Soros Alapítvány Évkönyv 1999
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Nemzetközi oktatásügyi együttműködés

18 565 000 Ft

A program keretében két pályázati kiírás jelent meg.
Az első keretében az Alapítvány oktatási intézmények nemzetközi együttműködését támogatta. A támogatás kiegészítő jellegű, így a támogatott pályázóknak igazolniuk kellett, hogy valamely EU oktatási programban támogatást kaptak, vagy amennyiben nem EU-tagországok iskoláival történik az együttműködés, akkor együttműködési nyilatkozattal kellett igazolniuk a program hátterét.

12 230 000 Ft

93 pályázat érkezett, amelyből 41 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

3. sz. Általános Iskola, Bátonyterenye
Hagyományos ünnepélyeink című témakörben egymás kultúrájának megismerése
100 000 Ft
Általános Iskola, Röszke
Az iskola, valamint a romániai Csíkszentdomokos és Tormac községek általános iskoláinak közös környezeti nevelési programja 2000-ben
100 000 Ft
Avasi Gimnázium, Miskolc
Külföldi terepgyakorlat költségeinek fedezése
400 000 Ft
Balatonlellei Altalános és Zeneiskola, Balatonlelle
A város, amelyben élünk - a résztvevők bemutatják a városaik teljes közéletét, infrastruktúráját, kulturális és gazdasági vonatkozásait
200 000 Ft
Batsányi János Általános Iskola, Tapolca
Gyermekek a környezetvédelemért - 4 európai ország részvételével nemzetközi környezetvédelmi projekt keretében oktatási segédanyagok készítése
300 000 Ft
Belváros-Lipótváros Deák Diák Iskolája, Budapest
Részvétel a Lingua E programban
150 000 Ft
Brassai Sámuel Műszaki Középiskola, Debrecen
Biztonságos autózás 2000-ben - márkaszervizek, autókereskedések, biztosító társaságok tevékenysége Finnországban és Magyarországon
100 000 Ft
Brassai Sámuel Műszaki Középiskola, Debrecen
Tanulói csere keretében francia és magyar diákok párban elektronikai áramkört készítenek légkondicionáló páratartalom szabályozására
250 000 Ft
Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Ajka
Az ÉLJ Socrates programjának Comenius 1. akciója keretében kialakuló együttműködés anyagi eszközének bővítése a tanulók utaztatási lehetőségeinek megteremtésével
200 000 Ft
Deák Ferenc Általános Iskola, Szentes
Lydia, Sándor, Veerle a világ iskolájában - belga-angol-magyar együttműködés
500 000 Ft
Felsőjózsai 4H Klub, Debrecen-Józsa
Állampolgárnak készülünk - lengyelül és magyarul
310 000 Ft
Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, Szeged
Interkulturális kapcsolatok az európai integritás tükrében
500 000 Ft
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest
Városi élet című Comenius projekt
180 000 Ft
József Attila Általános Iskola, Budapest
Az Európa és az én hazám projekt célja a hazai kulturális értékek felfedezése, az egymás mellett élő országok másságának elfogadása, az értékek elismerése
300 000 Ft
JPTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola, Pécs
Az EU Socrates Lingua E keretében az Önmegvalósítás a XXI. század hajnalán című projekt kivitelezése
300 000 Ft
Kistáltos Óvoda, Komárom
Óvodai zenei nevelés
200 000 Ft
Kodály Zoltán Általános Iskola, Salgótarján
Nemzetközi kiállítás, szakmai kiadvány
200 000 Ft
Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola, Sátoraljaújhely
Kapcsolatfelvétel e-mail segítségével, vitafórum az interneten, közös szappanopera írása, majd csereprogram idején együttes előadása
200 000 Ft
Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Százhalombatta
Támogatás alsó tagozatos nevelő utazási költségéhez Nagy-Britanniába, aminek célja az induló Comenius 2. tervezése
90 000 Ft
Kürt Lewin Alapítvány, Budapest
A projekt résztvevői — magyar, holland és angol középiskolás diákok - virtuális várost hoznak létre az interneten
900 000 Ft
Lilla Téri Általános Iskola, Debrecen
A gyerekek élete országuk iskoláiban, egyezőségek, különbségek, hogyan találják meg helyüket a környezetükben, hogyan ismerkednek demokratikus jogaikkal
200 000 Ft
Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Nagykanizsa
Das Vertraute und das Fremde kerettémán belül a menekültek és a kisebbségek szociális, politikai és kulturális helyzete
400 000 Ft
Mocsáry Antal Körzeti Általános Iskola, Karancslapujtő
Gyermeki demokráciáért segédanyag létrehozása
400 000 Ft
Móra Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Győr
Fenntartható növekedés a világ-régió-iskola viszonylatában
300 000 Ft
Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola, Mórahalom
Kincskereső kisködmön program
500 000 Ft
Móra Ferenc Szakközép és Szakmunkásképző Iskola, Szeged
Nemzetközi diákújság szerkesztése keleti és nyugati partnerek bevonásával
300 000 Ft
Műemléki Szakképzésért Veszprém Alapítvány, Veszprém
Összehasonlító tanulmány készítése a műemlékvédelem gyakorlatáról Magyarország, Németország és Anglia viszonylatában a döntéshozók munkájának segítése céljából
200 000 Ft
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, Nyíregyháza
Úton a harmadik évezred felé - a kommunikáció, ezen belül a számítógép és internet az iskolai oktatásban
300 000 Ft
Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Salgótarján
A Socrates Comenius 1. akció támogatása
300 000 Ft
Tabán Általános Iskola, Szeged
Szakmai hét megvalósítása, a víz világnapjának megünneplése, szakértői és vezetői látogatás Szegeden
300 000 Ft
Talentum Általános Iskola, Gimnázium és Kézműves Szakiskola, Tata
Gyermekfilozófiai mozgalom szélesítése, kiadvány, kiállítás, tanári továbbképzés
800 000 Ft
Táncsics Mihály Gimnázium, Budapest
Utazási támogatás tanulók részére
100 000 Ft
Templomdombi Általános Iskola, Szentendre
Hároméves közös oktatási projekt keretében a különböző erdők és emberek megismerése, egymás módszereinek tanulmányozása
200 000 Ft
Terézvárosi Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola, Budapest
Környezetünk ma és holnap - a fejlődés környezetbarát útja
250 000 Ft
TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, Budapest
A legjobb gyakorlatok egyesítése három európai ország iskolarendszerében
400 000 Ft
Váci Mihály Gimnázium, Bátonyterenye
Hátrányos helyzetű tanulók felkészítése munkavállalásra, tapasztalatcsere, konferencia
300 000 Ft
Vak Bottyán Gimnázium, Paks
Környezetünk megismerése és védelme; együttműködés a Comenius 1. programban részt vevő országokkal s a helyi Mag szervezettel
400 000 Ft
Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiuma, Gyöngyös
Az elektronikus agytól az elektronikus idegrendszerig; az elektronika fejlődése a kommunikáció tükrében
300 000 Ft
Vályi Péter Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola, Tamási
Kis- és középvállalkozások az EU-s csatlakozás előtt és után - a Socrates Lingua E projekt keretében
200 000 Ft
Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola, Budapest
Vendéglátó és idegenforgalmi szakos tanulók rendszeres külföldi szakmai gyakorlatának biztosítása, szakmai együttműködés az angol és olasz partneriskolákkal
500 000 Ft
Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Környezetvédelmi kérdések és feldolgozásuk a tanórán
1 00 000 Ft


A második pályázat keretében magyar közoktatási tapasztalatok nemzetközi terjesztésére vagy külföldi oktatási modellek, eredmények magyarországi elterjesztésére lehetett pályázni.

6 135 000 Ft

80 pályázat érkezett, amelyből 16 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

A Készségfejlesztő Iskoláért Munkacsoport, Budapest
Gondolkodási, tanulási, kommunikációs készségek fejlesztése, erkölcsi és jogi nevelés az iskolában
600 000 Ft
Ács Katalin, Budapest
Akkreditált továbbképzés skót rendszer alapján
300 000 Ft
Alternatív Pedagógusképző Műhely, Budapest
Az UNESCO által kidolgozott Hatékony iskolát mindenkinek oktatócsomag adaptációja, Spencer Kagan: Kooperatív tanulás (USA) könyvének fordítása
500 000 Ft
B-A-Z Megye Közoktatásáért Közalapítvány, Miskolc
A Curriculum Evaluation and Managament Centre (Durham) által kifejlesztett hozzáadott érték mérési módszer és gyakorlat magyarországi adaptálása
800 000 Ft
B-A-Z Megyei Pedagógiai Intézet, Miskolc
Magyar-szlovák együttműködés a közoktatási tapasztalatok terjesztésére
200 000 Ft
Belváros-Lipótváros Deák Diák Iskolája, Budapest
Továbbképzés a szövegértés és -alkotás fejlesztésének módszereiről
200 000 Ft
BGYTF Környezettudományi Tanszék, Nyíregyháza
Környezeti nevelés a fenntartható fejlődésért tanári kézikönyv kiadása magyar nyelven
300 000 Ft
Budapesti Tanítóképző Főiskola Továbbképző Központ, Budapest
Magyar oktatási tapasztalatok adaptálása Kanadában
300 000 Ft
Erdei Iskola Alapítvány, Szentendre
A Project Learning Tree című angol nyelvű környezeti nevelési könyv magyar adaptációja a Fa világa címen
750 000 Ft
Humanisztikus Kooperatív Tanulás Fejlesztési és Továbbképzési Központ, Budapest
A Humanisztikus kooperatív tanulás programját és programcsomagjának szerkezetét bemutató könyv fordítása, megjelentetése, terjesztése
200 000 Ft
Kincskereső Iskola Alapítvány, Budapest
A Kincskereső Iskoláról szóló, idegen nyelvű (elsősorban angol) kiadványok (nyomtatott, számítógépes, vizuális) készítése
500 000 Ft
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézet, Tatabánya
A helyesírás intenzív fejlesztése az 1-4. osztályban
200 000 Ft
Kürt Lewin Alapítvány, Budapest
Társadalomismereti tankönyv az interneten magyar, angol, holland nyelven; módszertani kézikönyv elkészítése pedagógusok számára
600 000 Ft
Kutató Diákokért Alapítvány, Budapest
A környező országokban élő tehetséges középiskolások kutatómunkába való bekapcsolódását segítő kiadvány megjelentetése
300 000 Ft
SzemTanú Bt., Budapest
A Soros Alapítvány által támogatott Szépművészeti Múzeum CD-ROM nevezése külföldi fesztiválon
85 000 Ft
Zenetanárok Társasága, Budapest
Alternatív zenepedagógiai módszerek elméleti és gyakorlati alkalmazásának kiadványban és videokazettán való terjesztése
300 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>