Soros Alapítvány Évkönyv 1995
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Help to Help program – Segítség a segítőknek

49 000 000 Ft

E program keretében olyan önszerveződő csoportok, alapítványok, egyesületek programjaihoz nyújtott támogatást az Alapítvány, amelyek a szociálisan a társadalom peremére szorult, illetve hátrányos helyzetben élő rétegek (fogyatékosok, hajléktalanok, munkanélküliek) segítését tűzték ki célul, és ezen a téren modellértékű kezdeményezéseket tettek.

221 pályázat érkezett, ebből 103 pályázatnak ítélt meg támogatást a kuratórium.

Támogatott pályázatok

A „Fogyatékos gyermekeinkért" Alapítvány, Sárospatak – Speciális értelmi- és mozgásfejlesztési programra
120 000 Ft
AGARICUS Egyesület, Ózd – Munkanélküliek által létrehozott egyesület vállalkozására (csiperkegombatermesztéshez pince előkészítése)
600 000 Ft
Alapítvány az Örökbefogadó Nevelőszülőkért, Budapest – Mentálhigiénés szolgálat létrehozása céljából az örökbe fogadó és nevelőszülők felkészítésére, valamint olyan családok gondozására, ahol örökbe fogadott vagy nevelt gyermek él
760 000 Ft
ALGERNON Alapítvány, Budapest – Értelmi fogyatékos fiatalok rehabilitációs jellegű foglalkoztatására
500 000 Ft
Általános Iskola és Diákotthon, „Fogd a kezem, segíts nekem!” Alapítvány, Szátok Enyhe fokban értelmi fogyatékos, állami gondozott gyermekek társadalmi beilleszkedésének elősegítésére szakmai, gyakorlati képzés segítségével
800 000 Ft
Anyaoltalmazó Alapítvány, Budapest – Pszichológiai és jogi segítségnyújtásra, valamint mentálhigiénés tréningek szervezésére az Anyaoltalmazó Otthonban lakó anyák és gyermekeik, valamint a munkatársak részére
400 000 Ft
A végtaghiányos gyermekekért Alapítvány, Budapest – Angol-dán-magyar együttműködés támogatására közös családos üdülés keretében
50 000 Ft
A végtaghiányos gyermekekért Alapítvány, Budapest – Angol nyelvi táborra végtaghiányos gyermekek részére
150 000 Ft
A végtaghiányos gyermekekért Alapítvány, Budapest – Végtaghiányos gyermekek egyhetes sítáboroztatására
100 000 Ft
Bányász Kulturális Egyesület, Ajka-Padragkút – Diabetes és nagycsaládosok klubjának létrehozására
50 000 Ft
Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány, Pécs – Szociális és anyagi szempontból hátrányos helyzetű családok közös, családi üdültetésére, melynek keretében önismereti programokon is részt vesznek
200 000 Ft
Bárczi Caritas Alapítvány, Veszprém – Értelmileg és érzelmileg sérült, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására
80 000 Ft
BURATTINO Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány, Budapest – Erdélyi csereüdültetésre
240 000 Ft
Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat Ifjúsági részleg, Szolnok – Szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok és az ún. Kamasz-tanya klub programjainak támogatására
300 000 Ft
Családsegítő Központ, Gyula – Családgondozók és önkéntes segítők továbbképzésére
150 000 Ft
Csemői Nagycsaládosok Egyesülete, Nagykőrös
1 db AT 386
Csepeli Jóléti Szolgálat Alapítvány, Budapest – Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs foglalkoztatásának elősegítésére
1 000 000 Ft
Csillaghegyi Kulturális Központ TAN. GR. ÁM. Színháza, Budapest – Hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekek, fiatalok, valamint kórházban kezelt gyermekek számára kórházszínház és kézműves foglalkozások megszervezésére
300 000 Ft
Csökkent Munkaképességűek és Rokkantnyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, Sopron – Televízió- és videókészülék vásárlására
70 000 Ft
EDUCOM-Nevelőközösség, Vép – Nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek és a családok nyaraltatására
200 000 Ft
ÉFOÉSZ Heves megyei Elnöksége, Eger – Tanköteles korú, fogyatékos gyermekek tanulmányait, fejlődését figyelemmel kísérő, integrációjukat segítő utazó tanárok költségeinek térítésére
100 000 Ft
ÉFOÉSZ Heves megyei Elnöksége, Eger – Fogyatékos gyermekeket nevelő családok közös, egyhetes üdülésének támogatására
150 000 Ft
Egymást Segítő Egyesület, Pécel – Szociális Központ működtetéséhez szükséges eszközök beszerzésére
1 000 000 Ft
Emberbarát Alapítvány, Budapest – Az alapítvány szociális programjainak támogatására
1 500 000 Ft
Értelmi Fogyatékosok Szabadidő Klubja, Dorog – A klub programjainak, színházlátogatásoknak és kirándulásoknak a támogatására
30 000 Ft
Esti Fény Egyesület, Nyíregyháza – Az egyesület szociális tevékenységének támogatására (szociális étkeztetés, textiljátékok készítése óvodáknak, bölcsődéknek, kórházak gyermekosztályainak)
50 000 Ft
Fény Felé Alapítvány, Debrecen – Fogyatékos gyermekek sporttalálkozójának megrendezésére
270 000 Ft
Fiatalok Önsegítő Egyesülete, Budapest, XI. k. – Veszélyeztetett fiatalok szocializációjára
300 000 Ft
Gondviselés Alapítvány, Budapest – A középsúlyos értelmileg és halmozottan sérült fiatalok foglalkoztatójának működtetésére, tevékenységük bővítésére
1 000 000 Ft
Gyermekekért „Albafi" Alapítvány, Székesfehérvár – Hátrányos helyzetű gyermekeknek honismereti tábor megrendezésére
300 000 Ft
Hallássérültek Tanintézete, Budapest – Halló és hallássérült gyermekek közös szlovákiai táborozására
120 000 Ft
Handa-Banda Csoport Egyesülete az Állami Gondozottakért, Budapest – Az egyesület színjátszó tevékenységének támogatására a vidéki nevelőotthonokban élő állami gondozott és fogyatékos gyermekek körében
300 000 Ft
HANDICAP Alapítvány, Budapest – Szociális otthonokban élő mozgássérültek tájékoztatását és emberi kapcsolatainak bővítését szolgáló hangos magazin beindítására és 1 db fénymásológép + l db HP ScenJet printer a szociális otthonokban élő mozgássérültek tájékoztatását szolgáló újság megjelentetéséhez
200 000 Ft
HANDICAP Mozgássérültek Önsegélyező Alapítványa, Budapest – Szociális otthonokban élő mozgássérültekfranciaországi üdültetésére gyógypedagógiai és szociális pályára készülő fiatalok bevonásával
505 000 Ft
Háttér Baráti Társaság a Homoszexuálisokért, Budapest – Információs és segélyszolgálat támogatására homo- és biszexuálisok részére
300 000 Ft
Hilscher Alapítvány Esély Szerkesztőség, Budapest – Az Esély Műhely rendezvénysorozatainak támogatására
252 000 Ft
Hilscher Alapítvány Esély folyóirata, Budapest – Az Esély folyóirat megjelentetésének támogatására
1 000 000 Ft
Humanitás Bűnmegelőzést és Társadalmi Beilleszkedést Segítő Társaság, Budapest – Utcai segélyszolgálat támogatására veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak részére (felkutatásuk közterületeken, gondozásba vételük, szociális segítésük)
800 000 Ft
Ibrányi Óvoda, Ibrány – Az óvoda kulturális programjainak támogatására
55 000 Ft
Ifjúsági Otthon, Budapest – Állami gondozott gyermekek nyári régésztáborának támogatására
120 000 Ft
Iskolai Közösségpszichológiai Műhely, Budapest – A műhely munkájának támogatására
500 000 Ft
Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió, Midas – A misszió tevékenységének támogatására
400 000 Ft
Káposztásmegyeri Fogódzó Szociális Alapítvány, Budapest, IV. k. – Szociális mosoda, javítószolgálat működtetésére és továbbfejlesztésére, valamint a hátrányos helyzetű általános és középiskolás diákok ösztöndíjprogramjára
200 000 Ft
Kapuvári Nagycsaládos Egyesület, Kapuvár – Az egyesület irodai munkájának fejlesztéséhez
1 db Xerox 5331 fénymásológép
KIÚT Szociális és Mentálhigiénés Egyesület, Budapest – Állami gondozott gyermekek nyári táborára
200 000 Ft
Kossuth Lajos Ált. Isk. és Gyermekotthon, Budapest
Xerox 5331 fénymásológép
Kozma Béla, Kemenesmagasi – Súlyos és könnyű mozgássérültek táncterápiájára
50 000 Ft
Kőbányai Családsegítő Alapítvány, Budapest – Hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozó táborára
79 000 Ft
KRÍZIS ALAPÍTVÁNY, Budapest – Gyermekek családjukból való tartós kiemelésének megelőzésére
540 000 Ft
Kunszentmiklós Városi Önkormányzat, Kunszentmiklós – Fogyatékos gyermekek otthonházában és speciális foglalkoztatójában folyó programok támogatására
1 000 000 Ft
Lámpás 92 Alapítvány, Göd – Otthonház működtetésére sérült, hajléktalan, önálló életvitelre átmenetileg alkalmatlan emberek részére
500 000 Ft
Látássérült Gyermekek Szüleinek Egyesülete, Budapest – Családi hétvége megrendezésére
57 600 Ft
Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Szociális Központ, Debrecen – Állami gondozásból kikerült fiatalok, börtönből szabadultak támogatására
300 000 Ft
Magyar Sclerosis Multiplex Társaság, Szentendre – Tájékoztatók, ismertetők készítéséhez, levelezéshez
AT 486-os számítógép
és printer
Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesülete, Budapest – Az egyesület munkájának támogatására
(fax modemmel)
Magyar Vöröskereszt XXI. kér. Anyaoltalmazó Ház, Budapest – Az anyaoltalmazó ház szolgáltatásainak és szakmai lehetőségének bővítésére
250 000 Ft + Xerox 5331 típusú fénymásoló
Magyar Vöröskereszt Ráckevei Körzeti Szervezete, Ráckeve – Hátrányos helyzetű családok gyermekeinek táboroztatására
700 000 Ft
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Budapest – Szegényélelmezési programra
300 000 Ft
MBE Sclerosis Multiplex Klub, Budapest – A klub programjaira és működést költségeire
470 000 Ft
MBE Sclerosis Multiplex Klub, Budapest – A Budapesti SM Klub megalakulásénak 10. évfordulója alkalmából készített irodalmi-ökológiai összeállítás megjelentetésére Fejtsük meg közösen az élet egy titkát címmel
200 000 Ft
Megváltozott Munkaképességűek Országos Egyesülete, Budapest – Átfogó információs rendszer létrehozására megváltozott munkaképességű emberek részére
150 000 Ft
Menhely Alapítvány, Budapest – A Fedél nélkül – Hajléktalanok Lapja c. újság megjelentetésére
1 db lap top
Menhely Alapítvány és Kapocs Önsegítő Ifjúsági Szolgálat, Budapest – Hozzájárulás krízis lakásotthon-szálló és -hálózat kiépítéséhez
800 000 Ft
Menhely Alapítvány Hajléktalan Gondozási Központ Ügyfélszolgálat, Budapest – Ügyfélszolgálati iroda és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások kialakítására hajléktalanok számára
500 000 Ft
Menhely Alapítvány Szociális Szolgáltató Iroda, Budapest – Tevékenységük támogatására
500 000 Ft
MEOSZ-Myasthenia Gravis Betegcsoport, Budapest – A csoport működési költségeinek támogatására, irodatechnikai eszközök beszerzésére
500 000 Ft
Mikkamakka Játéktár és Játékmódszertani Központ, Budapest – A fejlesztő játéktár működtetésének biztosítására és újabb fejlesztő játékok beszerzésére
250 000 Ft
Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon, Budapest – Mozgássérült gyermekek szállítására
500 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesületének Vonzáskörzeti Szervezete, Gyömrő – Hycomat gépkocsik szervizelési költségeihez hozzájárulásra, valamint kölcsönzési program elindításához gyógyászati segédeszközök beszerzésére
2 db FORD Transit 100L 2,5 TD kisbusz
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete, Budapest – Mozgássérült családok rehabilitációs nyaraltatására
200 000 Ft
Mozgássérültek JNSZ megyei Egyesülete, Szolnok – Hozzájárulás mozgássérült, halmozottan sérült gyermekek szállítási költségeihez
200 000 Ft
Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesülete, Hajdúböszörmény – Az egyesület programjainak és működést költségeinek támogatására
1 160 000 Ft
Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesülete, Egyek-Telekhaza – Az egyesület programjainak, működésének támogatására
150 000 Ft
Munkanélküliek és Álláskeresők Városi Egyesülete, Hajdúdorog – Munkanélküli tagok felvilágosítására, tájékoztatására
100 000 Ft
Munkanélküliek és Álláskeresők Zirc és Környéke Egyesülete, Zirc – Az egyesület programjainak és működésének támogatására
24 500 Ft
Munkanélküliek Gyöngyösi Egyesülete, Gyöngyös – Az egyesület dologi költségeinek támogatására
250 000 Ft
Munkanélküliség Helyett Vállalkozás Alapítvány, Budapest – Hátrányos helyzetű vállalkozók támogatására
340 000 Ft
Művelődési Ház, Kartal – Foglalkoztató szövöműhely létrehozására helyi munkanélküli fiatalok számára
2 000 000 Ft
Nap Segítő Szolgálat Alapítvány, Budapest – Szociális információs szolgálat, szociális diszkont üzlet és mentálhigiénés segítségnyújtás támogatására a Józsefvárosban
300 000 Ft
Nonprofit Vállalkozásokért a Népjóléti Szférában
500 000 Ft
Alapítvány, Budapest – Munkahelyteremtő projektek létesítésére és fejlesztésére
1 000 000 Ft
Nyitott Kapu Mobil Art Galéria Alapítvány, Aszód – Fogyatékos művészek kiállításainak rendezésére
fénymásológép
Önerőműhely Egyesület, Budapest – Korosztályi tanácsadók működtetésére
300 000 Ft
Pál Katalin, Budapest – A Sclerosis Multiplex Társaságok Nemzetközi Szövetségének jeruzsálemi konferenciáján való részvétel támogatására
31 000 Ft
Pikler-Lóczy Társaság a Kisgyermekekért, Budapest – Az elmúlt ötven évben felnevelt gyermekek adatainak feldolgozására, adatbázis létrehozására, a modell többszempontú elemzése érdekében
500 000 Ft
Polgármesteri Hivatal Falugondnoksága, Gadány – Szociális étkeztetés biztosítására
600 000 Ft
Rákbetegek Országos Szövetsége
100 000 Ft
Szegedi Napforduló Szolgálat, Szeged – Önkéntes segítők tevékenységének támogatására
120 000 Ft
Remény Nagycsaládos Egyesület, Üllés – Kulturális és szociális programok szervezésére
2 300 000 Ft
RÉS Szociális és Kulturális Alapítvány, Budapest – Szociális programok kialakítására
100 000 Ft
SOS Könyvelési és Szociális Rászorultakat Segítő Iroda, Balatonfüred – Nonprofit jelleggel végzett tevékenység keretén belül megváltozott munkaképességű, rokkant emberek munkához juttatására
60 000 Ft
Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Vakok és Gyengénlátók Szövetsége, Nyíregyháza – Látássérült emberek kisközösségi mentális és szociális programjainak támogatására
50 000 Ft
Szegényeket Támogató Országos Egyesület Debreceni Szervezete, Debrecen – A SZETA segítő munkatársainak mentális szaktanácsadás és szupervízió biztosítására
AT 486-os számítógép
és nyomtató
Szép Jelen Alapítvány, Érd – SZIA (Szociális Ifjúsági Alapítvány), Budapest – A békásmegyeri lakótelepen élő hátrányos helyzetű fiatalok segítésére, összefogására
400 000 Ft
Sztehlo Gábor Alapítvány, Budapest – Intézetekből kikerülők, illetve krízishelyzetbe került volt állami gondozottak megsegítésére
400 000 Ft
TÁMASZ Alapítvány, Budapest – Állami gondoskodásból kikerült fiatalok tanulmányainak támogatására, valamint az alapítvány által az állami gondozásból kikerült fiatalok számára működtetett TÁMASZ Otthon berendezéseinek és működési költségeinek támogatására
2 952 000 Ft
Terézvárosi Családsegítő Szolgálat, Budapest – Hátrányos helyzetű gyermekek és a családjaik táboroztatására
150 000 Ft
United Way Alapítvány, Kiskunfélegyháza – Az alapítvány információs irodájának létrehozására
250 000 Ft
Vadvirág Alapítvány, Kaposvár – Mozgáskorlátozott óvodás kisgyermekek beilleszkedésére egészséges gyermekek közé
300 000 Ft
Vakok Általános Iskolája és Nevelőotthona, Budapest – Vak fiatalok nyári táboroztatására Dunakilitin
200 000 Ft
Vakok Óvoda, Általános Iskola és Diákotthona, Budapest – Látássérült gyermekek speciális fejlesztő nyári táborára
200 000 Ft
Változz a Világgal Alapítvány, Budapest – Munkanélküliek mentálhigiénés gondozására. Tréningre pályakezdő fiatalok részére
1000 000 Ft
Védtelenek Alapítvány, Budapest – Fejlesztő eszközökre, játékok beszerzésére részképesség-fejlődésben elmaradt gyermekek részére
100 000 Ft
ZALA-KAR Térségi Innovációs Társulás, Tűrje – Térségfejlesztési programra
1 000 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>