Soros Alapítvány Évkönyv 1999
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Kitagolás (kiscsoportos lakóotthonok szervezésének támogatása)

80 863 955 Ft

Az 1996-ban indított program célja, hogy kiscsoportos lakóformák
létesítésének ösztönzése útján elősegítse a fogyatékossággal élő emberek életkörülményeinek és életmódjának normalizálását, közelítését kortársaikéihoz. A program elsősorban a szemléletváltást, a folyamat szakmai feltételeinek kialakítását kívánja segíteni, mindenekelőtt az értelmi és halmozott fogyatékosságuk miatt intézetben élő felnőttekkel kapcsolatban.

1. 1999-ben az Alapítvány továbbra is segítette az eddigi tapasztalatok összegzését, megvitatását, továbbá a szakmai-módszertani anyagok kidolgozását, adaptálását és megismertetését.

Ennek keretében a Soros Alapítvány ismét munkakonferenciát szervezett, ezúttal Dobogókőn 1999. március 25-27-én Kiscsoportos lakóotthonok - Hol is tartunk? címmel. Ide elsősorban azon, nagy létszámú önkormányzati és egyházi fenntartású, értelmi fogyatékossággal élő fiatalok és felnőttek számára bentlakást biztosító intézmények munkatársait és a fenntartó önkormányzatok képviselőit hívta meg az Alapítvány, ahol már működik tréninglakás vagy kiscsoportos lakóotthon jellegű részleg, illetve ahol készülnek ilyen struktúra kialakítására. A résztvevők 28 intézetből érkeztek, ezek közül 17 esetben a fenntartó önkormányzat képviselője is jelen volt. Az említetteken kívül 6 civil szervezet munkatársai is részt vettek a konferencián.
A felsorolt körből összesen 71 fő vett részt a tanácskozáson. Az intézmények színes, ötletes plakátokon és szóbeli referátumokban mutatták be lakóotthon-létesítési programjaikat, és beszámoltak szakmai tapasztalataikról, mindenekelőtt az előkészítés, felkészítés témakörében. E szervezetek egy része ezt követően sikeres pályázatot nyújtott be kiscsoportos lakóotthon létesítésére, ill. indítására a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz és/vagy a Soros Alapítványhoz. A konferencia szervezésének és lebonyolításának összes költségét - a résztvevők szállását és étkezését is beleértve - a Soros Alapítvány fedezte. A konferencia összköltsége 2 736 655 Ft volt. A konferencia anyagát a Soros Alapítvány 2000-ben megjelenteti, és az eddigi gyakorlathoz hasonlóan a kötetet ingyenesen eljuttatja az ország valamennyi e területen működő ellátó- és képzőintézményének. A Soros Alapítvány 15 éves fennállása alkalmából szervezett egyhetes rendezvénysorozat keretében az Alapítvány bemutatta a program nyomon követése során készült videofilmeket és fényképeket.

18 162 500 Ft

Támogatott pályázatok

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest
A felnőtt korú értelmi fogyatékosok lakóformáiban alkalmazható, LEWO elnevezésű német minőségbiztosítási program anyagának és Eszközkészletének magyar viszonyokra adaptálása és az adaptált változat megjelentetése (a támogatás 2 évre szól)
8 362 500 Ft
Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány, Budapest
A lakóotthonokban folyó szakmai munka fejlesztése, a Fészek program II. szakasza (a támogatás 2 évre szól)
9 000 000 Ft
Szaffner Gyula, Budapest
Videofelvételek, film- és fotódokumentáció készítése a Kitagolás program helyszínein
600 000 Ft

2. A szakmai kérdések kidolgozásának és megvitatásának ösztönzése mellett az alábbi témákban lehetett pályázni:
2.1 Kiscsoportos lakóotthonok indítására irányuló modellértékű komplex intézmény (át) alakítás! - (át)szervezési programok nem beruházási költségeinek (szakmai előkészítés, indítás, berendezés) támogatása. A programban az értelmileg és halmozottan sérült személyek számára tartós bentlakást, személyes gondoskodást szociális ellátás keretében nyújtó állami és egyházi intézmények valamint civil szervezetek vehettek részt. 1999-től mozgáskorlátozottak és hozzátartozóik önszerveződő egyesületei is pályázhattak súlyosan és halmozottan akadályozott mozgáskorlátozottak számára létesülő lakóotthonok indításának támogatására.
44 150 000 Ft

55 pályázat érkezett, amelyből 25 részesült támogatásban.

Támogatott pályázatok

Addetur Alapítvány, Budapest
9 mozgássérült fiatal számára létesülő Mozgássérültek Integrált Társas Otthona (MITO, Ecser) felszerelése speciális eszközökkel
2 310 000 Ft
Autlsta Sérültekért Zalában Alapítvány, Zalaegerszeg
Kiscsoportos lakóotthon beindítása_
1 300 000 Ft
Baranya Megyei Önkormányzat Értelmi Fogyatékos Gyermekek Otthona, Boly
A Népjóléti Minisztérium pályázatán nyert összegből lakóotthon céljára vásárolt családi ház berendezése
1 000 000 Ft
Bárka Alapítvány, Budapest
Új lakóotthon indítása, a Bárka Művészeti Stúdió továbbfejlesztése, a szakmai munka bővítése (a támogatás három évre szól)
8 000 000 Ft
Békés Megye Képviselő-testülete Borostyánkert Szociális Otthona, Devaványa
Dévaványa, Zrínyi u. 99. sz. alatt 11 lakó részére létesítendő lakóotthon berendezése
2 000 000 Ft
Civitan Club Bp-Help Egyesület, Budapest
Felszerelési, berendezési tárgyak megvásárlása, segítők ösztöndíja
1 000 000 Ft
Élet-esély Autlstákat Segítő Egyesület, Pécs
Fogyatékos fiatalok foglalkoztatásához, színvonalas életviteléhez és az otthon nyitottságához szükséges feltételek biztosítása
1 000 000 Ft
Esőemberekért Egyesület, Tata
A betanítást végzők és a munkavezető ösztöndíja
600 000 Ft
Fény Felé Alapítvány, Debrecen
A Kézenfogva Alapítvány támogatásával vásárolt 4 szobás lakás felszerelése, bútorzata
500 000 Ft
Fogd a Kezem Alapítvány, Pécs
A Fészek program lakóotthonának indítása (1 fő bére, ül. berendezési tárgyak)
1 360 000 Ft
Garai Ház Alapítvány, Gara
Értelmi és halmozottan fogyatékos fiatalok és felnőttek számára létesítendő lakóotthon számára eszközök, berendezések beszerzése, műszaki tervezés munkadíja
1 000 000 Ft
Gondoskodás Alapítvány, Mezőkövesd
12 fős lakóotthon működtetéséhez konyhai berendezések és az egyéni fejlesztéshez szükséges eszközök beszerzése
500 000 Ft
Küldetés Egyesület, Budapest
Kiscsoportos lakóotthon indítása értelmükben károsodott fiatalok számára
500 000 Ft
Küldetés Egyesület, Budapest
A segítők ösztöndíja, berendezési tárgyak beszerzése
500 000 Ft
Lámpás 92 Alapítvány, Göd
A szakmai munka minőségének javítása az Alapítvány által működtetett lakóotthonban (a támogatás három évre szól)
9 000 000 Ft
Mohács Város Önkormányzat Pándy Kálmán Otthona, Mohács
A Népjóléti Minisztérium támogatásával 1999. április 30-ra elkészülő 2 db 8-8 férőhelyes lakóotthon berendezése
1 100 000 Ft
Mozgásfogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézménye, Tiszakürt
Súlyosan mozgássérült lakók lakóotthoni elhelyezésének előkészítése, szállítószolgálat kialakítása
2 900 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete, Kaposvár
Munkaképes korú fogyatékos személyek lakóotthonának létrehozása
1 400 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Sereg Megyei Egyesülete, Nyíregyháza
Lakóotthon létrehozása, Félutas-ház kialakítása önállósodást segítő, alapvető speciális berendezések, (elszerelések biztosításával
2 000 000 Ft
Nefelejcs Szakosított Otthon, Kiskunhalas
A Fogyatékosok Otthonában élő értelmileg és halmozottan sérült fiatalok és leinőttek részére lakóotthon bővítése
180 000 Ft
Otthon XVI. kér. Alapítvány, Budapest
Az 1999 áprilisában elkészült 10 férőhelyes lakóotthon szakmai programjának beindítása, a segítők ösztöndíja, eszközök beszerzése, infrastruktúra fejlesztése
1 000 000 Ft
Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon, Budapest
Értelmileg sérült, gyermekvédelmi gondoskodás alatt lévő fiatalok életkörülményeinek javítása
3 000 000 Ft
Református Egészségügyi Gyermekotthon, Őrbottyán
A már kialakított lakóotthon berendezése, felszerelése
500 000 Ft
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona, Tarpa
A létrejövő lakóotthonok nyolc főjének segítőképzése a Kézenlogva Alapítvány tanfolyamán;
természetbeni támogatás
Tolna Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Rehabilitációs Intézménye, Regöly-Majsa
Kiscsoportos lakóotthon indításához berendezések, speciális eszközök beszerzése, személyi jellegű kiadások, ösztöndíjak kifizetése
1 500 000 Ft

2.2 A felnőtt fogyatékosok nappali foglalkoztatásának támogatása: a családban élő súlyosabb értelmi és halmozottan fogyatékos fiatalok és felnőttek nappali foglalkoztatását vállaló intézmények szakmai feltételeik javítására kérhettek támogatást.

38 pályázat érkezett, amelyből 26 részesült támogatásban.

15 814 800 Ft

Támogatott pályázatok

Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Down Alapítvány, Budapest
Napközi otthonban folyó tevékenységi körök bővítése (egyéni fejlesztés, mézeskalács-készítés), esetmegbeszélés
350 000 Ft
Budapest XIII. kér. Önkormányzat Frim Jakab Napközi Otthon, Budapest
Újlajta, művészeti terápiákra épülő mentálhigiénés modell bevezetése a kiégési szindróma megelőzésére, III. kezelésére, szülők és munkatársak részére
700 000 Ft
Budapest XV. kerület Önkormányzat Egyesült Szociális Intézmények Fejlesztő Gondozó Központja, Budapest
Súlyosan halmozottan sérült fiatalok számára hotelszerü szolgáltatás kialakítása
1 000 000 Ft
Budapest Csepel Önkormányzat 1. sz. Gondozási Központ Szakosított Napközi Otthona, Budapest
Személyi és tárgyi feltételek javítása, a dolgozók mentálhigiénés karbantartása
820 000 Ft
Családsegítő és Gondozási Központ Értelmi Fogyatékos Napközi Otthon, Hajdúböszörmény
Szövőszék vásárlása és a munkafolyamat betanításához segítséget nyújtó szakember finanszírozása
70 000 Ft
Egyesített Szociális Intézmény, Gödöllő
20 férőhelyes napközi otthon indítása, eszközök beszerzése
1 500 000 Ft
Egyesített Szociális Intézmények Értelmi Fogyatékosok Napköziotthona, Mosonmagyaróvár
Gyógytorna, gyógylovaglás bevezetése, tevékenységi kör bővítése: agyagozás, tűzzománc, szabás-varrás, zenei fejlesztés
500 000 Ft
Emberi Hang Alapítvány, Érd
Kerámiaműhely felszereltségének bővítése
484 800 Ft
Értelmes Életért Alapítvány, Budapest
A foglalkozás repertoár szélesítése
850 000 Ft
Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Szövetsége Komárom-Esztergom Megyei Szervezete, Tata
Sérültek foglalkoztatását segítő eszközök beszerzése a tatai napközi otthon számára
200 000 Ft
Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona, Győr
Gyógytestnevelő és szomatopedagógus foglalkoztatása; kétnapos megyei továbbképzés szakdolgozóknak; 2x2 napos szervezetfejlesztő tréning
700 000 Ft
Fogadj el Alapítvány, Szajk
Fogyatékos fiatalok napközi otthona szakmai feltételeinek javítása
400 000 Ft
Fogyatékosok Napközi Otthona, Várpalota
Gyógytestnevelő foglalkoztatása, sérülésspecifikus és foglalkoztatási eszközök beszerzése
450 000 Ft
Fogyatékosok Nappali Intézménye, Szekszárd
A tevékenységi kínálat bővítése, foglalkoztatási eszközök beszerzése
650 000 Ft
Gyula Város Önkormányzata Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, Gyula
Gyógytornász alkalmazása, speciális eszközök beszerzése
400 000 Ft
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődei Központ Fiatalok Napközi Otthona, Kaposvár
Középsúlyos értelmi sérült fiatalok számára készülő komplex képességes személyiségfejlesztő program, foglalkoztatási és fejlesztő eszközök beszerzése
440 000 Ft
Kemence Alapítvány, Biatorbágy
Szakemberek, terapeuták foglalkoztatása és foglalkoztatási eszközök beszerzése
500 000 Ft
Marczibányi téri Művelődési Központ, Budapest
Halmozottan fogyatékos fiatalok és felnőttek foglalkoztatása és szociális rehabilitációja csoportos művészetpedagógiai eszközökkel
400 000 Ft
Miskolci Autista Alapítvány, Miskolc
A nappali foglalkoztatás bővítése
1 500 000 Ft
Molnár Gábor Műhely Alapítvány, Ajka
Fogyatékosok sokoldalú foglalkoztatásához eszközök vásárlása, szakemberek foglalkoztatásának költségeihez hozzájárulás
600 000 Ft
Óvoda-10 Évfolyamos Altalános Iskola, Fejlesztő Tagozat és ÉNO, Budapest
Bútorok, eszközök vásárlása, bérkifizetések
500 000 Ft
Őszi Napsugár Otthon Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona, Miskolc
Zeneterápia, bábterápia és mozgásfejlesztés foglalkozások tartása, eszközbeszerzés
600 000 Ft
Pécs Megyei Jogú Város Értelmi Fogyatékosok Egyesített Szociális Intézménye, Pécs
Kézműves kismesterségek oktatása, munkalehetőség biztosítása
500 000 Ft
Salva Vita Alapítvány, Budapest
Értelmi sérült embereknek nyújtott Támogatott Foglalkoztatás Szolgáltatásához módszertani kézikönyv kidolgozása, kiadása, szakmai előadás-sorozat tartása
600 000 Ft
Sziget Alapítvány, Budapest
Az alapítvány által fenntartott napközi felszerelése, szakemberek díjazása
800 000 Ft
Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény, Kiskunfélegyháza
Szakemberek, terapeuták foglalkoztatása, a tevékenységi kínálat bővítése
300 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>