Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Szomszédsági munka: Néhány irodalom a közösségi munkával kapcsolatban
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1993
Szám:	1
Oldalszám:	4
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	szomszédsági munka, irodalomjegyzék
Megjegyzés:
Annotáció:

szomszed.txt


SZOMSZÉDSÁGI MUNKA


Néhány irodalom a
szomszédsági munkával
kapcsolatban

An Annoted Bibliography. Coping with Social and Economic Change at Neighbourhood Level.
European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, Loughlinstown House, Shankill, Co. Dublin, Ireland, 1989. 239 p.
Az Ashburton-i Szomszédsági Tanács
- működési rendje
- Village Appreasel in Ashburton
Baldock, Peter: Community Work and Social Work. London, 1974 Routledge and Kegal Paul
Gergely Attila: A települési közösség vizsgálatának elméleti keretei az amerikai szociológiában. Kézirat, év nélkül, 33 p.
Gibson, Tony: A Strategy for Neighbourhoods. In. Community Network, 1990
Henderson, Paul - Thomas, N. David: Skills in Neighbourhood Work
National Institute Social Services Library No. 39. London, Allen and Unwin, Boston and Sidney 1980., 1987. 358 p.

Neighbourhood Initiatives Foundation's Report: ,Breaking the Deadlock - Releasing the Energy". Produced for The Times/RIBA Community Enterprise Scheme, available from NIF, Suite 23-25 Horsehay House, Horsehay, Telford TF4 3PY
Pfeil, Elisabeth: Szomszédsági és érintkezési kör a nagyvárosban: elméleti megfontolások. In: Városszociológia, 267-285. p. Szerkesztette és a bevezetőt írta Szelényi Iván. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó. 1973. 441 p.

Village Appreasel in Devon. Mintakérdőív faluközösségek számára. Kiadja a Devon Megyei Önkormányzat Közösségi Művelődési Főosztálya Charity Szolgálata, 1992. Egyesült Királyság.

Georg Eberle
Egy szomszédsági közösség
St. Louis-ban
(Grace Hill Settlement House,
St. Louis, Missouri, U.S.A.)

Üdvözletet hozok mindnyájatoknak szomszédsági közösségünktől St. Louisból, az Amerikai Egyesült Államokból. Megkértek engem, hogy két üzenetet adjak át nektek. Az első üzenet, hogy sikerünkért imádkozni fognak és gondolni fognak ránk. A második üzenet, hogy harcukhoz kérik a Ti gondolataitokat és imáitokat. Szomszédsági közösségünk úgy gondolja, hogy nagyon fontosak az olyan összejövetelek, mint ez is. Azt mondták nekem, hogy ne azt mondjam el nektek, amit én gondolok, hanem amit ők gondolnak. És arra az esetre, ha mégsem így tennénk, utasítottak, hogy adjam át nektek a tevékenységünkről szóló tanulmányt. Szóval nem bíznak semmit a véletlenre.
Ahogy én értem, ennek az összejövetelnek három alapvető célja van:
1. Azért vagyunk itt, hogy megosszuk egymással sikereinket és kudarcainkat, valamint támogassuk egymást abban a harcban, melyet kinek-kinek saját országában kell megvívnia. Ahogy Bob Gwilliam mondta, ez a harc minden országban egyforma, és nagyon fontos, hogy támogassuk egymást abban, amiért vagyunk.
2. Azért vagyunk itt, hogy fejlesszük készségeinket. Meg kell tanulnunk egymástól, hogy miképp lehet jobban szervezni, mi módon tehetjük munkánkat szakszerűbbé, hogyan hozzunk létre jobb programokat, és hogyan szerezzünk több pénzt. Ezek olyan dolgok, melyeket együtt kell megtennünk.
3. Álmodnunk kell, el kell képzelnünk, meg kell alkotnunk azt, amit szeretnénk, ha holnap megvalósulna. Senki sem fogja helyettünk megcsinálni a mi holnapunkat. Mi magunknak kell megélni és megcsinálni a saját jövőnket. És ezt csak úgy tehetjük, hogy megosztjuk egymással gondolatainkat, és közösen megalkotjuk a mindannyiunk által kívántak tervét. Ezek a mi alapvető céljaink: megosztani, jobbnak lenni abban, amit csinálunk, és megálmodni azt a holnapot, amit mindannyian akarunk.

A közömbösség problémája

Zuzana Havrdova nagyszerű dolgozatában, melyet az IFS első Kelet-Nyugat szemináriumára készített, a következőket írta: ,Valamikor a közömbösséget a kommunista rezsimek betegségének láttam, ma már viszont értem, hogy ez minden szociálpolitika központi problémája. Művészet és tudomány elérni, hogy az állampolgárok részt vegyenek az ügyekben, nagyfokú türelmet, hosszan tartó munkát kíván."
Sok ember azt gondolja, hogy az Egyesült Államokban az utcák arannyal vannak kikövezve. Nagyanyám, aki Magyarországról jött, így gondolta és nagyapám, aki Hamburgból jött ugyanígy vélekedett, és családunk másik ága, mely Stuttgartból jött, ugyanazt remélte: ,aranyból való utcák". Amerikában az emberek 80%-a számára vannak csak ,aranyból való utcák", a többi 20% kénytelen a porban járni. Ők elnyomottak: gazdaságilag, társadalmilag és a szociális jogok tekintetében. Nem mintha életveszélyben lennének, bár ez is előfordul, de emberi szellemük nem tud növekedni és kiteljesedni, és ez megakadályozza, hogy azzá váljanak, akik lehetnének. Szóval mi ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, melyekről Zuzana dolgozatában olvastam: Hogyan érjük el, hogy az emberek részt vegyenek az ügyek intézésében? Miképp tudnánk segíteni azokat, akik nem sétálhatnak az ,aranyból való utcákon", hogy azzá váljanak, amire képességeikből telik, növekedhessenek és elérjék céljaikat, és a gyermekeik számára is lehetőség nyíljon a növekedésre, és hogy azzá legyenek, amivé akarnak?

A részvétel három
kulcsfontosságú eleme

Szeretném megosztani veletek azokat a módszereket, melyekkel közösségi házunkban elértük, hogy az emberek aktívan részt vegyenek közösségünk munkájában. Nálunk a részvétel elősegítése mindig, akár egyszerű akár bonyolult esetben három dolgot jelent:
1. Az embereket a közösségen belül összekötő kapcsolatokat.
2. Szolgáltatásokat, melyeket ezeken a kapcsolatokon keresztül el lehet osztani.
3. Képzést, mely képessé teszi a szomszédsági közösség tagjait arra, hogy kapcsolatot és szolgáltatást nyújtsanak.
A kapcsolattartás, a szolgáltatás és képzés tíz szomszédsági központunk mindegyikében jelenlévő feladat. Egyes esetekben erőteljesebben, míg más esetekben kevésbé, de ez a három elem mindig jelen van. Ezeket maguk a szomszédsági közösség tagjai működtetik, szervezik, kezelik a Tagok Szervezett Forráscseréje (TSZF) rendszer részeként. A szociális munkások kivételével a közösség tagjai önképzés keretében sajátítják el a kapcsolattartás és a szolgáltatás mikéntjét (a mi dolgunk az, hogy segítsük őket a szolgáltatás hogyanjának megtanulásában). A részvétel építésében a legfontosabb elemek a Kommunikációs Központok Vezetői. Ezek a szomszédsági közösség anyái (neighbourhood mothers), akik a szomszédsági közösség tagjainak bármely problémájában segítenek. Táblákat tesznek az ablakukba, melyre ráírják, hogy mikor vannak nyitva, mikor fogadják házukban az embereket. 150 ilyen tábla van különböző szomszédsági közösségeinkben. Ezek az emberek valamennyien önkéntesek, egyikük sem kap ezért a munkáért fizetést.
A Kommunikációs Központok Vezetőinek egyik fontos feladata a források szétosztása a közösség tagjai között. Ügynökségünk pénzt ad a kommunikációs központok vezetőinek, hogy olyan embereknek adják tovább, akiknek nincs pénzük. Kitöltenek egy nyomtatványt, és a nyomtatványért a boltban tejet, kenyeret és más árukat lehet venni. A bolt ezután az ügynökségnek megküldi a nyomtatványokat, és az ügynökség fizet a boltnak az áruért. A kommunikációs központok vezetői - azaz a szomszédsági közösség tagjai és nem a szociális munkások - döntik el, hogy ki kapja ezt a kicsiny, de fontos segítséget. Ennek fontos szerepe van a szomszédsági közösségen belüli bizalom kiépítésében.

A szomszédsági kapcsolatok
elemei

A szomszédsági kapcsolatok kiépítésének másik fontos eleme közösségeinkben az ,idő-dollár csere". Például meghívjuk az idős embereket, akik tudnak régi történeteket gyermekkorukból, és megtanítjuk őket arra, hogy miképp mondják el ezeket. Ezután ők elmennek az iskolákba, és elmondják a kisgyermekeknek ezeket a történeteket arról, hogy milyennek is kellene lenni az életnek, így a gyermekek kapcsolatba kerülnek saját múltjukkal. Az a személy, aki elmondja a történetet ,idő-dollárokat" kap (nem pénzt): Ha két órát történetek mesélésével töltött, két órát elismerünk neki. Így időseink ,idő-dollárokat" keresnek és gyűjtenek össze, és amikor segítségre szorulnak, felhívják az ügynökséget, valaki jön és felmossa a padlót, elmegy vásárolni, kivasalja a ruhát és ez a másik ember is ,idő-dollárokat" kap a fáradságáért. Így közösségünk tagjai nem keresnek pénzt, de bizalmat, kapcsolatokat építenek, és dolgoznak egymásért. Van egy sajátos módszerünk arra, hogy kapcsolatot teremtsünk az idősek között. Munkacsoportjukban a kapitányok beteges, gyenge, idős emberek, akiket minden nap vagy minden másnap rendszeresen felhívnak. Megkérdezik, hogy jól van-e, nincs-e szüksége segítségre. Az egyik munkacsoport kapitánya, egy idős asszony például ágyhoz kötött béna, de képes telefonálni. Az a feladata, hogy felhívjon másokat. Amikor pedig befejezte a hívást, egy kicsi orgonát tesz maga elé az ágyba és azt mondja annak akivel telefonon beszél: ,Játszom neked egy dalt." Aztán leteszi az ágyra a telefont, eljátssza a dalt, majd így búcsúzik: ,Viszontlátásra, holnap újra hívlak." Szóval különböző emberekkel különböző módon lehet elérni, hogy kapcsolatba kerüljenek egymással. Szomszédsági támogató rendszerünk alapvető részei a Tagok Szervezett Forráscseréjének (TSZF) Tanácsai ezek szintén nem szociális munkásokból, hanem a szomszédsági közösség tagjaiból állnak. Beletartoznak a kommunikációs központok vezetői, az idősek munkacsoportjainak kapitányai és más érdekelt közösségi tagok. A TSZF Tanács határozza meg az alapelveket, eldönti, hogy mennyi pénzt kell kiosztani, és milyen feltételek mellett (kölcsönként vagy ajándékként). Ily módon a szomszédsági közösség tagjai maguk alkotják meg az alapelveket a közösségi programokhoz.

Közvetlen szolgáltatások

Ha az emberek szükségletei nincsenek kielégítve, nem fognak érdeklődni a közösség ügyei iránt. Szolgáltatásaink a szomszédsági közösség tagjai által legfontosabbnak ítélt szükségletek kielégítésére irányulnak. Minden egyes szükséglet kielégítésére programot hozunk létre, a szükségletről és a programról pedig a TSZF Tanács dönt.
Jelenleg a következő területeken működtetünk szolgáltató programokat: gyermekgondozás, lakásellátás, foglalkoztatás és egészségügy. A foglalkoztatás, azaz a pénzkereset a szükségletek kielégítésének legfontosabb területe. Az állam és a TSZF Tanács programjai között van egy megállapodás, melynek értelmében az állam pénzt biztosít a TSZF Foglalkoztatási Központok (Futures Career Centres) számára. Az állam nevez ki e programhoz szociális szervezőt (case manager), a TSZF program pedig koordinátort, aki a szomszédsági közösség tagjai közül kerül ki. Ez a két ember alkot egy munkacsoportot, mely a szomszédsági közösségből alkalmaz tanácstagokat. Ez esetben sem szociális munkások töltik be az állásokat, hanem a lakóközösség tagjai közül vesznek fel embereket a munka elvégzésére. Az állami alkalmazottak és a TSZF koordinátorai a TSZF Tanácsnak, mint felügyeleti szervnek tartoznak beszámolással, de munkájukról jelentést tesznek a közösségi és az üzleti élet, valamint a szomszédság vezetőinek is. Össze kell hoznunk egymással az államot, az üzleti élet résztvevőit (azaz azokat, akik a munkahelyekkel rendelkeznek) és a szomszédsági közösség tagjait, hogy mindannyiuk közös ügye legyen az álláskeresés. Nem mehetünk oda senkihez segítséget kérni, ha nem vesszük be a program kidolgozásába, ezért fontos, hogy mindezek az emberek a munkacsoport részeivé váljanak.
Hogyan érjük el, hogy a szomszédsági közösség tagjai mindezt megcsinálják? Példaként elmondom, hogy van egy programunk, melynek célja nők álláshoz juttatása. A felkészítés részeként szerveztünk egy tanfolyamot, mely kapcsolatot teremt a munkanélküliek és a kommunikációs központok vezetői, más szomszédsági vezetők vagy más szolgáltatások között. Ez segíti a munkanélkülieket problémáik felismerésében, hogy megtudják min kell változtatniuk, hogy munkát kapjanak. A tanfolyam arra is szolgál, hogy általa a szomszédsági közösség elérjen más rászorulókat is. A tanfolyamon való részvétel után a hallgatók saját szomszédságukból keresnek olyanokat, akik részt vehetnek a következő kurzuson. Amikor elég pénzt sikerül szereznünk, az emberek kapnak pénzt a tanfolyam látogatásáért, ha ez nem sikerül akkor nem kapnak, de azért akkor is eljönnek. A szomszédsági közösség vezetőinek más feladatai vannak: például házi gyermekgondozókat, jobb lakást keresnek stb. Csak egy példa: tagjainknak van egy ruhatára jó ruhákkal. Ha felvételi beszélgetésre kell menniük egy munkahelyre, innen kölcsönöznek ruhát és utána visszaadják, hogy más használhassa. Még egy példa a munkánkból: Sok amerikai városban karácsony táján az újságok történeteket közölnek és kérik az embereket, hogy adakozzanak azok részére, akikről a történet szól. Szomszédsági közösségünk tagjait megtanítjuk, hogy miként írjanak egymásról ilyen történeteket. Aztán elküldjük az újságoknak és ha jónak bizonyulnak, akkor az újság ad értük pénzt. Az elmúlt évben 65-70 tagunkat képeztük ki történetek írására. 1700 történetet írtak és 240 000 dollárt kerestek ezzel.
Vannak más dolgok is, melyek érdeklik tagjainkat. A szegény lakóterületeken az Egyesült Államokban hirdetéseket tesznek ki olyan szöveggel, hogy ,Dohányozz!". A gazdag kerületekben ilyenek nincsenek. A szegény kerületekben kitesznek plakátokat olyan felirattal is, hogy ,Igyál alkoholos italokat!" A gazdag kerületekben nemigen vannak ilyen hirdetések. Lakóközösségünk tagjai megkérdezték, hogy miért teszik ezt velük. Miért akarják, hogy az ő gyermekeik dohányozzanak és igyanak? Ezért programot indítottak, mely megcsinálta a maga hirdetéseit: ,Mi nem-dohányzó család vagyunk. Lakóközösség a füstmentes Northside-ért".
Szomszédságunk tagjai húsz ilyen hirdetőtáblát csináltak és felállították őket a kerületben. Így húsz alkohol és cigaretta hirdetés ment és húsz ,Mi nem dohányzunk" hirdetés jött.

Szomszédsági képzés

Munkánk harmadik kulcsfontosságú eleme a kapcsolatteremtés és a szolgáltatás mellett, a képzés. A képzés a lakóterületi főiskolán történik, mely ugyanolyan kínálati listát ad a választható kurzusokról, mint az egyetemek. Ezek a tanfolyamok nem olyan tudást nyújtanak, mellyel könnyebben juthat valaki álláshoz, hanem azzal a céllal hoztuk őket létre, hogy segítsenek élni a lakóközösségben. Ha te az Egyesült Államokban gazdasági szempontból elnyomott vagy, akkor a részed a szervezetlenség és a források megvonása. Ilyen helyzetben az emberek között nem jön létre együttműködés. Ezek a tanfolyamok segítenek neked megtanulni, miképp élhetsz jobban a közösségben. A legtöbb tanfolyamot a szomszédság tagjai tartják, olyan alkalmak ezek, ahol elmondhatják egymásnak a trükköket. Ha például szükséged van egy szép ruhára, hogy elmehess egy hétvégi összejövetelre vagy esküvőre, de nincs pénzed, viszont tudsz szerezni egy hitelkártyát, fogod a hitelkártyát, elmész vele az áruházba, megveszed a ruhát. Aztán elmész az esküvőre, jól érzed magad, majd hétfőn visszaviszed a ruhát.
Vannak jó módszerek és rossz módszerek, viszont minden egyes országban megvannak azok a sajátos utak, melyeket meg kell tanulnod. Ezeket tanítja meg a szomszédsági főiskola. Emlékezzünk, hogy azt tanítja, amit a szomszédság tagjai akarnak megtanulni és nem azt, amit mi akarunk, hogy megtanuljanak.

Tíz alapelv

Végül szeretném ismertetni veletek azt a tíz alapelvet, melyekhez mindig visszatérek munkám végzése közben:
1. Kell, hogy az embereknek választási lehetőségeik legyenek.
2. A programnak az ő értékeik köré kell felépülnie aköré, amit ők tartanak fontosnak.
3. Értékes módon kell felhasználni az idejüket, meg kell hogy érje a programban dolgozni.
4. Az embereknek felelős hatalommal kell rendelkezniük; kell, hogy elszámoltathassanak és felelősséggel kell tartozniuk azért az ellenőrzésért, amit gyakorolnak.
5. A képzésnek, mely segíti őket saját szomszédsági közösségük irányításában, elérhetőnek kell lennie számukra.
6. Ha sikerül pénzt szereznünk, meg kell adni a lehetőséget, hogy megkapják ezt a pénzt. Bizonyos értelemben már megszerezték azt, mivel elvégezték a munkát. Ha viszont az ügynökség ír egy pályázatot és kap némi pénzt, akkor ez a pénz az övék, nem az ügynökségé. Néha előfordul, hogy az ügynökség költi el a pénzt, de fontos, hogy tudják, hogy a teáltalad szerzett pénzzel ők rendelkezhetnek.
7. A programoknak a természetes segítő rendszerre kell épülnie. Hogyan intézik természetes módon az emberek ezeket az ügyeket? Hogyan oldják meg a saját kultúrájukban ezeket a problémákat? A programnak az ő kultúrájukból kell kinőnie.
8. Kell egy egységesítő koncepció. Minden tevékenységünket a Tagok Szervezett Forráscseréjének (TSZF) nevezünk: TSZF kommunikációs központ vezető, TSZF gyermekgondozás stb. - ez mindig a TSZF. Így amikor ezeket a tevékenységeket csinálják, a TSZF-nek, a szomszédsági szervezetnek (és nem az ügynökségnek) tagjaivá válnak.
9. Az embereknek nagyobb lehetőséget kell nyújtani arra, hogy hozzájussanak az információkhoz. Nagyon kedvesek és tehetségesek, de néha erős ítéleteket alkotnak, mivel nem áll elegendő helytálló információ a rendelkezésükre. Így mindig biztosnak kell lennünk abban, hogy tudják, csak hitünk szerint helytálló információt közlünk velük.
10. Szeretnénk, ha az emberek a saját lakóhelyükkel kapcsolatos ügyek szakértőivé válnának. Ezért nem engedjük, hogy kívülálló hivatásosok jöjjenek és vegyék át az ő munkájukat. Néha szükség van szakemberekre, hogy segítsenek a dolgokat működtetni, de igen gyakori Amerikában, hogy olyan munkák elvégzésére, amelyeket a szomszédság tagjai is el tudnának látni, hivatásosokat szerződtetnek. Ezért biztosítanunk kell, hogy ezek ne vehessék el a munkahelyeket a szomszédság tagjaitól.
Nálunk ez a rendszer működik. Ez tette lehetővé, hogy sok pénzt szerezzünk. A kapitalisták szeretik az önsegítés eszméjét és szeretik a gondolatot, hogy az emberek ,saját hajuknál fogva húzzák ki magukat a veremből". Ezért a tőkések, a részvénytársaságok úgy vélik, hogy a mi módszerünk jó; ennek kell történnie. A szomszédság tagjai pedig azt mondhatják: ,Rendben van, mi akarjuk működtetni a saját életünket. Mi akarjuk működtetni a saját lakóhelyünket. Mi akarjuk létrehozni a saját közösségünket." Így a dolog működik azokkal is, akik a pénzt adják és a szomszédság tagjaival is.
És ez sok-sok óra részvételt jelent. Az elmúlt évben 127 000 órát áldoztak közösségünk tagjai önkéntes munkára, különféle feladatok elvégzésére, ami napi 350 órát jelent az év minden napján. Az emberek szívesen vállalnak feladatokat, hiszen ez az ő programjuk. Ez az, amit akarnak és azt akarják, hogy így történjen. Ezt a részvétel és a képzés segítségével tudtuk elérni. A szociális munkásokat kivonva a forgalomból több mint 150 állást teremtettünk a szomszédság tagjai számára, hogy elvégezzék az ügynökségi munkát.
Ez a módszer talán nem fog működni nálatok. Én csak azt mondhatom, hogy nálunk jól működik. Azonban lehet, hogy egyes részei működnének nálatok is. Ami pedig még fontosabb, hogy vannak olyan dolgok, amit ti csináltok, de amiről én nem tudok. Ha viszont elmondjátok, én felhasználhatom tapasztalataitokat a mi rendszerünk jobbítására. Ezért várom, hogy hallhassak valamit tőletek, és tanulhassak dolgokat, amikkel a mi rendszerünket jobbá tehetjük. És most odaadom a papírt, amit szomszédságunk tagjai írtak, így később elmondhatjátok, hogy helytálló volt-e, amit mondtam.

A fenti előadás 1992 márciusában a németországi Buckowban hangzott el a Szomszédsági Szervezetek Nemzetközi Szövetségének (International Federation of Settlements IFS) Kelet-Nyugat Szemináriumán.
Az IFS következő hasonló szemináriumát Budapesten rendezi 1993. március 27-31. között. A konferencia címe: Multikulturális a lakóközösségekben. Házigazdák az ELTE ESÉLY Közösségfejlesztő és Családsegítő Szolgálat, a Nyitott Képzések Egyesülete, a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Magyar Népművelők Egyesülete.

Parola 92/IV. számában több írásból összeállítást közöltünk a szomszédság fogalmának, társadalomszervezői, szociológiai, közösségépítői jelentőségének és lehetőségeinek bemutatása céljából.
A szakirodalom szomszédságnak azt a körülhatárolható városrészt jelöli, amelynek saját építészeti, gazdasági és kulturális súlypontja van. Amelynek lakossága olyan nagyságrendű (max. néhány ezer fő), amely még áttekinthető az egyes ember számára, ahol még nem jelentkeznek olyan erősen a nagy kiterjedésből adódó negatív hatások, ahol az emberekben az összetartozás, az otthonosság és a felelősségtudat kialakítható.
Ezúttal ismét több cikkünk foglalkozik ezzel a rendkívül fontos kérdéssel, továbbá utólag közöljük Vercseg Ilonának: ,A szomszédság, mint a társadalmi cselekvés színtere" című írásának irodalmi hivatkozásait, mely az előző számokból sajnálatos módon kimaradt.

,Amikor az egészségügy, lakásellátás vagy napközi gondozás területén dolgozunk, ezek szakmai szempontból meghatározott szolgáltatások. A megfelelő szakmák képviselői (az orvos, gyermekgondozási szakember, az építész) rendelkeznek az ilyesfajta döntések meghozatalához szükséges hatalommal; a szomszédság tagjai támogató segítséget nyújtanak ebben. A szomszédsági közösség tagjai ügygondnokként (case aid), egészségügyi segítőként (health aid) stb. támogatják a szakmai döntéshozatalt. Mindazonáltal amikor ezek a döntések a lakóterületet érintik, a szakértők a szomszédság tagjai. Így az a tagunk, aki az állam képviselőjével közösen dolgozik egy szomszédsági programban, fölérendelt helyezetben van. Amikor szakmai feladatról vagy szerepről van szó, akkor a szomszédság együttműködő tagjai alárendelt helyzetben vannak. A szomszédság tagjai nem tudnak mindent megcsinálni, de csak ők tehetik meg azokat a dolgokat, melyeket meg kell tenni a saját életükkel és a közösséggel kapcsolatban."

,A kudarc sok módon következhet be: az emberek súlyos stressz-helyzetben nem mindig beszámíthatók. Nem azért, mert valami nem stimmel velük, hanem mert a nyomás olyan nagy. Ezért fájdalmasan kellett megtanulnunk, hogy létre kell hoznunk jóvátételi rendszert. Amikor valakinek lehetőséget adunk, hogy hozzáférjen a pénzhez, és az a valaki szegény, ez egyes esetekben túl nagy kísértést jelent, így előfrodulhat, hogy elpazarolják a pénzt. De hát van olyan gazdag ember Amerikában, aki dollár milliárdokat herdál el. Így létre kellett hoznunk olyan eljárást, amellyel vissza lehet nyerni a közösség pénzét, ha egy szomszédsági tag rosszul kezelte. Így el lehet érni, hogy ne veszítsék el az önbecsülésüket és a részvételi készségüket.
Vannak más, a mi kultúránkra jellemző kudarclehetőségek is: sok ember azt hiszi, hogy ha valaki szegény, akkor nem valami jó ember, ha jó ember lenne, nem lenne szegény. Ez nem igaz. A munkahelyek átvándorolnak az Egyesület Államokból Mexikóba, az emberek elveszítik a munkájukat, elszegényednek. Ez nem azért van, mert nem elég jók vagy nem számoltak ezzel a lehetőséggel, hanem külső körülmények hibáztathatók a velük történtek miatt. Így kudarcaink egy része a saját kultúránk következménye. Ezért segítenünk kell szomszédságunk tagjait, hogy átértelmezzék saját személyes értékrendjüket.
A másik kudarcforrás a szakemberekben van. Az ő feladatuk, hogy szakmai értelmezést és tartalmakat formáljanak abból, amit a szomszédság tagjai tapasztalnak. Ebből pedig pályázatokat kell írniuk, hogy anyagi forrásokra tegyünk szert. Néha nem vagyunk olyan jók ebben, mint amennyire kellene lennünk, így kudarcot vallhatunk ezen a területen is.
Az egyetlen siker, amit úgy gondolom, rátok hagyhatok az eszme, hogy a folyamatok működnek, hogy elkezded valahol és nem a könyvekben keresed a választ, hanem leülsz az emberekkel és csinálod, és beszélsz, és gondolkozol, és kifejlesztesz valamit. Szóval az egyetlen dolog, melyet sikerrel csinálhatunk: keményen dolgozni a folyamatban."


Parola archívum