Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Önkormányzó gyerekek
Szerző:	Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1994
Szám:	3
Oldalszám:	17. p.-19. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	gyermekönkormányzatok, települési ifjúsági önkormányzatok
Megjegyzés:
Annotáció:

ongyerek.txt

Önkormányzó gyerekek

A Magyarországon létrejött települési önkormányzatok működésük során a helyi ügyeket és a helyben szükséges feladatokat immár önállóan és saját hatáskörükben oldják meg. A számukra biztosított hatalom szinte lehetetlenné teszi a külső, akár településről érkező vagy akár a felső beavatkozást. Valójában kizárt, hogy a testület és így a település bármiféle dolgába bárki bárhonnan bármit belebeszéljen. Szabadságukat az anyagi kötöttségek persze jelentős mértékben korlátozzák, ám ha adóbevételük, esetleges vállalkozásaik haszna avagy vagyonuk bármiféle hozadéka pénzüket növelni képes, a törvények szabta kereteken belül nincs határa önállóságuknak.
A kialakult önkormányzati szituációt sokan magárahagyottságnak érzik, érezhetik. A megválasztottak testülete ugyanis nem szükségképpen fordul külső szakértőkhöz, ha saját kebelén belül bármit tervez vagy csinál. Korlátozott az országos vagy megyei szakmai intézmények, társaságok tanácsadó szerepe és cselekvési lehetősége is, éppen az önkormányzat mindenhatósága miatt. A külső szakértők vagy a megyei, az országos intézmények esetleges (bár általános) mellőzése nem szükségképpen a helyben található szakemberek eseti igénybevételét jelenti, hiszen a testület nem köteles a helyi hozzáértők véleményét sem megkérdezni. Egyidejűleg létez(het)nek olyan testületi összefonódások is, amelyek a képviselők kölcsönös lekötelezettségéből avagy időlegesen közös érdekéből a lokális közösségi akarat megvalósításának akadályát jelentik. Szó mi szó, az új törvény olyan valódi helyi hatalmat teremtett, amelynek döntéseit kívülről és a településen belülről is csak törvényességi óvás útján lehet megváltoztatni.
Minden, a magárahagyottság vélt vagy valós érzéséből, az esetleges és bizonyosan eseti összefonódásból következő gond ellenére az önkormányzatiság néhány esztendeje jóval több pozitív, mint negatív eredményt könyvelhet el. A lakossági egyetértést számtalan példa, hallatlan mértékű kényelmi, civilizációs beruházás megvalósulása igazolja. Ha az előbb-utóbb nyilván csökkenő negatívumoktól jelen esetben eltekintünk, a testületi kézben összpontosított hatalmi helyzetet úgy kell értékelnünk, mint a település lakossága többségének a választásokon kialakított beleegyezését saját dolgaik intézéséhez. A testületi ülések vitáit követő konszenzusok elvileg a lakosság választásokon adott bizalma és felhatalmazása alapján 'közösségi' döntésként értelmezhetők, ennek alapján egyaránt kötelezőek minden helybélire. Nincs okunk és jogunk tehát legitimitásuk, hatályosságuk megkérdőjelezésére.

A testület mindenhatóságának rendszerét kevés alkalom finomítja. A közmeghallgatás vagy a több településen változatlanul falugyűlésként megtartott vitafórum elvileg a beleszólás lehetőségét biztosítja, a helyi sugárzott vagy nyomtatott sajtó előzetes javaslattévő (vagy akár kritikus) szerepe ugyancsak nem elhanyagolható. Ezeken túl azonban csak a személyes beszélgetések lehetősége marad a döntéseket megelőző, a testületen kívüli eszmecserére, az egyéni vagy a közös (akár támogató) vélemények elmondására. Döntést pedig csakis a testület hozhat saját értékítélete, tapasztalata, véleménye, meggyőződése vagy éppen elkötelezettsége, netán érdeke szerint.
A választott testületen, mint a minden kérdésben felelős önkormányzaton alapuló helybéli demokrácia néhány éves Magyarországon. A helyben általuk megvalósuló közakarat technikái még újak nálunk. A helyi demokrácia megerősödése és fejlődése a jelenlegi eljárásmódok finomodásától, a testületi, a közös munka gyakorlatának finomításától, a lakosság ebbéli érzékenységének és tájékozottságának növelésétől, a nyilvánosság fórumainak működőképességétől egyaránt várható. Mindezekben reménykedve úgy gondolom, hogy az önkormányzatiság fejlesztését gyorsított ütemben kell szorgalmazni, hiszen lemaradásunk hajdani múltunktól és a szerencsésebb sorsú országokétól óriási.
A kívánatosként emlegetett ,gyorsítás" és a lakossági, nem utolsósorban a testületi magatartásformák változtatása érdekében
az önkormányzati tennivalókba való aktív, netán
alkalmi, de felelősséggel végzett civil tevékenykedést

tartom kulcskérdésnek. Ki miben tudós vagy járatos, ki mihez ért, ki miben avatott vagy érdekelt, ki éppen miben él avagy kit mi érdekel, abban kell aktivizálni. Az elmúlt idők jó példával szolgálhatnak: a szőlősgazdák a hegyközségi rendben, az erdőtulajdonosok saját társulásukban, a közlegelőt használók a közbirtokosság ezen szeletében voltak önkormányzók. Manapság újjáalakulnak a hajdani szerveződések és persze mások is. Az új szociális törvény bátorítja az ez iránt elkötelezett helybéliek feladatvállalását, míg másutt helyi kulturális önkormányzat jött létre a hozzáértők kurátorságával vezérelt alapítvány formájában. Az iskolaszékek - elvileg - az iskola önkormányozását biztosítják és egy fölhatalmazással csak helyi döntés kérdése, hogy ebből mekkora szeletet birtokoljanak. Akad példa tehát manapság immár arra, hogy a képviselőtestület saját önkorlátozásával saját jogosítványainak egy részét másoknak adja. Azoknak, akik nálánál jobban értenek valamihez. Azoknak, akiket érdekel a dolog. Azoknak, akik érintettek.
Mint például a települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatok esetében a helybeli gyerekeknek és a fiataloknak.
Ha lenne manapság több, egymástól persze némileg különböző gyermek-és ifjúsági szervezet egy-egy településen, ha lennének az iskolákban valóban cselekvő diákönkormányzatok, ha lennének független ifjúsági sportkörök és az érdeklődés szabályozta legkülönfélébb gyermek-és ifjúsági egyesületek, ha kialakulnának az egyházak mellett azok a karitász-munkával, műkedveléssel, hitbuzgalmi témákkal foglalkozó gyermek-és ifjusági csoportok, amelyek mind nincsenek, és ha mindezek megteremtenék közös érdekképviseletüket, egyidejűleg meghatározván és megkövetelvén a valamennyiük számára helyben fontos legkisebb közös többszöröst -- talán nem kellene ezeket a tucatnyi településen megalakított réteg-önkormányzatokat mintaként emlegetnünk. Ha a felnőttekből álló képviselőtestület kellő figyelemmel lenne a település legkisebbjeinek helyzetére és legkülönfélébb problémáira, ha elemezné helyzetüket és ha ennek eredményeképpen differenciáltan cselekedne is, ráadásul ha a megvalósításban éppen a fent felsorolt (megjegyzem: mindenünnen hiányzó) társaságokra alapozhatna, felesleges lenne e szervezetek létrejöttén örvendenünk. Ha egy gyermek nem csak a statisztika szerint és nem csak személyi számában lenne autonóm, ha jogállását nem csak az Országgyűlés deklarálná akkor, amikor valamihez csatlakozandó ki kell nyilvánítani országos nagykorúságunkat, ugyancsak felesleges lenne az ebbéli szervezőmunka. Ha bízhatnánk abban, hogy a demokratikus eljárásmódokat azonnal elsajátítandó, mindannyian egyszerre leszünk egyaránt járatosak bonyolulttá vált világunkban, és ha abban is bízhatnánk, hogy ez mindig egyre jobb és ismertebb és végül örökre a sajátunk lesz, nem kellene szorgalmaznunk létrejöttüket.

Most azonban kell!

Mindezek mellett különösen azért, mert új világunkban nem pusztán személycsere történt olyaténképpen, hogy most mások ülnek valahol és intézkednek valamit egy kicsit másképp. Az önmagunkért felelős világ érkezett hozzánk, amelyben lehet ugyan, hogy időleges és alkalmi ügyvivőként képviselőinket ide-oda állítjuk, de megállíthatatlan az a folyamat, amely szerint a legfőbb helyet magunk foglaljuk el. Ők teszik a maguk, mi pedig a magunk dolgát. Nem egyedül persze, hanem azon társainkkal, akik hasonló érdeklődésűek vagy hasonló az érdekük, akikkel hasonló élethelyzetünk, életkorunk, sorsunk, jövőnk. Az előbb emlegetett ,legfőbb" hely persze nem egyetlen széket, következésképpen korántsem vég nélküli tülekedést, hanem a sok közül azt az egyetlent jelenti, amely nekünk és csak nekünk, a mi életünkhöz fontos. Amelyen elférünk mindannyian, akik együtt haladunk az érdeklődés, az érdek, az élethelyzet, az életkor vagy a sors azonossága okán addig, amíg az azonos.
A települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatokra éppen azért van szükség, hogy ez idejekorán tudatosuljék. Azért van szükség reá, hogy ebben az érzékeny és tünékeny korban tanulják meg felismerni érdekeik azonosságát, hogy képviselni tudják azt és hogy elsajátíthassák az együttműködés, a tolerancia, az érvelés, a győzelem és a vereség legkülönfélébb fázisait. Hogy egy ideig együtt férjenek el azon a bizonyos közös széken és lássák, érzékeljék, hogy jól elvannak, avagy éppen tanulják meg, hogy miként kell elférni rajta. Hogy elsajátítsák az önkormányzás ízét, módját, részleteit és örömét.
Ám szükség van reá azért is, mert ez a korosztály is markánsan elkülönül mindegyik másiktól, sajátos értékeket és értékrendet hordoz, sajátos érdeklődése és érdekei vannak, amelyeket megfogalmazni és amelyekre alternatívát keresni, amelyeket felismerni és amelyekre megoldásokat adni elsősorban ők maguk képesek. A felnőtt képviselőtestület éppen ezért teszi bölcsen, ha az őket érintő ügyek java részét számukra átadja, ha arról véleményüket kéri, ha arról válaszukat - és talán nem túlzás, ha ezt írom: döntésüket - várja.
Annál is inkább, mert amúgy sem győzi dolgát. Települési önkormányzataink többsége kisgyermek módjára kerítette maga köré a legkülönfélébb jellegű és fajsúlyú ügyeket, amelyeknek megtárgyalása a mindennapok folytonosságában egyaránt fontos és szükséges. Nem véletlen, hogy sok helyütt halmozódnak a napirendek. śléseik maguk előtt gördítenek rengeteg tenni - és megbeszélnivalót, ám az országos határidők helyben is kötelezőek és óhatatlanul akad, amely fontossága miatt megelőz másokat. Ha más nem, ez éppen elegendő módon indokolja saját jogköreik átadását akkor, ha ennek megfelelő szervezeti feltételei vannak, és persze azoknak, akik bizonyosan bölcsen és okosan gazdálkodnak azzal. Nem minden esetben és nem feltétel nélkül és nem akárkiknek és nem minden áron kell leadni tehát az intéznivalót. Nem a feladatoktól való megszabadulás, nem a felelősségtől való húzódzkodás az ebbéli szándék és nem a munka áthárítása a cél. Persze az nagy érték, ha idejük szabadul fel az összetett, a bonyolult kérdésekre, és persze fölöttébb értékes lenne, ha úgy maradna idejük mindarra, hogy a visszatérő megfontolást, a másod-vagy harmadszori olvasat utáni döntést megengedhetnék maguknak. A hétköznapi elintéznivalók zuhatagában általában éppen a stratégiai, a messziremutató elgondolások megbeszélésére nem jut idő. Éppen arra nem, ami hosszútávon határoz meg leendő helyzeteket, állapotot, életminőséget, többek és akár az egész település sorsát, jövőjét. Ehhez nem férnek, mert nem érnek rá.
Ám ha jövőnk az önkormányzó, a minden országlakos felelősségével és felelősségéből épülő társadalom, bizony nem csak a testület felszabadítandó ideje szerint kell átgondolnunk az ebbéli tennivalót. Elemi fokon, tehát a legegyszerűbb kérdésekkel és elemi szinten, tehát a legszűkebb, a leginkább ismert környezetben kell kezdjük a feladatok megosztását, a legkülönfélébb dolgok, témák és intéznivalók társadalmiasított megoldását. Úgy, mint ahogy említettem volt:
ki mihez ért,
ki miben járatos,
ki miben él,
ki miben avatott.
Szerveződjenek egy csapatba a valamiben hasonlóak, a valamiben érdekeltek avagy a valami iránt egyaránt érdeklődők és a képviselőtestület felhatalmazásának birtokában maguk vegyék sorba a megoldandót. Amit lehet, intézzenek el és amit tudnak, oldjanak meg. Nemcsak az elintézettség és a megoldás végett, hanem beavatottságuk megteremtésének érdekében is. Hogy mielőbb tudatosuljék: a legkülönfélébb ügyek elintézése és megoldása cselekvő közreműködésük nélkül nem, vagy csak nehezen valósul meg. Netalán nem is úgy, ahogy kéne avagy egészen másképp. Hogy érthető legyen: manapság a megoldások rajtuk múlnak és nélkülük bizony nem szükségszerű, hogy igényük és kedvük szerinti az eredmény.
Nyilván nincs és nem is lehet máshogyan a helybéli gyerekeket és fiatalokat érintő témák esetében sem. Róluk szólván is igaz, hogy gondjaikat leginkább ők érzékelhetik, és bizonyára igaz az is, hogy a megoldás alternatíváit is ők találhatnák meg a leggyorsabban. Valószínűsíthető, hogy a közülük választott, a helybéli gyermek- és ifjúsági önkormányzatok testületeiben aktivizált fiatalok kellő bölcsességgel működnek közre saját problémáik megoldásában, miközben olyan képességeket sajátíthatnak el, amelyek a demokráciákban mindennaposak kell legyenek. Enélkül hogyan is várhatnánk, hogy az eljövendő idő együttműködést, megértést, toleranciát és egyidejűleg döntésképességet, határozottságot, racionalitást hozzon?
Ha a települések képviselőtestületei gyermekkorukat, kistestvéreik, a gyermek- és ifjúsági önkormányzatok csecsemőkorukat élik manapság. Formájuk már van, saját arcuk is, egyediségük és egyéniségük érzékelhető, ám még nem kiforrott. Belekapnak ebbe-abba, megsebzik magukat, egyidejűleg köszönetre, bíztatásra vágynak. Még nem helyettesítik a képviselőtestületeket a korosztályukkal foglalkozó döntésekben, az általuk elvileg gondozott témákban még nem jelentenek tehermentesítést. Az előre látó, a megfontolt döntésektől még távol vannak, bár átadott-megkapott jogosítványaik sem nagyon vannak. Nem egy esetben persze az is kérdéses, hogy a hazai közjog mire hatalmazhatja fel őket. 'Települési' mivoltuk elvileg függetleníti ezeket a társaságokat az iskolától, dehát képesek-e igazából eltávolodni, amikor jelenlegi életüket az szabályozza és az határozza meg? Érdekérvényesítésüket, függetlenségüket vajon mennyiben korlátozza, hogy egyidejűleg tanulók, tehát iskolások? Képesek-e ebbéli mivoltukból, tehát az iskolai hierarchia alsóbb grádicsaiból jövet rögtön és azonnal települési képviselővé emelkedni? - és egyáltalán: mit jelent gyermek- vagy ifjúként korosztályi érdekeket képviselni, az ebbéli közakaratot megjeleníteni és megvalósítani?
Végül tehát: mire valók?
Nem hiszem, hogy a települések gyermek- és ifjúsági önkormányzatai képviselőinek ott kellene ülniök a felnőtt-testület valamennyi űlésén és nem hiszem azt sem, hogy minden egyes részletkérdésbe bele kellene beszéljenek. Nem hiszem, hogy a szakemberek és a szakértők által előkészített, a lakossági többség által igényelt minden egyes beruházás minden részletkérdésében, a helyi intézmények üzemeltetésének valamennyi problémája megtárgyalásakor avagy a terítékre kerülő legkülönfélébb személyi kérdésekben véleményt kellene nyilvánítaniok. Nem lehet cél és szándék az, hogy az ezekben nyilvánvaló tájékozatlanságukat hosszú magyarázgatással oldjuk látszat-beavatást mímelve és persze nem cél és szándék az sem, hogy őket beláthatatlan és általuk megoldhatatlan feladatokkal terheljük. Sosem felejthetjük, amit bizonyára mindenki tud, hogy a gyermek az gyermek és a felnőtt pedig felnőtt. Ezzel egyikük sincs fel- vagy lebecsülve, pusztán csak szerepek és helyzetek vannak, amelyeket összekevernünk nem lenne helyénvaló. Ráérnek felnőni és végül megöregedni annak idején.
A települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatok persze arra sem valók, hogy az ifjakat a felnőttek, vagy akár a felnőtteket az ifjak ellenében kijátszanánk, akármelyikről is azt bizonyítva a másiknak, hogy az elfelejti, lebecsüli, lejáratja vagy kijátssza őt. Éppen az lenne a kívánatos, ha ezen forma működtetésével a nemzedékek között régóta elszakadt párbeszéd, egymás kölcsönös megbecsülése és megbecsültsége, netán megértése és megértetése növekedne. Az az értelmes, bizalommal teli együttműködés, amely néhány szervezet közös munkálkodásakor immár megjelent, arra bátorít, hogy jogosan bizakodjam az efféle hozadékban. Nyilván más útja-módja is lehet a nemzedéki összehangolódásnak, de soha nem elég azokból a helyzetekből, amelyek egymás megismerésének és kölcsönös tiszteletének lehetőségét hordozzák.
Végül azonban miben is lehetnek társak, tanácsot adó közreműködők, ötletgazdák, járatosak, véleményt és mértéket adók, egyidejüleg miben lehetnek megvalósítók vagy közreműködők, témafelelősök és végrehajtók a gyerekek és a fiatalok közös képviselői? Hol és miben lehet helybéli illetékességüket meglelni és akár meg is határozni? Miben vagy éppen mihez van vagy lehet közük, mi az, ami annyira a saját földjük, hogy azon szabadon rendelkezhetnek, amelyre okkal és joggal igényt is tarthatnak, amelyről nemcsak véleményük, hanem döntő szavuk is lehet? Hol a határ a döntési, a javaslattételi, a véleményezési jog és a hallgatás között? Egyáltalán: leírható-e olyan lista, amely kis faluban, nagyközségben, kisvárosban és nagyvárosi kerületben egyaránt érvényes és egyaránt megvalósítható lehet? Vajon okos dolog-e kívánalmakat és illetékességi lajstromot összeállítani, függetlenül a gyerekek és az ifjak, az iskolák és az egyéb intézmények számától, a benne alkalmazottak hozzáállásától, a felnőtt önkormányzat toleranciájától, a fiatalok önkormányzatának képességétől függetlenül?
Bár ilyesmit leírnom éppen ez utóbbiak miatt nyilván nem lehet, nem állom meg, hogy egy téma néhány helyütt éppen

ezen szerveződés közreműködésével feltárható és megoldható részletét kazalba ne rakjam:
közlekedés
gyalogosan: kijelölt átkelők, figyelmeztető lámpák, fekvőrendőr, terelőkorlát stb. léte, pótlása, építése. Gyalogos utak, járdák hiánypótlása, oldalkorlát vagy lánc, a rajta való parkolást megelőző babák, virágládák. Útmenti fák, védőkorlát, pihenőpadok. Babakocsis leülő- és tereferélő-helyek. Tipegőknek folyamatosan gondozott homokos, füves kertek. Sétaúton ivókutak. Közlekedés kerékpárral: kerékpárutak, fedett kerékpártárolók, kerékpáros túratérképek, kerékpárkölcsönzők és persze verseny osztályok, iskolák, utcák vagy lakótömbök szerint stb. Közlekedés tömegközlekedéssel: iskolabusz érkezése és indulása, megállóinak helye vagy ha nincs, a vezetőnél való fel- és leszállás megengedettsége, a délutáni hazamenetel lehetősége, éjszakai járat rendezvény esetén stb. Baleseti statisztika-elemzés és a veszélyes helyek folyamatos tudatosítása. Közlekedésmentes területek növelése, akár drasztikus sebességkorlátozás. Moped-és motoros tanfolyam, fedett tárolók, gyakorlópálya, erre kijelölt ügyességi tér mobil akadályokkal. Márkaklubok, márkaversenyek. Szakértő jelenlétével működő közös és persze ingyenes javítóműhely. Kötelező elemi és felsőbb szintű KRESZ-oktatás, kinek mi. Egyéb motoros sportok: go-kart, roncsautó-építés és versenypálya és persze versenyek. Hőlégballon és sárkányrepülő-építés, oktatás, versenyzés és túra. Tutaj-, kajak- és kenuépítés és persze túrák korántsem a kölcsönzésből élő vállalkozó, hanem a fiatalok kedve szerint. Tájékozódási túrák, tájfutás, település- és környékismereti versenyek. Légszennyeződés-mérés, adatok gyűjtése és összehasonlítása. Akció a gépkocsik veszélyes és szennyezőanyagainak: a fáradtolaj, a fagyálló, az akkumulátor, a gumiköpeny megismertetésére és akció mindezek összegyűjtésére, a környezetszennyezés megelőzésére. Zajfogó falak, erdősávok, rézsűk építése. Szánkódomb, szánkópálya, szánkójavítás, szánkókölcsönzés - mit hol lehet vagy mi hol hiányzik és persze ugyanez a sízéssel, a korcsolyázással kapcsolatban. Lovaglás, lóápolás, lovastúrák. Kutyasétáltatás: kifutók, kutyaiskola, kutyapiszok, menhely és közvetítés. A mozgás és a helyváltoztatás speciális eszközei: gólyaláb, gördeszka, görkorcsolya: készítése, javítása, gyakorlóhelyei, versenyek. És persze a babakocsik, a rokkantak számára felhajtók, tárolók, a közintézményekben liftek, a boltokban szélesebb polcközök. A kisgyermekkel érkezőknek az ügyintézés vagy a vásárlás alatt közös gyermekfoglalkoztató. Menetrendismeret, iskolai bérletárusítás, satöbbi és a többi....és még mi minden lehet, amit kitalálni, amit megszervezni, amit megismerni, amit megtenni kell, kellene vagy lehetne! És még hány szelete van és lehet a helybéli világnak, aminek részletei -megoldást várva és remélve - ugyanilyen kazalba hordhatók!
Nem kéne nekilássunk? - persze minél többen, hogy hamarébb végezzünk velük!

*

A témáról ,Települési gyermekönkormányzatok Magyarországon/Franciaországban" címmel, Trencsényi Imre szerkesztésében dokumentumösszeállítást jelentetett meg a Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete. A kiadvány ingyenes. Igényelhető levélben az egyesület Türje, Szabadság tér 9. sz. alatti székhelyétől illetőleg akár személyesen is a Közösségfejlesztők Egyesülete Budapest I., Corvin tér 8. sz. alatti székhelyén.
Beke Pál


Parola archívum