Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Mi az életösztönt akarjuk életben tartani: Részlet a közösségfejlesztésről a TV2-ben elhangzott interjúból
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1990
Szám:	4
Oldalszám:	7. p.
A cikkben lévő
Nevek:	Varga Tamás, Vercseg Ilona, Hankiss Elemér
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	közösségfejlesztés, interjú, helyi társadalom
Megjegyzés:
Annotáció:	Az interjúban megismerkedhetünk egy tetszhalott helyi társadalommal, nevezetesen Bakonyoszloppal, megtudjuk hogyan talált magára a fejlesztői munka során. Kalendáriumot jelentetett meg, tevőlegesen részt vállalt saját ivóvizének jobbá tételében.

eletoszt.txt

Varga Tamás: - Bizonyos államok, Amerikában a 20-as években az elhaló településeken segíteni akarnak, később más angolszász területeken, még később a harmadik világban óriási tevékenységet fejtettek ki annak érdekében, hogy a települések, közösségeik fönnmaradjanak. Mi is ezt láttuk a 70-es évek közepén, végén, hogy itt Magyarországon valamit meg kell oldanunk, hogy a településeink megmaradjanak.
- Hogyan látták ezeket a tetszhalott településeket, tetszhalott falutársadalmakat? Ezek hogyan jöttek létre? Mi volt ennek az oka?
Vercseg Ilona: - Hankiss Elemér: A Kelet-európai alternatívák c. könyvében leírja azt, hogy micsoda roppant erőfeszítésébe került az új hatalomnak megvetnie a lábát és lerombolni azokat az önszerveződő intézményeket, amelyek korábban megvoltak a magyar társadalomban. Távol álljon tőlem, hogy idealizáljam a háború előtti magyar társadalmat, de kétség kívül megvoltak azok az önszerveződő, demokratikus intézmények, amelyeknek a fejlesztésével nem itt tartanánk, ahol most tartunk. Végülis az emberek nem tudtak mást csinálni a reggeltől estig és estétől reggelig tartó különféle agressziók hatására, mint elzárkózni és behúzódni a saját magánszférájukba, és jó, ha ott nem érte utol őket a hatalom. Tehát apátiába, közönyösségbe és individualizmusba húzódtak vissza.
Itt az emberek nem bíznak abban, ha összefognak, akkor annak nagyobb az ereje, mintha egyedül csinálnak meg dolgokat. Irígylik egymástól a másnak járót, mert attól félnek, hogy valamiről lemaradnak, hogy valamiből kimaradnak, hogy valami nem jut nekik. Nem hogy nem ízlelték meg a közösségi cselekvésnek a nagyszerűségét, hanem éppen ellenkezőleg, annak a káros voltát és az életüket szétromboló hatását érzékelték eddig.
Varga Tamás: - A települések helyi kulturális fejlesztésébe - most a kultúrát nagyon tágan értelmezve - beletartozik az is, hogy egy paraszt hogyan szántja a földjét, milyen mezőgazdasági kultúrát végez és milyen szinten, az is, hogy hogyan neveli a gyerekét, az is, hogy hogyan építi ki a saját környezetét. Tehát itt a kultúra egésze van benne. Benne van a környezet, benne van a helyi társadalom szervezete, és annak minősége, és annak fejlesztése. Az erre való képzést rettentő nehéz lehet megtalálni. Itt egy világhoz való viszonyt kell létrehozni minden adott embernek egy településen.
- Tehát ennek az egyik lényege, hogy ez nem valamiféle naródnyik népmentő mozgalom, hanem a belső értékek, a belső energiák feltárására szolgáló munka? Önök nem a levegőbe beszélnek, mert hosszú évek óta maguk személyesen végeznek ilyesfajta munkát három bakonyi kis faluban. Ez a bakonyi kísérlet milyen lépésekben zajlott?
Vercseg Ilona: - Először egy népművelő továbbképzést szerveztünk Bakonyoszlopon, és azt gondoltuk, hogy nem elméletet kellene most már tanítani, hanem konkrétan meg kellene értetni a kollégáinkkal, hogy a népművelés nem az, hogy kinyitjuk a művelődési házat és oda becsábítjuk valamilyen fondorlatos módon az embereket, hanem igenis bekopogtatni egy házba, el kell tudni beszélgetni a ház tulajdonosával, el kell magunkat fogadtatni és benyomást kell szerezni az ő életükről. Ez lezajlott, és természetesen a négy nap során a problémák özönével ismerkedtünk meg ebben a faluban.
- Mert maguk végigjárták a házakat és megismerkedtek a falu lakosságával?
Vercseg Ilona: - Így van, és elemeztünk minden föllelhető írásos munkát és statisztikai adatot a megyéről és a településről. Ebből kirajzolódott, hogy az emberekben sok jószándék, akarat, tudás él, ami nem tud megnyilvánulni. A helyi társadalom nem működik, helyi közösségek nincsenek, tulajdonképpen egy elszigetelt település-együttesről van szó. Mi így neveztük akkor, hogy ez egy tetszhalott helyi társadalom, de mivel megismertük, mivel tudtuk azt az egyéni beszélgetésekből, hogy azért itt a mélyben lappanganak jó erők, ezért úgy gondoltuk, hogy ezeket életre kell hívni. Akkor Tamásnak volt az az elképzelése, hogy szervezzünk nyilvános beszélgetéseket, ahol ugyanazokat a kérdéseket tegyük föl, vagyis: mit jelent bakonyinak lenni? Mit jelent itt élni? Milyen problémák vannak és azokat hogyan lehetne megoldani? Mert amit már a nyilvánosság előtt elvállalnak az emberek, egymás előtt, arra már nyugodtan lehet építeni közös cselekvést és közös cselekedeteket. Ezeken a beszélgetéseken olyan elementáris erővel tört fel a múlt és a falu sorsa feletti aggodalom, hogy rögtön megszületett az, hogy itt valamiféle könyvet kellene írni közösen. Ez az első közösség, vagy hangadó közösség, a Kalendáriumi Baráti Kör, adott táptalajt a további közösségeknek, amik aztán az évek során kialakultak. Létrejöttek nyugdíjas klubok minden faluban. A Kalendáriumi Baráti köri összejöveteleken kiderültek új és új problémák, többek között egy elhanyagolt grófi halastó sorsa az egyik falu határában. Ott összeszerveződött néhány ember, hogy ők megszervezik a horgász egyesületet, meg is szervezték, ki is tisztították a tavakat. Azóta ott egy remek horgász egyesület működik. Azután a korábban értelmetlennek gondolt cselekedetek is értelmet nyertek és elvégződtek, nem csak a közösségben, de egyéniek is. Van aki úgy gondolta, hogy saját házából alakít majd öregek napköziotthonát, van aki úgy gondolja most például, hogy helyi újságot kellene létrehozni, mert a Kalendárium két évente jelenik meg és ez túlságosan nagy idő és vannak aktuálisabb és frissebb dolgok is. Alakult egy Franciabarát Közösség.
Varga Tamás: - A franciaországi kapcsolatokat igazából arra használjuk, hogy a magyar ember, ha oda utazik, érzékelhesse, hogy hova kellene jutnia rövid időn belül Magyarországnak. Ezért azt szorgalmazzuk, hogy minél több magyar település tartson kapcsolatot francia településsel. Igazából ezek a csereutazások mindig kihatnak a település fejlődésére és az emberek szakmai fejlődésére is. Pl. most Nógrád megyében több településen azt vetették föl az emberek, hogy a tejből ők sajtot szeretnének csinálni. Akkor azt mondtuk, hogy jó, menjünk el Normandiába tanulmányozni a sajt termelését. De ez is úgy kezdődött, hogy egy Nógrád megyei pap azt mondta, hogy ő szeretné, ha a faluja egy kicsit kimozdulna, találjunk nekik egy ottani falut és akkor ők valahogy majd elindítják ezt a cserét. Mindig a fejlesztést, az innovációt, ezt a segítő tevékenységet akarja a cserekapcsolat elősegíteni.
- Visszatérve úgy tudom, hogy a bakonyi falunak nagyon nagy problémája volt például a víz. Egészségtelen ivóvíz volt, csecsemő halt meg.
Vercseg Ilona: - Igen. Sajnos ez most is nagy probléma, mert nagyon nehezen lehet a Bakonyban vizet találni, de most már megszerveződött a Vízmű Társulat és úgy néz ki, hogy az év végéig bekötik az ivóvizet.
- Tele volt a falu szorongással, hogy a terjeszkedő bánya nem teszi-e tönkre a falu házait, s ez nem volt nyilvánvaló előttük.
Vercseg Ilona: - Így van. Tulajdonképpen a közösségfejlesztői folyamat révén jöttek rá az emberek, hogy a lelketlen bürokráciát, a személytelen bürokráciát át lehet lépni és igenis el lehet menni egy kis falu küldöttségének a "magas" Aluminiumipari Tröszthöz is, és bebocsájtást lehet kérni és meg lehet tőlük kérdeni, hogy: - Tessék mondani, most lebontják a házainkat, vagy pedig építkezhetünk tovább? És ezt a fölbátorodást, ezt az önálló lépést, hogy meg merték tenni, azt hiszem ez a folyamat eredményezte. Kiderült, hogy igenis bele lehet szólni abba a tervbe, igenis lehet úgy alakítani a bányászati terveket, hogy ne kerüljön ez a falu életébe, és azóta ki is adták az építési engedélyt. Lehetne sorolni számos nagyon nagy jelentőségű, és picike példát is, ami - hozzá kell tennem nagyon - nem feltétlenül azt jelenti, hogy a faluban élők közérzete javult. De a kiszolgáltatottságuk egész biztosan csökkent. Nagyon nagy konfliktusok voltak, nagy veszekedések zajlottak le. Az emberek gyakran nem tudják, hogy kit kell támadni. Ha valaki igazán az ő érdeküket képviseli és jó dolgot akar, nem feltétlenül ismerik fel. Lehet, hogy az az elfojtott agresszió vagy feszültség, ami elraktározódott bennük az évtizedek során, az az első olyan embert bántja, aki éppen az ő érdekükben akarna tenni. A bizalmatlanság... szóval rengeteg negatív kisérőjelensége van ennek a munkának. - Óhatatlanul feltolul bennem a kérdés, hogy ez tulajdonképpen egyfajta lelki-szellemi mentális tevékenység?
Vercseg Ilona: - Elsősorban információ adás, elsősorban kapcsolatteremtés. Az angoloknak van a közösségfejlesztésre egy jó kifejezése, a contact-person. Tehát egy kapcsolat ember, aki kapcsolatot biztosít a külvilág és az adott település között, az adott csoportosulás között. Tulajdonképpen én ebben látom a mi feladatunkat és nagyon szeretném, ha mindazok az idealisztikus felhangok, és romantikus felhangok, amik a népmentést vagy népnevelést kísérték, lehámlanának erről a tevékenységről. Mert nagyon konkrétan arról van szó, hogy a társadalom lehetőségeinek szintjével szeretnénk összekapcsolni a településeket. Mert az a tapasztalatunk, hogy a települések a magyar társadalom lehetőségei alatt élik meg az életüket. Azokat a lehetőségeket sem tudják igazából kihasználni, amikre már törvények teszik őket jogosulttá vagy amelyek szakemberek bevonásával rögtön kihasználhatóvá válnának. Tehát mi megpróbáljuk az ő problémáik megoldásához odarendelni a létező legjobb magyar, illetve külföldi megoldásokat is. És ez a magyar települések esetében rettenetesen fontos, mert olyan végzetszerűen élik meg a saját odarendeltségüket, hogy az szívszorító. Az ő világuk határa jó, ha a megyehatárig terjed és már Magyarország más vidéke is egzotikus számukra, nemhogy külföld, Európa. Bezártan élnek, és ezeket a határokat akarjuk kinyitni.
Varga Tamás: - Tulajdonképpen itt egy nagy kormányprogram kellene, ahol rengeteg a hozzáértő. Tehát itt nem népművelőkről van szó, hanem hozzáértőkről, akik segítik a változást. Itt igazából a mi részünkről - az egyesület részéről - egy kapirgálás folyik jelen pillanatban ezen az óriási szemét dombon, és ez csak a kezdet. Mi itt csak csipegetünk példákat és próbálunk valamit a példák során összeállítani, hogy valahogy érzékelni lehessen a szándékot. De ez a munka most kell hogy elkezdődjön. 10 éven keresztül ezt senki sem akarta, csak néhányan. Ha ezt csináltuk, azt mondták, hogy nem ez a feladat.
- Sőt, gyanúsakká váltak? - mint hallottam.
Vercseg Ilona: - Igen. És rengeteg tervezetet és beadványt készítettünk a Minisztériumnak, aminek még soha nem volt ideje a saját identitásválságával küszködve elhatározni, hogy hová is álljon és mit is pártfogoljon. Most az élet dönt a Minisztérium helyett - ez rendjén is van így, csak a pénzek nincsenek rendjén -, hogy mit is kell csinálni. Mert ez a totális válság, amibe a magyar társadalom került, ezt most végre nem teoretikus kérdésként teszi fel a kérdést, hogy kell-e fejleszteni a falvakat vagy nem. Vagy a településeknek szükségük van-e azokra a rejtett tartalékokra, amik az emberekben benne vannak. Anélkül, hogy az emberek leleményességére, találékonyságára, életösztönére ne építenének, anélkül nem lehet egészséges társadalmat fölépíteni. És mi ezt az életösztönt, az egyéni okosságot, ezt az életbölcsességet akarjuk életben tartani.




Parola archívum