SOROS Alapítvány

Soros egészségterv hírlevél
Cím:
Komplex Egészségnevelési Program
Szerző:
Sövényházi Ilona dr.
Szám:
6
A hírlevélben lévő
Nevek:
Intézmények:
Soros Alapítvány, FACT Alapítvány
Települések:
Röszke
Tárgyszavak:
Röszke
Megjegyzés:
Annotáció:

A Soros Alapítvány Községi Egészségterv pályázati felhívása abban volt nagyon újszerű, hogy az egész település helyzetét igyekszik felmérni az életminőség szempontjából, és a lakosság minél szélesebb körű aktivitására épít.

Éppen ezért volt nehéz ezt a pályázatot megírni, majd a programot végrehajtani, mert nem egyes emberek lelkes munkája, hanem csak a közösség összefogása vihette sikerre.

Az állapotleírás, egészségkép kialakításához olyan csoportot hoztunk létre, melyben az egyes intézmények, társadalmi és civil szervezetek és magánemberek vettek részt és képviselték a falu közvéleményét. Hasznos lett volna, ha a háziorvosokat is sikerül jobban megnyerni a program részére, a mi esetünkben ez csak később és részben sikerült.

A cselekvési programunk fő célkitűzése az egészségkultúra színvonalának növelése volt, melyet több tevékenységi területen, így az óvodában, iskolában, községi szinten pedig a Rizikó klub keretében kívántunk megvalósítani. A FACT Alapítvány felkészítő programja nélkül valószínűleg nem sikerült volna a pályázatot megírni. Az első fordulóban így sem voltunk sikeresek. A pályázatunk egyes részeit átdolgoztuk, főként a tekintetben, hogy a Rizikó klub passzív résztvevőiből miként válik aktív szereplő, és miként képzeljük a program fenntarthatóságát. Ezután támogatást nyertünk a program megvalósítására.

A községben eddig lakossági szintű egészségügyi felvilágosító tevékenység nem volt, ezért tartottuk fontosnak, hogy az emberek figyelmét felhívjuk először is a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének lehetőségeire. Az Életmód klubban havonta tartott összejöveteleken szakemberek részvételével egy-egy kiemelt témakörben (alkoholizmus, dohányzás, cukorbetegség, stb.) megbeszéltük a problémákat, és hogy mit tehetnénk ellene.

A klub keretében kisebb csoportokat hoztunk létre azzal a céllal, hogy követendő magatartásmódot kínáljunk fel azoknak, akik változtatni szeretnének életmódjukon. Így alakult meg a Dohányzásról Leszokni Vágyók Csoportja, a Névtelen Alkoholisták Csoportja és a Cukorbetegek Csoportja a problémáik kezelésére. Különösen örülünk a Névtelen Alkoholisták Csoportja létrejöttének, mert az ő módszerük reális esélyt ad az alkoholbetegeknek, hogy szenvedélybetegségüktől megszabaduljanak.

A cukorbetegek csoportjában merült fel az a gondolat, hogy szívesen tanulnák közösen a diétás és egyben mindenki számára egészséges ételek elkészítési módját. Egészségtervünk következő lépése ezért a tankonyha kialakítása, amely sok egyéb közösségi programra is adna lehetőséget.

Iskolánk tanulói számára megvalósítható lenne a Tankonyha Program, mely az egészséges táplálkozás elméletét és gyakorlatát oktatja 1-8. osztályig. Ez a program jól kapcsolódna az iskolában, ebben az évben bevezetésre került egészséges életmódok tantárgyhoz is.

Programjaink megvalósításának nehézségei a falu jellegéből adódnak. Az emberek tavasztól késő őszig nagyon sokat dolgoznak a kertekben, földeken, így a közösségi programok nagy részét november és március között tudjuk magasabb részvételi aránnyal bonyolítani.

Az ősz folyamán a Rizikó klub keretében több csoportos, jó hangulatú kirándulást szerveztünk. Ez is segít abban, hogy összetartó legyen a közösség.
Sikeresen működő programunkhoz szponzorokat is könnyebben találunk most már. Így a Tankonyha Programot a helyben működő ipari üzem 300.000 Ft-tal támogatja. Az Egészségvédő Egyesület pedig jótékonysági bált szervez a tankonyha megvalósításának céljára novemberben.

További segítséget e tervünk megvalósításához a Soros Alapítványtól remélünk. Egészségtervünknek vannak egyéb részei is, melyek a közösségi élet más területeit érintik (pl. a hagyományőrző csoport támogatása), de a beszámolóban az Alapítvány által támogatott programra szorítkoztunk, ezért tűnhet kissé egészségügycentrikusnak.

Nagyon jelentősnek tartjuk a Soros Alapítvány Települési Egészségterv programját abban, hogy sok helyen elindulhatott egy folyamat, melyben egyik lépés életre hívja a következő pozitív változást az életminőség javításában, az emberi értékek felismerésében.

Dr. Sövényházi Ilona gyermekorvos
Röszke Község Egészségvédő Egyesület Elnöke
Soros egészségterv hírlevél
SOROS Alapítvány