közösségek (interest/elective)
- Szellemi, lelki közösség (communion)
1. Hely (place)
Hely (place) a közösség akkor, amikor a közösség földrajzi vonatkozásban jelenik meg. A közösség szó gyakran a lokalitás szinonimája. Ám "a közösség, vagy a szomszédság meghatározása olyan mértékben nehezedő feladat, amilyen mértékben egyre mobilabbá válik a társadalom és az emberek közös érdekeik alapján tartoznak közösségekhez, mely érdekekre saját munkájuk, neveltetésük vagy társadalmi gyakorlatuk és a hely, ahol élnek, egyaránt hatással van." Seebohm, F. (1968): Report of the Committee on Local Authority and Allied Personal Services, London, Cmnd 3703, HMSO
A lokalitás, az elhelyezkedés, a földrajzi hely fontos komponense a közösség-eszmének. A német közösség-elméletnek két szava volt a közösségre: a Gemeinde és a Gemeinschaft. Mára a Gemeinde megőrizte eredeti értelmét és idiomatikusan úgy fordíthatjuk: neighbourhood = szomszédság; a Gemeinschaft-nak ma szélesebb értelmű vonatkozása van, mint volt: az emberek közötti kapcsolat minőségét jelenti egy adott helyen vagy lokalitásban, vagy egy bizonyos csoporthoz tartozva. Angolul szintén két értelemben használjuk a közösség szót: lakóhelyi közösség (residence, vagy local community; Gemeinde); és erkölcsi közösség (moral community; Gemeinschaft). Plant, R. (1974): Community and ideology. An essay in applied social philosophy. London-Boston, Routledge and Kegan Paul
A társadalmi alakzatok kialakulásának korai fázisában, a görög poliszban a közösség fogalom egyaránt jelentette az emberek csoportját, összetartozását és azonos helyhez kötöttségét, lokalitását is. Ez a társadalmi struktúra Simmel szerint úgy jellemezhető, hogy "egy viszonylag szűk csoport szorosan elzárkózik a szomszédos idegen, ellenséges csoportok elől. .. az ősi polisz .. ugyanolyan jellegű volt, mint a kisváros. Az állandó, létét fenyegető veszély a közeli és távoli ellenség részéről, erős egységet alakított ki politikai és katonai téren egyaránt. ... az athéni élet egyedülálló színessége csak azáltal válik érthetővé, ha figyelembe vesszük, hogy máshoz nem hasonlítható individualizált egyéniségekből álló nép harcolt a kisváros nem individualizált állandó külső és belső nyomása ellen." Simmel, G. [1903]1973): A nagyváros és a szellemi élet. In: Szelényi I (szerk.) Városszociológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 251-266.
Míg az athéni településközösség szervező ereje a közös ellenség és az ellene összefogott „polisz”; a feudalizmus emberéé – mint már láttuk – a „föld”; a munkamegosztás emberéé a megnövekedett „város”, mely a térség nagysága és a személyek száma miatt a szabadság egyfajta szimbólumává is vált. E szabadságnak azonban igen nagy ára van (állandó idegi megterhelés; a tudatosság fokozódása az érzelmek rovására; a bizalom elveszítése, számítóvá válás; az objektíve mérhető teljesítmény és a pénz mint az "értékek közös nevezője" fásult, kiábrándult magatartáshoz vezet; befoghatatlan mennyiségű kapcsolat, elkülönültség; a legmagasabban szervezett munkamegosztás, kultúratermelés, az individuum fejlődésének elmaradása stb. Simmel uott
„A legfőbb problémát az okozza, hogy a települések az iparosodás, a bürokratizálódás és az urbanizáció előrehaladtával egyre inkább veszítenek integráltságuk fokából, vagy legalábbis integráltságuk jellege alapvetően megváltozik. A település egyre kevésbé nevezhető a klasszikus értelemben közösségnek, és a térbeli kötöttségek szerepe egyre csökken a társadalom életében.” Szelényi Iván (1973): Bevezető tanulmány a Városszociológia kötethez. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 7:41.
Szomszédság
A szomszédság szó csak abban az értelemben új, hogy köznyelviből szakszóvá is bővült, s ma már a közösségfejlesztési szakmának is az egyik alapfogalmaként jelenik meg, mert a szomszédság a helyi közösségi munka fizikai, de – mint viszonyrendszer – pszichikai tere is.
Ha szomszédsági munkáról beszélünk, akkor egy adott település(rész) átfogó, több szálon futó, öntevékeny, esetenként szakemberek által is segített, a helyi (megyei-, országos) hatóságokkal, szervezetekkel és intézményekkel, valamint egymással is párbeszédet folytató közösségekről és a bennük zajló folyamatokról szólunk, melyek egésze az ott élők viszonyrendszerének kifejeződése.
A szomszédság szintje az ún. – magyarra átültethetetlen – „grassroot”, vagyis az alapok, a gyökerek, az eredet, a kezdet szintje, az a szint, amelyik mindenkit egyaránt érint, legyen iskolásgyerek vagy felnőtt, önkormányzati szakember vagy a toronyházban lakó ember, pedagógus vagy bolti eladó. A hely, ahol élünk, tanulunk, sőt gyakran dolgozunk is, azonban csak akkor nevezhető szomszédságnak, ha az emberek úgy érzik: ismerik egymást és szükség esetén segíteni is tudnak egymásnak, sőt, közös helyzetükből számukra közös feladatok is adódhatnak. Az a kör, amelyben az emberek ezt érzik, az a kör a szomszédság köre, melyhez mint egészhez is kialakul az ott élőknek valamiféle viszonya: megformálva saját szervezeteiket, tudatosan gondozzák és szükségleteik szerint alakítják-építik szomszédságukat, de meglehet (és az ilyen esetek száma ijesztően szaporodik), hogy negatív társadalmi hatásra – pl. munkanélküliség, elszegényedés, gyors fluktuáció – éppen hogy felélik, pusztítják a környezetet és egymást.
A „szomszédság”–ot szakkifejezésként a városszociológia használja először, a falunál nagyobb léptékű városokban is nyilvánvalóan keresve az érintkezés új és lehetséges köreit, még átfogható mértékét, azt, amelyik egy emberibb város tervezésének alapja lehet. S a szomszédságban mint új lokális közösségben, meg is találta ezt az egységet.
Közösségfejlesztőknek azért is érdemes használnunk ezt a fogalmat, mert „lehozza”, s ezzel elvben mindenki lehetőségévé és élményévé teszi a legszélesebb értelmű társadalomirányítást és a részvételt. A szomszédsági munka a szervezett és állandóan szerveződő helyi civil társadalmat és annak önirányítását is jelenti, kifejlett formában a szomszédsági tanács által koordinált különféle lakóterületi csoportokét.
A szomszédság kifejezés mind a német, mint az angol nyelvben a „közelség” fogalmára vezethető vissza, s mint láttuk, kapcsolatban áll a közösség etimológiájával is. „A szomszédságot mindenkor térben szemléljük, a közelben való együttlétként, helyi csoportként.” Pfeil, E. (1959[1973]): Nachbarkreis und Verkehrkreis in der Grosstadt. In: Daseinsformen der Grossstadt, Mohr Verlag, Tübingen
Magyarul: Szomszédsági és érintkezési kör a nagyvárosban; elméleti megfontolások. In: Városszociológia 267-285. Szerk és a bevezetőt írta Szelényi Iván. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1973. A weberi háztartási közösség vagy lakóközösség folyamatosan együtt él, míg a szomszédi közösség nem érintkezik folyamatosan. Az ember rokonai, barátai távol élnek lakóhelyétől, szomszédai viszont közel és így könnyebben elérhetők, ezért e két köre az ember kapcsolatainak „kiegészítő viszony”-ban állnak egymással.
A szomszédsági közelséget adhatja a tőszomszéd, a szembeni vagy a következő utcában lakó szomszéd, de lehet egy egész helység vagy nagyobb falvak, városok részekre bontott egysége, bizonytalanul körülhatárolt részei. A szomszédság szót általában tágabban értelmezik, mint a „szomszéd” szót.
„A modern várostervezés a „szomszédság” fogalmát az önálló lakótelep (neighbourhood-unit), azaz a szomszédsági-egység formájában fogadta el, olyan városrészt jelölve ezzel, amelynek saját építészeti, gazdasági és kulturális súlypontja van, és amely városépítészeti jelzésekkel világosan elkülönül a többi városrésztől. E városrészek a nagyváros egészétől viszonylag független, önálló életet élnek, tehát lakóinak tudatában áttekinthető, átélhető egységként rajzolódnak ki (…)
A szomszédsági viszony, bármennyire kötött is a térbeli alaphoz, pszichikai folyamat. A szomszédi viszony lényegénél fogva járulékos, kiegészítő valami és kisegítő jellegű. A szomszédsági segítség fajtái: segítség a bajban; ciklikusan visszatérő sürgős vagy nagyobb lélegzetű munkák esetén (aratás, házépítés, nagyobb családi rendezvényeken) segítés. „Minél inkább „túlsúlyban van a típusosan visszatérő kivétel (M. Weber), annál inkább intézményesül. Ha a szomszédok körét tartós jellegű feladatokkal bízzák meg – mint pl. útépítés és karbantartás –, és ha a közösség gyakran veszi igénybe őket ilyen feladatokra, akkor mihamarabb alapszabályokkal rendelkező intézménnyé fejlődik.” Uott
A szomszédság mint funkcionális közösség tartalma változatos képet mutat: a géphasználati közösségektől a védelmi közösségeken át, egészen a farsangoló közösségekig. A szomszédoknak nyújtott segítség kölcsönösségen alapul, de nem pénzzel megfizethető üzleti-, hanem csereviszonyban, amelyben a viszontszolgálatra nem azonnal és nem megállapított becsérték szerint kerül sor, ezzel szemben feltételezi a bizalmat és a nézetazonosságot.
Amíg e közösség csak „fesztelen csoportot” alkot, addig íratlan norma irányítja, szokás és hagyomány, múltbeli átélés és szoktatás köti. „Bár képes a társadalmasodásra, természetes szomszédi közösséget alkot. (M. Weber). Ahogyan konkrétan sajátos helyzetet foglal el a család és a kommuna között, úgy formai helyzeténél fogva a „közösség” és a „társadalom” között áll.” A szomszédsági körnek még kiigazító szerepe és ellenőrzési funkciói is lehetnek, ez esetben „maga is a társadalmi rend hordozójává válik”. uott
A szomszédság jelentősége a nagyvárosban
Egyes szakemberek, látva a nagyvárosi társadalmi folyamatokat, elképzelhetőnek tartják, hogy a szomszédságnak csökken, sőt meg is szűnhet a funkciója, mert az ember szükségletei kielégítését megfizetheti alkalmazottaknak, a rokonokkal és barátokkal lévő kapcsolat elérhető telefonon és autóval, társas igénye kielégül a munkahelyén és baráti körében. Felhozzák a Simmel által drámaian jellemzett közönyösséget, fásultságot, mely a sok ember összezártságának következménye.
Véleményünk szerint ugyanakkor az egymásrautaltság is növekvően jelen van a nagyvárosi életben, s a szomszédságok formai behatároltsága is lehetővé teszi az egyes körzeteken belüli szervezkedést-szerveződést, bármilyen ügy érdekében (lakásfelújítás-karbantartás, gondozási feladatok, közéleti, városszépítő, környezetvédelmi munka, politikai részvétel, stb.) A szomszédsági körzeten belüli viszonyok ugyanis nem statikusak, hanem változnak, spontánul és szakmai beavatkozás hatására is – önszervező közösségek, társadalmi akciók, közösségfejlesztés. A gyakorlatban épp ezért a szomszédsági munka egyet jelenthet a közösségi munkával, s ebben az értelemben a „grassroot”, a gyökerek, a társadalom legtermészetesebb közegében végzett munkát is jelenti.
2. Érdeklődés szerinti/választott közösségek (interest/elective)
A személyiség (selfhood) megnyitotta a nem lokalitás alapú közösségi szerveződés lehetőségét. A helybeliségen kívüli szempontok tartják össze ezeket: identitás, vallás, szexuális orientáció, foglalkozás, etnikai hovatartozás – katolikus közösség, melegek közössége, kínaiak közössége, stb.
Közösség és csoport
Először a 18-19. századi filozófia kezdett el a közösség kategóriájával foglalkozni, a közösséggel, mely olyan régi, mint az emberiség, de csak ekkortól válik problematikussá, majd századunktól a szociálpszichológia figyeli meg és rendszerezi az emberi viselkedést és annak szabályait, a csoport életét szabályozó törvényeket.
A szociálpszichológia klasszikusainak munkáiból Pataki Ferenc így foglalja össze a csoport fogalmát: „Valahányszor a csoport fogalmát használjuk, mindig az ún. kiscsoportokat értjük rajta. A fogalmat ezzel két irányban is elhatároljuk. Egyfelől elkülönítjük (...) az ún. makrostrukturális csoportoktól (társadalmi osztályok és rétegek). Másfelől elhatároljuk az ún. statisztikai (vagy feltételes) csoportoktól (pl. színházba járók, autóval rendelkezők stb.).
A kiscsoportra az jellemző, hogy általában korlátozott számú tagjai (2-25 fő) a szabad (...) társ- és csoportválasztások vagy a személytelen társadalmi betagolódás gépezetének működésén nyugvó, tartós, személyes kontaktusban élnek. Tevékenységeik egymásra vonatkoznak és kölcsönösen függnek egymástól, s e tevékenységek szerveződését és megosztását azonos cél szabja meg. A csoport tagjai között állandó jellegű információcsere és kölcsönös véleménybefolyásolás zajlik. A csoporttagok kapcsolatai meghatározott módon megszilárdulnak és strukturálódnak, kölcsönösen egymásra vonatkoztatott szerepek rendszerébe épülnek. E struktúrákra és szereprendszerre hagyományok és szokások, tekintélyi, vezetési és befolyási hierarchiák, normák és értékorientációk (vagyis a csoportot alkotó egyénektől függetlenül létező objektivációk) épülnek, amelyeknek betartása végett a csoport kialakítja a maga ellenőrzés és szankcionálási rendszerét. Mindezek nyomán a csoportban kialakul határainak, elkülönültségének és saját csoportlétének tudata ("mi"-tudat). A csoport létének objektív, külső környezeti feltételei és belső – strukturális, ideologikus és pszichikus viszonyai együttesen alkotják összeforrottságának (kohéziójának) és a külső hatásokkal szembeni ellenálló képességének mértékét." Pataki Ferenc (1988): Közösségi társadalom – eszmény és valóság Budapest, Kossuth Kiadó. 73-86. o.
Csoport és közösség
Kurt Lewin (1935) és a hazai közönségnek őt bemutató Mérei Ferenc (1989), valamint az amerikai Robert Merton is értékmentesen használják a közösség fogalmat, sőt, az előbbiek szinonimaként is. Lewin kiindulása a kölcsönhatás, a csoport mint dinamikus egész. „A csoport lényege nem a tagok hasonlósága vagy különbözősége, hanem kölcsönhatása, egymástól való függése.” Lewin, in: Csoportlélektan (1980). Válogatta és a bevezető tanulmányt írta Pataki Ferenc. Budapest, Gondolat Kiadó, 1980. 735 o.
Merton (1968) is az interakció kritériumát helyezi középpontba, de ő már a két fogalom, a csoport és közösség megkülönböztetése érdekében. „Természetesen minden csoport egyúttal közösség is, de azok a közösségek, amelyeknek tagjai nincsenek egymással interakcióban, nem tekinthetők csoportoknak.” Merton kevésbé szoros köteléknek tartja a közösséget, mint a csoportot, mert azt mondja, hogy gyakran "nagyszámú olyan embert jelölnek vele, akik között az esetek túlnyomó többségében semmiféle társadalmi interakció nem áll fenn, noha egyazon társadalmi normákat tartanak magukra érvényesnek." Merton, R. K. (2002 [1968, 1949]): Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Osiris,
Budapest. Első teljes kiadás. Ford. Balogh Zoltán /Osiris tankönyvek./
Eredeti kiadás: uő (1968 [1949]: Social Theory and Social Structure. Enlarged ed. The Free Press, New York.
3. Szellemi, lelki közösség (communion)
Ezt a közösséget a leggyengébb formájában úgy képzelhetjük el, mint egy adott helyhez, csoporthoz vagy elképzeléshez való kötődést – más szóval: amikor a “közösségi szellem” (genius loci) fennáll.
Hamvas Béla vonatkozó írásából egy részlet: „A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. (...) A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint ez az egy. A térnek képlete, a helynek géniusza van. Mert nemcsak természet és környezet, föld, talaj, éghajlat, növényzet, vizek, hegyek és mindez együttesen. A hely nemcsak az, ahol a dolgok vannak. (...) A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz. Ezért nem határozható meg, csak lerajzolható, mert nem kiszámítható, mert arc. A terek fogalmak, a helyek nevek. (...) A térkép megkísérli a helyet és a teret egzaktul egy nevezőre hozni, olyan egyezményes jelekkel, ahogy a hangjegy egzaktul leírja a zenét. A térkép mindenesetre a civilizáció három legnagyobb alkotása közül az egyik, mert geometrizálni tudja a helyet és arculattá tudja tenni az ábrát. De a térkép csak tájékoztat, nem avat be. A hely csak adott és konkrét szemléletességében teljesen hely. A térkép minden természeti mozzanatot ábrázolni tud, de a géniuszt nem. A hely nem fényképezhető, mert ami a fényképen marad, nem a hely, csak annak térképe. A nép létének legelső feltétele a hely, ahol él, és ezért minden nép életét lakóhelyének vizsgálatával kell kezdeni. Úgy látszik, homogén karakterű helyek szellemileg sajátságosan improduktívak. A sokrétű és változatos hely a szellemiség kialakulását nem akadályozza, hanem segíti. Magas civilizációk nem kövér földeken és nem egynemű tájakon alakultak ki. A geniális ember is ott fejlődik, ahol sok a hatástényező és kereszteződés. Mindig a határterületek a fontosak. Csak itt van lehetőség arra, hogy sokszerű ellenállást lehessen legyőzni és itt fakad megedzett spiritualitás.“ Hamvas Béla (1985): Az öt géniusz. Életünk, benne A hely szelleme (nemcsak) Földrajz, kicsit másképp. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern
http://ahelyszelleme.blogspot.hu/2012/02/hamvas-bela-hely-szellemerol.html
A szellemi, lelki közösség legerősebb formájában valamilyen mély találkozást jelöl, nem csak más emberekkel, hanem Istennel.
Fontos jelentősége van a közösség eszméje és valósága közötti különbségtétel kísérletében a kereszténységnek, mely sokak szerint a közösség igazi paradigmája. "A „Biblia” a közösségfejlesztés egyfajta története. Számba veszi a kudarcokat és profetikusan rámutat azokra a tényezőkre, amelyek hozzájárulnak a jó kapcsolatokhoz; keresi az örökkévalóságot.” (Plant 1974)
Azok, akik a keresztény tanításokkal foglalkoznak, tudják, hogy az egyház az örökkévalóságra mutat, és hogy egy keresztény számára a teljes emberi létezés kívül és túl van a közvetlen társadalmon, amelyben tag. Péter Apostol szerint a keresztény ember a Földön "idegen – külföldön". Aquinoi Szent Tamás írja a Summa Theologica-ban: "Az ember nem tartozik sem létezésének teljességével, sem mindazzal, ami ő maga, a politikai közösséghez." Ez a transzcendens dimenzió, a Krisztusban való egyesülés elve az, amely a keresztényi együttműködés legfőbb értelmét megadja, a túlvilági közösség elérése érdekében. Kereszténység és közösség (1981). Tanulmányok a kisközösségekről. Teológiai Kiskönyvtár, Kiegészítő füzetek 1. Róma.
Egymást átfedő, átható és kiegészítő értelmezések
Ezek az értelmezések átfedésben is lehetnek, pl. a hely és az érdeklődés egybeeshetnek. Willmott (1989) szerint mindezekhez hozzá kell adni a közösségnek egy további értelmezését, s ez az kötődés (attachment), hiszen a hely és érdeklődés szerinti értelmezése a közösségnek nem fejezi ki az identitást, amelyen a közösség osztozik.
Odatartozás és kötődés
Anthony P. Cohen Cohen, Anthony P. (1985) The Symbolic Construction of Community, London is az odatartozás (belonging) és kötődés (attachment) jelentőségét emeli ki. A közösség döntő, szimbolikus szerepet tölt be az emberek közötti odatartozás érzésének generálásában (Crow and Allan 1994). Cohen szerint a közösség realitása attól függ, hogy az emberek milyen mértékben tartják életképesnek a közösség kultúráját (ez a gondolat fejeződik ki a Putnam által kifejtett „társadalmi tőke” fogalmában is). “Az emberek szimbolikusan konstruálják meg közösségeiket, erőforrásul és a jelentéstartalmak tárházaként, saját identitásuk referenciapontjaként. (Cohen 1985).
Cohen szerint a közösségnek kettős sugallata van:a csoporthoz tartozó tagok egyfelől rendelkeznek valami közössel, másfelől viszont ez a közös dolog jelentősen megkülönbözteti őket más csoportoktól (Cohen 1985: 12). A közösség magába foglal hasonlóságokat és különbségeket, ezért a közösség egy vonatkoztatási pont is (‘az egyik közösség ellentéte a másiknak’ (uott).
Hol van tehát az a közösség kezdete és vége?
Mezsgyék, határok
Cohen szerint a határokat térkép jelölheti (pl. egy közigazgatási területét), kijelölheti valamilyen szabály vagy egy fizikai adottság, mint pl. egy folyó vagy egy út. Lehetnek ugyanakkor vallási vagy nyelvi határok is, ám nem mindegyik határ ilyen nyilvánvaló: léteznek az érintettek elméjében, szellemében is határok, és ezeket egészen másképpen kell kezelnünk: nem csak mint bármelyik oldal határaiként, hanem ugyanazon oldalon belül is meglévőkként. Ez a közösségi határok szimbolikus aspektusa, és alapvető, hogy helyesen ítéljük meg azt, hogyan élik meg az emberek közösségeiket. Ennek nyilvánvaló példái a különböző vallások, hisz mindegyiknek megvan a maga szimbólum és jelrendszere, rituális szokásrendje. Az egyik közösséghez tartozás válhat a másik közösség a kirekesztési aktusává is. Uott
Identitás, amelyben a közösség osztozik
E rész kiemeléseit ld. Barna Gábor (2006): Népi kultúra – nemzeti kultúra – nemzeti identitás. A népi kultúra szerepe a nemzeti kultúra és a magyar identitás megszerkesztésében. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Debrecen, 2006. augusztus 23–26.) elhangzott előadás. http://mek.oszk.hu/09300/09396/html/01.htm
Az identitás fogalma csak a mi/ők – én/ő ellentétpárban értelmezhető. Reflektáltsága csak bizonyos konfliktushelyzetekben erőteljes, amikor választ kell adni arra a kérdésre: ki vagyok én, mi vagyok én?
Az identitás nem állapot, hanem folyamat. Szerkezete különböző jellegű és típusú motivációs erők hatása alatt állandóan alakul. Ha azonosságtudatomat illetően egyéni tapasztalatom negatív, akkor identitásválságba kerülhetek, ami identitásváltást eredményezhet. Új identitásminta keletkezik, amelynek egy másik társadalmi értékelésben akár egymást kizáró összetevői lehetnek.
A nyelvnek – szemben a belénk rögzült „nyelvében él a nemzet” sztereotípiával – változó szerepe lehet a nemzeti identitás megformálásában. Már Györffy István észrevette, hogy a magyar nyelv önmagában nem elég megtartó erő. Ezt bizonyítja a középosztály gyors asszimilációja a Trianont követő utódállamokban. Vagy utalhatunk a nyelvüket vesztett skótokra, írekre, vagy az amerikai magyarokra, a magyarországi németekre. Más meghatározók vehetik át az identitás szerkezetében a domináns szerepet. Gyakran a vallás. Elég itt a moldvai csángó-magyarok önmeghatározását említeni: római katolikusként definiálják magukat.
Az identitás őrzéséhez – ugyanúgy, mint a nemzeti kultúra fenntartásához és átadásához – intézmények kellenek: „a templom és az iskola”, de család, folklór-csoport, párt, rádió, televízió, újság és egyebek. Ha ezek hiányoznak vagy elvesznek, az identitásőrzés nehezebb vagy egyszerűen lehetetlen.
Identitás a globalizáció korában
A globalizáció egyik következménye a kulturális konvergencia. Napjaink globalizálódó kultúrája a média és a példátlan nemzetközi mobilitás miatt keverék-kultúra, állapította meg Anthony Smith. Egy csomó ambivalens, vagy épp ellentmondó összetevőből, a hagyományos helyi, népi és nemzeti motívumok és stílusok utánzásából, a modern tudományos, kvantitatív és technikai közbeszédből, a tömeg-fogyasztás kultúrájából szerveződik, amely egyforma árucikkekből, képekből, gyakorlatból és jelszavakból áll. Ezek egymás közti kölcsönös függősége átfogja szinte az egész földkerekséget, s a globális telekommunikáció és a komputerizált információs rendszerek egységesítő nyomása alatt működik. (Smith 1995)
A globális kultúrának három jellemző jegye van: egyetemes, technikai és időtlen. (Hall 1997, Baumann 1999). A globális kultúra is mesterséges kultúra (Smith 1991), ám kontextus- és idő nélküli. Fő jellemzője az idő és a tér összesűrűsödése. A globalizáció elszakítja a helyet a tértől. „A helyek rögzítettek maradnak ott, ahol a ‘gyökereink’ vannak. A teret azonban egy szempillantás alatt át lehet szelni. Így semmisíti meg az idő a teret.” Így zsugorodik össze a világ, alakul ki „világfalu”. (uott)
A globális technológiák átlépnek az országhatárokon, és ebben a helyzetben nagyobb egységek jobban helytállnak a világot átfogó gazdasági versenyben. Az Európai Unió egyfajta gazdasági válasz a globalizációra. De vajon lehet-e a kultúra tekintetében is európaiságról beszélni, formálódik-e európai identitás, s mi történik a nemzeti kultúrákkal a globalizáció folyamatában?
Bevezetőmben utaltam rá, hogy a közösség és a civil társadalom korunkban nagymértékben fedik egymást. Eszerint a modern közösségiség a civil társadalom gondolkodásmódjaiban, mozgásaiban és cselekvéseiben realizálódik, fejeződik ki. Árnyalva és mélyítve e gondolatot, azt állítjuk, hogy a közösség a civil társadalom kulturális kontextusa, a civil társadalom pedig globális kontextust is megjelenít.
Parola archívum |
 |