Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Az érdekvédelem dinamikája
Szerző:
Peták Péter
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2010
Szám:
2
Oldalszám:
10
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Érdekvédelem, érintettség, nyilvánosság, mozgalom, ernyőszervezet
Megjegyzés:
Annotáció:


Nem tudom részletesen feltárni a hatásmechanizmusát, és nyilván arra sem vállalkozhatom, hogy uraljam, alakítsam, befolyásoljam e dinamikát azokban az ügyekben, amelyekben én is érintett szereplő vagyok, és azt sem gondolom, hogy ez valami nagyon nagy újdonság. Mégis úgy gondolom, hogy megéri a szót, mert nemcsak fontos, jelentős, az érdekvédelmi, mozgalmi ügyekben alapvető fontosságú tényező, élmény, tapasztalat, amiről beszélek – és inkább csak aláhúzom, felmutatom, mint kifejtem és bemutatom – de az eddigiekben semmilyen szakirodalomban vagy konferencia-előadásban sem találkoztam vele: ez az érzelmek szerepe az érdekvédelemben.
Ennek apropóján azonban összefoglalom gondolataimat, tapasztalataimat az érdekvédelemmel kapcsolatban.

A döntések befolyásolása és az érdekvédelem

Ha általában beszélünk az érdekvédelemről, az egyszerűen fogalmazva a döntések befolyásolására irányul. Ha a magyar gyakorlatról beszélünk – és például olyan megállapításokkal találkozunk, hogy a magyar civil társadalom érdekérvényesítő képessége gyenge – tehetünk

1. leíró megállapításokat és mondhatjuk azt, hogy igenis számtalan sikere van a civileknek a döntések befolyásolásában az állam működésének minden szintjén, és
2. közelíthetjük a kérdést normatívan, és akkor itt a demokratikus intézményrendszer anomáliáiról és a három sterilen szétválasztott szektornak a valós gyakorlatban meglehetősen életképtelen ideológiájáról sorakozhatnának a bekezdések.

Az 1. pontban emlegetett számtalan siker a 2. pont szempontrendszere felől nézve egyszerűen nem látszik. A valós gyakorlat ugyanis nem nyílt, átlátható. A döntés-előkészítés valós folyamata minden tapasztalatom szerint ezoterikus, láthatatlan, befolyásos emberek színfalak mögötti játéka (ahol még arról is csak találgatások folynak, hogy éppen mikor kik lehetnek a szereplői). Magyarország uram-bátyám ország és a mutyi nemcsak akkor mutyi, ha más csinálja.
A döntések befolyásolásának tehát van egy működő, sőt virágzó gyakorlata, és noha ennek nyilván szereplői a civil társadalom tagjai is, attól még ennek semmi köze a demokratikus jogállamhoz, nincsenek írott szabályai, egyszerre ellenőrizhetetlen és eredményes, ugyanakkor tanítani sem kell, mert a kultúránk része.
Az érdekvédelem nem a befolyásos emberek pincepörköltözése, hanem a nyilvánosság előtt zajló konfliktus, erőpróba.(Ez utóbbi tulajdonsága veszélyesen közel viszi a politikai kampányokhoz.)
Két okból választhatjuk a küzdelmet a fülbesúgás helyett, és előre egyiknek sem látható a kimenetele, hatékonysága.

1. Praktikus okból: nem vagyunk befolyásosak, vagy az ügy jellege eleve lehetetlenné teszi a kijárásos módszert – túl erős az ellenérdek, vagy könnyen lesöpörhető a közösségi érdek a „közérdekre” hivatkozva (mert szervezetlen, tehetetlen, gyenge a közösség).
2. Elvi okból, értékválasztás miatt: pl. eleve a gyengék oldalán állunk, nem hagyjuk kisajátítani a közérdeket, részt akarunk venni az alakításában, jövőképünk nem fér össze a működő gyakorlattal stb.
Összegezve: miközben praktikusan sosem gondolnék rosszat arról, akiről nem tudom, hogyan szerzett meg az önkormányzattól egy ingatlant közcélú tevékenységéhez, elvi okból a nyilvános és rendszerszerű megoldásokat tekinteném valódi sikernek.


Az érdekvédelem mint végső harc

Ahhoz, hogy érdekvédelemről, mint a nyilvánosság előtt zajló konfliktusról, erőpróbáról beszélhessünk, több tényező együttállása szükséges. Ezek közül a legkézenfekvőbb maga az
- „ügy” (ez maga az érdekkonfliktus, a frusztráció, az igazságtalanság), de kell hogy legyen valamiféle
- bázis, szervezőközpont, amely kapacitással és szakmai tudással rendelkezik (nemcsak az „ügy” tekintetében, de jogi, nyilvánosságkezelési és mozgósítási téren is) és természetesen a lehetőség szerint minél szélesebb
- társadalmi támogatottság.

Hogy ez a három dolog összeálljon és mozgásba lendüljön, hogy emberek elköteleződjenek a hatalom elleni küzdelemre, annak szintén vannak bizonyos feltételei. Ezek:
- az ügyben való személyes érintettség felismerése (felismertetése);
- annak belátása (megmutatása), hogy van esély a változtatásra;
- végül ahhoz, hogy az elköteleződés bármilyen szintje kialakulhasson, a fenti két feltétel nem ér önmagában semmit egy legalább első lépésnek tekinthető cselekvés nélkül. (Egyre kevésbé hagyjuk veszni azt az ügyet, amelyben már benne van a nyilvános kiállásunk, munkánk.)
Végül szervezeti működés szempontjából markánsan megkülönböztethetünk két modellt:

- A mozgalmi típusú működés ad hoc, az ügyre szerveződik,
- az ernyőszervezeti típusú hosszabb távon építkezik, ágazati vagy szakmai alapon a tagságát képviseli.
Az egyik decentralizált, a folyamatosan alakuló személyes kapcsolatrendszerek szerint szerveződik, a cselekvő magok közötti együttműködésre épít, a másik hierarchikus, tisztázott döntési mechanizmussal és képviselettel rendelkezik. A mozgalmi működésben nem a konszenzuson, hanem a cselekvésen van a hangsúly, az ernyőszervezeti működésben nem az ötletszerűség, hanem a stratégiai gondolkodás dominál. Az egyik újabb és újabb csoportok spontán aktivizálódását teszi lehetővé, a másiknál a tagságnak feltételei vannak.
Közös pontja a két modellnek, hogy a gyengék, a hatalom nélküliek fegyvereként a demokratikus játékszabályokkal, az állampolgári jogokkal revolverez, hogy számon kéri a nyilvánosságot, az átláthatóságot, az érvelést a döntéshozatalban és kihasználja, s lehetőség szerint tágítja a jogszabályok szerinti beleszólási lehetőségeket, alkalmaz olyan demokratikus mechanizmusokat, amelyeket már a jogalkotó is elfeledett a jogalkalmazó pedig még nem találkozott velük, magyarán a társadalmi igazságosság érdekében működő demokráciát vizionál.
Visszakanyarodva a bevezetőben beígért felvetésemhez, egy nyugtalan állapot, egy, az üggyel való érzelmi azonosulás, egy, a cselekvésre motiváló intenzív hajtóerő, egy kiélezett, szélsőséges kilengéseket produkáló érzelmi felfokozottság, ami egyszerre élteti, energiával tölti fel és szétrobbanással fenyegeti a közösséget, elválaszthatatlan az érdekvédelmi küzdelemtől. Ami ezt táplálja, az egy apokaliptikusnak érzékelt helyzet, egy szinte hisztérikus érzése annak, hogy mindennek vége, minden hiába, egy vad kavargása félelemnek és lelkesedésnek, haragnak, boldogságnak, büszkeségnek és gyásznak, a „most mindent bukunk vagy mindent nyerünk” kiélezett és terhes érzése, amelyet azonban racionális lépéseknek, okszerű érvelésnek, nyugodt és méltóságos kiállásnak, célszerű szervezésnek kell kiegészítenie. Véleményem szerint, a szükségszerű pátoszt türelmes iróniával érdemes párosítani.
Az érzelmi fűtöttség hullámai nélkül csak a kiüresedett, megmerevedett szervezet marad, amelynek képviselői egy ideig még személyes befolyásuk fennállásában érzik és őrzik a küzdelem eredményét.

Parola archívum