SOROS Alapítvány

Soros egészségterv hírlevél
Cím:
A Községi egészségterv program rövid története
Szerző:
Szőke Katalin
Szám:
1
A hírlevélben lévő
Nevek:
Szőke Katalin
Intézmények:
Soros Alapítvány
Települések:
Tárgyszavak:
községi egészségterv program
Megjegyzés:
Annotáció:

A Soros Alapítvány általános egészségmegőrző, prevenciós programja 1992-ben alakult és egyre nőtt az érdeklődés a pályázat iránt, különösen a hátrányos helyzetűekkel foglalkozók körében, olyannyira, hogy már-már kezdte átvenni egy szociális program szerepét.

1997-ben a hatékonyabb támogatás érdekében egy követelményeiben jobban behatárolt program indult: a Közösségi egészségmegőrzés.

Bár a kuratórium a pályázati kiírásban az előző éviekhez képest sokkal több támpontot nyújtott, nagyon kevés pályázat felelt meg annak az elvárásnak, hogy a pályázati program az életminőség javításán túl a közösség tagjainak széles körű együttműködésén alapuljon. A pályázók között csak elvétve akadtak olyanok, akiknek sikerült biztosítékot felmutatni arra, hogy a megpályázott tevékenység a Soros Alapítvány támogatásának megszűnése után is folytatódhat.

A tanulságok levonása után 1998-ban a „Közösségi egészségmegőrzés” program irányelveinek megtartása mellett új keretet szabtunk a pályázatoknak, és az egészség, mint rendező elv körül a helyi közösségek megerősítését, fejlesztését tűztük ki célul. Abból a tényből indultunk ki, hogy egészségi állapotunk minősége döntő mértékben meghatározza életkilátásainkat, jövőnket, egyéni, családi és közösségi szinten egyaránt.

A Községi egészségterv programban olyan pályázatokat várunk, ahol az önkormányzatok és a községben működő civil szervezetek a helyi lakosok bevonásával számba veszik a lakosság közérzetét és egészségi állapotát kedvezőtlenül befolyásoló körülményeket, saját erőforrásaik bevonásával, a lakosok készségének, képességének mozgósításával pedig stratégiát, cselekvési programot dolgoznak ki e körülmények befolyásolására, megváltoztatására. A programok megvalósításának is közösségi összefogással, a részvételi elv érvényesítése mellett kell megtörténnie.

1999-ben két alkalommal lesz mód pályázatok benyújtására. Az első beadási határidőt február 15-ére, a másodikat október hónapra tervezzük.

Program részletes ismertetése

Az egészségterv az életminőséggel és az egészséggel kapcsolatos helyi adatok és igények összegyűjtése, feldolgozása, valamint értékelése. Erre épül az a cselekvési program, amely a közösség legfontosabb problémáira kíván reálisan megvalósítható megoldásokat adni az egészséges életmód, a betegségmegelőzés és a rehabilitáció széles körére kiterjedően. A programoknak elsősorban a helyi erőforrásokra támaszkodva kell a közösség életminőségét javítaniuk. Szükséges feltétel, hogy mind a tervezés, mind a programok megvalósítása a helyi társadalom — önkormányzati intézmények, civil szervezetek, vállalkozók — széleskörű összefogásán és együttműködésén alapuljon. Fontos szempont, hogy a programoknak az egyszeri támogatás megszűnése után is folytathatóknak kell lenniük.

Pályázat beadására községi jogállású településekről jogi személyek (önkormányzatok, civil szervezetek és a velük együttműködő intézmények) jogosultak. Több falu közös pályázatára is lehetőséget adunk.

A Községi egészségterv programban a Soros Alapítvány az egészségterv elkészítését és az annak részét képező, a pályázó által legfontosabbnak tartott — egy év alatt megvalósítható — programot támogatja. A pályázót módszertani útmutató, regionális tréningek és a pályázat beadása előtt egy hónapig telefonos konzultáció segíti. A pályázók — támogatás, illetve elutasítás esetén is — részletes írásos szakvéleményt kapnak az általuk összeállított egészségképről, a cselekvési tervről és a pályázott programról.

A nyertes pályázókkal évente szeretnénk megbeszélést tartani programjaik alakulásáról.

Szőke Katalin
programvezető
Soros egészségterv hírlevél
SOROS Alapítvány