Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Az állami és önkormányzati szervek kapcsolata a nonprofit szektorral
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1995
Szám:
4
Oldalszám:
10-11.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Nonprofit Humán Szolgáltatók szövetsége, Népjóléti Minisztérium
Települések:
Tárgyszavak:
nonprofit szektor, civil szervezetek-önkormányzatok, civil társadalom
Megjegyzés:
A cikk egy másik számban folytatódik
Annotáció:

A Népjóléti Minisztérium példáján

Az állami és önkormányzati szervek kapcsolata a nonprofit szektorral

(Egy ragyogó kiadványt készített és terjesztett a napokban a Nonprofit Humán Szolgáltatók Szövetséged. Az alábbiakban néhány fejezetet ismertetünk meg a Parola olvasóival.)

I. Bevezető

A parlament, a minisztériumok és az önkormányzatok munkatársai számára az utolsó 5 év alatt természetessé vált a civil szervezetek létezése, s az a tény, hogy a demokratikus ügyvitelhez hozzátartozik e szervezetek véleményének számbavétele. azonban míg ennek szükségességét senki sem tagadja, hiányzanak az ennek megvalósításához szükséges munkamódszerek, eljárások, szabályok és mechanizmusok. Ezért a jelenlegi ügyintézés, jogszabályalkotás, véleményezés elsősorban a fenti szervek tevékenysége, amelybe tetszése szerint von be másokat, szakembereket, civil szervezeteket, illetve vonódnak be egyes civil szervezetek személyes kapcsolataiktól és lobby-képességüktől függően.
E tanulmány a jelenre jellemző, véletlenszerű kapcsolattartás helyett új, biztosabb, igazságosabb, szélesebb körre kiterjedő kötelező jellegű mechanizmusokat javasol. E mechanizmusok jól megférnek egymás mellett, mint pl. a konföderáció (ld. később) és az ombudsman, a Szociális Tanács, s más működő intézmények. Valamennyi segíti a civil szervezetek részvételét a közigazgatásban.
Az alábbi csapatmunka a Népjóléti Minisztérium vezetésének nyitottsága révén jött létre, de a szerzők azt remélik, hogy vannak benne általánosan használható elemek az állami-önkormányzati szféra és a civil szektor kapcsolatára vonatkozóan.

A szektor erősítése és az állami feladatok átvállalásának lehetőségei

Célok:
1. Az érintett állampolgárok mind szélesebb körének bevonása a helyzetüket befolyásoló kormányzati döntésekbe, illetve a civil szervezetek (érdekképviseletek) kontroll-szerepének a biztosítása.
2. A rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása és az elosztás igazságosabbá tétele.
3. Az állami ellátási intézményhálózat hiányainak pótlása illetve kiváltása.
4. A területen tevékenykedő civil szervezetek működőképességének javítása, helyzetük stabilizálása.
5. Az állami, a piaci és a nonprofit terület ellátási együttműködésében a civil szervezetek esélyegyenlőségének biztosítása.
6. A minisztériumi döntések társadalmi támogatottságának a javítása, a megvalósulásban való együttműködés “kényszere” folytán.
7. A társadalmi részvétel megerősítése a kormányzati és parlamenti szinten meghozandó döntésekhez, vitákhoz.

Javaslataink lényege:
1. Rendkívül időszerűnek tartjuk a vegyes rendszer további kiépítését, mert jelenleg a túlsúlyos állami szektor forráshiányokkal küzd, és a rendelkezésre álló kevés pénzt is időnként pazarlóan használja fel. A cél az, hogy mind az állami, mind a nem állami szektor a lehető legtöbb embert a legmegfelelőbb körülmények között lássa el, miközben felhasználja a személyi és szervezeti aktivitást.
A vegyesgazdasági rendszer keretén belül működő szervezetek 3 típusba sorolhatók:
1. Az állami költségvetésből működő szervezetek. Ezek további két csoportba sorolhatók:
– közvetlen állami (minisztériumi) felügyelet alá tartozó szervezetek;
– önkormányzati szervezetek.
2. Nem állami szervezetek. Ezeket a szakirodalom többféleképpen is említi, mi az NGO (nongovermental organization) elnevezést tartjuk megfelelőnek.
3. Működtetés szempontjából megkülönböztethetők profit orientált és nonprofit szervezetek, amelyek a piacgazdaság logikája alapján értelmezhetőek (ezek között lehetnek állami és nem állami szervezetek egyaránt.)

Dolgozatunkban a nem állami, nonprofit szervezetek működésének kérdéseiről kívánunk szólni.
Az általunk felvázolt vegyes rendszer nem arra törekszik, hogy a szociális, egészségügyi problémákat, illetve azok megoldását felossza az állam (önkormányzat), nonprofit vagy karitatív szervezetek, esetleg tiszta piaci szereplők között. Olyan bonyolult együttműködést és összhangot képzelünk el, amelynek alapelve az optimális munkamegosztás az egyének, közösségek, nonprofit szervezetek és a közjogi szervezetek között.
2. A szociális párbeszéd ebben a vegyes rendszerben több szinten is megjelenik, amelynek már most is vannak (jól-rosszul) működő fórumai. A korábbi szociális tömegellátás helyett egy sokkal differenciáltabb, nagyobb koordinációs képességet felmutató szervezetrendszer igénye jelenik meg.
E koordinációs rendszer fontos tagjai az állam és az önkormányzatok is. Az állam már nem egyszerűen hatalomként részese a társadalom szociális önszabályozó struktúrájának, hanem legjobban informált koordinátora, nem csupán a javak és juttatások elosztója, hanem az elosztás társadalmi igazságosságát biztosító egyik szereplője.
3. Javaslatot teszünk ezért egy új jogalkotási mechanizmus felállítására, amit Társadalmi Tárgyalások Konföderációjának nevezünk. Ez három meglévő problémát kíván jobban kezelni az eddigieknél:
– A nonprofit és az állami önkormányzati szektor kapcsolata váljon átlátható és rendszeres találkozásokon, megbeszéléseken nyugvó szerződéses viszonnyá;
– a sokféle tevékenységet folytató nonprofit szervezetek – a témától függően – kereshetik meg azt a TTK-t, amelyik az őket érdeklő témát tárgyalja;
– azoknak a nonprofit szervezeteknek is megoldódna így a szakmai beleszólási lehetősége, amelyek nem tartoznak (s nem is akarnak tartozni) a jelenleg létező ernyőszervezetekhez;
Ugyanakkor a jelenleg már létező – és bevált – tárgyalási mechanizmusok és érdekvédelmi szervezetek sem vesztik el funkciójukat.
4. Fontos, hogy egységes legyen a szóhasználat. Itt a nonprofit szervezetek megnevezést használjuk, amin a következőket értjük:
a) A szervezetek alapvetően közhasznú, közcélú tevékenységet folytatnak
b) A közhasznú tevékenység érdekében folytathatnak nyereségérdekelt tevékenységet is, de az működésükben nem kerülhet túlsúlyba.
c) A keletkezett nyereség nem osztható fel az alapítók (tulajdonosok) között, hanem az eredeti célkitűzés megvalósítását szolgálja.
d) Tevékenységüket önkéntes segítőkre támaszkodva folyamatos társadalmi kontroll mellett végzik.


II. A kapcsolatrendszerben résztvevő civil szervezetek és jellemzőik

1. Magyarországon a bejegyzett társadalmi szervezetek, szövetségek és “ernyőszervezetek", egyesületek és alapítványok száma együttesen eléri a 40-41 ezret. Az ettől eltérő formában működő nonprofit szervezetek száma elenyésző.
Ezek társadalmi szerepvállalása szervezeti formájuk szerint differenciált. Az alapítványok és egyesületek nonprofit jellegű szolgáltatásban, a konkrét tevékenységek átvállalásában, az alapítványok egy része a finanszírozás terheinek megosztásában, az egyesületek és szövetsége egy része pedig elsősorban az érdekképviseletben lehetnek partnerek.
2. A mintegy 22 ezer egyesület mintegy 15%-a (KSH, 1994) olyan területeken tevékenykedik, amelyek közvetve vagy közvetlenül érintik a Népjóléti Minisztérium feladatkörét, hatáskörét.
A szervezetek taglétszámának az érdekképviselet, az érdekérvényesítés hatékonysága szempontjából nincsen döntő hatása.
Fontosabb a tagsági viszonynál, hogy az információk, szolgáltatások és a véleménynyilvánítás hálója az érintett lakossági csoportok lehető legnagyobb körére kiterjedjen.
a) A fogyatékos és krónikus beteg, azaz az egészségkárosodott emberek szervezeteinek tagsága nem éri el a potenciális rászorulók 10%-át, amin belül nagy eltérések vannak. (A nemzetközi gyakorlat azt a szervezetet ismeri el az érdekegyeztetés releváns képviselőjeként, amelyik az adott populáció legalább 5%-át képes megszervezni.)
b) A szociális helyzetük miatt támogatásra szorulók (munkanélküliek, hajléktalanok, politikai okokból sérelmet szenvedettek, nagycsaládosok stb.) szervezetei általában ennél jóval kisebb arányban fogják össze magukat a rászorulókat, inkább a szakembereiket. Érdekérvényesítésük ma inkább a szakemberek vezette szervezeteken, a segítő szervezeteken és szövetségeken keresztül valósul meg. (Hajszoltak Kamarája, Nonprofit Humán Szolgáltatók Kamarája stb.)
c) Az egészségügyi ellátásban, felvilágosításban, nevelésben, segítségnyújtásban dolgozó szervezetek jelentőségét elsősorban a hatókörükbe vont lakosság mértéke alapján lehet lemérni.
d) A szakembereket, intézményeket összefogó szervezetek ma némi szerepzavarral küzdve egyszerre kívánják – szakszervezeti jelleggel – saját intézményi és egzisztenciális, illetve a segített emberek érdekeit védeni. (Ebben a gondolkodásban az állami ellátás, kötelezettségek, mint a “kliensek” ellátásának garanciája jelenik meg.)
e) A nem jogi személyiségű klubok, társaságok, önsegítő csoportok elsősorban saját tagjaikat szolgáló tevékenységeket folytatnak.
Elsődleges indikátorok, mert a közösségen keresztül szinte eggyé válnak az érintett emberekkel, érdekvédő szerepük sokszor csak más, őket összefogó vagy velük kapcsolatban lévő szervezeteken keresztül érvényesül.
3. A segítő szervezetek másik jellegzetes formája az alapítvány. A bejegyzett, közel 16 ezer alapítványnak kb. 20-25%-a fejti ki tevékenységét az egészségügy vagy a szociálpolitika területén.
Néhány nagy, többféle célt szolgáló állami alap és alapítvány elosztási-támogatási arányaiban preferált helye van az egészségügyi vagy a szociális igényeknek.
A kisebb vagy közepes nagyságú helyi alapítványok között is jelentős a tárca illetve a civil szervezetek érdekeltsége.
Nagyon sok, egyetlen konkrét célra, pl. gyógykezelésre létrejött alapítvány csak szűk körben tehermentesíti a költségvetést. Döntő hatásuk az elosztási rendszerekre nincsen.
4. A szervezetek által segített emberek köre eléggé pontosan körülhatárolható. Életkoruk miatti esendőségük miatt idetartoznak az idősek és a gyerekek. Az egészségkárosodásuk miatt támogatásra szorulók az állami egészségügyi szolgálat révén viszonylag ismertek. A szociálisan hátrányos helyzetűek meghatározása már jóval nehezebb. A rászoruló vagy veszélyeztetett emberek gyakran kerülnek ki a szociális intézményi rendszerből, vagy be sem kerülnek oda.
Az egészségneveléssel, elvilágosítással, tanácsadással foglalkozó szervezetek által célzott szinte a lakosság egésze.
A magyarországi nonprofit szektor jelenlegi fejlettségi állapotában a szervezetek a rászorulók meghatározó többségét csak a városokban, a nagyobb településeken érik el.
5. Az egészségügy és a szociálpolitika területén a nonprofit szervezetek a következő tevékenységekkel jellemezhetők:
– Érdekvédő, érdekképviselő,
– egyéni tanácsadó,
– ügyintéző,
– tájékoztató, felvilágosító,
– lobbizó,
– szociális, egészségügyi, lelki segítséget, szolgáltatást nyújtó,
– oktatást, képzést biztosító,
– (vallásos, helyi és sorstársi) közösséget adó.
Mindezen felsorolt tevékenységükkel közvetlenül hozzájárulnak a társadalmi integráció bővítéséhez.
(folytatjuk)
Parola archívum