A kirekesztett többségi társadalom

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A kirekesztett többségi társadalom
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2004
Szám:	2
Oldalszám:	6-8
A cikkben lévő
Nevek:	Peták Péter, Péterfi Ferenc, Sükösd Miklós,
Intézmények:	Istenkúti Közösségért Egyesület, Istenkúti Közösségi Ház, Klubrádió, Közösségfejlesztők Egyesülete, Non-profit Információs és Oktatási Központ, ORTT,
Települések:	Anglia, Ausztrália, Budapest, Istenkút, Pécs, Új-Zéland, Veresegyház
Tárgyszavak:	Budapesti Nyilatkozat, demokrácia, Európai Unió, kirekesztettség, közéleti aktivitás, veresegyházi életmód-program, zöldpapír formula
Megjegyzés:
Annotáció:

Vissza a tartalomhoz

A KIREKESZTETT TÖBBSÉGI TÁRSADALOM

Egy sajátos meghatározását hallottuk-olvashattuk a múlt héten a kirekesztettségnek. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az is a kirekesztettség kategóriájába tartozik, ha valakik nem élnek a jogaikkal, vagy azért, mert nem akarnak, vagy azért, mert nem tudnak. Péterfi Ferenc a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára a vendégünk. Az Egyesület a közelmúltban szervezett egy nemzetközi konferenciát Budapesten, s az ott elfogadott közös Budapesti Nyilatkozatról olvashattunk beszámolókat legutóbb.
– Jó reggelt kívánok.
– Jó reggelt.
– Ugye a demokráciában az a jó, hogy az ember akár dönthet úgy is, hogy nem él a jogaival, amelyek egyébként vannak. Miért lenne az kirekesztettség, hogy ha én úgy döntök, hogy nem élek a jogaimmal, nem megyek el választani, nem veszek részt a szűkebb közösségem közügyeinek alakításában. Ez is egy vállalható és nagyon sokak által vállalt gyakorlat.
– Ez így van. Tehát, ha ezt tudatosan választja valaki néhány konkrét esetben, akkor azt gondolom, hogy ez a jogaival való élés. Ám azt, hogy ha egy társadalom tömegesen nem vesz részt életének az irányításában, vagy ahogy valahol olvastam: a televízión nézi pusztán a saját életét, és semmilyen aktivitást nem fejt ki a környezetében szűkebb vagy tágabb körben, akkor az többnyire nem valami tudatos döntésből adódik, hanem rossz tapasztalatokon nyugszik, annak a következménye. Úgy gondolja, hogy úgy sem változtatható meg a helyzete, úgy is ő csak egy kis pont, egy porszem egy nagy gépezetben. És hát ez nemcsak az illendőség szempontjából kellemetlen, hanem ez társadalmilag, gazdaságilag is, a demokrácia nem igazán kerek ettől a dologtól. Tehát nem néhány ember esetenkénti tudatos kimaradásából, hanem egy társadalom nagy részének a közösségi viszonyokba való bele nem szólásáról van szó tartósan. Ez az, amikor ezt már olyan káros dolgoknak tartjuk, vagy tartja a társadalom, a közvélemény, az európai uniós kollégák. Ez egy konferencia kapcsán fogalmazódott meg, egyébként egy budapesti nyilatkozat született március végén, aminek mostanában történt meg a hazai hitelesítése. Visszatérve tehát ez akkor a kirekesztettségnek már a politikai közéletből, a közösségi viszonyokból való kirekesztettségnek a gyakorlatát jelenti.
– Hogy látja, Magyarországra ez mennyire jellemző?
– Hát úgy gondolom, hogy nagyon tipikus. A lakóhelyén, ha valaki körülnéz, nagyon szűk azoknak a köre, akik valóban részt vesznek a helyi közéletben. A képviseleti demokrácia alakította ki, hogy ha valakit megbízunk, aztán 5 évig vagy 4 évig rábízzuk a döntést, és számon se kérjük. És hát ez a képviseleti demokrácia csak egy része a világ dolgainak, mert egyébként az ember ellátottá válik, azt mondja, hogy na, majd oldja meg a kormányzat, az önkormányzat, pedig egy csomó tartalék, egy csomó erőforrás bennünk van.
– Nem tudom, hogy ismeri-e a veresegyházi életmódprogram problémáit. Ott nagyjából ugyanez történt. Megpróbáltak egy kistérséget fejleszteni, és az emberek, hogy úgy mondjam, nem voltak vevők erre a dologra.
– Valószínűleg attól, hogy rosszak a tapasztalataik, nem tanulták ezt meg, nem voltak olyan emberek, akik segítettek ebben. Ez valamilyen tudatos, szocializációs folyamatnak a része kell hogy legyen, már a születéstől a családban, az iskolában, a fiatalkori közösségi viszonyaiban és aztán a felnőtt korban is.
Nem ismerem részleteiben a veresegyházi példát, de hát hallottam róla természetesen. Nem hiszem el, hogy tudatos fejlesztési program során ez nem változott volna meg. Persze a fejlesztés nem olyan dolog, hogy megrendeljük hirtelen, hanem olyan folyamat, amely lassan alakul ki.
– Magyarországon általában a közéletet azonosítják a politikai élettel is. Tehát a politikai, belpolitikai élettel. Gondolja, hogy ez is az alapja lehet annak a rossz tapasztalatnak, amely eltántorítja az embereket a közéleti, a szűkebben vett közéleti aktivitástól. Hogy az, amit látnak vagy az, amit ők közéletnek gondolnak és ami nem az. Tehát a politikai élet az olyan minőségű amilyen?
– Nyilvánvalóan Ön most a pártpolitikára gondol…
– Pártpolitikára. Igen.
– …mert hát, politika az is, hogy napi dolgokban így vagy úgy döntök. Hát igen. Kedvet nehéz kapni ettől, amit a televíziókban, az újságokban mostanában látunk hallunk, olvasunk politika címén …
– De mégis a pártok arról panaszkodnak, hogy egyre szűkebb a bázisuk, tehát valahogy aktivizálni kellene az embereket...
– …a választásokra, de nem a folyamatos részvételre, hanem amikor gyorsan rájuk kell szavazni…
– Azt Ön szerint…
– …a többi időben, ha lehet, szeretnének békén maradni.
– Igen, éppen ezt akartam kérdezni, hogy Ön szerint a pártok ellenérdekeltek, abban hogy…
– Hát nézze. Arról van szó, hogy a döntéseket egy csomó esetben meg kellene osztani például települési szinten. Nagyon gyakori, hogy a helyi közösségi munkában valamilyen módon, például az önkormányzat megkér bennünket, hogy segítsük az esetleg apátiában, vagy valamilyen okból nehezen mozdítható helyi közösséget abban, hogy legyenek akarataik, hogy vonódjanak be, hogy aktivizálódjanak, ám amikor megfogalmaznak valódi érdekeket, akkor úgy érzik az önkormányzatok, hogy lázadás történt. „Az emberek akarnak valamit, ez biztos a mi működésünknek a kritikája.” Ami féligazság persze. Hanem természetes dolog, ha akarnak valamit, azzal egy kicsit nehezebb együtt élni, de akit megbíznak azzal, hogy valamilyen közéleti, politikai szerepet vállaljon, annak az is dolga kellene legyen, hogy minél pontosabban tudja, hogy mit akarnak az emberek, s esetenként közösen határozzanak.
– A helyi életben azért mégis csak a pártok a meghatározók. A közgyűlésekben ők ülnek.
– A városokban.
– A városokban, falvakban talán nem annyira, így van, ebben igaza van. Ha viszont sikerrel jár egy helyi közösség, akkor egy idő után, hogyha fönn akar maradni, akkor vagy iszonyatos harcba kell kezdenie a pártokkal, ahogy Ön is mondta, vagy pedig valamelyik párt le fogja nyúlni.
– Hát ez is a rossz gyakorlat, mert egyébként természetes munkamegosztás lehetne.
Nyilván vannak olyan ügyek, amelyekben, mondjuk a parlamentben, nem a civileknek kellene döntenie, hanem valóban a pártpolitikai keret az eddigi ismereteink szerint a legjobb megoldás, ami a közélet alakítását formálja. De az, hogy aktuális; konkrét ügyekben nagyon sokszor a helyi közösségeknek bele kellene szólni, nemcsak amikor már nagyon nagy baj van, és lezár egy utcát, vagy valamilyen más protesztet csinál a helyi közösség, amikor már szélsőséges helyzet van, hanem pozitív dologban is. Rengeteg tudás, erőforrás tartalék, energia van a helyi közösségben. Ha sikerülne együttműködni ebben a helyi vezetésnek, a döntéshozóknak és a lakosságnak, akkor mindenki jobban járna, legfeljebb annyiból járnának kevésbé jól a pártok – ez látszat dolog egyébként –, hogy nem mindenről ők döntöttek pusztán, hanem hát valamilyen módon ezt a döntési lehetőséget megosztották az emberekkel.
– Köszönjük szépen, hogy rendelkezésünkre ált…

…A témát folytatjuk még. Peták Péter a következő vendégünk, aki az Istenkúti Közösségért Egyesület társelnöke.
– Jó reggelt kívánok. Hol van ez az Istenkút?
– Jó reggelt kívánok, Peták Péter vagyok. Pécs észak-nyugati csücskén található ez a városrész.
– Azt tudjuk, hogy Önök körülbelül 30-an vannak, van saját újságjuk is, és gondolkodnak egy saját rádió indításán. 30 embernek érdemes rádiót csinálni?
– Hát a tagok vannak annyian, de akikért mi dolgozunk a szervezetben, az nem 30 ember, hanem egy városrésznyi ember. Itt körülbelül 1500 főről van szó akiknek az újságot 1999 óta jelentetjük meg, és hát a rádió is már úgy, ahogy; a stúdió az készen van, a ORTT-vel a szerződésünk is meg lett kötve, most a rádióengedéllyel és még az adó telepítésével foglalkozunk.
– Hogy is, miképp lett fontos 1500 ember számára az a szó, hogy közösség? Illetve, nemcsak a szó, hanem a fogalom is.
– Hát úgy volt ez, azáltal váltunk mi itt ismerté helyi viszonylatban, hogy 1995 óta tartott egy olyan történet, amelyben a helyi önkormányzat be akarta zárni az Istenkúti Iskolát és hát végül ezt 1999-ben meg is tette. De idő közben, amiket Ön említett, a közösség fontossá vált azáltal, hogy megfogalmazódtak nagyon fontos közös érdekeink. Szervezetet alapítottunk, és hát mindenféle módon megpróbáltuk itt az összefogást erősíteni, és azokat a törvény adta lehetőségeket és egyéb csatornákat, amelyek alapján egy állampolgár visszajelezhet a döntéshozók felé, vagy befolyással lehet ilyen folyamatokra, döntésekre; ezeket mi mind kihasználtuk, illetve mi mind..
– Tehát volt egy konkrét ügyük és ugyan azt a konkrét ügyet, hogy ha jól megnézzük elbukták, de közben nyertek valamit? Egy közösséget.
– Hát kialakult egy másik típusú közösség, mert korábban is azért voltak itt ennek erős hagyományai. A jelenlegi helyzet az, hogy az iskolát bezárták, a Művelődési Házat pedig a mi kezelésünkbe sikerült szerezni. Az Önkormányzattal megállapodtunk végül, és Istenkúti Közösségi Ház néven 2001 óta, teljes egészében mi működtetjük, és ebben többféle programot folyamatosan fejlesztünk.
– Ma reggeli műsorunkban arról beszélgettünk, hogy a társadalom egy része nem kíván befolyni az úgynevezett társadalmi ügyekbe, és a pártok sem tartják igazából fontosnak azt. Az fontos, hogy valaki elmenjen választani, de az, hogy mondjuk részt vegyen egy szervezet, egy közösség működésében, jellemzően nem fontos.
– Hát itt alapvetően az a nagy helyzet, amit folyamatosan tapasztalunk, hogy van egy nagyon nagyon demokratikus jogrendszer Magyarországon, amelyben csakúgy, mint az EU-s rendszerben, van egy nagyon erős képviseleti elem. Ami például legutoljára a magyarországi EU-s választásokon is, de Európa-szerte tapasztalható, hogy ezután az emberek passzívvá válnak, mert valami távoli dologról van szó. Miközben megvan az összes jogi lehetőségük arra, hogy a saját hatókörükben levő közeli dolgokban is konkrét befolyással legyenek. Egyszerűen arról van szó, hogy erre se az emberek, sem pedig a választott testületek, illetve azok különböző apparátusai nem készültek fel. Mert, hogy jogi lehetőség van, de gyakorlata nincs ezeknek a dolgoknak.
– Ebből két kérdés következik. Hogyan lehet megmozgatni az embereket, illetve miben látja annak az okát, hogy ez másutt viszont nem sikerül?
– Hát ezt én úgy látom, mert végül is 1999 óta jószerivel csak ezzel foglakozom, hogy ez tényleg szakma, amiben segítséget lehet nyújtani az embereknek, illetve a közösségeiknek atekintetben, hogy tudják a saját érdekeiket artikulálni és...
– Tehát profi módon, hivatásszerűen kell ezt csinálni?
– Hát mindenesetre szükség van ilyen szakmai jellegű segítségre.
– Ez már a politikusi pálya.
– Hát nem politikus ez, mert ez végül is valahol a harmadik szektorban helyezkedik el. És ez ugyanolyan értelemben, mint egy rendes civil dolog, valamilyen saját belső indíttatásból táplálkozó... belső motiváció. Tehát engem ez a dolog érdekel; de nem választásokkal kerültem ebbe a szakmába, hanem önszántamból, legfeljebb az egyesületi társelnöki posztra…
– Hát tudja, a történet nagyon sokszor, folytatódik úgy, hogy aki így helyben jó, az aztán megy följebb-följebb és aztán a végén ott találja magát egy párt helyi, majd utána további vezető testületeiben. Általában szeretik a pártok. domesztikálni az ilyen civil szervezeteket. Önöket is gondolom, megkörnyékezték.
– Nem volt ilyen konkrét megkeresés.
– Nem? Akkor szerencséjük volt, de egyébként szokott ilyen lenni. Hogyan lehet ezt kivédeni? Vagy ki kell-e védeni?
– Én akkor látom jónak a tevékenységünket, hogyha mondjuk politikai színezet szerint ilyennek és olyannak is tartanak, mert akkor nagyjából egyensúlyban van a megítélésük. Másfelől pedig hát, ez egy rossz szemüveg. A hatalom nézőpontjából szokásos és szükséges minden tartanak kit ilyen értelemben értelmezni vagy besorolni.
Itt igazából arról van szó, hogy ugye az iskolaügyben, annak kapcsán mi valamit magtanultunk, és aztán ezeket más ügyekben is tudjuk érvényesíteni. Hogy van ez az összefogás. Erre konkrét eljárások vannak, hogy mi az, ami egy közösséget összekovácsol. Azt szokták mondani, hogy célok, érdekek, tehát például ha a prob tartanak lémáik is közösek, illetve hogyha olyan problémákat képviselünk, ami mindenkié, akkor amögött nyilvánvalóan lesz támogatottság, meg helyi aktivitás.
– Utolsó kérdés. Istenkút elszakad?
– Nem. Nem szakad el. Volt ugyan erről régebben szó. De mostanában, például Pécs körzetében különféle helyi koalíciókat alakítunk civil szervezetekkel és így szélesebb platformon tudjuk azokat az ügyeket képviselni, amik már nemcsak a mi problémáink, hanem másoké is.
– Peták Péter az Istenkúti Közösségért Egyesület társelnöke, közösségfejlesztő. Köszönjük szépen, hogy rendelkezésünkre állt…

…A múlt héten csütörtökön tartottak a közösségfejlesztők egy kávéházi fórumot Budapesten, és ott fogalmaztak meg a kirekesztettségről újabb, érdekes kritériumokat. Ennek lényege, hogy nemcsak a valamilyen hátrányos helyzet jelent kirekesztettséget – akár szociális, akár más jellegű hátrányos helyzet –, de előfordul, hogy valakik ugyan nincsenek hátrányos helyzetben, de nem vesznek részt a sorsuk, a szűkebb vagy tágabb közösségek politikai és más döntéshozatalában, holott megtehetnék. De vagy információ hiánya vagy érdekeltség, motiváltság hiánya miatt ezt nem teszik meg, és ebből a szempontból a magyar társadalom jelentős része kirekesztett vagy hátrányos helyzetű. Erről fogunk beszélgetni most a következő percekben Sükösd Miklós szociológussal.
– Jó reggelt kívánok, szervusz. Egyetértesz ezzel a megfogalmazással, hogy a magyar társadalom jelentős hányada kirekesztett a saját életéből ilyen szempontból?
– A Közösségfejlesztők Egyesületének nemzetközi dokumentuma szerint feltétlenül, nagyon érdekes ez a közelítés. Eddig többnyire a nemi másféleséget vagy a testi fogyatékkal élőket, a munkaképességűeket gondoltuk kirekesztettnek, és ez a dokumentum azt mondja, hogy akit nem vonnak be a döntések alakításába, aki valamilyen módon nem értesül arról, hogy milyen alternatívák vannak, mondjuk egy helyi döntésnél, az is kirekesztettnek tekintendő. Egy faluban egy gyár zöldmezős beruházást akar és ennek környezetvédelmi hozadéka vagy hatásai lehetnek. Minden egyes ember, minden egyes család, gyerek egészsége, az egészséges környezethez való joga forog kockán. Ha valaki a döntés előkészítéstől és a döntésből kimarad, még ha jogszerűen történik is az, akkor kirekesztettnek minősül. E szerint a dokumentum szerint.
– Te kutatod ezeket a szervezeteket, mozgalmakat? Hogyan látod azt, hogy a kirekesztettség hogyan, miért alakul ki. Tehát rajtunk múlik állampolgárokon, vagy pedig nem kapunk elég segítséget ahhoz, hogy a döntésekben részt tudjunk venni?
– Semmiképpen nem magyar sajátosságról van szó, hanem inkább közép-európai és kelet-európai ügyről. Az önkéntességnek nagyon nagy hagyományai vannak Nyugat-Európában; ami Magyarországon a Gazdakör, a Hangya Szövetkezet, a helyi szerveződés 1000 arcú formáiban öltött testet a II. világháború előtt.
Nos ez a tradíció a Rákosi-féle hatalomátvétellel 1948-ban véget ért és megszakadt. Három évtizedre, sőt négy évtizedre is. Ugyanez Nyugat-Európában töretlenül folytatódott máig. Sokkal nagyobb a közösségi aktivitás. Többen tagjai a civil szervezeteknek. Radikálisabbak az akciók, direkt akciókat látunk, de nem feltétlenül a radikalizmus irányába szeretném elvinni a kérdést. Az Európai Unió egyik alaptétele vagy alapértéke a civil szervezetek bevonása a döntéselőkészítésbe. A fehérpapírok, zöldpapírok olyan döntést előkészítő, szabályozást előkészítő dokumentumok, amelyeket széles körű társadalmi vitára bocsátanak. És ez a társadalmi vita nem úgy valósul meg, mint ahogy sokszor

Magyarországon, hogy egy-egy minisztérium, szakminisztérium sajtóosztályán, érvényes változatokat lehet olvasni egy-egy döntésről, de olyan nagy horderejű kérdésekről, mint a nyugdíjtörvény vagy az egészségügyi törvény, amelyek minden egyes állampolgárt érintenek. Tehát ez elsősorban az angolszász országokban – Angliában, Ausztráliában, Új-Zélandban elterjedt forma a zöldpapír formula, és az Európai unió is átveszi ezt. Az a lényege, hogy nagyon korai szakaszban a civilek véleménye becsatornázódhat a döntés előkészítésbe és a vitába.
– Hogyan lehet a magyar társadalmat visszaszoktatni arra, hogy döntésekben szerepet vállaljon?
– Rengeteg helyi konfliktust látunk. A kutatók évi több százat regisztrálnak, például környezetvédelmi kérdésekben. Egy nagyon nagy problémának látom azt, hogy erről kevés információ jelenik meg. Például a helyi fórumok, a helyi TV-k általában az önkormányzat, vagy az önkormányzat által létrehozott alapítvány, Kht. kiadásában készítik a műsorokat. Természetesen az önkormányzatok ellenérdekeltek, vagy nagyon sok helyen ellenérdekeltek, hiszen ők helyi bevételt szeretnének, helyi adókat. Így például a helyi ipartelepítésben az egészséges környezetet követelő civilekkel ellentétes az érdekük. De nemcsak a zöldekre szeretném ezt kifuttatni. Nagyon sokszor azt látjuk, hogy az ipari logika, a gazdasági logika, a profitszerzés logikája, a helyi lakosság érdekével nem egyezik. És a politikai logika, az önkormányzat, a szaktárca, egy minisztérium vagy akár a kormány logikája egy további, harmadik logika lehet. Tehát ezeknek, ennek a háromnak az összjátéka hozhat ki valamiféle megfelelő eredményt.
– Beszéltünk egy pécsi civil szervezettel, egy helyi közösségszervezővel is, akinek az a határozott véleménye, hogy akkor tud igazán sikeres lenni egy ilyen helyi kezdeményezés, ha van helyi ügy, van megfelelő cél és hogyha olyanok végzik a közösségszervezést, akik majdhogy nem hivatásszerűen, tehát professzionálisak ebben a témában. Én azon gondolkodtam, vajon Magyarországon hol képeznek ilyen közösségszervezőket. Egyáltalán fontos-e, hogy ilyen emberek mozogjanak közöttünk, és valóban értsék azt, hiszen nyilvánvalóan, ahogy Ön is mondta, érdekeket kell egyeztetni, tárgyalni kell tudni, számos olyan készségre, jogi tudásra van szükség, ami nem feltétlenül van meg minden civilnek.
– Én is így gondolom, hogy kell egy szakmai tudás. Létezik Magyarországon egy egyesület, az a neve, hogy Közösségfejlesztők Egyesülete, ez több mint 10 éve működik. Jelenleg 250 tagja van. Civil és önkormányzati szakértők egyaránt szerepet vállalnak benne. Elsősorban a helyi demokrácia, a helyi demokrácia minőségével foglalkoznak, helyi konfliktusokkal és érdekegyeztetéssel…
– …tehát őket kell keresni?
– Őket lehet többek között keresni. De a már igazán kibomlott konfliktusok kezelésének vannak más típusú szakemberei is. Én azt gondolom, hogy a NIOK, a Nonprofit Információs és Oktatási Központ tud a legjobban, ezekben közvetíteni.
– Sükösd Miklós szociológus, köszönjük szépen, hogy velünk voltál.

Budapesti Nyilatkozat
(A beszélgetések a budapesti Klubrádióban hangzottak el.)

Vissza a tartalomhoz

Parola archívum