SOROS Alapítvány

Soros egészségterv hírlevél
Cím:
A munkacsoportok beszámolói - 6. sz. munkacsoport: Bagyiszky Ferencné (Kétbodony)
Szerző:
Bagyiszky Ferencné
Szám:
10-11
A hírlevélben lévő
Nevek:
Bagyiszky Ferencné
Intézmények:
Települések:
Kétbodony
Tárgyszavak:
konferencia, munkacsoport, Kétbodony, települési egészségterv
Megjegyzés:
Annotáció:

6. sz. munkacsoport: Bagyiszky Ferencné (Kétbodony)



A hatos csoport egy nagyszerű vezetőt kapott a tegnapi nap folyamán, pillanatokon belül kialakult egy
remek munkalégkör, és alkotó kontaktus közöttünk.

Az előzményekhez minden pályázó esetében az tartozott, hogy először az állapotleírást készítettük el, amelyet ki kérdőíves módszerrel, és ki statisztikai módszerrel, ki közös megbeszélésekkel készített. Nagyon jó segítség volt, és ebben valamennyi jelenlévő egyetértett, és itt szeretnék köszönetet mondani a Fact Alapítványnak, az a Módszertani Útmutató, amit kaptunk a közösségi terv elkészítéséhez.

A megvalósítással kapcsolatban a következőket mondanám el: jellemző volt, hogy szépült a település, virágosítás, fákat, cserjéket ültettek az egyes községek, a parképítés szinte mindenütt jellemző volt. Azt hiszem, valamennyien megszívlelhetjük, hogy több község is versenyt írt ki a legszebb udvar, a legvirágosabb utca stb. elismerésére, díjazására. Ez valahol a tiszta udvar, rendes ház mozgalomhoz hasonló volt. Akik beszámoltak róla, azt mondják, hogy nagyon eredményes volt. A megvalósítás során megfigyelhető, a település gyarapítása. Nagyon sok helyen ennek a pályázatnak a keretében indult el a játszótér építése. De jellemzők a sportpályaépítések, a pihenőparkok építése, és amint beszámoltak róla, ezek gyakorlatilag a faluközpont szerepét töltötték be. A társasági élet lényegében ezeken a helyszíneken folyik.

A programokkal kapcsolatban nagy gyakorisággal fordult elő, hogy gyógytúrákat, fürdőtúrákat terveznek, gyógytornát szerveznek a kisgyermekeknek. Majdnem minden faluban létesült, mindegy, hogy kismama klubnak nevezzük, vagy baba-mama klubnak, és az idősek klubja még az, ami nagy gyakorisággal fordult elő. A közösségi programokban a falunap, az egészségnap volt az, amit a legtöbbtől hallottunk. Ugyanakkor nagyon jellemző, a gyermekprogramok között a nyári napközi, az erdei iskola, az úszásoktatás és a különböző nyári táborok létrehozása a Soros Alapítvány segítségével.

Nagyon jó hozadéka ennek a pályázatnak az, hogy a községek összefogtak. A közösségi élet felfrissült, a közösség dolgozott a közösségért. Sok civil szervezet született ennek során, sőt hallottunk arról is példát, hogy több apró falu hozott létre közös civil szervezetet, hogy ezen a pályázaton el tudjanak indulni.

A jövőre vonatkozóan fontosnak tartanánk a következőket megemlíteni: az élethez igazodóan a helyi igények figyelembe vételével változtassuk a programunkat. Nagy tisztelettel kérnénk a bíráló bizottságot, hogy akkor, amikor elbírálják egy-egy községnek, egy-egy városnak a programját, szíveskedjenek elhinni, hogy az abban foglaltak megalapozottak. Mire gondolunk? Például volt olyan, aki beszámolt arról, hogy szerettek volna nyári napközit létrehozni, amelynek a keretében étkezésre igényeltek pénzt, nem kapták meg. Igen ám, de annyi sok hátrányos helyzetű gyermek van a községben, akiknek a szülei nem tudják befizetni az étkezési hozzájárulást, következés-képpen elmaradt ez a program. Említhetném a saját községünk helyzetét is. Teniszpálya befejezéséhez igényeltünk pénzt, teljesen érthető, hogy a Soros Alapítvány úgy gondolta, hogy egy még hatszáz főt sem elérő községnek, ahol körülbelül száz ember hatvan éven felüli, mi az ördögnek a teniszpálya, ki fogja ezt használni. Igen ám, mi akik ott élünk, mi tudjuk, hogy elhaló félben van a lakosság, de ha a fiatalokat ott akarjuk tartani, ha az ott élőknek szeretnénk azt, hogy a kiskertjükben megtermelt javakat el tudják adni a község határában lévő üdülő körzetbe jövő városi embereknek, és azoknak ott szórakozást tudjunk nyújtani, azaz, vonzzuk magunkhoz az embereket, akkor igenis, szükség van egy ilyen teniszpályára.

Fontosnak tartanánk, hogy a pályázatok fokozott figyelmet fordítsanak a gyengébbekre. Tehát itt az időseket, a gyerekeket, és az etnikumot értjük. A program segítse a jó közérzet kialakítását. Azt hiszem, ez is teljesen érthető.

Fontos a programok fenntarthatóságának a segítése, a programvezető személyisége olyan legyen, aki magával ragadó, és a jövő szempontjából pedig azt tartanám fontosnak, hogy a szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzésére vonatkozó programokat is vegyük be.

Az egymással való érintkezés pedig attól függ, hogy a település mekkora nagy, milyen technikai eszközei vannak. Egy kis faluban bizony a személyes odaszólás, a hirdetőtábla az, ami betölti a szerepet. A nagyobb községeknél, a nagyobb városoknál természetesen a helyi újság és kábel-tévé.

Soros egészségterv hírlevél
SOROS Alapítvány