Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Lesz-e Csallóközben közösségfejlesztés?
Szerző:
Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1991
Szám:
4
Oldalszám:
7. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Csepi Zsuzsa
Intézmények:
Települések:
Dunaszerdahely
Tárgyszavak:
közösségfejlesztés, Csallóköz
Megjegyzés:
Annotáció:

leszekoz.txt

Lesz-e a Csallóközben közösségfejlesztés?

Csepi Zsuzsa azt szeretné, mert fantáziát lát benne. Keresi az új lehetőségeket, izgatott. Júliusban például két héten át többedmagával szinte a bősi gáton élt, tüntetett a vízlépcső ellen, szülőfalujáért és a többi kis csallóközi faluért, melyek évszázados természetes kapcsolata közé ékelődött a mintegy 20 km hosszú, 2 km széles ormótlan monstrum, a betonteknő, arra kényszerítve a szelíd tájhoz szokott embereket, hogy nap mint nap nézzék az emberellenesség emlékművét; hogy nap mint nap kikerüljék ¦ de 60 km-rel ám! ¦, ha egymáshoz át akarnak járni (azelőtt átballagtak); s hogy elviseljék az esetleges árvízveszélyt, amely a falvaknál jóval magasabban fekvő teknő feleresztése esetén egy mű-szaki hiba folytán fenyegetheti őket. Csepi Zsuzsa nagyon bánja, hogy csak 1989 óta fejezhetik ki véleményüket, s szegülhetnek szembe a kormánnyal. ¦gy érzi, ezzel már elkéstek, pedig ha korábban hallatták volna hangjukat, nem épülhetett volna majdnem készre az erőmű. Bánja, hogy az emberek elbátortalanodtak, visszahúzódnak, s hogy még ma sem, és valószínűleg sokáig nem merik és nem tudják kifejezni önmagukat. Tenni akar, fel akarja gyorsítani a fejlődést, meg akarja sokszorozni önmagát. Elgondolkodva forgatja a most megjelent, negyedik bakonyi kalendáriumot, s olvassa benne a falvak lakosainak írásait s a velük készült interjúkat tájról, régi mesterségekről, szokásokról, s a jelen sürgető gondjairól. ¦Meg kéne ezt nekünk is csinálni, s talán Nagyszarván kéne kezdenünk. Tudod, ott nagyon elkeseredtek az emberek, ami-kor a régi temetőt megszűntették. Mindenki kapott egy számot, s azzal két hét múlva kellett jelentkeznie, mert arra adták ki a kihantolt csontokat, s azzal történhetett meg a falu másik végén az újratemetés. Öt há-zat le is bontottak, kellett a hely az erőműnek. Van, aki öngyilkos is lett emiatt, s az öregek azt mondják, hogy már várják a haláluk óráját. Egy ilyen munka megvígasztalhatná egy kicsit őket, valaminek még örülhetnének.¦
Csepi Zsuzsa népművelő a dunaszerdahelyi járásban. Októberben két napos találkozóra hívta meg a Közösségfejlesztők Egyesületét képviselő Beke Palit, Huszerl Jóskát és engem, a járási népművelők szakmai találkozójára. Az ottaniak először elmondták gondjaikat: bizonytalannak érzik a kultúrházak jövőjét, s benne saját egzisztenciájukat is. A korábbi központi állami támogatás helyett most az erősen megszorított, önállóan gazdálkodó önkormányzatokhoz tartoznak, s bizony, húszuk közül már többeknek felmondtak, s a házat is más célra használják. Elmondták, hogy az emberek szórakozását ma már nem tudják úgy támogatni az üzemek, mint korábban, sőt, jövő évtől kezdve valószínűleg egyáltalán nem tudják. Eddig a nagyrendezvényekre, színházi előadásra, kon-certekre, ünnepélyekre, bálokra az egyébként olcsó jegyek nagy részét megvásárolta a helyi tsz vagy gyár, s ingyen osztotta ki a dolgozóknak, akik el is tudtak rá menni, lévén náluk nincs lehetőség a másod-harmadállásokra. Vajon, ha nem kapják ingyen a jegyeket, elmennek-e? A bősi ház igazgatónője a ház 7 fős állományát háromra kényszerült csökkenteni, s most ők ¦ beleértve az igazgatónőt is ¦ takarítják a házat. Havi 2-3000 koronáért dolgoznak. Láttuk a házat. Hatalmas. És nagyon tiszta.
Az emberek tűrőképessége szinte határtalan. Meg az a természetes életösztön is működik, hogy ami egyszer megvolt, az ne vesszen el, az működjön. Ami rajtunk múlik, tegyük meg. Dehát határai vannak annak, ami rajtunk múlik. A csallóköziek is érzik ezt és tájékozódni kezdtek. S ha velünk együtt akarják folytatni a tájékozódást, annak csak örülhetünk. Gazdagabbak és erősebbek leszünk mi is, ők is.

Vercseg Ilona



Parola archívum