Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Kezünk ügyében a történelem
Szerző:	Balipap Ferenc dr.
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1990
Szám:	4
Oldalszám:	1. p.- 2. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	népművelői pálya, népműveléstörténet, kultúra terjesztése, népművelői kortörténet
Megjegyzés:
Annotáció:	Polémia a kultúraterjesztésről és arról, hogy a kultúraterjesztők kényelmes kitaszítottsága és kiszolgáltatottsága megszűnik.

balipap.txt

Még berzenkedek, nehezen fogom föl, de lassan be kell látnom, hogy elérkeztem azok közé én is, akiknek a háta mögött már összesúghatnak olykor csillogóbb tekintetű ifjú emberek: no, ez is megette már a kenyere javát...! (Bár látnék sok ilyen szemet magam körül!) Sok más társammal együtt e pályán, azt is elmondhatom: ez a kenyér számomra legnagyobb mértékben a népművelők, a népművelés kenyere volt. (Talán jó volna, ha lenne idő, kedv és tehetség bennünk egyszer elmondani még, hogy ebben a lélekcserélgető korban mikor milyen ízét is éreztük meg mi ennek a kenyérnek...!)
Évei múlását akként is észreveszi az ember, hogy már gondol velük. Ha meg új jelenségekkel találkozik, felrémlenek előtte régebbiek, hasonlóak vagy ellentétesek. Mostanában, amikor a kultúra, a művelődés dolgai (mint minden más is persze) összegubancolódnak, félteni és menteni valója talán jobban és több is akad annak, aki nagyobb részét elfogyasztotta már ama bizonyos kenyerének. S érzékenyebb, aggodóbb is talán, ha tetterős, de önmagukat felkészültnek tartó "szakembereket" a változások sodrában csak tehetetlenkedve jajongani lát.
Mert olyan földművessel még sohasem találkoztam azért, aki - bárhogyan is tépte szél, verte vihar, szikkasztotta aszály a földjét - egyszer csak arra az álláspontra jutott volna, hogy mindezek miatt itt nem lehet, vagy többé nem érdemes egy kapavágást sem tennie. De olyan épeszű orvosról sem hallottam még mindezideig, aki pánikszerű siránkozásba, majd eszeveszett menekülésbe kezdett volna, amikor egy súlyosabban beteg páciens került eléje. És egyetlen asztalosnak a híre se jutott el hozzám, aki nem volt képes összeeszkábálni - mondjuk - egy jó kerítést a kicsit silányabbnak mutatkozó deszkából, amit eredeti szándéka szerint pedig egy takaros szekrény remekbeteremtésére szánt.
Húsz évnél régebben lévén a népművelőpályán, olyan szakmabéli cimborával azonban igencsak sokkal volt találkozásom, akiknek mindig akadt valami múlhatatlan és vígasztalhatatlan siránkozni valójuk. Melyekről előadott számos búsuló balladájuknak, meg panaszosan tekergő kesergőjüknek vége-hossza nem volt. Szóltak e minezengerek a legtöbbször arról, hogy most megint éppen mi az, ami miatt ők, a nép művelésére (értsd: megváltására, fölemelésére, megüdvözítésére stb.), valahol, valamikor, valakik által fölkent széplelkek egyszerűen nem képesek beteljesíteni a rájuk osztott magasztos küldetést. Az élet, ez a nyomorult és nyomorító, mindig belezavart belezagyvált ebbe a hóselymes és reményteljes küldetésbe.
És ez a rettenetesen sok egymásba gabalyodott kusza változás most is, ezekben a terhesterhelt időkben is kilátástalanná tesz itt kérem mindent. Halljuk, szinte már szakma-szerte ezeket a keserű szavakat. Különösen ellazulni meg összeomlani érzi-érezheti maga körül a világot az, akinek soha nem volt elég a fölsőbbségektől ráaggatott függés, hanem ő még "önként s kéjjel" maga is folyton újabbakkal szőtte sűrűbbre maga körül kiszolgáltatottsága hálóját. Fölfelé persze, mert biztonságban csak akkor érezte magát, ha valakik atyáskodtak fölötte, gondoskodtak róla, ha a nyájba tartozott. Ha az irányítás, az ellenőrzés, a fenntartás, a felügyelet(!) az ő irányába, az ő munkájával kapcsolatban (sőt: az ő gondolataival kapcsolatban) pontosan és mindenre kiterjedően - totálisan - működött.


Nos, Kedves Kollégáim, ennek a kényelmes kitartottságnak és kiszolgáltatottságnak, azt hiszem, lassan valóban vége lesz. A kufárok, kóklerek, a szellemi-politikai toprongyok és kurvák kora lejárt. (Persze, hogy jő-e jobb kor, s főleg, hogy már itt is van-e - azt, tán még a Mindenható se tudná ebben a kavalkádban megmondani.) A kultúra végre hazaballag az övéihez, úgy, ahogyan, és amilyen. A cirkuszsátor összeomlik, a szétszórt konfettit belepi a sár. A műfények, műhajak, műistenek,
műművek karneválja végetért. Most, és ezegyszer. És bizonyos, hogy nem egyszer s mindenkorra.



Ebben a sűrű ködben, szmogban, benzin- és eszmegőzben Magyarországon most mégis újra hajnalodik. Akarjuk vagy nem, képesek leszünk rá, vagy tehetetlenek - akkoris olyan világ épül itt, amire a kultúra (az általuk birtokolt kultúra!) képessé teszi az embereket. Ha nem szobabútor-, hát akkor kerítés-szerű. Velünk vagy nélkülünk.

A valóság, a világ, a változások itt vannak - ott vannak - mindannyiunk kezeügyében. A történelem is kezünk ügyébe került. Népművelőtársaim: ébresztő - s dologra!



Parola archívum