Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Kutatások az önkormányzati és a civil szféra együttműködéséről
Szerző:	Solymosi Judit
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1996
Szám:	3
Oldalszám:	4-5.
A cikkben lévő
Nevek:	Szémán Zsuzsa, Sebestyén István, Lévai Katalin, Jenei György, Palotai Zsuzsa
Intézmények:	Helyi Társadalom Kutató Csoport, Központi Statisztikai Hivatal, Soros Alapítvány, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt
Települések:
Tárgyszavak:	kutatás, önkormányzati és civil szektor kapcsolata
Megjegyzés:
Annotáció:

Kutatások az önkormányzati és a civil szféra együttműködéséről

A közelmúltban több szervezet és kutató foglalkozott az önkormányzati és a civil szektor kapcsolatával. Az intézmények alulfinanszírozottsága és a szociális háló gyengesége miatt az ilyen típusú együttműködés egyik legjellemzőbb területe a szociális ellátás. Az önkormányzati szociálpolitikában jelentkező innovatív megoldásokkal foglalkozik a Helyi Társadalom Kutató Csoport által kiadott, Innovatív Önkormányzatok c. kötet, amelyben több tanulmány is fontos megállapításokat közöl a két szektor közötti kapcsolatról, sőt helyenként a harmadik – a piaci – szféra szerepvállalásáról is szól. A Központi Statisztikai Hivatal felmérései szintén tanulságos adatokkal szolgálnak.
Széman Zsuzsa “Az önkormányzatok és a civil szféra kapcsolata” c. tanulmánya egy, a Népjóléti Minisztérium megbízásából 1995 szeptemberében 200 önkormányzat körében végzett vizsgálatot összegez. A vizsgált önkormányzatok csaknem háromnegyede 1995-ben már kapcsolatban állt valamilyen civil szervezettel. A leginkább támogatott terület a kultúra, művészet és sport volt: ezeknek az önkormányzatok 72%-a adott segítséget, míg a második legtámogatottabb területet a szociális ellátás jelentette (az önkormányzatok 55%-a adott segítséget az ezen a területen dolgozó civil szervezeteknek). Érdekes viszont megjegyezni, hogy a szociális ellátásban feladatot vállaló civil szervezetek 10%-a teljesen önkormányzati támogatás nélkül működött, míg a kultúrával, sporttal, művészetekkel foglakozó szervezeteknek mindössze 2,5%-a nem kapott önkormányzati támogatást. Az önkormányzati oldal az időskorúak ellátását végző szervezetek, a nagycsaládos egyesületekkel és a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó szervezetek munkájával volt a legelégedettebb, míg az alkoholistákkal, munkanélküliekkel, etnikai kisebbségekkel, drogfüggőkkel foglalkozó szervezetek munkája elégedetlenséget váltott ki. Széman Zsuzsa ennek alapján megállapítja, hogy a civil szervezetek ott működnek rosszul, ahol az érintettek minden vonatkozásban a társadalom peremére kerültek és nem tudtak onnan visszaintegrálódni, illetve társadalmi súlyuk és érdekvédelmi képviseletük együttesen sem ösztönözte a civil szférát a segítségnyújtásra.
A kutatás figyelmet fordít arra is, mely szervezetek segítik az önkormányzatokat. Ezek közül a vizsgált időszakban a Soros Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretszolgálat és a Magyar Vöröskereszt emelkedett ki, de jelentős volt az állami szféra és a külföldi segítség aránya is.
Az önkormányzatoknak több, mint a fele bővíteni kívánja a civil szervezetekkel szerződéses, együttműködéses, megállapodási formában működő kapcsolatait, mivel látja, hogy segítségük nélkül még a mostani szinten sem tudja majd kezelni az egyre nyomasztóbb szociális feszültségeket.
A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint 1994-ben mintegy 10.000 civil szervezet – a nonprofit szektor egynegyede – kapott önkormányzati támogatást. A fővárosi szervezetek közül csak 14%, a falusi szervezeteknek azonban majdnem 40%-a részesült ilyen juttatásban. Ez az összesen 6,2 milliárd Ft a szektor teljes bevételének alig több mint 4%-át jelentette. Átlagosan tehát egy szervezetre 154 ezer Ft önkormányzati hozzájárulás jutott.
Az önkormányzatok és a nonprofit szektor kapcsolatainak alaposabb vizsgálatát célozza a KSH 1997-re tervezett, valamennyi önkormányzatra kiterjedő kötelező felmérése. Ezt megelőzően 1996-ban egy 250 településre kiterjedő próbafelvételt hajtottak végre. Az adatgyűjtésbe Budapest hét kerületének önkormányzatát, a Fővárosi Önkormányzatot, az összes megyeszékhely, 64 város és 160 falu önkormányzatát vonták be. A kérdőívek kitöltéséből egyértelműen kiolvasható, hogy az önkormányzatok legtöbbjénél nincs gazdája a civil szervezetekkel való kapcsolattartásnak, és a valószínűtlen válaszok viszonylag nagy száma arra mutat, hogy nem is igazán tudják, hogyan értsék a nonprofit szektorra vonatkozó kérdéseket (pl. az iskolát is idetartozónak vélték).
Sebestény István első értékelései azt mutatják, hogy az önkormányzatok 87%-a tart fenn – alapítóként, támogatóként, illetve szerződésen keresztül – kapcsolatot nonprofit szervezetekkel.
A városok, megyeszékhelyek és a fővárosi önkormányzatok viszonylag sok szervezetnek nyújtanak anyagi támogatást, de még a falvak is átlagosan négy civil szervezetet segítenek. Nem anyagi jellegű támogatást is nyújt a fővárosi kerületek 25, a megyeszékhelyek és városok 70, valamint a falvak 33%-a. A falvakat leszámítva az önkormányzati testületek egynegyedében-egyharmadában megtalálhatók a nonprofit szervezetek képviselői is. A testület keretein kívül is van munkakapcsolat a két szektor között (megfigyelők, bizottságokban végzett munka, véleményezés) a városok és budapesti kerületek 60-75, illetve a falvak 20%-ában. Egy kérdés arra vonatkozott, mit kapnak az önkormányzatok a civil szervezetektől. A kis számú válaszban jelzett anyagi támogatáson kívül az önkormányzatok nem tudták értékelni, azaz munkaórában felbecsülni a végzett önkéntes munkát, ami az idevonatkozó adatok hiányából következhet.
“Az önkormányzatok és a nonprofit szektor közötti együttműködésről” címmel írt tanulmányában Lévai Katalin önkormányzati és civil vezetők körében (72 ill. 51 főre kiterjedő) kutatására támaszkodik. A kutatás arra kívánt választ kapni, miként látják a két szektor képviselői az együttműködés esélyeit, és munkájuk során milyen előnyökkel és akadályokkal találkoztak.
Az együttműködés gyakorlati haszna az egymásrautaltságban keresendő. Az önkormányzatok fontosnak tartják a nonprofit szervezetektől beérkező információkat, és remélik, hogy a harmadik szektorral való együttműködés csökkenteni fogja kiadásaikat és túlterheltségüket. A szerződéskötésekkel nem tekintik lezártnak a kapcsolatot: biztosítják maguknak a szakmai ellenőrző szerepet és figyelemmel követik a programokat. A civil szervezetek válaszadói partnerként kívánják magukat elfogadtatni, és saját működésüket olcsóbbnak, kevésbé bürokratikusnak, továbbá néha jobbnak és gyorsabbnak tekintik. Úgy gondolják, kreativitásukkal, innovációikkal tőlük inkább várható a szolgáltatások megújulása, mint az önkormányzati apparátusoktól. Voltak, akik azt hangsúlyozták, hogy a nonprofit szereplők közvetítői szerepet játszhatnak az önkormányzat és az ügyfelek között.
A problémák, nehézségek felsorolásánál az önkormányzati válaszadók a jó szándékkal teli amatőrizmusra, a korrupció veszélyére, a bizonytalan anyagi helyzetű nonprofit szervezetek kapkodó döntéseire hívták fel a figyelmet. A nonprofit szakemberek zöme azt hangsúlyozta, hogy energiájukat felemészti a pénzforrásokért folytatott folyamatos küzdelem. Tartanak attól, hogy az önkormányzatokkal való együttműködés erősen személyfüggő, és személyi változások miatt korábbi megállapodások egyik napról a másikra megsemmisülhetnek. Sokan a hivatali bürokráciában látják az együttműködés fő ellenségét, vagy autonómiájuk megcsorbításától tartanak.
A kutatásból Lévai Katalin az alábbi megállapításokat szűrte le:
“Az intézményesültség különböző szintjein álló szervezeteknek nem könnyű elfogadniuk és megérteniük egymás működésének logikáját, még akkor sem, ha kemény gazdasági érvek szólnak az együttműködés mellett. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az állami és a nem állami szervezetek szembenállása az utóbbi időben enyhül, ami véleményem szerint elsősorban a megújulásra kész önkormányzatok szemléletváltásának köszönhető. Az interjúk is azt erősítették meg, hogy a nonprofit szervezetek már eleve nagyobb együttműködési készséget árultak el, mint az önkormányzatok, hiszen ez alapvető érdeküket, sok esetben túlélésüket szolgálja, míg a helyi kormányzat csak lassan vált nyitottá a nonprofit szektor felé.”
És mi a helyzet a piaci szektorral? A kutatások nem terjedtek ki az üzleti szférával való együttműködés vizsgálatára, noha több helyütt találunk rövid utalásokat. Széman Zsuzsa felméréséből kiderül, hogy 1994-ben az önkormányzatoknak juttatott támogatásokban az utolsó helyek egyikét foglalták el a bankok és a vállalkozók, 1995-re pedig a bankok, a pénzvilág támogatása teljesen eltűnt. Lévai Katalin tanulmánya egy budapesti alapítvány vezetőjét idézi, aki szerint “a magyar vállalati-üzleti kultúrában még nincs benne az ún. társadalmi felelősség, a tágabb közösség iránt érzett, anyagi támogatással is kifejezésre juttatott felelősség gyakorlása. A nonprofit szervezetek többsége állandó anyagi gondokkal küzd, ami rányomja bélyegét az általuk nyújtott szolgáltatások színvonalára is. Az állami és az üzleti intézményeknek több segítséget kellene nyújtaniuk ennek a szektornak, hiszen ők a jelentős tőketulajdonosok, nekik lenne erre lehetőségük.” Jenei György és Palotai Zsuzsa tanulmánya is hasonló álláspontra helyezkedik, midőn megállapítja: “Jelenleg, illetve az elkövetkező öt év során nemcsak a városi szociális irányítás átfogó megújítása szükséges, hanem a pénzbeli és természetbeli támogatási rendszer új szemléletű működtetése és új feltételrendszerének kialakítása is. Új típusú együttműködés szükséges a civil szervezetekkel, a karitatív szervezetekkel és a magánvállalkozásokkal. ... Az önkormányzati szociális ellátás szempontjából döntő jelentőségű, hogy a szociális felelősséggel terhelhető rétegek Egerben még viszonylag gyengék. Szociális kötelezettségeket vállaló rétegek még nem szerveződtek meg. Az egyéni és alkalmi szociális felelősségvállalás nagyon esetlegesen érzékelhető, s jellegzetes megnyilvánulási formái például a jótékonysági akciók, (ahol)... az adományokat ... kézzel foghatóbb, konkrétabb célokhoz kötik. Erősödik a vállalkozók körében a szociális intézetek illetve az azokban lakók támogatása. Az idősek otthonai, klubjai számos ilyen akció után gazdagodtak, s a természetbeni (tv, videó, bútorok stb.) támogatáson kívül jelentős pénzbeli felajánlás is érkezett számlájukra. .... A szociális szolidaritás érzése azonban általában még gyenge. Az anyagi problémák megoldására irányuló fokozott erőfeszítések általában elszigetelik egymástól az embereket.”
Noha a szektorok közötti együttműködés kialakításában, begyakorlásában még nagyon sok a tanulni- és tennivaló, egyértelműen látszik, hogy az első lépések, felismerések, próbálgatások megtörténtek, és a szemléletváltás lassanként megindul. Örülünk, hogy egyre több jel mutat erre mind a kutatási eredményekben, mind pedig a mindennapok fejlesztési gyakorlatában.

Solymosi Judit

Parola archívum